Értékelések

+
>!
imma AP

Chi An Kuei: Arcunk titkai Hogyan lehet egyetlen pillantással felmérni azt, aki szembejön velünk, felismerni jó és rossz tulajdonságait, reményeit és félelmeit

először is köszönöm @Bur3sz-nek a kedvességét, amiért kölcsönpostázta nekem a saját példányát! nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert emlékeztem rá gyerekkoromból, és akkor nagyon érdekesnek találtam. a téma a mai napig izgat, hiszen minden ember tudat alatt is következtetéseket von le abból, amit a másik emberből lát – mert emlékeztet valakire, vagy mert valamilyen vonás jelentése egyszerűen csak „köztudott” – és gyakran be is bizonyosodik, hogy az első benyomás helyes volt. ugyanakkor ez a könyv szerintem nagyon felületesre sikerült, és elképesztően sokat foglalkozik a szexualitással másodsorban pedig a karrierrel – márpedig nem hiszem, hogy egyedül vagyok vele, hogy amikor egy emberrel megismerkedem, nem ezek azok a témák, amik elsősorban foglalkoztatnak.
sajnos ezzel együtt is hiánypótló ez a könyv itthon, úgyhogy összességében örülök, hogy legalább ennyi irodalom fellelhető a témáról.

1 hozzászólás
+
>!
Bur3sz P

Chi An Kuei: Arcunk titkai Hogyan lehet egyetlen pillantással felmérni azt, aki szembejön velünk, felismerni jó és rossz tulajdonságait, reményeit és félelmeit

Hirdetés
+

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa

Tedd a kívánságlistádra, hogy megnyerhesd a Pongrác Kiadó által kisorsolt 5 példány egyikét!