Hadd ​forogjon a nagyvilág 58 csillagozás

Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

Egy ​késő nyári hajnalon, 1974 augusztusában Alsó-Manhattan népe hitetlenkedve bámul a magasba, a nemrég felépült Ikertornyokra. Egy furcsa alak szökell a két torony között kifeszített drótkötélen, 400 méterrel a föld fölött. Eközben Bronxban, ahol mindennapos a zavargás, az erőszak és a gyújtogatás, Corrigan, a radikális ír szerzetes igyekszik segíteni a helyi prostituáltakon, ám saját démonaival is meg kell küzdenie. Egy Park Avenue-i lakásban anyák gyűlnek össze, hogy Vietnámban meghalt fiaikat gyászolják, de még fájdalmukban is ellentétek feszülnek köztük. Lara, a fiatal festő országúti baleset helyszínén találja magát, s ettől saját élete is felborul. Tillie, a harmincnyolc éves nagymama tinédzser lánya mellett strichel, és nem csupán a családjáról akar gondoskodni, de bizonyítani szeretné, hogy ő is ér valamit.
„Minél többet dolgoztam rajta, annál jobban kezdett érdekelni az utca embere – azok, akik a föld fölött egy centivel járják kötéltáncukat. Sokat kutattam, milyen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Jelenkor, Budapest, 2024
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635180929 · Fordította: Berta Ádám
>!
Jelenkor, Budapest, 2024
464 oldal · ISBN: 9789635180936 · Fordította: Berta Ádám
>!
Magvető, Budapest, 2013
428 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429923 · Fordította: Berta Ádám

Enciklopédia 35

Szereplők népszerűség szerint

Philippe Petit

Helyszínek népszerűség szerint

New York · Dublin


Kedvencelte 15

Várólistára tette 70

Kívánságlistára tette 58


Kiemelt értékelések

Turms>!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

A metropoliszok modern világunk jelképei, hevesebben lüktet bennük az élet, gyorsabban forog velük a világ, és különösen igaznak tűnik ez a nyugati félteke legnagyobb városára, New Yorkra. Amikor 1974. augusztus 7-én a kötéltáncos drótkötelét a Világkereskedelmi Központ ikertornyai között, száztíz emeletes magasságban feszítette ki, egy pillanatra megállt a forgás, és a rohanó város az ég felé nézett, hogy aztán a pillanat elmúltával tovább folytatódjon minden. Viszont annak, aki látta, elakadt a szava, és nem felejtette el, mert az égen járó ember kizökkentette a mindennapok normál kerékvágásából.
Apró történetdarabkákból áll össze a regény. Egy mélyen hívő ír, aki az elesettek gyámolításának szenteli az életét. Kurvák Bronxban. Egy bíró felesége, aki Vietnámban elvesztett fiát gyászolja. Egy latin-amerikai fiú, aki a graffitik megszállottja. Egy színesbőrű nő, aki nemrég, a szegregáció idején polgárjogi aktivista volt. A sorsok összeérnek, és a csomópontban a kötéltáncos áll.
Az elesetteket gyámolító ír története képez egyedül kivételt, ő nem látta a kötéltáncost, de neki talán nem is volt szüksége rá. Ez a történetszál végighúzódik az egész könyvön, ott van az összes többi alatt, mintha ez volna az a bizonyos drótkötél, és a többi történet jobbról-balról kapcsolódik hozzá, mint a kötéltáncos kezében tartott rúd.
Az író koncepciója megvalósításában magabiztos, viszont a fordítással nem voltam teljesen elégedett, mert néhol egy kissé döcögősre sikerült*, és a korrektor is végezhetett volna jobb munkát.

* Ráadásul érthetetlen, hogy egyes dolgokat minek kell lefordítani. Pl. a ”fillér” a fordító egyik vesszőparipája, sokszor előjön. Pl.: A bíró salamoni döntést hozott, egy fillér büntetésre ítélte. Most komolyan, Amerikában??

12 hozzászólás
Csabi>!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

Manapság nem divat, hogy egy könyv arról szóljon, ami a címe, pontosabban a marketing, a kitűnés és feltűnés vágya bombasztikus címeket alkot, aztán kapunk, amit kapunk. McCann regénye azonban tényleg erről szól, hogyan forog a nagyvilág, és ennek egy kis szeletén mutatja be a saját attrakcióját egy megtörtént attrakció, az ikertornyok közti kötéltánc apropóján. Maga a koncepció nem újdonság, sok film dolgozik hasonló narrációval, párhuzamosan játszódó történetek, amik aztán találkoznak, egymásba fonódnak, vagy éppen következnek egymásból. 1974, egy nap, egy megtörtént esemény köré szövődik ez a háló, és tulajdonképpen ez nem is annyira érdekes, régóta tudjuk, a dolgok kapcsolódnak egymáshoz, legfeljebb nem tudunk róla, na jó, ez kicsit elcsépelt, a fb korában élünk, kapcsolati hálónk végtelen (szinte). Nem ettől jó ez a könyv, nekem legalább is. Maguk a sztorik, amik alkotják a hálót, azok vannak remekül megírva, McCann a posztmodern teljes fegyvertárával tüzel az olvasóra, és el is éri, hogy az fölfigyeljen rá, érdekelni kezdjék a történetek, ezek az emberi sorsok, amiket nem csak felvázol, hanem teljes mélységükben kibont a nekik szánt viszonylag rövid regénydarabokon belül. Ezek közé ékelődik be több helyen is Petit, az akrobata története, akinek felkészülését olyan részletességgel és beleéléssel ismerhetjük meg, hogy nekem is kedvem támadt kifeszíteni egy drótkötelet a kertben. McCann mindent tud, ismeri a New York-i kurvák világát, a gazdag feleségek Park Avenue-i mindennapjait, az éppen születőben lévő internet ifjú hackereinek viselt dolgait, stb, néha már ijesztő, mennyire nincs titok előtte. Talán bármelyikünk életét beleírhatná egy regénybe. Talán meg is teszi egyszer, ha nem ő, akkor más. Figyeljetek, ha kötéltáncost láttok az égen!

1 hozzászólás
entropic P>!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

Hú. Remek könyv.

Bár nem vagyok épp kiégett olvasó, az azért viszonylag ritkán fordul elő, hogy tényleg annyira lázba hozzon egy regény, hogy egész nap azt várjam, mikor folytathatom már. Ez ilyen volt.

Például azért, mert imádom New Yorkot. Csak könyvekből meg filmekből ismerem, de vannak ezek a fiktív New Yorkok, amik teljesen valóságosak az agyamban, mint mondjuk Salingeré, meg Paul Austeré. Most már Colum McCanné is ilyen lesz. Egy színes-és-sötét, eleven, veszélyes, vonzó, végtelen város, ahol minden és mindenki kapcsolódhat minden és mindenki máshoz. Imádom a véletlen kapcsolódásokat a regényekben (is), ahogy egymáshoz érnek a dolgok és ahogy bizonyos események közel hoznak egymáshoz vagy eltávolítanak egymástól embereket, annak ellenére, hogy (vagy épp azért, mert) más-más emberek teljesen másként élik meg ugyanazokat az eseményeket.

Asszem, ez így rém bonyolultan hangzik, de a könyvben nem az, mert McCann valamivel jobban ír nálam. És végtelenül finoman, mindenféle erőlködés nélkül köti össze egymással a más-más narrátor által, más-más szemszögből elmesélt fejezeteket. Komolyan, élvezet olvasni – annyira tisztán, természetesen, szépen, mindenféle modern-irodalmi-modoroskodás meg okoskodás meg túlbonyolítás nélkül írta meg ezt az igen bonyolult, sok történetet elmesélő, egy-két központi motívum által összekötött regényt, hogy csak ámulok rajta.

7 hozzászólás
Bélabá>!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

Nem egészen ilyen regényre számítottam, de nem csalódtam. Lehengerlően indult az ír vonallal, Corriganék életének ismertetésével, majd átruccantunk New Yorkba… Semmi meglepő nincs ebben a történelmi hagyományokat tekintve, írek Amerikában, ez mindennapos. Az is az, hogy az ottani környezet szereplői előbukkantak. Nevezetesen sok kurva és strici, drogosok. Az életükbe is beleláthattunk McCann jóvoltából. A regény közepén szereplő prosti szövege egy kicsit Stephen King Doloresét idézte számomra. Hihetetlen rizsát lenyomott az öregcsaj itt is. :D Nem gondoltam volna, hogy Philippe Petit mutatványa lesz a fő vezérfonal, a cím alapján inkább egy gettós, drogos sztorit vártam előzetesen. De a Petit-féle „akrobataszám” új ismereteket adott, amiért hálás vagyok a szerzőnek. Elképesztő dolog ilyen mutatványra vetemedni, kicsit zizinek kell lenni, szerintem. Nem akarom bántani Petit urat, csak így vélekedem magamban. Ki merne még egy hasonlót megtenni, mint ez volt?
A regény utolsó harmada kicsit túlírtra sikerült, de legalábbis elég idegenül hatott rám, nem tudtam belemélyedni a sok apró, és lehet időnként felesleges mozaikdarabkába.
Lényeg, hogy tetszett a könyv, és ezt egy 4,5-essel (4,4) díjazom. Érdemes elolvasni, bár szerintem jobban jár az ember, ha képben van francia artista életével, mutatványaival, amiről életrajzi könyvből illetve filmekből tájékozódhat előzetesen. Nekem már csak utólag adatik meg.

giggs85>!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

Jubileumi, 400. elolvasott szépirodalmi művem – és, ami még fontosabb, egy nagyszerű regény.

Történt egyszer, egészen pontosan 1974 augusztus 7.-én, hogy egy francia származású artista, Philippe Petit átsétált a nemrég átadott Világkereskedelmi Központ ikertornyai között egy illegálisan kifeszített acéldróton. „Annak, aki látta, elakadt a szava” – írja Colum McCann, ír születésű, ám régóta az Egyesült Államokban élő író jelen könyve kezdőmondataként. Ez az élmény összekötette a szemtanúkat: gazdagot és szegényt, feketét és fehéret, zsarut és prostit egyaránt. Aztán, ahogy lenni szokott elfelejtődött. Egészen a 2001 szeptember 11.-ei eseményekig. A derült égből villámcsapásként bekövetkezett tragédia után nem csak a merényletről, hanem a torony történetéről is elkezdtek cikkezni. És akkor előkerült egy fénykép. Rajta egy ember. Philippe Petit. A tornyok között. Mintha lebegne. Vagy mintha zuhanna. A háttérben pedig egy repülőgép jól kivehető alakja. Ez elég is volt, hogy beindítsa írónk fantáziáját és évekkel később megszülessen a regény. A könyvvel két jelentős díjat is elnyert: az amerikai Nemzeti Könyvdíjat és az IMPAC Dublin irodalmi díjat is. A sikerlistákon is igen előkelő helyeken állt, a szerző pedig kis híján a mennybe ment.

Mint ahogy írtam, a kötéltáncos jelkép. Összeköt egyes embereket. Ez kihat a könyv szerkezetére is. Elsőre úgy tűnik, hogy ez inkább egy novella-, vagy elbeszélésgyűjtemény, egymáshoz csak igen kevéssé kapcsolódó szereplőkkel, eseményekkel. Majd, ahogy haladunk rajzolódik ki a két főbb erővonal, ami mellett rendeződnek a kisebb történetek. Szól ez a könyv egy Írországból New Yorkba érkezett, egyféle modern, mini Megváltóként funkcionáló, különc papról; az ő kurváiról, szerelméről, testvéréről, gyilkosáról, a kurvák életéről és családjáról; egy new yorki ügyvédről, egy anyáról, aki elvesztette egyetlen gyermekét Vietnámban, dilis informatikusokról – és főleg magáról az Életről. Egyébként imádtam Colum McCann melankólikus stílusát. Szinte végig tőmondatos, ám végtelenül költői. Meglepő képzettársításokkal, találó jelzőkkel és végtelen emberismerettel.

És ahogy lenni szokott a múltba helyezett történetekkel, főképp a mának szólnak. Hiszen, ha belegondolunk mi változott? Mi a különbség az akkor történtek és a könyv megírásának ideje között? Akkor volt Vietnám, ma Irak és Afganisztán, akkor Nixon és a Watergate botrány, ma Bush és mondjuk Guantanamo, akkor a romba döntött épületek a WTC felépítése miatt, ma a romba döntött WTC, akkor szegénység, bűnözés és rengeteg hajléktalan, ma szegénység, bűnözés és rengeteg hajléktalan. Folytathatnám napestig, de minek.

McCann megint egy olyan szerző, akit mindenkinek érdemes olvasni.

4 hozzászólás
Chöpp >!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

Lenyűgözve csuktam be a könyvet elolvasása után. Nem találkoztam még ennyire profin kitalált és kivitelezett regény felépítéssel, mint ez. Nem hiába akartam egyszerre két könyvét is magamhoz venni McCann-től a könyvtárból! Élmény volt.

ppeva P>!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

Nekem olyan se kutyám, se macskám hely New York. Ez a regény aztán igazán nem járult hozzá, hogy akár jobban érdekeljen, akár előrébb rukkoljon képzeletbeli kívánságlistám nagyon sokadik helyéről. Ez a New York igazán csúnya. És veszélyes meg szomorú. Ahol még a gazdagok élete sem szép vagy boldog.
De van egy kis fénysugár. Egy kötéltáncos, aki egy pillanatnyi megtorpanást és szinte gyermeki csodálkozást hoz az embereknek. Egyre inkább úgy éreztem olvasás közben, hogy valamennyi szereplő tulajdonképpen kötéltáncos a saját életében. Van, aki lezuhan, van, aki átvergődik a túlsó partra, és van, aki egy váratlan pillanatban élvezni kezdi a mutatványt, és megtalálja a nélkülözhetetlen egyensúlyt.
Nagyon szerettem a regényben a szövevényes, váratlan kapcsolódási pontokat. És nem szerettem annyira a nyelvezetét.

Dominik_Blasir>!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

McCann valamit nagyon tud.
Még nem vagyok abban biztos, hogy mit tud, de valamit biztos.
Írni például nagyon, de ami fontosabb: történetet mondani. Visszafogottan, amerikaiasan (pedig hát ír), de mégis olyan erős érzelmi töltettel, hogy a földhöz vág egymáshoz lazán kapcsolódó, mégis szinte tökéletesen felépített novelláiban.
Szeretnék még több ilyen zsenialitást olvasni.

melis>!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

Azt képzelem, hogy sodródom New York forgalmas utcáin, egyik láb a másik után, szédítő hangzavar és pörgő képek. Próbálkozom az értelmezéssel, sémákba, típusokba illesztem a felvillanó alakot, hangot. Bizonytalan lépésekkel botorkálok a tömegben, kitűnik egy-egy arc, figyelem idegenségét.
Azt képzelem, ha követem őt, a kiemelkedő arcot – és megszűnt már a késztetés, hogy besoroljam, nem az érdekel, hogy szerzetes, gyerekét gyászoló anya, bíró, prosti stb. –, ha csak rá figyelek, elnémul a zajos világ. És a csendben hallom, ahogy egy szót sem szól, csak másként veszi a levegőt. Nem megnyugtató ez a csend, nehezen elviselhető a feszültség, amit szül. És ezen, vagy emiatt mozdulnak el – egymás felé – ők, a maguk terhét cipelő figurák, botorkálnak, csakhogy egy kis zajt hozzanak a csendbe, botorkálnak egymásba kapcsolódva, mintha a másikban keresnék maguk alakulását. És lépniük kell. Egyik láb a másik után. Egyensúlyban maradni.
Azt képzelem, lehetséges.

Sheeana>!
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

Amikor befejeztem egy Dsida vers jutott eszembe, és ha jobban belegondolok végig az olvasás alatt ez motoszkált a fejemben:
Legyen áldott a bánatosan forgó,
kevés jót adó világ
s benne az apró emberhangyák
nyüzsgő céljaikkal.
A folyókban legyen sok a hal,
az erdőkben a vad
s találják meg mások helyettem
az élet békességét.
Legyenek áldottak a nők,
akik a szemembe kacagtak:
Mézes legyen minden csókjuk,
legyenek szép gyermekeik.
S legyenek áldottak a szöszke fiúk,
kik márciusi fényzuhogóban
valami elhagyott mezőn
csontjaimmal játszanak.


Népszerű idézetek

ppeva P>!

Apám ősrégi szava a fülemben: Ha nem bírod az igazságot, minek kérdezősködsz.

51. oldal

ppeva P>!

Egyesek azt hiszik, a szerelem az út vége, és ha szerencsés az ember, és rátalál, akkor ott is marad. Mások azt mondják, sziklaszirtté válik, amiről lehajt az ember, de akik már nem nyeretlen kétévesek, többnyire tudják, egyszerűen napról napra változó dolog ez, és attól függően, mennyit küzd érte az ember, megkapja, vagy kapaszkodik bele, vagy elveszíti, de néha már eredetileg sem volt meg.

369-370. oldal

robertjordan>!

És amikor körbe-körbe jársz, testvérem, a világ nagyon nagy, ha viszont egyenesen szántasz előre, eléggé kicsi.

66. oldal (Magvető,2013)

Chöpp >!

A szélhez hangolta magát. Hallgatózott, nem pusztán maguk a széllökések, hanem azok előérzete miatt is. Az egész puszta sejtések révén dőlt el. Sugallatok révén. A szeme felületén érezte előre. Itt jön. Egy idő után már minden egyes hangot ki tudott hámozni a szélből. Még a rovarok járása is útba igazította. Imádta azokat a napokat, amikor a szél dühödten söpört át a réten, és maga is együtt fütyült vele. Ha túl erős lett a szél, ő is abbahagyta a fütyülést, és egész testéből ellene feszült. A szél olyan sok különböző szögből jött, néha mindenfelől egyszerre: fák illatát, a láp szagát, a jávorantilopok kigőzölgését hozva.

199-200. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Philippe Petit · szél
Csabi>!

Kis piros villanymécseseket lehetett gyújtani a templom hátuljában. Bedobtam egy negyeddollárost, és hallottam, milyen mélyen csörren meg az üres perselyben. Apám ősrégi szava a fülemben: Ha nem bírod az igazságot, minek kérdezősködsz.

51. oldal

ppeva P>!

Azt mondják, a fiúk a lányoknál mindig elsők akarnak lenni, a lányok a fiúknál meg mindig utolsók.

272. oldal

Chöpp >!

Egyszer olvastam egy könyvet egy csávóról, akinek egere volt. Steinbecknek hívták, a csávót, nem az egeret.

256-257. oldal

ppeva P>!

Kifejezéstelenül nézett rám, aztán megértés költözött a tekintetébe. Az emberek azt hiszik, tisztában vannak a rejtelemmel, hogy milyen a bőrödben lenni. Pedig nem. Senki sem tudja, milyen, kivéve azt, aki ott tologatja jobbra-balra a saját lényében.

376. oldal

2 hozzászólás
Chöpp >!

Az idill véget ért. A szabadság csak szó volt, amit mindenki mondogatott, de egyikünk sem tudta, mi az.

162. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szabadság
Csabi>!

Ritkán tudjuk, mit hallunk, mikor először halljuk, de egyvalami biztos: úgy halljuk, ahogy azután már soha többé nem fogjuk. Visszatérünk a pillanathoz, hogy átéljük, de úgy gondolom, sosem találunk rá igazán, hanem csak az emlékére, a leghalványabb lenyomatra, hogy mi volt valójában, hogy mit jelentett.

59. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Ed Falco: A Corleone család
Kristen Harnisch: A borász lánya
Lee Child – Fiona Davis – Clare Mackintosh – Jill Mansell: Esti iskola / Babaház / Az igazság pillanata / Elmondhatatlanul
Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba
Stephen King: A boszorkánylány
Samuel Shem: Doktorgyár
Stephen King: 11.22.63
Melania G. Mazzucco: Vita
Julius Horwitz: A. N. naplója