!

A Törvény betöltése… 4 vélemény

Cseri Kálmán: A Törvény betöltése…
Molybolt

Az bizonyos, hogy minél messzebb kerül az emberiség Istentől, annál embertelenebbé válik az élet. Ha egy társadalom nem veszi komolyan azt, amit itt olvasunk: Én, az Úr, vagyok Isten egyedül, ne csinálj magadnak isteneket én mellettem, akkor az történik, hogy ez az engedetlenség benépesíti az emberek hitvilágát úgynevezett istenekkel, bálványokkal, sőt démonokkal, a sokat emlegetett pluralizmus és tolerancia szépen hangzó, de hamis jelszavával, és ez még messzebb viszi az embereket Istentől. Ha nem érvényes többé a hetedik nap megszentelése, akkor számolhatunk azzal, hogy egyre több infarktus és korai férfihalál lesz. Ha nem szempont többé az, hogy ne légy házasságtörő, akkor építhetjük azokat az állami nevelőotthonokat, ahol olyan emberek nőnek fel, akik soha nem láttak harmonikus családot, akik nem tudják, mi a szerepe, feladata, hivatása egy nőnek és egy férfinak, akik a szerelmet, amit Isten gyönyörű ajándékként adott az embernek, valami egészen kificamodott, torz szexualitással azonosítják, és soha nem tudják megélni, akiknek a révén aztán az a temérdek nyomorúság, amiktől ők is szenvednek, újratermelődik, és nemzedékről nemzedékre csúszunk egyre lejjebb. Ha nem szempont az? Ne lopj! – akkor agyonütik az öregembert ezer forintért is az ágyában, és akkor következmények nélkül ki lehet sajátítani vagy árusítani egy ország nemzeti kincseit is, soha többé nem pótolható módon. Ahogy közeledünk Jézus Krisztus második eljöveteléhez, úgy kerül az ember, az úgynevezett keresztyén kultúra is, egyre távolabb a Tízparancsolattól. Isten világos parancsainak a félretétele mindig katasztrófához vezet, ennek lehetünk ma szomorú tanúi. Isten népének azonban el kell döntenie újra és újra, hogy minden körülmények között Isten törvényei szerint akar élni. Egy ilyen törvény nélkülivé váló korban ez egyre nehezebb. Néha majdnem lehetetlen. De akkor is érvényes az az ígéret, hogy aki mindvégig állhatatos marad, aki mindvégig ragaszkodik az ő Istenéhez, az marad meg.

Borítók 1

Fülszövegek 1

Hirdetés

Nincsenek címkék.

Most olvassa

Most nem olvassa senki.

Összes olvasás 4

Várólistán 1


Népszerű értékelések

!lilijan 2009. július 20., 20:39

engem nem győzött meg, mint ahogy később maga a szerző sem a könyvéről való nyilvános vitán. azóta már kicsit finomodott a világképem, és már inkább az egyházzal van csak bajom, azon belül is főként a katolikussal – azon tisztes keresztényekkel semmi, még akkor sem, ha ultrakonzervatívak is néhány dologban, akik életstílusukat nem akarják másokra is rákényszeríteni. utólag az a benyomásom, hogy ami igazságot olvastam a könyvben, úgy emlékszem, vallástól függetleníthető, alapvető emberi dolgok voltak. mindenesetre cseri kálmán sokaknak volt jó lelkésze, és világlátása komoly segítséget nyújthatott az arra fogékonyak számára

!gospelradio 2010. február 17., 14:06

engem abban erősített meg, hogy a 2-5 ezer éves törvények bizony ma is épp oly aktuálisak, akármilyen globalizált is ez a világ.
tiszta látás, megérett biblikus gondolatok, eligazító, tisztán láttató útmutatások.
érdemes elolvasni, mert az ember bizony nem sokat változott az elmúlt évezredekben: ami akkor probléma volt az ma is olyannyira jelen van, hogy megnyomorít, tönkretesz életeket.
Bele kéne tekinteni mindenkinek, hogy Isten milyen megoldásokat és miért kínál nekünk.

Külső linkek

Nincsenek linkek.

Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el