A kígyók városa (Város-trilógia 3.) 79% 58 csillagozás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nagyon vártam már, hogy a trilógia befejező részét a kezembe vehessem. Rekord idő alatt ki is olvasta. A fülszöveg nagyon nem kényeztetett el engem, nem úgy mint az első résznél. A dombornyomást is vissza vették csak a cím elemekre, amit ismét sajnáltam.
Nehéz nem visszatekinteni a teljes trilógiára, hullámzó teljesítményt érzek mögötte.
A kezdés részemről elég nyögvenyelősen indult, rengeteg volt az ismétlő elem, amit az előző két részben megtudtunk, most a nyakunkba zúdították vaskosan. Nem állítom, hogy nem ártott, egy kis memória frissítés, de lényegi új dolgok nagyjából a 60. oldal környékén kezdtek el szivárogni, amikor már nem kell az eddig megismert információkat feldolgozni, hanem roboghat a történet előre. A kettős személyiségű Al Jeery, aki Pacuar Waminak személyül át, eleinte valahogy az író nem találta meg a stílusát a karakternek, elég sutának éreztem a bevezetését. Aztán valahogy belejött és tudta kezelni a dolgot, rá talált a karakter személyiségére és a második rész végére helyre állt a dolog. Hatalmas pozitívum Ford Tasso karaktere, nagyot villantott vele a szememben. Az öreg félig meddig lebénult Fordnak van aztán egy kisugárzása, a könyv egyik gyöngyszeme. Kicsit bántam, hogy 75%-25% az arány Raimi és AI nézőpontjai között, de végül is ez talán elég is volt. Az elején, a halhatatlan Capac Raimi, amikor halálra rémült a frigóban és halhatatlansága ellenére, a nemlétező fegyverért nyúlkált szintén jackpot jelenet volt. Jól keverte a kártyákat viszont a Bill Casey szállal ismét, a kígyók (és kobrák) behozása a történetbe ismét jól sült el részemről. Az Amával leírt szexjelenet elég sutára sikerült, borzalmas a kivitelezés és még csak nem is erotikus (mint mondjuk az első részben Capac kontra Ama), végül is a végkifejlethez hozzá járul, aminek fényében indokolt, csak nem jól ábrázolt. Egy picit lapos volt már a Fabió, az öreg strici behozása, de ez csak egyéni meglátás már tényleg.
Meg kapjuk a sztori végére, amit akarunk, minden titkot megtudunk a villancokról, az ayumarcákról, Wamiról, Billről és ez így kerek. Izgalmas, egész a történet összességében, és a titkokból tényleg nem szűkölködtünk ebben a részben sem. Kicsit gyengébben teljesített a rész ugyan, de örültem, hogy olvastam a trilógiát.

Nem tudok kibékülni ezzel a befejező résszel. Ugyanolyan lendületes, mint az előzőek, le tud kötni egy darabig, de ez mégsem lett az igazi. Wami szeretetem elmúlt, mint kiderült, hitványabb bármelyik szereplőnél. Sajnos senkit nem kedveltem meg benne. A Várost is megutáltam, rosszabb mint egy burok. Most már tudom milyen dobókockában élni. A könyv végeztével azzal szembesültem, hogy a képzelőerőm gyakorlatilag megszűnt létezni. Ennyire elkedvtelenítő befejezést olvasni…szörnyűséges. Egy happy end-nek kielégítőnek kellene lennie, de ez biztos nem volt az.

El tudtam volna képzelni egy ennél pörgősebb befejezést is, mert őszintén szólva a második kötet vége egy sokkal izgalmasabb végkifejlettel kecsegtetett.
Annak nagyon örültem, hogy a könyv főszereplője nem Raimi volt, hanem maradt – többnyire- Al Jeery. Előbbi borzalmasan felületes, hatalommániás egoista, aki mindent kész alávetni önnön érdekeinek, míg Al sokkal bonyolultabb és színesebb figura. Jóval élvezhetőbb volt róla olvasni, még akkor is, ha sokszor önellentmondásokba keveredett bele. Például a Kígyóknak azt mondja, hogy használják a fejüket és gondolkodjanak, mert nem biztos, hogy minden parancsa helyes. De amikor az egyikük megkérdőjelezi, akkor azt letorkolja, és megparancsolja neki, hogy végezze el, amire utasítják. Ez így nem túl logikus, főleg, hogy többször előfordul a könyvben.
Ama, az egyetlen női karakter pedig kifejezetten felesleges. Az volt az egyetlen dolga, hogy szerelmes legyen. De miért? (…)
Darren Shant továbbra is bírom, és biztos vagyok benne, hogy minden további történetét el fogom olvasni. Még akkor is, ha ez a trilógiája nem aratott osztatlan sikert nálam, de tudom, mi minden szorult ennek a fickónak a kisujjába. A trilógiát összességében négy csillagosra értékelem.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Darren Shan ismét hozta az elvárt színvonalat.
Örültem kicsit, hogy a történet kezdetén megint megkaptuk főszereplőnek Capac-ot, ugyanakkor annak is örültem, mikor visszaváltottunk Al-re. A történet már túl sok csavart nem tartogatott, igazából már minden infó a kezünkben (fejünkben) volt, már csak a végkifejletet, a nagy összecsapást, a finálét vártuk. Ami érdekesre és elég gusztustalanra sikeredett. De ez illik Shan-hez. Mást nem is vártam tőle.
Kicsit laposabb volt a harmadik rész, mint az eddigiek, ettől függetlenül nagyon érdekelt, hogy mi lesz a főszereplők sorsa. Al döntését helyeseltem, igazán megérdemli végre a pihenést, és ezt csak a várostól távol élvezheti igazán. Capac magányos uralkodása folytatódik, ami igazából nem meglepő, számítottam rá, hogy így fog dönteni. Bár örültem volna, ha rendbe tudták volna hozni a kapcsolatukat Ama-val, de ehhez sosem fűztem túl sok reményt. A történet végéig az is bizonytalan volt, hogy egyáltalán túlélhetik-e a papok halálát. És Paucar Wami… OMG! Imádtam, hogy megint felbukkant. Aztán meggyűlöltem őt és a halálát kívántam. És a végén vegyesek maradtak az érzéseim. Nem bánnám, ha meghalna, ugyanakkor furcsa lenne nélküle ez a világ. De hogy végül mi történt vele, az már a képzeletünkre van bízva.

Nehéz erről a könyvről írni, mert nagyon vártam a befejezést, de végül nem lett olyan, mint amire számítottam… Az első könyv nagyon magasra lőtte a szintet. A második rész már kiszámítható volt, ez meg egyenesen unalmas.
Az első pár fejezet erejéig visszakapjuk Capacot mesélőnek, de a könyv további részét Al szemszögéből tálalva látjuk, ami a második kötet hangulatát és ütemét hozza. Sokkal több durva jelent és durvaság, durvábbnál durvább dolog van ebben a kötetben, mint amit a gyomrom betud fogadni. Az első kötetben, egy jelenetet leszámítva, nem volt olyan rész, amire húztam volna a szám, de ebben…
Talán a második rész értékelésénél írtam, hogy nekem úgy volt jó az első rész, ahogy véget ért. Nem kellett volna több infó, max egy két elvarratlan szál marad. Na bumm.
Most is úgy érzem, hogy az első kötet után nem kötelező elolvasni a többi hármat.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az a bajom, hogy nem tudom, mit vártam ettől a könyvtől, és nem tudom, mi is akart ez lenni, hogy mi volt az egésznek az értelme. Ugyanis olyan érzésem van, hogy mind a három könyv önálló történetként, külön-külön is megállná a helyét, de együtt nem klappol.
…
A regény vége egész jó lett, Capac végre úgy viselkedett, olyan volt, mint régen, viszont az epilógus… apám. Olyan nyálas volt, hogy összekentem a pólómat. Hogy lehet egy ilyen hejj-de-durva regényhez egy ilyenfajta epilógust írni? Kész. Röhögnöm kellett, pedig addig egész korrekt volt, de nem tudtam jó szívvel letenni a könyvet.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy miként fog végződni Capac és Al története, valami hasonlóra számítottam, végső soron tetszett, de meg kell hagynom, az első rész tetszett a legjobban, azt önállónak és egésznek érzem a második és a harmadik rész nélkül is.

Úgy fejeztem be az előző kötetet, hogy valami nagy durranásra, a képzelet határait feszegető cselekményre számítottam ebben a kötetben. Mind Capac Raimi, mind pedig Al Jeery esetében érdekes, karakteres szereplőket ismerhettem meg az előző kötetekben. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mi történik majd, ha ennek a két karakteres szereplőnek az élete összekapcsolódik egy cselekményben.
A történet olvastatja magát, de mégsem nyerte el a tetszésemet. A cselekmények elég kiszámíthatóak. Nem kaptam semmi olyan élményt, amelytől leesett volna az állam vagy a döbbenettől tátva maradt a szám. Nagyon laposra sikeredett az egész. A vak papok föld alatti „társadalmát” pedig kifejezetten nevetségesnek találtam. Teljesen mást kaptam, mint amire számítottam. Aki szereti a bandaháborúk és csaták leírását az biztosan jobban fogja élvezni a könyvet, mint én. Nekem nagyon hiányzott belőle a misztikum, túl sok volt a fegyverropogás és nem éreztem igazán hátborzongatónak a hátborzongató titkokat.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.com/2012/02/darren-shan-kigyok-varosa-varos.html

A fél csillag „levonást” kizárólag azért kapja, mert az én csajos ízlésemnek már túl sok volt benne a harc és a stratégia. ;) Egyébként olvastatta magát, csak inkább pasiknak való ez a trilógia, szerintem. :)
Teljes döbbenet ült az arcomon, mikor fény derült arra, Bill valójában miért is tette tönkre Al életét – persze a tettei attól még szörnyűek és megbocsáthatatlanok, ám mégis más megvilágításba kerül minden… :O
Tehát, bár nem ezek a kedvenc könyveim Darren tollából, ám mégis megérte olvasni. :)

Hm, ennél többet vártam…
Voltak jó részek benne, jó volt, hogy Al és Capac szemszögéből is láttuk a dolgokat, jó volt a papok földalatti társadalmának kikezdése, a saját banda toborzás, na de az a nevetséges föld alatti vánszorgás az istennővel…hát izé…:-)
Még Ford Tasso volt a legjobb…

Nem ismerem DS többi művét, majd próbát teszek eggyel, hogy lássam, ifjúsági vagy felnőtt témában jobb :-)