A ​Gyűrű 37 csillagozás

Daniel Keys Moran: A Gyűrű

„A ​science-fiction műfaj új legendája.”
Bookseller

Fantáziavilágba hívja az olvasót a műfaj fiatalon világhírű kanadai mestere, Daniel Keys Moran. (A Gyűrű az író harmadik munkája, a belőle készült látványos film is világsiker.)
A Gyűrű mágikus ereje mozgatja kötetünk szereplőit. Több évszázada már, hogy az emberiség – éppen a Gyűrű birtokáért vívott harcban – szinte teljesen elpusztult. A Gyűrű végtelen hatalmára épül a maradék Földet kormányzó Uralkodók zsarnoki rendszere. Nekik dolgoznak a Völgy szorgos tömegei, akik az egyszerű halász, Cain vezérletével szeretnék kivívni függetlenségüket. Természetes hát, hogy Cain is a Gyűrű felkutatását és megszerzését tartja első feladatának. És Cain végül szert is tesz a Gyűrű egy darabjára. De a gyűrű szépséges védelmezői, a Nővéri Szövetség harcosai átkot zúdítanak rá. Caint a szörnyű jóslat sem rettenti vissza attól, hogy népének szabadságharcát… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Maecenas, Budapest, 1991
558 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637827080 · Fordította: Kádár Tamás

Kedvencelte 9

Most olvassa 2

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Ananiila>!
Daniel Keys Moran: A Gyűrű

Mind a fülszöveg, mind a borító sokáig félrevezetett engem,mert valami középkori fantasyt sejtettem e történet mögött.
De tévedtem, mert ez a könyv bizony elég jól ötvözi a sci-fi, fantasy, disztópia műfajokat. Engem egy kicsit a Vörös lázadás sorozatra emlékeztet ebből a szempontból.
Nagyon tetszett, jól felépített érdekes világban játszódott megfelelően kidolgozott karakterekkel, izgalmas történetvezetéssel.
Ami kis problémám adódott vele, hogy kevés volt. Ez a történet megérdemelt volna egy trilógiát, akkor nem kellett volna évtizedeket egy mondatban elmesélni.
Mindenesetre a jó könyv attól is jó, hogy az ember nem akarja abbahagyni az olvasását. Én ezzel a történettel így jártam.
Megérne egy új kiadást! 1 vevő már lenne rá.

2 hozzászólás
betufuggo>!
Daniel Keys Moran: A Gyűrű

A regényt először 1995 őszén olvastam, szinte kutyafuttában ,így nem hatott rám különösebben.A közelmúltban aztán újraolvastam, ezúttal hosszabb időt szánva rá,ás azt mondom, megérte.A történet az atomháború után játszódik több,mint ezer évvel,és egy különös, science fiction- fantasy keveréket ad. A regény spoiler tulajdonképpen Richard Wagner operatetralógiájának science fiction verziója. spoiler vége.A könyv legnagyobb hibája a fordítási hibák,és elírások zavaró mivolta, de egy kis extra erőfeszítéssel könnyen bele lehet feledkezni.A kötet kedvelőinek végül egy kis ajánló. ha tetszett,olvassák el Poul Anderson „ Majd,ha az Orion felszáll” című könyvét,és Gianliugi Zuddas „Az utolsó istenek” című könyvét, biztos tetszeni fognak azok is.

anddie>!
Daniel Keys Moran: A Gyűrű

Remek könyv, bár a fülszöveg megtévesztő. Olyan, mintha csak félig -meddig olvasta volna el a könyvet a fülszöveg írója. A történet a, karakterek egyébként kimagaslóan jók. Mindenkinek csak ajánllani tudom.

arpux>!
Daniel Keys Moran: A Gyűrű

Egy közel sem tökéletesen megírt, de remek hangulatú regény, mely többszöri olvasás után is magával tudja ragadni az embert. A történetvezetés távolról sem egyenletes, a bemutatott világ pedig a poszt-apokaliptikus sci-fi és a fantasy néhol megdöbbentő keveréke, mégis működik, legalábbis nálam működött.

ketrec >!
Daniel Keys Moran: A Gyűrű

Remek könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom!
A fülszöveg kicsit megtévesztő.

ppayter>!
Daniel Keys Moran: A Gyűrű

A fülszöveget olyan ember írta, aki beszélt valakivel, akinek a szomszédja olvasónaplót írt a könyvről – vagyis erősen leegyszerűsített és nem igazán helytálló, a „nagy elődök vállain álló” történet ellenben szokatlanul jól sikerült.
http://kultnaplo.blogspot.com/2009/07/daniel-keys-moran…

ChEebor>!
Daniel Keys Moran: A Gyűrű

Egy posztapokaliptikus sci-fi, amely minden vonása ellenére is inkább egy fantasy történetnek sikeredett. Végső soron minden a helyén van benne, bár nem épp egy igazán eredeti koncepció. Ráadásul a narráció is furcsa: egyrészt profi, másrészt viszont ügyetlen, és nem épp úgy, hogy hol ilyen, hol olyan, hanem egyszerre (tulajdonképp nem is lehet illusztrálni ezt, olvasás közben válik érthetővé). Habár ez lehet, hogy csak a fordítás hibája. Ráadásul sok benne az üres rész is, még úgyis, hogy tulajdonképp a leírások jók benne. Ennek ellenére a karakterek, az epikusságát jól megőrző történet miatt mégis jó volt egyszer elolvasni.

Action P>!
Daniel Keys Moran: A Gyűrű

A Dűnéből, Star Wars-ból és a Nibelungokból összetákolt világ meglepően jól működik, érdekesek a karakterek, jó a cselekmény is. Többször is elolvastam és minden olvasáskor tetszett.


Népszerű idézetek

Koczek>!

És különben is, ez az én sziklám. Kétségbeesésnek neveztem el, a Loden Almandart elpusztító betegség emlékére. És én nem vagyok szerelmes gyermek, asszonyom, aki nem ismeri az erejét, sem fáradt és lelkibeteg apa, aki nem érzi a mérget a nyelveden

Senta csillaga 3. fejezet

Koczek>!

… ugyanolyan ember vagyok, mint bárki ebben a teremben. Vállalom a tetteimet. Ha megütsz, uram, én visszaütök. Az élőlények első törvénye, Loden Almandar, hogy támadáskor védekeznek. Megölhetsz, és talán meg is teszed, de nem veheted el tőlem a védekezés jogát sehol.

195. oldal, Az akadémia

Koczek>!

… Cain. Eljössz hozzám dolgozni?
Cain habozás nélkül válaszolt.
– Persze.
Az egyszerű válasz szinte megdöbbentette Thomast; pillanatnyi zavarral pislogott Cainre.
– Nos – mondta kicsit később –, úgy látszik néha még mindig meg tudom győzni az embereket.
– Nem győztél meg.
– He? Mi van?
– Végül – mondta Cain csendesen – megkértél.

125. oldal, A Nap gyémántja

lama21>!

… – Annyi jót tehetnék – suttogta Orion az előtte
álló négy nőnek. – Nem értitek meg?
Egyre növekvő haraggal sikoltották: „Nem a tiéd!”…

549. oldal, A gyűrű

lama21>!

…Cain a hangárba érve pilótaruhában találta.
Orion türelmesen várt, de megtévesztően ártatlan
kék szemében heves tűz lobogott.
– Hová mész, Orion?
Most először nem látta gyereknek Oriont. A
hangár szélén előtte álló Orion férfi volt, aki acélos
önuralommal tartotta magát.
– Nem mindegy? Visszajövök.
– Hová?
– Még nem tudom! – kiabált Orion. Egyetlen
ember sem volt a közelben, akinek ne lett volna
hamarjában sürgős dolga. Kivéve a szerencsétlen
repülőparancsnokot, aki sápadtan, feszes vigyázz-
ban várta a fejleményeket. – A fenébe, hadd men-
jek!
Cain nem vette le róla a szemét.
– Persze – nem emlékezett, mikor érezte magát
utoljára ilyen furcsán az elmúlt években. – Repü-
lőparancsnok, nyissák ki a pajzsot, parancsa sze-
rint.
Orion szó nélkül megfordult, és a várakozó sik-
lóhajóhoz indult.
Cain olyan halkan, hogy rajta kívül senki sem
hallotta, azt mondta:
– Hadd menjen. …

456. oldal, Orion

lama21>!

… – Már elmúlt éjfél, Cain.
– Ó – ezen Cain elgondolkodott. – Nem vettem
észre. Én… sétáltam.
– Nem kétlem – mondta szárazon Jenny. – A séta
borzasztó érdekes elfoglaltság egy tizenkét éves
fiúnak.
– Tizenhárom – mondta Cain határozottan. …

134. oldal, A Nap gyémántja

lama21>!

– Hányszor próbáltalak megölni?
Érezte Loga vállrándítását.
„Háromszor-négyszer. Nem emlékszem. Szerencsére nem szívből csináltad.”
– Gondolod?
„Lehet, hogy tévedek – ismerte el Loga. – De szeretném így gondolni.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Gene Wolfe: A Lictor kardja
Justin Cronin: A tükrök városa
Stephen King: Végítélet
Hugh Howey: Rendelkezés
James Kahn: Időfolyó
John Shirley: Resident Evil: A kaptár – Megtorlás
Andre Norton: A Csillagember fia
Steve Perry – Stephani Perry: Ripley háborúja
Brian K. Vaughan: Saga 6.
Dean R. Koontz: Virrasztók