Vészmadarak (Miriam Black 1.) 81% 209 csillagozás

Először is a szuper borító miatt figyeltem fel erre a könyvre, aztán pedig a fülszöveg első mondata után tudtam, hogy mindenképpen szeretném elolvasni. Ugyanis az „előre tudom mikor fogsz meghalni”, megváltoztathatod-e a végzeted, ha már előre tudod mi fog történni téma köré épülő sztorikat nagyon szeretem.Könyvünk főszereplője Miriam Black, egy mocskos szájú, meglehetősen szabados erkölcsű, a veszély szót egyáltalán nem ismerő nőszemélynek tűnt első látásra, aki férfiakat megszégyenítő módon dönti magába a whiskey-t, és füstöl, mint egy gyárkémény. Sőt, igazából csak whiskey-n, cigin és napfényen él.
Egyszerre utáltam és csodáltam őt, egy igazi anti-hősnő volt. Miriamnak azonkívül, hogy korlátlan mennyiségű whiskey-t képes volt magába tölteni, volt egy másik különleges képessége is, ami tulajdonképpen az egész életmódját, életfelfogását megmagyarázta: csupán egy érintés elég volt ahhoz, hogy lássa, hogyan fog valaki meghalni. És hát, azért azt beláthatjuk, hogy ezzel a képességgel elég nyomasztó lehet élni.
A folytatást a blogon olvashatjátok:http://konyvutca.blogspot.hu/2016/07/chuck-wendig-veszm…

Nem szeretem a horrort, az erősebb thrillerek is a határon mozognak. A könyv izgalmas és érdekes, egy kicsit horrorisztikusan tálalva. Nekem kicsit véres és túl naturalisztikusan van ábrázolva a hentelés benne. spoiler Kedvenceim a talpraesetz, kemény hősnök, de ebben az esetben nem ártott volna egy szájkosár. A hősnő ugyanis rengeteget káromkodik, amit max. angolul birok elviselni. Oké, hogy rengeteg szörnyűségen ment át, de akkor sem tudtam megkedvelni, úgyhogy ezt a sorozatot nem fogom tovább olvasni. De akinek erős a gyomra, az remekül fog szórakozni.
(Amúgy jó az író stílusa, érdekes a cselekmény és kaptunk néhány igazán fura szereplőt is, de nekem már sok volt.)

OMG…………….!
De imádtam! Nagyon jó kis könyv, könnyen olvasható és teljesen fantasztikus♥

Óriási! Nagyon jó volt, nagyon jól szórakoztam. Fél csillagot csak azért vontam le, mert félbemaradt az interjú, és nem tudtam meg honnan a képesség. De pozitív vagyok a folytatást illetően. :)
Szóval jó. Minden tekintetben. Stílus, sztori, szereplők. Irtó lendületes, akció dús, néha gyomorforgató, és hihetetlen szövege van. Más könyvekben előfordult, hogy az ilyen fajta beszédet, ami itt elhangzik, alpárinak, taszítónak tartanám, ellenben ebbe a történetbe mást meg el sem tudnék képzelni. Szerencsétlen Miriam kapta a fura képességét, ami egyébként marhára nem lehet kellemes, és nem csodálom, hogy egy idő után ömlik a mocsok a szájából. Csípőből, minden erőlködés nélkül. És ettől tartom jónak a stílust. Mert nem erőlködés, nem kifacsart, míves mondatokat kaptam, hanem kemény, jól odamondott dolgokat.
Tiszta sor, átjött belőle a lány dühe, tehetetlensége.
Tetszett a felépítése is: Miriam kezdeti ide-oda csapódásaitól eljutunk egy konkrét célhoz, Louishoz, és a végzet megváltoztatásához.

Hm, hm. Tudjátok milyen érzés, amikor valami nem klappol a könyvvel, de mégsem tudod letenni, mert tudni akarod, hogy mi lesz a vége? Nekem most ilyen érzésem volt, miközben olvastam. A Vészmadarak nem egy könnyed olvasmány, mégis megragadja az ember lelkét. Miriam saját sötét világában napról napra él, akihez csak hozzáér, tudja, hogyan és mikor fog meghalni. Ez már önmagában is elég, hogy az ember lánya megtébolyodjon, Miriam azonban megtanult együtt élni ezzel, csak éppen nem szereti. Most pedig egy jó nagy kalamajkába keveredik, és megpróbálja a lehetetlent, megpróbálja megmenteni Louist. Míg eddig eljutunk sok minden kiderül Miriam múltjáról, a képességéről és hogy miért olyan, amilyen. Maga cselekmény izgalmas volt, bár az elején kicsit nehezen indult és nem is tudtam eldönteni, hogy hova tegyem a főszereplőt, ugyanis a trágár beszédével és a kezdeti tetteivel nem lopta be magát a szívembe. Aztán rájöttem, hogy Miriam nem is az a karakter, akit nagyon meg lehet kedvelni, mert ő se nem jó, se nem rossz, csak úszik az árral.
Aztán a cselekmény tovább haladt, bejöttek új szálak is, és egyre szövevényesebb lett. Maga könyv jó volt, tetszett, mégis ami miatt nem tudtam teljesen átélni az a nyers stílusa volt, egyszerűen nem engedi közel magához az olvasót.

Nagyon jó volt az alapötlet, de nekem ez a történet mégsem tetszett. Az érzelmeim az olvasás közben a harag, az undor, és a kétségbeesés között ingadoztak. Az még hagyján, hogy a lapokról ömlik a trágár beszéd, végül is már régen nem vagyok egy hamvas lelkű szűzleány, de ez túlzásba lett víve. A főszereplő csaj (akit az elején úgy kb. a 30 -as éveinek elejére tettem, persze később kiderült mekkorát tévedtem) nem rendelkezik személyiséggel, és különösebb jellemfejlődésen sem ment keresztül. Az érzésem szerint a többi figura is csak azért kellett, hogy ne egy szereplő legyen csak a könyvben. Azt meg ráadásul kifejezetten utálom, amikor az arcomat csak azért nyomják bele a szarba (már elnézést …), mert az író úgy gondolja, hogy csak így tudja a mondandóját közvetíteni. Ennek lennének jobb módszerei is, és ebből a történetből nagyon sok mindent ki lehetett volna hozni. Az biztos, hogy nem voltam közömbös az olvasás közben és gyorsan kivégeztem a történetet.

Szerintem Miriam egy mocskos szájú, züllött, kiábrándult, ledér és elhasznált nőszemély – egy full(os) antihős, aki könnyedén osztja az észt és a kegyeit, és túlságosan naturalisztikusan fogalmaz (pl.: f*sz, sz*rás, h*nyás, b*szás, satöbbi.).
És csíptem őt, mégis csíptem! Túl sok mindent látott, túl nagyot esett pofára, nincs semmije és senkije. Motelről motelre, kamionról kamionra él, semmi nem köti az élőkhöz – és én imádtam, hogy ebbe a mocskos, békés életébe belekavart ez a néhány emberke.
Micsoda szuper ÉS beteg történet, bár néhol sok(k) volt.

Abszolút legkirályosabb side story:
Harriet története (256. oldal). Reakcióm: Azt… a… k****!

Bővebben…
http://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2018/01/chuck-wend…

Hűűű! Nekem ez nagyon bejött! :)) Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Kellőképpen izgalmas és akciódús volt, véres és gusztustalan. Szinte letehetetlen. Nagyon tetszett az író stílusa, még így is, hogy igen, Miriam iszonyúan mocskosszájú volt, de a személye és a hozzáállása tökéletesen beleillet ebbe a rideg és nyers közegbe. Nagyon érdekes volt az az interjús szál is, és bízom benne, hogy ami ott kimaradt, az később előkerül még. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, amiben remélem több minden kiderül még a képességéről, a múltjáról és hogy képes-e tudatosan változtatni a végzeteken.
Csak a folytatás is ilyen erős legyen…

Még évekkel ezelőtt hangoskönyvben hallgattam eredetileg Miriam Black kalandjait, inkább saját szórakoztatásra, mint a kiadónak történő bevizsgálásra. Amikor a kiadás gondolata felvetődött ezért kicsit el is bizonytalanodtam, hiszen a hangoskönyv narrációjának minősége annyira remek volt, hogy nem lehettem biztos benne, esetleg nem az dobta-e fel igazán a történetet.
De végül a Fumax Thriller sorozat elindulása indokolttá tette, hogy adjunk egy esélyt ennek a szériának, és amikor a könyv szerkesztésére került a sor, megnyugodhattam, mert még jobban is élveztem a művet, mint amikor angolul hallgattam.
Az biztos, hogy ez a regény nem a mimóza lelkeknek való, és Miriam Black pedig nem egy olyan lány, aki az anyósok álma. De én már várom, hogy újra vele dolgozhassak. :)

Ez volt az a könyv, amit lelkesen megvettem, a második részével együtt. Aztán megkezdődött a halogatás. Mindig hívogatott, de úgy éreztem, nem leszünk valahogy igazán jóban, és csalódni fogok.
Jelentem, nem így történt. Vagyis nem teljesen így.
Előre leszögezem, engem a sok trágárság nagyon ki tud akasztani. De itt az első pár oldal után túl tudtam tenni magam rajta, mert egyszerűen annyira illett Miriam személyiségéhez. Némelyik hasonlata meg benyögése eleve olyanra sikeredett, hogy többször hangosan felröhögtem.
A könyv az első 10 oldal után úgy beszippantott, hogy dolgozni sem akartam menni. Eleve a szerkezete is olyan, hogy jól lehet vele haladni, de nem csak ez volt mögötte. A közjátékok jó része sem zavart, de a vége felé már gonosz volt az írótól, mert nagyon hajtottam volna az eseményeket. Amin viszont nagyot szakadtam, az Harriet első közjátéka volt. Szóval a könyv mocskos humora átjött.
A vége okozott egy minimális szívfájdalmat bennem, mert kicsit olyan, hm sablonos? Nem, az nem teljesen jó kifejezés, de a könyv hangulatához nem ilyet vártam. Egész végig azon pörögtem, hogy ahogy ezt becsukom, veszem elő a következő részét. Oda is volt készítve mellém az asztalra, aztán ez a lendület tört meg egy kicsit. Bár így sem fog többet váratni magára szerintem két hétnél.
Mocsok egy könyv, nem lányregény, de megszerettem, és bízom, hogy a folytatások is kijönnek!