Shirley 82% 86 csillagozás

Meglepődve olvastam a könyvet az első kb. 150 oldalig, addig ugyanis a főszereplőnek se híre, se hamva nem volt. Helyette megismerhettem és szívembe zárhattam a szimpatikus Caroline-t, és tűnődtem, miért nem ő lett a címszereplő. És bemutat még Bronte más szereplőket is, mesél róluk, pedig a történet fő sodrásába nem kerülnek bele. De kiválóan ráláthatunk általuk a szövőipar helyzetére, a géprombolásokra, illetve a segédlelkészek szükséges (?) voltára. Itt van még Mr. Moore is, aki a fősodorba tartozik, bár haragudni kéne rá, azért amit tesz Caroline-nal, de ha belátja tévedését, akkor rögtön szívesen megbocsát neki az ember lánya.
És mikor már Caroline és a szövőipari helyzet is hervadozik, berobban Shirley, illetve csak odaköltözik a régóta lakatlanul álló házába. Az a gyanúm, hogy címszereplőnk a maga korában nagyon is modern felfogással rendelkezett, azzal, hogy egyenrangúnak tekinti magát a férfiakkal. És szép, kedves, okos, gazdag (ezt nem is utoljára kéne írnom egyes szereplők szerint), mindenki elkönyvelte magának, hogy előnyös házasság köttetik majd a közeljövőben.
És itt szerettem meg Shirley-t, valamint elismertem a nekijáró a könyvcímet is: ő az, aki ismeri magát, tudja azt, hogy mit akar, és meg is várja a megfelelő pillanatot, hogy elhatározásra jusson jövendőbelijével kapcsolatban. És ebben senki és semmi nem tudja eltántorítani, már pedig próbálják. Nagy szó ez, mert annak idején a rokonság és a társadalmi megítélés sokat nyomott a latban.
Nagyon tetszett C. Bronte stílusa, ahogy kiszól az olvasóhoz, és a humora is.

Nem éreztem azt a torokszorító csodálatot, mint a Jane Eyre olvasásakor, de persze ez is egy kiváló Brontë-regény, leszámítva talán azt, hogy most kivételesen én is azt gondolom, hogy fölöslegesen lett ilyen bő lére eresztve. De a szereplők szerethetők, Caroline talán kicsivel jobban, mint Shirley, a férfiak közül viszont csak Leslie-t kedveltem meg*, a másik Moore-fiú egy kegyetlen-kegyetlen vadállat, és oltári nagy mákja volt, hogy szíve hölgye olyan megbocsátó. Nem érdemelte meg. Bizony halált érdemelt volna az a czudar lator!
A többi szereplő mind igazi Brontë-figura, olyan finoman kidolgozott jellemek, hogy szinte láttam őket magam előtt, kiváltképp a Yorke-házaspárt, bár azt kétlem, hogy valaha is léteztek olyan gyermekek, mint a Yorke-csemeték.

*de őt nagyon, és mindenekfelett egyetértek abban Shirley-vel (és én is már 22 évesen is így gondoltam), hogy az igazi férfi csak 30 fölött kezdődik!

Igazán megszerettem. 4 nap alatt átrágtam magam rajta, de egy pillanatig sem untam. Éppen nekem való. Nincsenek benne végletes karakterek. Sem abszolút jó, sem abszolút gonosz. Nagyon gondos jellemábrázolással életszerű szereplőket teremt. Hibákkal, erényekkel, jó és rossz szokásokkal ruházza fel őket. Első sorban ez ragadott meg. Továbbá volt benne valami különleges, valami más: egyfajta bátorság sugárzott abból, ahogy Shirley-t szókimondónak, és szinte a férfiakkal egyenértékűnek ábrázolja. És hát a két Mr. Moore… már csak értük is érdemes volt elolvasni a könyvet.

Charlotte Brontë neve elég garancia volt nekem 11 évvel ezelőtt, hogy megvegyem ezt a könyvet, de azóta se szántam rá magam az olvasására, visszariasztott, hogy 570 oldal apró betűkkel.
Bevallom, a felét most se könyvből olvastam el (ez egy féltégla), hanem a MEKről letöltve.
A címszereplőt nagyon lassan sikerült csak megkedvelnem, de akkor sem igazán. Jobban szerettem volna, ha a könyv címe Caroline. Shirley kicsit néha emlékeztetett Anne Shirley-re, de őt még mindig sokkal jobban szeretem.
Különben meg pont azt adta, amit vártam tőle, se többet, se kevesebbet.
Azért nem baj, hogy van saját példányom, egyszer lehet, hogy újra kézbe fogom venni. Vagy ha nem én, akkor majd a lányom.
(Shirley-nek meg igaza van ebben: http://moly.hu/idezetek/120265)

Tulajdonképpen tévedésből olvastam, mert az Anne otthonra talál Anne Shirleyét kerestem. De az olvasónapló tanúsága szerint mégis nagyon tetszett.

Nem tudom. Szerettem is, meg nem is. Az elején majdnem abbahagytam. Kicsivel a közepe után is. Sőt, olyan 90 oldallal a vége előtt is majdnem. De ha ezt a három megingást leszámítjuk, voltak jó részek, igazából Caroline-t szerettem, Shirleyt nem mindig, a végén Martin jelenetei pedig roppantul szórakoztatóak voltak. Ha több Caroline lett volna, és kevesebb pap meg csata… jobbnak találtam volna.

Érdekes korrajzot kapunk az írónőtől. Bevallom azok a részek tetszettek a legjobban, amikor a kor társadalmi, illetve gazdasági problémáit olvashattam. Nagyszerű regény, a szereplők kedvesek, szerethetők.

A kedvenc művem tőle…

Azt hiszem kamaszkoromban olvastam utoljára, de most hogy újraolvastam még mindig rajongok érte. Habár néha meglehetősen didaktkus, szereti oktatni és megszólítgatni az olvasót, a karakterei magával ragadóak, nem egysíkúak, mindegyiknek egyéni varázsa van. Ami mindig bámulatba ejt a hasonló könyvek olvasásakor az az, hogy ezek az írónők – igaz, volt is rá idejük a nagy semmittevésben – mennyire tökéletesen meg tudták figyelni a körülöttük élő emberek természetét, nem csak felületesen, hanem igazi emberismeretre szert téve. Ezt éreztem a könyvből is.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Jane Eyre-t követően valami hasonlóan eseménydús regényre számítottam, amikor elkezdtem olvasni a Shirley-t. Viszont számomra nem volt olyan izgalmas, mint a Jane Eyre, sőt, voltak kifejezetten unalmas részek is (pl. mikor a segédlelkészek tűntek fel a színen). Az pedig egyenesen felidegesített, hogy a címszereplő Shirley csak a 175. oldalon jelent meg. Ezzel az erővel Caroline is lehetetne a regény címe.
Mindezek ellenére 4 csillagot kap, mert egyrészt elfogult vagyok a Brontë-nővérekkel szemben (nagyon szeretem a regényeiket, már csak 1 vár rám), másrészt voltak egész érdekes, szórakoztató és meghökkentő részek benne (pl. Caroline anyja, Martin hadművelete, Heartly „visszatérése” a könyv vége felé).
Én inkább azoknak ajánlanám, akik ha elkezdenek egy könyvet, mindenféleképpen be is fejezik, és nem adják fel útközben. Illetve az sem hátrány, ha valaki el tud mélyedni ezekben a lélekelemző és belső tulajdonságokról szóló elnyújtott részekben.
És ne feledjétek, ez is azon 1001 könyv egyike, amelyet el kell olvasnunk, mielőtt meghalunk!