Christopher Isherwood (1904-1986) a XX. századi brit prózairodalom klasszikusa. Eredetileg 1939-ben megjelent novella- és naplófüzérét, amelyet most újból az olvasó kezébe adunk, a század legjobb politikai regényének is nevezték, Orwell pedig így írt róla: „káprázatos képek egy hanyatló társadalomról”. A szóban forgó társadalom az 1930-as évek elejének Berlinje, ahol Isherwood hosszabb időt töltött, megörökítve olyan jellegzetes figurákat (egy jószívű szállásadónő, egy Sally Bowles nevű fiatal angol kabaré-énekesnő, egy gazdag zsidó lány, egy homoszexuális pár), akik közül hamarosan a nácik áldozatai kerülnek majd ki. Az író közvetlen közelről látja, személyesen tapasztalja a nácizmus megerősödését és hatalomra jutását, s ez az élő történelem közvetve formálja, zilálja szét az emberi sorsokat, ám mindez nem drámai felvonásokban, hanem a film tárgyilagosabb, pontos képsorokra bontott jelenetfűzésének megfelelően elevenedik meg előttünk. A könyvből készült a Kabaré című musical és… (tovább)
Isten veled, Berlin 53 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1958
Enciklopédia 2
Kedvencelte 5
Most olvassa 3
Várólistára tette 52
Kívánságlistára tette 40
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Isherwood 1939-ben megjelent regénye személyes élményen alapul, 1929-től 4 évet töltött Németországban, mikor már szinte közvetlen közelről szemlélhette a nácizmus fokozatos térnyerését, hatalomra jutását.
A mű cselekménye is ezt a folyamatot kíséri, különböző társadalmi rétegeket képviselő karaktereket bemutatva, miként mételyezi, keríti hatalmába az erre fogékonyakat, és miként tartja félelemben, lehetetleníti el az érintetteket. Ahogy pl a Landauer családot is, közülük Bernhardot, akit mindig egyfajta titokzatosság lengett körül, s akihez az íróval azonos nevű (csupán a „véletlen” műve) főszereplőt barátság fűzött.
Néha más irányba vitt néhány szereplő története, mint hittem, vagy sejtettem volna, pl Otto, vagy a sebészorvos esetében, itt kicsit elvarratlannak éreztem itt a szálakat.
Nem ez volt első ismerkedésem az író kiváló tehetségével, most is megnyert magának a könnyed, lezser, kissé cinikus, kedvesen humoros stílusával, ezzel fordulatos, sodró lendületű művével is, mely hat elkülönülő, egymással mégis szorosan összefüggő fejezetből áll, az idősíkok bravúros váltogatásával. A remek párbeszédek, leírások és a karakterek kiváló jellemábrázolása tette igazán élménnyé ezt a regényt.
A Kabaré című film miatt kezdtem el olvasni. Ez az az eset, amikor a film jobban tetszett.
A szerző a harmincas években, a második világháború előtt Berlinben tartózkodott. A különböző novellák erről az időszakról szólnak, különböző embereket bemutatva, ezen kívül a politikai helyzetet is megismerhetjük.
Nyomon követhetjük a nácizmus térnyerését, az egyre gyakoribb kegyetlenségeket.
Azt hiszem, most újra megnézem a filmet.
Nehéz értékelni ezt a novellafüzért, elsősorban azért, mert a novellák inkább élethelyzeteket, és embereket írnak le, amik nagyon távol állnak a mai valóságtól, ezért érteni és átélni számomra elég nehéz volt. A hangulata a könnyedsége ellenére nyomasztó volt.
Ettől függetlenül érdekes volt olvasni a háború előtti világról.
Olvasás közben a Kabaré című film jutott eszembe, és csak utólag olvastam, hogy a könyv a film alapjául szolgált.
Határozottan próbáltam végig arra koncentrálni, hogy ez nem a Kabaré, de magamban végig hasonlítgattam (áh, igen, ez a szereplő/motívum megjelent a filmben, aha, ez nem volt a filmben és így tovább). Elszakadva a filmtől: ez egy kiváló novellafüzér a harmincas évek eleji Berlin hangulatáról, jól festett életképekkel.
A Kabarénak csak valamilyen homályos távoli másodunokatestvére. A korszak persze közös, de a szereplők egészen mások, akik pedig ugyanazok, azok egészen másmilyenek. Érdekes olvasmány volt, de tagadhatatlanul nem erre készültem, és engem zavart az író túlságosan hideg távolságtartása is.
Nem szabad szórakoztató regényként gondolni erre a könyvre, aki azért olvassa, mert szerette a filmet, az csalódni fog.
De ha sikerül elvonatkoztatni, és úgy olvasni, ahogy egy kicsit elvontabb novellafüzért kell, akkor elsöprő erejű.
Népszerű idézetek
Akár hiszi, akár nem, Herr Isszivu, úgy bántam vele, mintha az édes fiam volna… és ez a hála érte! Azt mondja, mindent visszafizet az utolsó pfennigig, ha megkapta ezt az állás, és mixer lesz a Lady Windermere-ben… Ha, ha… – Fräulein Scroeder roppant gúnnyal horkant egyet: – Na hiszen! Ha a nagymamámnak kereke volna, ő lenne az omnibusz!
272. oldal (Európa, 2008)
Herr Bernstein nem akarta, hogy a felesége elvigye az autót, amikor délután shoppingolni megy. A nácik több zavargást is rendeztek.
– Eredj villamoson – mondta Herr Bernstein. – Nem akarom, hogy megdobálják a szép, új kocsimat.
– És ha engem dobálnak meg? – kérdezte derűsen Frau Bernstein.
– Ach, annyi baj legyen. Ha megdobnak, veszek egy ragtapaszt a fejedre. Az csak öt groschen. De ha a kocsit törik össze, nem úszom meg ötszáz márka alatt.
32. oldal
Fräulein Mayrnak a szakmán belül is akadt egy kis differenciája. Az egyik városban egy vetélytárs művésznő, akinek az irigységét felszította Fräulein Mayr hangereje, ki akarta szúrni a szemét egy kalaptűvel. Őszintén mondom, bámulattal adózom a vetélytársnő bátorságának. Amikor Fräulein Mayr végül otthagyta, olyan súlyos állapotban volt, hogy utána egy hétig nem léphetett színpadra.
278. oldal (Európa, 2008)
Nagy kertekre még a gazdagoknak sem igen telik, mert a telkek elképesztően drágák: mindenki csak a szomszéd hátsó udvarára lát, melyet drótkerítés vesz körül és vad házőrző kutya védelmez. Szegény ittlakók szörnyen rettegnek a betörőktől és a forradalomtól: szüntelen ostromállapotban élnek. Soha nincs nyugalmuk, és soha nem látják a napot. Mondhatni, egy milliomos nyomornegyedben élnek.
26. oldal
Az SA letartóztatta egy fiatal kommunista ismerősömet, elvitte egy náci kaszárnyába, és csúnyán összeverte. Három-négy nap múlva hazaengedték. Másnap reggel kopogtattak az ajtaján. A kommunista odasántikált, felkötött karral, és kinyitotta – egy náci állt a küszöbön, gyűjtőpersellyel. Ahogy meglátta, a kommunista elvesztette az önuralmát. – Nem elég, hogy összevertetek? – ordította. – Utána még van pofátok idejönni pénzért?
De a náci csak vigyorgott. – No, no, elvtárs! Hagyjuk a politikai szószt! Ne feledd, hogy a Harmadik Birodalomban élünk! Mindnyájan testvérek vagyunk! Ejnye, hát próbáld meg kivetni a szívedből azt a buta politikai gyűlölködést!
254-255. oldal
Fényképezőgép vagyok, nyitott rekesszel, teljesen passzív, felvételeket készítek, nem gondolkodom. Felvételt készítek arról a férfiról, aki a szemközti ablakban borotválkozik, és arról a pongyolás nőről, aki a haját mossa. Egyszer majd mindezt előhívom, gondosan lemásolom, fixálom.
Aztán mutatott egy szobát, ahová az anyák beadhatták játszani a gyerekeiket, amíg vásároltak. Két kisfiú éppen várat épített fakockákból, az egyenruhás óvónő segítségével. – Figyelje meg – mondta Bernhard –, hogyan párosul itt a filantrópia és a reklám. Ezzel a szobával szemben a legolcsóbb és legtetszetősebb kalapokat állítjuk ki. Az anyák, akik behozzák a gyerekeiket, képtelenek ellenállni a kísértésnek… Magának most nyilván az a véleménye, hogy menthetetlenül materialisták vagyunk…
Megkérdeztem, miért nincs könyvosztályuk.
– Veszélyes lenne. A nagybátyám tudja, hogy ott ülnék egész nap.
199. oldal
– Az én életem, sajnos, nagyon egyhangú a magáéhoz képest… De azért akad néha egy-egy tragikomikus mozzanat.
– Mire gondol?
– Például erre – Bernhard odament az íróasztalához, felvett egy papírlapot és átnyújtotta: – A ma reggeli postával érkezett.
Elolvastam; géppel volt írva:
„Figyelmeztetünk, Bernhard Landauer. Rövidesen leszámolunk veled meg a nagybátyáddal, meg a többi büdös zsidóval. Huszonnégy órát kaptok, hogy elmenjetek Németországból. Ha nem, a halál fiai vagytok.”
Bernhard nevetett: – Elég vérszomjas, mi?
– Hihetetlen… Mit gondol, ki küldte?
– Talán egy alkalmazott, akit elbocsátottunk. Vagy egy tréfamester. Vagy egy őrült. Vagy egy forrófejű náci kamasz.
– Mit akar tenni?
– Semmit.
– De nyilván értesíti a rendőrséget?
– Kedves Christopher, a rendőrség hamarosan megunná az ilyen szamárságokat. Három-négy ehhez hasonló levelet kapok minden héten.
– De azért lehet, hogy ez éppen komoly… A nácik talán kamasz módra fogalmaznak, de mindenre képesek. Éppen ezért olyan veszélyesek. Az emberek csak nevetnek rajtuk, egészen az utolsó pillanatig…
259-260. oldal, Landauerék (Európa, 2008)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Agatha Christie: Karácsonyi krimik 87% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Herkules munkái 86% ·
Összehasonlítás - P. G. Wodehouse: Majd a Tóbiás! ·
Összehasonlítás - P. G. Wodehouse: Halihó, Jeeves! 85% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Bűnszövetkezetben 85% ·
Összehasonlítás - Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II. 96% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek 93% ·
Összehasonlítás - P. G. Wodehouse: Fiatalemberek slamasztikában 93% ·
Összehasonlítás - Isaac Asimov: Én, a robot 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Éjszakai műszak 88% ·
Összehasonlítás