Charlotte Worgitzky: Meg nem született gyermekeim 4.25 / 6
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az egyik berlini színház műsorára tűzi Friedrich Wolf Ciánkáli című darabját, amelynek hősnője tiltott magzatelhajtás miatt veszti életét. A darab értelmezése és rendezése körül vita támad színészek és rendezők között. A főrendező szerint mint történelmi darabot kell bemutatni a drámát, és magát a magzatelhajtást szemérmesen, a nézők elől eldugva kell eljátszani. Az ellenvélemények szószólója Martha Trubec, egy ötven év körüli színésznő, aki maga is szenvedője volt az abortuszt tiltó törvénynek. Szerinte a darab aktualitását hangsúlyozva, az abortuszjelenetet a nézők szeme előtt – mintegy sokkolva őket – kell bemutatni. Kelet-Németországban csak 1972-ben született meg az a törvény, amely lehetővé tette, hogy a nők maguk döntsék el, megszülik-e gyermeküket avagy sem. Marthában a darab eseményei saját sorsát is felidézik: szerelmeit és nemkívánt terhességeit szépítés nélkül, teljes őszinteséggel meséli el barátjának. Hét terhessége közül a másodikat akarta megtartani, ekkor fia születik. Az utolsó kivételével, melyet már az abortusz-törvény után vetetett el, mindegyik terhességét megalázó módon volt kénytelen megszakítani. Illegális magzatelhajtásra kényszerülő társnői közül soknak az egészségébe,vagy életébe került a szakszerűtlen beavatkozás, illetve megfosztattak az anyaság későbbi, egzisztenciálisan vagy lelkileg megalapozott vállalásától.
Az írónő mély átéléssel és együttérzéssel festi elénk azt az állapotot, amelybe a nem kívánt terhesség révén kerülhetnek a nők, és amelyek erkölcsi, magánéleti és társadalmi problémákat egyaránt felszínre hoznak. A regény végső kicsengése mégis gyermekigenlő, csak az önként vállalt és akart gyermek lehet az élet legnagyobb ajándéka. A könyv pszichológiai remekléssel van megírva.
Címkék
Most olvassa
Várólistán
Kívánságlistán
Elcserélné vagy eladná
Top értékelések
Hát számomra döbbentő volt és sokkolt, de mégsem tudtam lerakni csak úgy. Végig olvastam. És nagyon tetszett!
Külső linkek
Nincsenek linkek.


