Virágot Algernonnak 94% 910 vélemény

Dr. Strauss aszongya lekel irnom eszt az értélelést. Az elején rosz a hejesírás, de Charlie boldog, mert mindenki szereti és sok a barát ja. Asztán minden megváltozik. „Ez az értelem éket vert közém és mindazok közé, akiket ismertem és szerettem, és kiűzött a pékségből. Magányosabb vagyok, mint azelőtt bármikor. Szeretném tudni, mi lenne, ha Algernont visszatennék a nagy ketrecbe, a többi egér közé. Ellene fordulnának?” Asztán viszaolvasom amit irtam és asztat már alig értem, mert ojan szavakat használtam amiket nem is értek és már hamar elfáradok csak ne felejcsek el olvasni és egyre roszabul érzem magam. Tegyetek virágot Algernon sirjára a hatsoudvarba.

Charlie-nak vajon tesz valaki?
Ez valami bődületesen jó könyv. Azt hiszem többé nem tudom elolvasni, mert belehalnék.

Furamód akadtam rá. Már tervezgettem az olvasását, de valahogy mindig átsiklott felette a könyvtárban a szemem. Aztán egy nap, amikor bementem egy lány előttem állva nézegette, majd visszatette és elvitt helyette egy másikat. Elég gyűrött példány volt. Az elejéből kiesett 6 lap és a borítóját is csak a könyvtári matrica tartotta.
Annyira olvastatta magát, hogy este elérte, hogy később feküdjek, reggel pedig, hogy korábban felkeljek… aztán nem is maradt már belőle semmi. Csak egy leírhatatlan hangulat. Meg együttérzés és érthetetlenség. Párhuzamok. A gyönyörű felépítés, stilisztika, összhatás, a zárlat (bár sejthető volt).
Aztán miután elolvastam fogtam és megragasztgattam a darabjait (remélem ez nem ütközik valamilyen könyvtári könyvekkel kapcsolatos törvénybe). Aztán picit olyan volt, mintha az egész olyanná válna, mint a történet maga. Az első olyan eset számomra, hogy: könyv alapján a borítót…
– 2011 egyik legjobb könyvélménye számomra.

haragszom erre a könyvre. charlie szereti az embereket, akik kedvesek hozzá, „megviccelik”, és boldog, tudja magáról hogy nem okos, de szeretne az lenni.
okosnak lenni azt jelentené, hogy mindent, ami körülvesz, apró darabokra szedünk szét, és mindenről megtudjuk, hogy ezek a darabok mi módon alkotják. okosnak lenni azt jelenti, hogy charlie már nem boldog, mert megtudja, hogy egyre több dologra van szüksége. nem szereti az embereket, mert látja, hogy mind ugyanollan, és unos-untalan ugyanazt csinálják. látja, hogy nem megviccelik, hanem kinevetik, és hogy sosem fogják „közűlük valónak” tekinteni, akármit jelentsen is ez. és mégis van valami megértés, egy rácsodálkozás a világ szépségére, egy érettség elérése, amihez csak ezen a csalódáson keresztül vezet az út. szóval haragszom a könyvre, mert charlie a létező összes pofont megkapja amit ember megkaphat valaha, és mégis épen, megerősödve jön ki belőle, ennek ellenére a könyv nem kíméli meg. (bár ha máshogy értelmezem, épp így nyeri el a boldogságot, de többet nem írok, mert spoiler lenne)
keyes könyve azt hiszem megismételhetetlen a maga nemében. igazi telitalálat, minden tekintetben klasszikus. (és ollan mint a kisherceg, mindíg bőghetnékem van tőle.)

Nem tudom szavakba önteni, az első „kedvenc könyvem”, amit elvinnék egy lakatlan szigetre. Csak pillants a nicknevemre :)

Kiegészítő írás 2011. április 1.
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szereti a megható és mégsem unalmas, sablon könyveket. A történet az értelmileg akadályozott férfiról, Charlie Gordonról szól, akinek legfőbb vágya, hogy okos legyen (ha hagyják). S mivel a teszt-egéren elvégzett kísérletet először (mint később kiderül, csak átmenetileg) siker koronázza, a műtétet végrehajtják Charlie-n is.

Rámutat nem egy társadalmi problémára, az emberek hibáira, arra, hogyan alázzák meg nap, mint nap egymást.
Ha gyöngeelméjű is ember, s az, hogy embertársai kinevetik, rossz tréfákat űznek vele, és bolondot csinálnak belőle – méltatlan, aljas, embertelen dolog.
Keyes némileg megnyugtatja az olvasóját, hirdetve, hogy az intelligencia nem minden, hogy az élni akarás és a hit gyakran sokkal fontosabb, még ha ki is nevetik az embert.
A sci-fit hiteles lélektani rajzzal ügyesen egyesítő mű az író vallomása az ember élni akarásáról, benne lakozó erkölcsi tartásáról, töretlen optimizmusáról.
Hisz az élet szép. Mégha nincs is mindenkinek 150 felett az IQ-ja

érdekes könyv vótez az eszemet is megpiszkáltta meg ojjan komoj gondolattyaim lettek tölle. abba a naggyon okos csárliba meg belé zúgtam aztat hiszem. lágyész ez a keyes

Charlie győzött. Még akkor is, ha veszített. És vele együtt a többiek is. Néha többet nyer az ember egy vesztett csatából , mint amit először remélt tőle.
A szellemi gazdagság vajon fordítottan arányos a lelki szegénységgel? Esetleg a kirekesztettség szintje befolyásolja a megelégedettség szintjét?
Annyi, de annyi kérdés lenne, és akkor még ott van rengeteg morális merengő. Van e egyik embernek rendelkezési hatalma a másik felett. Meddig tart a segítség és honnan kezdődik (önző) használás.
Adhatunk e olyat valakinek, ami sosem lesz az övé? Érdemes e, kívánatos e megmutatni az elérhetetlent.
Több a kérdés, mint ahány oldalas a könyv.

Az ALFA könyv. A Kedvencek között is A kedvenc. Két példányban van (volt?) meg, hogy oda adhassam azoknak, akik még nem találkoztak vele. „Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést.”

Hálát adok az istennek, hogy én okosnak születtem, és meg tudom érteni ezt a könyvet, pedig tele van sok bonyolult szókkal. Ez egy igen érzékeny könyv, amit egy szipológus bácsi írt arrul, hogy a buta emberek is személyek, és miket tudnának mesélni az életükről meg arról, hogy mit érezznek, akkor, ha kapnának valami varázsport, amitő' hírtelen okossak lessznek. Csuda dolgokat!

Nagyon sokat hallottam már erről a könyvről, de azt csak nem olyan rég tudtam meg, hogy valójában miről is szól. Amikor megtudtam, azonnal kihoztam a könyvtárból. És nem csalódtam! Az elején nagyon kedveltem Charlie-t, aztán a műtét utáni Charlie egyre jobban ellenszenvessé vált a pökhendisége, a tudálékossága és felsőbbrendűség érzése miatt. Egészen addig, amíg hanyatlani nem kezdett az állapota, mert akkor újra esendő embernek láttam. Ezer meg ezer erkölcsi kérdést vet fel ez a regény, aminek a többségére lehetetlenség válaszolni. Megteheti-e a tudomány ezt egy emberi lénnyel? Mindazok ellenére, ami történt, nagyon tisztelem azért Charlie-t, hogy belement ebbe a kísérletbe. Lehet, hogy én nem lettem volna ilyen bátor.

Milyen jó az, amikor sokáig halogatom valaminek az elolvasását, megvárom a tökéletes pillanatot a kezdéshez, mert tudom, hogy szeretni fogom, és nem kell csalódnom. Ez a könyv tényleg nagyon-nagyon tetszett.
Nem tudtam semmit a történetről, így sikerült meglepődnöm, a sci-fi címke ugyanis nekem robotokat meg űrhajókat jelent, nem pedig egy olyan műtétet, ami ma valóban nem létező eljárás, de mégsem robotos-űrhajós fantasztikálódás. Szóval meglepett a regény valóságközelisége. A naplóregényeket egyébként is szeretem, ez itt még egy plusz pont, aztán attól lett a kellemes élmény igazán kerek, hogy Charlie zsenivé alakulása nem a tökéletes emberré válást jelentte, kellemetlen, ideges, zárkózott, magányos férfivé „nőtt”, aki nem élvezi annyira elméjének kinyílását, mint ahogy azt az őt nyomon követő orvosok remélték. Így Keyes arra készteti az olvasóját, hogy feltegye magának a kérdést: hol lakik az ember értelme, mi tesz minket emberré.
Mostantól ha valaki olvasnivalót keres a közelemben, ezt fogom ajánlani, mert szerintem érdeklődési körtől függetlenül képes magával ragadni bárkit, aki a kezébe veszi.