Megjelenésének várható időpontja: 2024. június 6.

Ponyva 245 csillagozás

Charles Bukowski: Ponyva Charles Bukowski: Ponyva Charles Bukowski: Ponyva Charles Bukowski: Ponyva

Charles Bukowski, az amerikai irodalom „mocskos öregembere”, fenegyereke, kultuszfigurája, ebben az utolsó, már halála után megjelent könyvében sem tagadja meg önmagát: Nicky Belane-t, Los Angeles „legjobb magándetektívét”, aki önmagán kívül csak a piát szereti igazán, különös ügyfelek keresik fel – még különösebb megbízásokkal. Meg kell találnia Céline-t, a rég elhunyt francia írót, egy ügyfele kikapós feleségének szeretőjét, továbbá a Vörösbegyet, akinek kilétéről sejtelme sincs. Sötétben tapogatózik tehát, s a nyomozás a napfényes Los Angeles árnyékos vidékeire vezeti. Már-már feladja a küzdelmet, amikor megjelenik Lady Halál…

Eredeti megjelenés éve: 1994

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Trubadúr Zsebkönyvek Trubadúr · Charles Bukowski művei Cartaphilus · Charles Bukowski Helikon

>!
Trubadúr, 2024
164 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156490650 · Fordította: Pritz Péter · Megjelenés időpontja: 2024. június 6.
>!
Helikon, Budapest, 2021
214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634798064 · Fordította: Pritz Péter
>!
Helikon, Budapest, 2016
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632277165 · Fordította: Pritz Péter

2 további kiadás


Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Louis-Ferdinand Céline


Kedvencelte 30

Most olvassa 5

Várólistára tette 64

Kívánságlistára tette 72

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Charles Bukowski: Ponyva

Az élet gyakran akkor a legjobb, amikor az ember nem csinál semmit, csak vakarózik meg töpreng. És ha azt mondjuk, minden értelmetlen, akkor nem lehet minden értelmetlen, mert ha tisztában vagyunk vele, hogy minden értelmetlen, akkor az, hogy tisztában vagyunk ezzel, már némi értelmet ad az egésznek. Értik, amit mondok? Amolyan optimista pesszimizmus ez.

Úgy gondolom, ha egy szerző ilyen és ehhez hasonló lamentálással, az észt helyéről kizökkentő gondolatokkal képes a fanyar, cinikus badass-folyamot váratlanul, minden előzetes figyelmeztetés nélkül megszakítani és gondolkodó elmék számára is fogyaszthatóvá tenni, az kivételes intellektusra vall.

És azt is gondolom, hogy ha egy ilyen embert gyermekkorában, családi összefogással a pokol kénköves bugyraiban pácolva szocializálnak, az nem valószínű, hogy szimpla divatvagányságból építi le magát és utasít el minden polgári konvenciót, hanem emögött megfontolt (és valószínűleg békés, jóváhagyó-belenyugvó) tudatosság leledzik.

És még azt is gondolom, hogy ha másképp alakult volna, akkor Los Angeles így utólag gazdagabb lenne egy jómódú sikerszerző emlékével, az irodalom viszont szegényebb egy meggyötört lelkű, zseniális kocsmatöltelékkel.

Bukowski abszurdja néhol valóban tömény után kiált, de kár lenne olvasatlanul hagyni a mélyen a sorok közé rejtett sikolyt.

2 hozzászólás
Tarja_Kauppinen IP>!
Charles Bukowski: Ponyva

Bukowski a pofájába röhög az életnek, a világ meg bekaphatja. Ez a dacos, már-már az önsorsrontásig flegma attitűd, ez a minden és mindenki iránti, leplezetlen közöny az őszinteség üdítő színfoltjaként hat szépelgéssel és egymás törékeny lelkivilágának felszínes ápolgatásával rég telítődött világunkban. Az őszinteség márpedig az én szememben az egyik legbecsesebb, ha nem a legbecsesebb tulajdonság.
Szépirodalom, vagy a címének megfelelően ponyva? Megvan benne minden, ami az utóbbihoz kell, sőt, kínos precizitással és rohadtul tudatosan vadássza össze és rakja a lábtörlőnkre a ponyva kliséinek nyálas, megrágcsált cafatjait (melyeket még egy pár napja nyírt ki, és el is ásott a kert sarkában, mely pár nap alatt kellőképpen megértek állagilag és szagilag). Van lepukkant, cinikus magánhekus, egy rakat femme fatale, különböző rejtélyek ésatöbbi, annyira tudatos az egész, hogy dehogyis ponyva ez, sokkal inkább a napjaink társadalma és erkölcsei elé tartott, kíméletlenül egyenes görbe tükör (egyenes görbe, bezony). Minden egyes őszinte, nyers, ütős, keresetlen szava tömör gyönyör, mert végre valaki nem veri itt a nyálát arról, hogy ez a rohadt világ mennyire szép, és hogy az igaz szeretet meg a boldogság így meg úgy, az elfogadásról már nem is szólva.
Lehet, hogy sarkít – sőt, biztos. Ahhoz azonban, hogy a kritika átjöjjön, kell is ez a fajta és mértékű nyerseség. A cselekmény szinte lényegtelen is, a párbeszédek iszonyú frappánsak, sodor magával az egész, szóval még olvasmányos is, minden szavából egészséges cinizmus csöpög, ami nagyon hiánycikk manapság, egyszerűen annyira csömört kaptam már a minden csatornából felém áradó szeretettől és boldogságtól, hogy több Bukowski kéne a világba. Több, a látszólag szép és reményteli dolgokkal szembeni, körültekintő óvatosság, több tudatosság, több észszerűség, több higgadtság, és kevesebb rugózás minden pöcsömségen. Több elengedés.
Ez a Bukowski üzenetének sommája, hogy engedd el. Rohadtul kevés dolgot érdemes igazán komolyan venni, és amilyen dermedt közönnyel képes szemlélni a Bukowski, bárhogy is hívja magát épp, még a saját életét is, azt bizony tanítani kellene.

Na, ez jó hosszú lett. A lényeg az, hogy olvassatok Bukowskit, mert túl sok a világban a rózsaszín, és ettől a végén még cukorsokkot kapunk, a Bukowski viszont olyan, mint egy detox, már ami a rózsaszínt meg a cukormázat illeti. Kétszázötven oldal vegytiszta flegma. Lenyűgöző.

11 hozzászólás
catnipthief >!
Charles Bukowski: Ponyva

Valószínűleg az elfogultság csimborasszója lesz, amit itt, most bele fogok szenvedni a billentyűzetbe, de hát nem érdekel. A jó öreg Bukowski-t sem érdekelte volna. Max elmondott volna egy seggnyaló selyemfiúnak.

Szóval, volt itt egy kis ideig húzódozó megfeneklésem, ami alatt ugyan faltam be a könyveket, de igazából csak átszaladtam/átcammogtam rajtuk, nem formáltam különösebb gondolatokat róluk, mert így is millió dologgal foglalkoztam. A könyvszakmában elindult a nyár, úgyhogy keményebben dolgozunk most, mint az év maradék részében szoktunk, ez egy. Aztán közben költözködtünk is, BKV-n meg kölcsönverdával, rongyos sporttáskákkal megpakolva a feleségem, a dagadt macskák, meg én, napról napra érkeztek elintéznivaló apróságok a közös fészek körül. Meg volt még pár hülyeség.
Szétesett a figyelmem, pedig közben nyakamon az új Merítés, amihez szintén elolvastam az elolvasni valókat, de jelen pillanatban csak szedett-vedett jegyzeteim vannak összevissza, ezt a semmiből jött szabadnapot szánom arra, hogy elkezdjem a nagy művet gatyába rázni, meg pár olvasmányt az elmúlt időszakból a magam nyegle módján, úgy-ahogy feldolgozni.

Szóval, a minap kitaláltam, hogy $@!%, ez így nem megy, kell valaki, akit ismerek, akit szeretek, aki megint elindít. Ehhez nekem tökéletes Charles Bukowski, aki egy örök, megmásíthatatlan kedvencem, akinek a könyveihez mindig szeretettel fordulok vissza.
Biztos ti is vagytok úgy, mondjuk, egy-két belvárosi street food hellyel, hogy hiába ott a csillió, nagyon szexi és nagyon ínycsiklandó fogás, de azon a helyen mindig azt kéred. Bár amióta vegán vagyok, megcsappant azon helyek száma, ahova így térek vissza. Na, Bukowski valami ilyesmi nekem. Tudom, hogy mire számíthatok. Lesz némi ökölharc, lóverseny, hektónyi pia, egykét szakadt, jó mellű, de túl nagy seggű $@!%, káromkodás, gyomrozó tőmondatok, jó adag szutykos west coast miliő. Főbelőtt, kivéreztetett ámérikai álom.
A mester utolsó, már halála után megjelent regénye is ilyen, bár korábbi, végtelenül naturalisztikus könyveihez képest itt valamivel több a nagyon szigorúan idézőjelek közé pakolt „poézis”. A jó öreg Hank Chinaski (Bukowski regényekbeli alteregója) erre az utolsó futamra átadja a stafétát a kiégett, túlsúlyos Nick Belane magánnyomozónak, aki pont olyan szerethetően szerethetetlen, gyarló ember, mint Hank volt, két fontos különbség köztük, egy, hogy Nick stabil, bár stagnáló karriert tudhat magáénak, nem úgy, mint Hank, akit kb. minden második fejezetben lapátra tesznek (ő meg jól leszarja), és kettő, hogy Nick már idejét nem tudja, hogy mikor látott nőt (pontosabban női genitáliát) közelről utoljára, nem úgy, mint Hank, akire valamilyen furcsa módon úgy tapadnak a megkérdőjelezhető, hájtól fodros combú, lepusztult, alkesz némberek, mint ama légy ama híres szarra.
Még egy fontos különbség, hogy jelen utolsó regény nem kváziönéletrajz, mint a Tótumfaktum vagy a Kezdő, hanem, akárcsak mondjuk a Forró Vízi Zenében szereplő novellák, fikció. De milyen!
Adva van egy direktzsé krimi, benne egy dagadt balfasz magánnyomozóval, de emellett megjelennek erősen túlzó, ötvenesévek-szagú horror és sci-fi elemek, tökéletesen hallucinogén, fékevesztett túlzás az egész, remek párdarabja lehetne (Céline miatt mondhatnám, a francia kapcsolata, höhö) Boris Vian, Vernon Sullivan álnéven alkotott, félkegyelmű meséjének, a Pusztuljon minden rusnyaság!-nak, amiről itt okoskodtam: https://moly.hu/ertekelesek/2649986
Míg Vian írta meg a vidám yin-t, Bukowskié az önnön nyomorúságától fuldokló, de még azon is az utolsó, viszkiszagú leheletig röhögő yang.
A címe elmond mindent, egy raklapra való, jól ismert toposz, kiforgatva, kiröhögve, kiélezve, tökéletes restart-könyv, ha már azt érzed, hogy lassan totál kiég az agyad.

19 hozzászólás
Csabi >!
Charles Bukowski: Ponyva

Paródia, de inkább blődli. Értem ezalatt, hogy szórakoztató olvasmány, de nem lép túl néhány krimi toposz folytonos kifigurázásán, így a paródia elem elég hamar kifullad, maradnak a laza dumák, a túlhajtott hülyeség, mint a földönkívüliek szerepeltetése.
Eközben persze ott van a szövegben egy megkeseredett alkesz segélykiáltása és társadalomkritikája is, egybeszőve a vég érzetével. A sajátjáéval és a társadaloméval. De valószínűleg köpött mind a kettőre.

SteelCurtain >!
Charles Bukowski: Ponyva

Sok rosszat lehet erről a könyvről mondani. Obszcén, áttekinthetetlen és kilátástalan. Nincs egy szimpatikus figurája.
Olyan mint az élet.
Bámulatosan ölti magára a ponyva minden jellemzőjét.
Ráadásul megölik benne Louis-Ferdinand Céline -t. Ez legalább egyértelmű.
Csak a holtak válhatnak halhatatlanná.
Bukowski túl szókimondóan fogalmaz, és túl élesen lát ahhoz, hogy a tömegek, vagy az ízlésformálók kedvence legyen. De ez kit érdekel?

vicomte P>!
Charles Bukowski: Ponyva

VIGYÁZAT! FELNŐTT TARTALOM!

Ez az, amit a cím ígér. Ponyva.
Pontosabban, egy noir krimi. Nyegle tőmondatokkal, és L. A. legmenőbb detektívjével.
Meg egy rakásnyi femme fatale-lal.
Mert az kijár.
Lehet szeretni. Lehet utálni. Kit érdekel?
Az írót?
Na, őt aztán $@!% biztos, hogy nem. Az a mocskos vénember köp az egészre. Vagy legalábbis köpne, ha még élne.

Az első két-három oldal után azt gondoltam, hogy Woody Allen ezt már megírta, csak sokkal viccesebben.
Aztán ahogy haladt előre a történet, egyre kevésbé gondoltam azt, hogy ez most bármilyen mértékben poén lenne.
Ez egy elbaltázott élet rövid summázata. Piával és lóversennyel, továbbá piával és szomorú seggfejekkel meg hülye picsákkal a bárokban, no meg persze piával és lejárt szavatosságú keménykedéssel. Hogy a végén az író és a főhőse kart karba öltve eszméletlenre igyák magukat.
Mert ezt józanul nem lehet kibírni.
És bele is kell dögleni az egészbe, ha az ember meg akarja találni azt, hogy mi értelme ennek az egész szarnak, amit az a sok balfasz mutatványos életnek nevez.
Ez van.
Ha nem tetszik, menj, és keresd meg te Vörösbegyet!
Aztán majd meglátjuk!

3 hozzászólás
mohapapa I>!
Charles Bukowski: Ponyva

Kerülgetem egy ideje Bukowskit. Egyfelől mert nem bírom a függő írókat, akik képtelenek másról írni, mint függőségük tárgyáról (jó-jó, PKD kivétel, mert áttranszferálta a drogjait történetekké, és milyen történetekké!; meg állítólag nem is annyit és nem is akkor, amikor írt, az csak a közbeszéd tatja így), másfelől nem szeretem az egyirányú szenvedéseket, és nekem olyan blikkem volt Bukowski-ról, hogy ő ilyen.

Namost: a könyvtár polcáról látatlanban (ebből volt egy, tehát minden bizonnyal marha jó, mert mindig kiveszik) és tökéletesen tudatlanul emeltem le éppen ezt a kötetét. Mellette, a leemelt könyvek között volt a Blacksad-képregény is. A tudatlanok véletlenje, ugye. Mert mindkettő noire: magánnyominger, akit néha megvernek, de aki célirányosan megy, avagy jelen esetben issza magát szarrá a cél felé.
S ahogy normál viszonyulásaimban a Blacksad esetében az állatosság kizárná az élvezhetőséget, ám most dehogyis, emitt meg a függőség ecsetelése, meg spoiler, mert, ugye, nem egy Pratchett-regényben vagy egy Sütő-színdarabban vagyunk, illetve spoiler alapesetben kivágatnák a nyitott ablakon a könyvet. Ha már tavasz van. És nyitva az ablak. De nem teszik. Mert lassan-lassan olyan poénos őrületté válik az egész, mintha Chandler-be oltott Douglas Adams-e olvasnék, Sin City szósszal. Lassan-lassan ráérezve az ízére, és oldalanként felröhögve.

Szóval nem ilyennek képzeltem Bukowskit. Hanem valami olyasminek, hogy kurva sok homok közepette nyavalygunk sok-sok alkohollal a kaktuszok sré árnyékában, izzadtak, lepukkadtak, de még utolsó virágzásukban ölelgetjük a gömbölyű, reményvesztett, céltalan életű nőket, akik pont tőlünk várják egyre csüggedtebb életük megváltását, és nem kapnak mást, csak félárbócos, meleg viszkis ejakulációkat, amikre az ember már akció közben is csak legyint egy nagyot. Valami izzadt, pállot-hónaljú szépirodalmi szenvedésre számítottam, amit nem kívántam igazán.

Erre egy jópofa, őrült, misztikus-, sci-fi-krimi paródiát kapok. Soha rosszabb szcenáriót (ahogy Svájcban ragadt barátom mondaná)! A Ponyvá-t nem tudnék semmihez sem hasonlítani, mert ugye a noire meg a poénok annyira nem kompatibilsek egymással. Most megtudtam, hogy de. S a döbbenet, hogy bár az egész olyasféle hangulattal bír, mintha Károly bácsi két delirium tremens között, a delírumok élményiből írta volna meg a könyvet, amit marhára, de rohadtul nem kedvelek, de ezt most mégis, és nem csakazértis mégis, hanem úgy, magától, önmagáért.

Külön poén, hogy a főhős egy kicsit sem rokonszenves, löttyedt, nagy hasú sokéves balfék, akinek azért mégis drukkolunk, akik körül minimum három bomba testű nőci (illetve, khm, ha belegondolok, csak az egyik hús-vér, a másik kettő, hát, ezmegaz) köröz, nincs kemény ökle, nincsen vas logikája, egyáltalán semmi köze Philip Marlowe-hoz vagy bárkihez, de mégis megoldódnak a dolgok a keze ügyében, vagy inkább körülötte, többnyire az aktív közreműködése nélkül, és legnagyobb megkönnyebbülésére.

A Ponyva: ponyva. Valószínűleg azért ez a címe. De mert tudatosan ponyva, akkor már nem is ponyva. Ahogy nem misztikus-krimi, és nem sci-fi. És semmi se nem, de minden igen.
De mert ilyen, isszuk a szavait. Öregem, tölts nekem is, de vigyázz, a seregben egyszer öten megittunk hat üveg vodkát, azóta már magától a vodka szótól is fel tud fordulni a gyomrom, szóval inkább ne az…! De csak mértékkel, élvezni akarom a megboldogult Károly bácsi szavait.

Ja, és bakker, és ahogy az értékeléseket nézem, ez a legrosszabb könyve! Lehet, hogy a többinél fog csalódás érni?
Mondjuk a vége ennek is nagyon gyík, olyan, mintha Karcsi bácsi nem tudta volna hogyan befejezni, de valahogyan be kellett, s hát így. De mondom, ami előtte van, nagyon faja!

8 hozzászólás
Chöpp >!
Charles Bukowski: Ponyva

O.K.
Ez tényleg jó.
Nagyon keskeny rámpán egyensúlyozott Bukowski a detektívtörténetek eme paródiájával, de megnyerő stílusa és gaz szókimondása mindig tetszésünk felé billentette a mérleg nyelvét. :)

1 hozzászólás
eredendoesendoseg>!
Charles Bukowski: Ponyva

Az embernek néha kell ilyen amikor a szépirodalmon csüng már. (Ahogy mondjuk Welsh is. De kinek mi.)
Elcsórtam, később megkaptam ingyen, úgy hogy miért ne.
Ital. Merengés az elfecsérelt időről. Újabb ital. Femme fatale. Nehézfiúk. Űrlények. Szitkozódás. Vedelés tovább.
Egyszerű mint egy százas szög és akkorát is üt.
Alpári, cinikus, tróger, de ugyanakkor valahogy emberi és őszinte is.
Kell ilyen azért na.
Kösz, Charles.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

krlany I>!

Kész tehetség voltam, vagyok. Például néha, amikor ránézek a kezemre, belegondolok, mekkora zongorista lehettem volna. Ehelyett mit tett a kezem? A tökömet vakarta, csekkeket írt alá, cipőfűzőt kötött, vécét húzott le satöbbi. Elpocsékoltam a kezemet. Meg az eszemet is.

14. oldal

krlany I>!

Másnap elmentem a Végső Menedék Temetkezési Vállalathoz, hogy egy kicsit körülnézzek. Nem is rossz biznisz – itt sosincs holtszezon.

115. oldal

4 hozzászólás
tgorsy>!

Hacsak nem talált rá egy módszerre, amivel megállíthatja az öregedést. Mint a filmsztárok például, akik leszedik a bőrt a seggükről, és az arcukra ragasztják. Mert az ember bőre a seggén ráncosodik utoljára. Idősebb korukra tehát mind seggfejek lesznek.

21. oldal (Cartaphilus, 2005)

catnipthief>!

Kihúztam a jobb fölső fiókot, kivettem a vodkásüveget, és tudomásul vettem egy italt.

139. oldal

2 hozzászólás
Maya>!

Várakoztam. Mindannyian várakoztunk. Ezek az orvosok miért nem tudják, hogy a várakozás azon dolgok közé tartozik, amelyek megőrjítik az embert?! Az ember egész életében csak várakozik. Várja, hogy megszülessen, aztán várja, hogy meghaljon. Sorban áll, és vár, hogy vécépapírt vehessen. Sorban áll a bankban, és várja, hogy megkapja a pénzét. Ha pedig nincs pénze, még hosszabb sorokban vár, csak nem a bankban. Várja, hogy alhasson, és várja, hogy felébredjan. Várja, hogy megházasodhasson, aztán várja, hogy elválhasson. Várja, hogy essen az eső, aztán meg, hogy elálljon. Várja, hogy ehessen, aztán, hogy ehessen újra. Várja hogy sorra kerüljön egy csapat őrült közt, s közben azon tűnődik, vajon ő is megőrült-e.

122-123. oldal

Maya>!

Az élet legjobb részei azok, amikor az ember nem csinál semmit, csak vakarózik, csak nyammog. És ha azt mondjuk, minden értelmetlen, akkor nem lehet minden értelmetlen, mert ha tisztában vagyunk vele, hogy minden értelmetlen, akkor az, hogy tisztában vagyunk ezzel, már némi értelmet ad az egésznek. Értik, amit mondok? Amolyan optimista pesszimizmus ez.

186-187. oldal

Maya>!

A pokol olyan, amilyenné az ember teszi magának.

20. oldal (Cartaphilus, 2005)

krlany I>!

Ha az embernek beszélő mája lenne, bezárnának a detoxikálók.

45. oldal

Bélabá>!

Most vagy soha. Közeledett a szeptember. Tanácskoztak a varjak. Vérzett a nap.

krlany I>!

Volt egy-két jó pillanatom. Fedél van a fejem fölött. Igaz, van egy csomó rendes ember, akinek nincs. Ők sem idióták, csak pillanatnyilag nem illenek bele a rendszerbe. Ami pedig állandóan változik. Reménytelen egy helyzet, és ha az ember a saját ágyában alhat este, már úgy érezheti, győzelmet aratott a rendszer fölött. Nekem szerencsém van, igaz, volt egy-két lépés, amit azért előtte jól átgondoltam. Ettől függetlenül igen szörnyű világ ez, és én legtöbbször sajnáltam azokat, akik benne élnek.

186. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
Arthur Conan Doyle: A félelem völgye
Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó
Agatha Christie: Karácsonyi krimik
Stephen King: Borzalmak városa
Agatha Christie: Bűnszövetkezetben
Patricia Highsmith: Idegenek a vonaton
Agatha Christie: Ferde ház
Thomas Harris: A vörös sárkány
A. A. Milne: Éppen jókor!…