– Apa, igazán arrébb mehetnél, ha a fűnyíró odaér hozzád. (…) Múltkor is csak ültél és ültél, és hagytad, hogy körbenyírjon.
13. oldal - I. A város
A múlt – gondolta – túlságosan velem van és haszontalanná tesz. Túl sok az emlékem, olyan sok, hogy fontosabbnak érzem az emlékeket, mint a mai tennivalókat. A múltban élek, pedig nem szabad így élni.
(Jenkins, a több ezer éves robot elmélkedése)
173.oldal
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
– Towser – kiáltotta –, Towser, valami történik velünk!
– Igen, tudom – mondta Towser.
– Az agyunkban – mondta Fowler –, hiszen az egészet használjuk, legkisebb eldugott sejtjéig. Használjuk, hogy megfejtsük a dolgokat, melyeket mindig ismernünk kellett volna. Lehet, hogy a földi agy természeténél fogva lassú és ködös. Lehet, hogy mi vagyunk a világegyetem hülyéi. Talán úgy vagyunk teremtve, hogy mindenhez fáradsággal jussunk hozzá.
(Fowler, az ember beszél Towserhez, a kutyájához, új, áttranszformált testében)
102. oldal - IV. Dezertálás
Ezeket a történeteket a kutyák mesélik, amikor magasan lobog a tűz, és fúj az északi szél. Ilyenkor összegyűlnek a családok a kandallókőnél, a kölykök csendben ülnek és figyelnek, és amikor vége a történetnek, rengeteget kérdeznek.
– Mi az az ember? – kérdezik.
Vagy például:
– Mi az a város?
Vagy:
– Mi az a háború?
Határozott választ nem adhatunk e kérdésekre. Vannak feltételezések, akadnak elméletek, akad számos intelligens találgatás, de válasz nincs.
(első mondat)
