Virágot Algernonnak 95% 1144 csillagozás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Dr. Strauss aszongya lekel irnom eszt az értélelést. Az elején rosz a hejesírás, de Charlie boldog, mert mindenki szereti és sok a barát ja. Asztán minden megváltozik. „Ez az értelem éket vert közém és mindazok közé, akiket ismertem és szerettem, és kiűzött a pékségből. Magányosabb vagyok, mint azelőtt bármikor. Szeretném tudni, mi lenne, ha Algernont visszatennék a nagy ketrecbe, a többi egér közé. Ellene fordulnának?” Asztán viszaolvasom amit irtam és asztat már alig értem, mert ojan szavakat használtam amiket nem is értek és már hamar elfáradok csak ne felejcsek el olvasni és egyre roszabul érzem magam. Tegyetek virágot Algernon sirjára a hatsoudvarba.

Charlie-nak vajon tesz valaki?
Ez valami bődületesen jó könyv. Azt hiszem többé nem tudom elolvasni, mert belehalnék.

érdekes könyv vótez az eszemet is megpiszkáltta meg ojjan komoj gondolattyaim lettek tölle. abba a naggyon okos csárliba meg belé zúgtam aztat hiszem. lágyész ez a keyes

haragszom erre a könyvre. charlie szereti az embereket, akik kedvesek hozzá, „megviccelik”, és boldog, tudja magáról hogy nem okos, de szeretne az lenni.
okosnak lenni azt jelentené, hogy mindent, ami körülvesz, apró darabokra szedünk szét, és mindenről megtudjuk, hogy ezek a darabok mi módon alkotják. okosnak lenni azt jelenti, hogy charlie már nem boldog, mert megtudja, hogy egyre több dologra van szüksége. nem szereti az embereket, mert látja, hogy mind ugyanollan, és unos-untalan ugyanazt csinálják. látja, hogy nem megviccelik, hanem kinevetik, és hogy sosem fogják „közűlük valónak” tekinteni, akármit jelentsen is ez. és mégis van valami megértés, egy rácsodálkozás a világ szépségére, egy érettség elérése, amihez csak ezen a csalódáson keresztül vezet az út. szóval haragszom a könyvre, mert charlie a létező összes pofont megkapja amit ember megkaphat valaha, és mégis épen, megerősödve jön ki belőle, ennek ellenére a könyv nem kíméli meg. (bár ha máshogy értelmezem, épp így nyeri el a boldogságot, de többet nem írok, mert spoiler lenne)
keyes könyve azt hiszem megismételhetetlen a maga nemében. igazi telitalálat, minden tekintetben klasszikus. (és ollan mint a kisherceg, mindíg bőghetnékem van tőle.)

Furamód akadtam rá. Már tervezgettem az olvasását, de valahogy mindig átsiklott felette a könyvtárban a szemem. Aztán egy nap, amikor bementem egy lány előttem állva nézegette, majd visszatette és elvitt helyette egy másikat. Elég gyűrött példány volt. Az elejéből kiesett 6 lap és a borítóját is csak a könyvtári matrica tartotta.
Annyira olvastatta magát, hogy este elérte, hogy később feküdjek, reggel pedig, hogy korábban felkeljek… aztán nem is maradt már belőle semmi. Csak egy leírhatatlan hangulat. Meg együttérzés és érthetetlenség. Párhuzamok. A gyönyörű felépítés, stilisztika, összhatás, a zárlat (bár sejthető volt).
Aztán miután elolvastam fogtam és megragasztgattam a darabjait (remélem ez nem ütközik valamilyen könyvtári könyvekkel kapcsolatos törvénybe). Aztán picit olyan volt, mintha az egész olyanná válna, mint a történet maga. Az első olyan eset számomra, hogy: könyv alapján a borítót…
– 2011 egyik legjobb könyvélménye számomra.

Nem tudom szavakba önteni, az első „kedvenc könyvem”, amit elvinnék egy lakatlan szigetre. Csak pillants a nicknevemre :)

Kiegészítő írás 2011. április 1.
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szereti a megható és mégsem unalmas, sablon könyveket. A történet az értelmileg akadályozott férfiról, Charlie Gordonról szól, akinek legfőbb vágya, hogy okos legyen (ha hagyják). S mivel a teszt-egéren elvégzett kísérletet először (mint később kiderül, csak átmenetileg) siker koronázza, a műtétet végrehajtják Charlie-n is.

Rámutat nem egy társadalmi problémára, az emberek hibáira, arra, hogyan alázzák meg nap, mint nap egymást.
Ha gyöngeelméjű is ember, s az, hogy embertársai kinevetik, rossz tréfákat űznek vele, és bolondot csinálnak belőle – méltatlan, aljas, embertelen dolog.
Keyes némileg megnyugtatja az olvasóját, hirdetve, hogy az intelligencia nem minden, hogy az élni akarás és a hit gyakran sokkal fontosabb, még ha ki is nevetik az embert.
A sci-fit hiteles lélektani rajzzal ügyesen egyesítő mű az író vallomása az ember élni akarásáról, benne lakozó erkölcsi tartásáról, töretlen optimizmusáról.
Hisz az élet szép. Mégha nincs is mindenkinek 150 felett az IQ-ja

Igen, értem én a „sci-fistákat”, hogy miért akarj(t)ák ezt a könyvet abba a műfajba tartozónak tudni. Novellaként 60-ban Hugo-díjas, 67-ben az átdolgozott verzió regényként pedig Hugo-díj jelölt volt, előző évben a másik nagy SF-Fantasy díjat, a Nebulát viszont elnyerte. Ez tény.
Ami viszont csak kérés: aki csak teheti, ezt a könyvet ne hagyja ki a saját „bakancslistájáról”. E nélkül nem érdemes elmenni…
„Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést.” – ezt én is tapasztaltam. Ha valakit akár így is szembesíthetünk ezzel az igazsággal, lehet, hogy észreveszi magát…
Filmből nekem a 68-as régi inkább jön be, mint az új, 2000-es. Ízelítőt, illetve a 2000-es teljes filmet a külső linkekhez feltettem!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nem is tudom, hogy mi(ke)t és hogyan kellene kiemelnem a könyvből… Egyszerűen zseniális. Mindannyian szeretnénk okosabbak lenni, és ez a kecsegtetés (Még ha tudjuk is, hogy ez eddig lehetetlen volt, de talán majd ezután. Ki tudja talán holnap előáll valaki egy jól titkolt sikeres kísérlettel. Talán „holnaptól” okosabbak lehetünk…) azzal, hogy ez talán egyszer valóra válhat igencsak megnyerő. Hisz olyan kellemetlen érzés, ha butábbnak érezzük magunkat a beszélgetőpartnerünktől, akkor is, ha mi valami másban vagyunk jártasabbak, azaz osztva szorozva egyensúlyba hozható a két fél szintje.
Ki ne érezte volna, hogy az a sok elmés vissza- s beszólás/válasz/csipkelődés miért nem a megfelelő helyen és időben jutott eszébe, miért csak utána?

„Mostanában, valahányszor elválunk, azzal a nyomorúságos érzéssel megyek haza, hogy lassú a felfogásom, ostoba vagyok. Végiggondoltam, amit mondtam, és csak akkor jut eszembe az a sok okos és szellemes dolog, amit mondanom kellett volna, és legszívesebben megrugdosnám magam, amiért nem gondoltam rá, amikor együtt voltunk.”

Milyen érdekes, hogy amikor a tökéletes odaszólás tökéletes időben jön, nem rágódunk rajta, hogy jelenleg talán az a másik érzi magát úgy, ahogy máskor mi éreztük magunkat. A „csúcson” senki csak nagyon-nagyon kevesen gondolnak rá, hogy az, aki alattuk van akár szellemi képességei korlátoltságának köszönhetően, akár a pillanatnyi helyzetből fakadóan, hogyan érezheti magát. Tényleg, miért könnyebb emberségesen(!) lentről felnézni, mint fentről le? o.O És még rengeteg kérdésem lenne, de felesleges feltennem őket, mert nincs helyes, vagy helytelen válasz, csak válasz, ahány ember annyi válasz…

„Nem iszgat hogy híres legyek. Csak ép okos akarok leni mint mások hogy sok barátom lehesen akik szeretnek.” és aztán jön a válasz: „Minél intelligensebb lesz, annál több problémája lesz, Charlie.” ..és annál kevesebb barátja, illetve olyan ember, akit legalább, ha tévesen is, de annak hihet.

Annyi személyes élményt s félelmet hozott felszínre ez a könyv, hogy szinte fuldoklom ezek nyomása alatt.

Charlie győzött. Még akkor is, ha veszített. És vele együtt a többiek is. Néha többet nyer az ember egy vesztett csatából , mint amit először remélt tőle.
A szellemi gazdagság vajon fordítottan arányos a lelki szegénységgel? Esetleg a kirekesztettség szintje befolyásolja a megelégedettség szintjét?
Annyi, de annyi kérdés lenne, és akkor még ott van rengeteg morális merengő. Van e egyik embernek rendelkezési hatalma a másik felett. Meddig tart a segítség és honnan kezdődik (önző) használás.
Adhatunk e olyat valakinek, ami sosem lesz az övé? Érdemes e, kívánatos e megmutatni az elérhetetlent.
Több a kérdés, mint ahány oldalas a könyv.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

0. Boldogok a szegények* mert övék Isten országa.
1. Nem érdemes úgy belekezdeni, hogy az ötödik Sally gyakorlatilag még ki sem hűlt a tenyérmelegtől… Ha így kezdünk hozzá, nagy esélyekkel fogjuk abbahagyni az olvasását.
2. Másképp megrendítő ez a könyv, mint ahogy, mondjuk a Sally. Mást tanít. Talán még megrázóbb. Borzasztó lehet szembesülni azzal, hogy az a tudás, amit magába szív az ember, csak minimális ideig lesz az övé, s nincs apelláta.
3. Újra szembesített azzal, hogyan bánnak az „értfogyósokkal” a családok, az intézetek. Kis szerencsével és sok külső támogatással egyben maradnak manapság a Gordonék-féle családok, de általában önerőből nemigen.
4. Szembesített azzal, hogyan fogadhat egy család egy ért.fogyatékos gyermeket – a tagadás és a belenyugvás kettőse között ott feszül a szülői gondolat, hogy „én vagyok a hibás ezért, mert…”. S mi történik, ha születik egy normális intelligenciával rendelkező másik utód? Fellélegzés, a másik kiközösítése, veszélyesnek mondása, eltávolítása a családjából.
5. Azért erősen durva húzás Normának nevezni a remélt általános intelligenciahányadossal rendelkező következő gyereket… Nomen est omen?
6. Kicsit elnagyoltnak éreztem a befejezés szövegszinti kidolgozását.

*nem vagyoni szempontból értendő!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Moly-os hatásra olvastam el a könyvet, meg már csak azért is mert már régen szerettem volna. William Wharton: Madárka c. regényével egyértelmű a párhuzam. Megdöbbentő, milyen kicsiny határ választja el a gyengeelméjű, de szeretni való Charlie Gordont, a 185-os IQ-val rendelkező ugyan rendkívül intelligens, széles választékossággal beszélő, tudományos nyelvezeten író Charlie-től, ahogyan erre a tényre Alice is utalt. Nem tudom, illetőleg dehogyisnem tudom, vajon szükséges volt-e az operáció, ha a beteg ugyanarra a szintre/fokra csúszik vissza mint annak előtte, azaz 3-4-5 hónappal korábban? Keyes rendkívül jól ismeri, érti az embert, az emberi elme működését, tehát rendkívül jól felkészült e téren, és kiválóan képes ezt írott formában is az olvasó elé tárni (helyesírási készség, mondatszerkezet egyszerűsége/bonyolultsága stb). Bár sokat váratott magára a könyv, amíg sikerült elolvasnom, de jogosan úgy érzem, ma kedvenc könyv, ill. kedvenc szerző is született! :) a regény egyértelműen bekerült a kedvencek közé!!! :)