Charlotte Brontë mindössze húszévesen, 1836-ban kezdte írni a „Napi események” -et. Az itt még mellékszereplőként feltűnő Mina Lauryval a második kisregényben már mint főszereplővel találkozunk. Soha nem szűnő, minden áldozatra kész szerelme az arra érdemtelen, hűtlen Zamorna iránt kitűnő alkalmat ad a szerzőnek arra, hogy a női lélek finom rezdüléseit a maguk mélységében ábrázolva nagy előrelépést tegyen önálló alkotóvá válása folyamatában, s kilépjen példaképei, azaz testvére és korábbi szerzőtársa, Branwell, valamint a romantikus költőóriás, Lord Byron árnyékából. „Charlotte Brontë itt közreadott két kisregénye, a „Napi események” és a „Mina Laury” szereplői ismerősek már a szerző „Stancliffe-fogadó, Henry Hastings kapitány, Julia” és „Caroline Vernon” című írásainak olvasói számára. Cselekményük azokéhoz hasonlóan a korabeli Angliára emlékeztető, félig-meddig fiktív királyságban, Angriában játszódik. Az olvasó így egyfelől hiteles… (tovább)
Mina Laury / Napi események 8 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1838
Most olvassa 1
Várólistán 15
Kívánságlistán 6
Népszerű értékelések
Ez így most maga volt a káosz.
A Caroline Vernon se volt piskóta, de ez a két sztori már teljesen beszippantott – volna, de sajnos végül nem, mert sajnos nekem valahogy még mindig nem állt össze a kép. (Vigasz lehet, hogy eleinte fogalmam se volt, hogy egy saját külön világgal bíró komplett szerepjátékba sikerült botlanom – azt tudtam, hogy volt a Bronte gyerekeknek ilyen játékuk, de azt nem hogy ezek a kötetek tulajdonképpen csak annak töredékei, utózöngéi(?).)
Végre volt valami névmutatószerűség is a kötet végén, ahol három mondatonként nézegethettem, hogy ki kicsoda, kivel van és miért is (és ez elég idegtépő, egy idő után idegtépőbb, mint ha nem tudnám megnézni!:), de nyugodtan el tudtam volna viselni, ha van a könyvben legalább egy térkép, mint a Micimackóban vagy mittudomén (iyen város, olyan ház, ilyen lak és olyan tartomány, ki hol él, tiszta káosz egyébként, de valahol van benne rendszer). Meg valamivel bővebb háttérsztori az előzményekről. ( Meg úgy egyáltalán jó lett volna, ha a dolgok 90%-a nem innen-onnan, a netről állt volna össze úgy-ahogy, hanem például egy kötetbe több sztori kerül vagy valaki ír Angriáról egy terjedelmesebb előszót. Van ugyan mindkét történethez utóhang és némi jegyzet, ami nagyon jó, de ez (szerintem) még mindig kevés – ez pont ahhoz volt elég, hogy most már el tudjam képzelni, hogy ez a sok kis töredék valahol összeállhat egy érdekesebb, összetettebb egésszé, és erre az egészre valahogy kíváncsi legyek. Persze úgy kell nekem, nem hogy örülnék neki, hogy valahogy elkerült eddig a komolyabb Bronte őrület, nem, most itt van, hagyom, hogy ilyen megkésve végül mégis csak elkapjon. Hát legyen akkor Afrika, Zamorna, meg Zenóbia, Wellington meg az Üvegváros, nem bánom, csak végre ossza már már meg valaki velem is részletesen a teljes angriai legendakört, kezdve a 12 ólomkatonától.:)
(Az írásokat ettől függetlenül továbbra is nagyon hangulatosaknak találom.)
Nagyon nehéz értékelni ezt a könyvet, mert nem különösebben tetszett. Most nagyon szigorú voltam, ugyanis sokszor untam a történetet. Idegesített Zamorna. Vagy csak már nem tudom elfogadni az XIX. század „törvényeit” ? Férfi megcsalhatja a nőt, fordítva szégyen, párbajozás.
Azért találtam pár érdekes idézetet, felteszem őket a „helyére” :)
A második része sokkal olvashatóbb volt, ott még cselekmény is van, amit el tudnék mesélni. De sokáig unatkoztam a könyvön, nem szórakoztatott.
Én biztosan Lord Hartford-ot választottam volna Zamorna helyett…
Népszerű idézetek
Egyetlen férfi se legyen büszke többé arra, hogy gyors a lába, mert a gyorsaság nem pótolhatja azt, mi az elméből hibádzik.
67. oldal
