Charlotte Bronte itt közreadott két kisregénye, a Julia és a Caroline Vernon cselekménye egy képzeletbeli királyságban – a korabeli Angliára erősen emlékeztető Angriában – játszódik, szereplői pedig ismerősek már a szerző A Stancliffe-fogadó és a Henry Hastings kapitány című kisregényeinek olvasói számára. Mindkét írásmű jellegzetesen romantikus alkotás korának szülötte, s a fő-fő példakép, Byron mellett a kortárs francia regények (a szerző szavaival élve "kifinomult és erkölcstelen olvasmányok") hatásáról árulkodik.
A Julia címszereplője a korabeli divatos társaság hölgyek típusát testesíti meg, aki egyúttal ideálja is annak a bájosan naiv gyermeknek, Caroline Vernonnak, aki ebben az előkelő környezetben tűnik fel először, majd a második kisregény központi figurájává lép elő. A teatralitástól és melodramatikus hajlamaitól szabadulni képtelen operaénekesnő-édesanya és Northangerland gróf szerelmének törvénytelen gyümölcse…(tovább)
Caroline Vernon 10 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1839
Várólistán 12
Kívánságlistán 9
Népszerű értékelések
Hangulatos, csak egy kicsit túl kusza volt ez a két sztori most így nekem. A Mérei-Binét féle Gyermeklélektan idevágó fejezetéből (Folytatólagos képzeletbeli játékok) kicsit többet lehet megtudni Angria stb. keletkezéstörténetéről, érdemes is elolvasni szerintem (ha valakit érdekel), mert ilyen szemmel nézve az egész egészen másképp érdekes. Én kicsit talán meg is irigyeltem miatta anno a Bronte gyerekeket, ha jól emlékszem.:)
Bármennyire is szeretem a Bronte nővéreket, ezt a két kisregényt egyszerűen képtelen voltam elolvasni. A Julia című első rész teljesen zagyvalékos volt nekem, mindenféle szereplők bukkantak fel, fogalmam se volt, hogy ki kicsoda, honnan jött, hová tart, miként kapcsolódik a történethez, ám a második rész -a Caroline Vernon- se igazán nyerte el a tetszésemet, az is egy kissé összekuszált sztori. A Julia-ról maga Bronte is azt írja, hogy igazából csak lazán kapcsolódó epizódok sora. Hát olyannyira, hogy én nem találtam a kapcsolatot sem…. És mindemellett ez már a második nekikezdés volt…. nem tudom, lesz-e harmadik.
Nem rossz ez a könyv, kicsit stílusidegen, de azt nem mondhatnám, hogy kifejezetten nem tetszett. Befejezetlennek éreztem, és sokszor zavart, hogy az írónő engem, mint olvasót megszólít, majd fölösleges bekezdéseket intéz hozzám, ami egyáltalán nem érdekel, és nem is odavaló.
Caroline pedig buta, mint a tök, és kicsit sok volt már a könyv közepe felé is az a rengeteg meggondolatlan lépés, amit elkövetett abban a hitben, hogy ez milyen körmönfont, és nagyszerű megoldás.
Zamorna-t kedveltem, szimpatikus volt az a kétarcúság.
Összességében közepes számomra, de nem vagyok elutasító a Bronte családdal szemben.
