Emlékirataim ​a nagy évről 15 csillagozás

Háborús visszaemlékezések és levelek
Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről

Csáth ​Géza az első világháború idején írta nagyszabásúra tervezett emlékiratait. Írói munkásságának talán legnagyobb szabású vállalkozását jelenítik meg ezek az eddig ismeretlen háborús visszaemlékezések és a magánlevelezés – még akkor is, ha részben töredékesen maradtak is fenn –, mivel pontosabb információkat szolgáltatnak az író világnézetéről, viszonyáról a magyarsághoz, a monarchiához. A levelekből jól nyomon követhető tragédiája a „méreggel", a morfiummal való küzdelem, ezzel kapcsolatos titkolódzása, apjával és feleségével való kapcsolata, viszonya Szabadkához, a kiterjedt Decsy, Brenner és Kosztolányi családhoz. Ezért hazája szétesésének tragédiája mellett személyes leromlásának folyamatát is nyomon követhetjük. Visszaemlékezései mentesek a harci cselekmények leírásától, hiszen Csáth a fronton töltött időszak alatt (1914. augusztus 3. – 1915 tavasza) mindvégig a távolabb lévő hadikórházakban dolgozott, előbb a szerb, majd az orosz hadszíntéren. Memoárja elsősorban… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tartalomjegyzék

>!
Lazi, Szeged, 2005
246 oldal · ISBN: 963713848X

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

tgorsy>!
Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Ez a Csáth Géza nem az a Csáth Géza. Nekem a levelek jobban tetszettek.

Masszaraks>!
Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Nagyon jó volt erről az oldaláról megismerni „Csáth Gézát”. Végig élveztem a könyvet pedig amikor észrevettem hogy a könyv második fele csak levelekből áll kicsit megijedtem, de fölösleges volt :)
Szomorú volt látni hogy élt a feleségével a háború elött és mi lett ebből a háború miatt, de egyben annyira érdekelt hogy nem bírtam letteni.
Nagyon nagy hátassal volt rám és nem sok ilyen könyvel találkoztam eddig :)

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

Tmea>!

Százszor és százszor megmagyaráztam már magamnak a babona psychológiáját, és mégse vagyok képes fölényesen szakítani vele.

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Tmea>!

Az ember mindig a kellemesebb és jobb eshetőséget hiszi el szívesebben, még akkor is ha az nem valószínű.

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Tmea>!

Egy borzasztó mulasztása az államnak, amiért nem önmagát bünteti, hanem a saját polgárain bosszulja meg véresen a saját gondolatlanságát és vakságát, és a legelemibb előrelátásra való képtelenségét.

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Masszaraks>!

Később azonban – helyesebben pár hét alatt – megtanultam azt az igazságot, hogy a legtöbb ember ugyanilyen systema szerint cselekszik. Azaz, ha van egy csipetnyi kis ici-pici hatalma: visszaél vele. Ha valakinek árthat vele: árt. Ha valakit bosszanthat: bosszant. Ha valakinek az útjába állhat: odaáll. Megtanultam, hogy ez az emberi ostobaság az, ami rosszabb és nagyobb ellenség, mint az, aki fegyverrel tör reád, mert ezt az utóbbit leütheted, amazt pedig nem.

79. oldal

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Masszaraks>!

Úgy érzem, nagy változásokon fogok keresztülesni, és a tökéletes boldogság fog jutni osztályrészül – ha visszatérek a háborúból.

130. oldal

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

1 hozzászólás
Natasha>!

Olyan oldalról ismertem meg akkor magam, amelyek addig soha sem sejthettem volna. Ti. hogy munkabírásom szükség esetén szinte határtalan.
Reggel 1/2 7-kor maga a főtörzsorvos (alezredes) keltett.
– Mikor feküdt le?
– Öt órakor.
– Az másfél óra!… Tehát eleget aludt. Keljen föl gyorsan, menjen, kezdje el a kötözést.

160. oldal

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Natasha>!

[…] ha a novellista kifejlődik és férfivá lesz – akkor regényíróvá változik.

33. oldal

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Tmea>!

Az ész képtelen olyan kapcsolatokat, kombinációkat felállítani, amelyeket közvetlenül nem észlel, holott az adott tényekben mint a jövő lehetőségei: igen is adva vannak.

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Tmea>!

A halál után az embernek megadatik az a végtelen nagyszerű gyönyör, amelyben az élet nem részesít bennünket: a repülés kéje.

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek

Masszaraks>!

Ma már világosan és tisztán látom, hogy ezt a háborút valóban imbecillis, felelősségérzés nélküli emberek – hozták létre, mindenáron, honfitársaikat és alattvalóikat szuggerálva, elbolondítva és a véres halálba hajszolva a maguk mulatságára: hogy saját személyök fontosságától és hatalmától megittasodhassanak

15. oldal

Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek


Hasonló könyvek címkék alapján

Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban
Boros István: Háborús emlékek 1914–1918
Csókay András: Orvosmissziók Jézus-imával
Balázs Béla: Lélek a háborúban
Lévai Katalin: Bábel – Budapest
Ádám Veronika: Távolból őrzöm
Tormay Cécile: Bujdosó könyv
Kádár Lajos: A doni halálbánya
Ritoók Emma: Évek és emberek
Hankiss János: Nehéz orvosnak lenni