!

Festménytalányok 16 csillagozás

Daniel Arasse: Festménytalányok

Daniel Arasse (1944-2003) a Társadalomtudományi Felsőfokú Iskola művészettörténeti és elméleti kutatócsoportjának vezetője, nagy jelentőségű művek szerzője volt. Jellemzésképp legjobb, ha őt idézzük:
-Ez nem művészettörténet.
-Fogalmazzunk úgy, hogy ez nem szokás a művészettörténetben. De talán ideje lenne, hogy ez megváltozzon. Ha a művészetnek volt története, és ha még mindig van, az a művészek munkájának köszönhető, és részben annak, ahogyan ők nézték a múlt műveit, ahogyan magukévá alakították őket. Ha nem próbálja megérteni ezt a tekintetet, megtalálni egy régi képben azt, ami a későbbi művész tekintetét magára vonhatta, akkor lemond a művészettörténet egy részéről, épp a legművészibbről. Az Urbinói Vénusz esetében ez annál is sajnálatosabb, mert az Olympia hozzájárult a modern festészet születéséhez. És maga, aki művészettörténettel foglalkozik, úgy ítéli meg, hogy ez a kérdés magát nem érinti? Minden további nélkül lemondhat róla, hogy az Urbinói Vénusz kivételes… (tovább)

Hirdetés

Kedvencnek jelölte 2

Most olvassa 1

Várólistán 29

Kívánságlistán 25

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

+
>!
vargarockzsolt P
Daniel Arasse: Festménytalányok

Az anakronizmus meghatározása szerint a műtárgyban több korszak vegyül: mindenekelőtt saját korszakunk, a befogadó jelenének korszaka, másrészt a mű megalkotásának ideje, harmadrészt e két időpont közötti intervallum, mely a műalkotás tárgyát (repedések, sérülések, patina) és szellemét (recepció, értékítéletek) érinti. A műre vetett évtizedes, évszázados tekintetek formálják és befolyásolják azt, ahogyan a mindenkori befogadó az alkotásra néz.
Henri Focillon
Daniel Arasse (1944-2003) francia művészettörténész Festménytalányok című könyvének talán legnagyobb erénye, hogy ezt az anakronizmust maximálisan szem előtt tartva elemzi a képeket. Felidézi a régen halott nagy mesterek remekműveit, Tintoretto, del Cossa, Bruegel, Tiziano, Velázquez egy-egy ragyogó festményét, a festők feltételezett szándékait keresve beszél saját korukról, az akkor uralkodó művészetfelfogásról, bemutatja az azóta született elemzéseket, és ezekkel vitatkozva vezeti fel saját értelmezéseit, amelyek nem ritkán meghökkentőek, vitathatóak, de minden esetben eredetiek, és további gondolkodásra ösztönzőek. Az elemzések során felhívja a figyelmet a képek egy-egy rejtélyes, különös, a mai szemmel nézve talán megmagyarázhatatlannak tűnő részletére – erre utal a cím –, majd azokat értelmezve jut el a festmény feltételezhető üzenetéig. A „ nagy Gombrich-hal” ellentétben Arasse nem gondolja, hogy egy képnek csupán egyetlen helyes „megfejtése” volna, épp ezért ezekben az elemzésekben nem is annyira a végeredmény a fontos, hanem a gondolkodás folyamata. Arasse könyve azt sugallja, hogy ha kellő tudással felvértezve közelítünk egy műalkotáshoz, akkor bátran szárnyalhat a fantáziánk.
A kötet nagyon jól illusztrált, a reprodukciók elhelyezkedése illeszkedik a tartalomhoz, bár az igazi az volna, ha könyvvel a kezünkben felkereshetnénk az eredeti festményeket.
A mű érdekességét mutatja az interneten is elérhető kritikák szokatlanul nagy száma, amelyeket a kiadó Typotex oldaláról (http://www.typotex.hu/index.php?page=en/recenziok&book_id=2341) könnyen elérhetünk.
Különösen florescu, Tülkös Terézia és Dékei Kriszta írását tudom ajánlani, és ezt egy-egy rövid részlettel is illusztrálom:
A Festménytalányok már-már elbeszéléskötet, de a különböző beszédmódokat váltogató Arasse ezzel csak megerősíti azt a tényt, hogy a művészeti alkotások végletesen nyitottak, a művészettörténeti kalandozás során pedig több szempontból érdekesebb, ha a képből képbe mászkálunk a különböző sémák alapján történő viszonyítgatások és méricskélések helyett.
florescu, konyves.blog.hu
Francesco del Cossa: Angyali üdvözlet
„Mária fényűző palotájában, az Angyali üdvözlet végtelenül szentséges pillanatában egy kövér csiga halad céltudatosan az angyaltól Szűz Mária felé: magának ehhez nincs hozzáfűznivalója?”
Az idézetből is látható, hogy Daniel Arasse Festménytalányok című második magyar nyelven megjelent kötetében megállás nélkül kérdez és provokál. A megnyugtató, néhol rövidre zárt művészettörténeti okfejtéseket felülvizsgálva nem elégszik meg a pusztán ikonografikus és történelmi megalapozottságot biztosító forrásvizsgálattal. Olyan ő, mint a csiga Mária házában: „egyáltalán nem mondható diszkrét jelenségnek”, inkább rendetlenséget csinál a művészettörténészek kínosan precíz háza táján. Ahogyan Francesco del Cossa a mi világunkba festette a csigát, hogy az a kép megközelítésének eszköze legyen, úgy Arasse az olvasó stratégája… …A fejezet érdekessége, hogy visszautal a szerző Umberto Eco szemináriumán tartott előadására, melyen Eco elismerte, nem tud egyetlen középkori szövegről sem, amelyben Istent csigaként határoznák meg, ám ha szükséges, ő maga szívesen megírja azt.
Tülkös Terézia, Irodalmi Jelen
A könyv első szintje nyelvi játék: hat fejezetében a szerző különböző elbeszélői pozíciókat vesz fel. A szövegek között van két fiktív levél a „Drága Giuliához”, egy harmadik személyben megírt műelemzés, egy önmagáról második személyben beszélő, megérteni vágyó szem „naplója” ("mit akarsz még ehhez hozzátenni, hagyd békén azt a szegény képet!"), egy közvetlenül az olvasóknak címzett monológ ("ne ellenkezzenek, az előbb még egyetértettek velem!") és egy fiktív vita. Voltaképpen (s ez a második szint) egy művészettörténeti, tudományos és egy kötöttségektől mentes, (bár nem ártatlan, de) nyitott szemű kettős én rejtett ütésváltásait olvashatjuk, ahol a szerző egyszerre használja és veti el a szükségképpen töredezett történeti ismereteket, és fordul a jelenből a múltra vetített meglátásokhoz. A könyv nem csupán a művészettörténésznek élvezetes (finom oldalvágások az egyetlen jelentés elvét valló „nagy Gombrich” vagy a tisztán formai leírásokat – s így a lehetetlent – forszírozó fiatal Panofsky felé), hanem könnyen emészthető bármely, a művészet/kultúrtörténet iránt érdeklődő számára.
Dékei Kriszta, Magyar Narancs
Miközben olvastam a könyvet, készítettem néhány karcot is, melyeket szerintem érdemes megnézni:
http://moly.hu/karcok/85401
http://moly.hu/karcok/85408
http://moly.hu/karcok/86832
http://moly.hu/karcok/91359
Most, hogy a könyvet befejeztem, elhatároztam, hogy Arasse másik művét, a Festménytörténeteket is elolvasom.

5 hozzászólás
+
>!
Szeifert_Natália I
Daniel Arasse: Festménytalányok

Nagyon szép kivitelű könyv, élvezetes, olvasmányos képkukkolás. Az eszme hosszú pórázon fut, a könyv beszélget (hol az olvasóval, hol művészettörténészek egymás közt, mindkettő érdekes, izgalmas).
Mindenkinek szívből ajánlom, aki szívesen elmereng egy-egy kép fölött, és érdekli mi az, ami „nem lát a szemétől”.
A fél csillag levonást a számomra hiányzó néhány kép és a sajtóhibák miatt kapta.

+
>!
Tintapatrónus P
Daniel Arasse: Festménytalányok

Egymásután háromszor olvastam. Már meglátszik rajta. Nagyon régen vágytam rá, hogy a kezembe vehessem, és amikor végre megszereztem egy szuszra kiolvastam. Majd, miután sikerült lecsillapítanom a kíváncsiságomat, nekiálltam ismét ezúttal nyugodtan, lassan haladva, odafigyelve mindenre, amit Arasse mond és mutat. Harmadszor is elolvastam, már ceruzával a kezemben,hogy tudjak jegyzetelni, és laptoppal az ölemben, hogy meg tudjam nézni az összes képet, amire hivatkozik, vagy, hogy kikeressek egy-egy számomra eddig ismeretlen nevet vagy fogalmat.
Ez a könyv izgalmas. Ezzel úgy érzem, még semmit nem mondtam el róla. Az a fajta izgalom rejlik benne, amit szerintem a felfedezők és feltalálók szoktak átélni, az a fajta izgalom, amit az olyan gondolatok tudnak ébreszteni az emberben, amelyek a világnak, az ismert rendnek egy teljesen más megközelítését mutatják meg. Ezt csak fokozza a szöveg hibátlan retorikája, a szerző humora és a helyenkénti nyers megfogalmazás. Nem csak a szakmai és a mindennapi kifejezések között ügyesen lavírozó nyelvezet, hanem a dialógusként (valós vagy rejtett – például levél formájában) megszerkesztet fejezetek is azt az érzést keltik, hogy mi, olvasók, egy beszélgetés részesei vagyunk. A szerző velünk (is) beszélget. Meg önmagával. Meg szakmabeliekkel (megemlíti például Gombrich-ot, akit szintén elkezdtem már nagyon régen olvasni, de egy időre félretettem). Meg a festményekkel és festőikkel. És ha valaki szereti a festészetet, akkor ezek olyan beszélgetések, amelyekből semmiképpen sem szeretne kimaradni.
Azon kívül, hogy nagyon izgalmas – hiszen valóban talányokat fejt meg – egyúttal nagyon informatív is. Kis odafigyeléssel rengeteget tanulhatunk arról, hogyan érdemes közelíteni egy festményhez, mire kell odafigyelni, és természetesen az is kiderül, hogy nagyon komoly műveltség szükséges ahhoz, hogy valaki olyan mélyre tudjon hatolni egy festmény rétegein, mint ahogy ő teszi. De már a könyvét olvasva is, megtanulunk többet látni. Ami talán a legfontosabb a könyvben, hogy megtanít kérdezni, és főleg arra tanít meg, hogy nincs értelmetlen vagy nem helyénvaló, esetleg tabu kérdés. Ha már egy festő a világ elé tárta a művét, akkor az óhatatlanul kérdések áradatának lesz kitéve. Arrase-t olvasva arra jutottam, hogy, ha művészetről van szó, a szemünk csak egy közeg, az igazi „eszköz”, amivel látunk, amivel igazán látjuk is, amit nézünk, azok a kérdéseink. Arasse fenomenális kérdező, aki értelmezésem szerint azt üzeni, merjünk kérdezni, akkor talán látni fogunk, és akkor már nem néztünk hiába…

Kérdések nélkül a műalkotások szemlélése nem más, mint szimpla bámészkodás?…

+
>!
Mes
Daniel Arasse: Festménytalányok

Ez egy szuper könyv! Olyan dolgokra hívta fel a figyelmem, amit én figyelmetlen néző észre sem vettem a festményeken. Ahogy feltárta előttem a háttér infókat, úgy lett egy-egy festménynek más jelentése. Tehát ha tudni akarod miért van csiga Francesco del Cossa Angyali üdvözletén, és az Urbinói Vénusz miért oda teszi a kezét feltétlen vedd a kezedbe ezt a könyvet, nem fogod megbánni.

+
>!
cseri P
Daniel Arasse: Festménytalányok

A legtöbb képelemzés érdekes, és a legtöbb esetben tetszett a stílus.

+
>!
Leoni I
Daniel Arasse: Festménytalányok

Ki gondolta volna, hogy ennyi mögöttes tartalom is lehet egy-egy festményben? Jó szívvel ajánlom minden művészettörténet iránt érdeklődő molynak, garantáltan tartogat meglepetéseket.

+

Népszerű idézetek

+
>!
Enikő_Rácz

Ha a művészetnek volt története, és ha még mindig van, az a művészek munkájának köszönhető, és részben annak, ahogyan ők nézték a múlt műveit, ahogyan magukévá alakították őket.

+
>!
Tintapatrónus P

Kétségtelen, az ikonográfusok a művészettörténet tűzoltói: azért vannak itt, hogy lecsendesítsék a játékot, kioltsák a tüzet, amit egyik-másik anomália lángra lobbanthat, mert arra kényszerítené Magát, hogy közelebbről is megnézze, amit lát, és konstatálja, hogy nem minden olyan egyszerű és magától értetődő, mint azt szeretné.

30. oldal


Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el