Mindig is izgatta a fantáziámat a megfoghatatlan, az elgondolkodtató, a hétköznapokba beépülő csoda, misztérium, ami átitatja az életünket, csak épp van, aki fogékony és kíváncsi a mesékre,van aki már ebből rég „kinőtt”. De hiszen nem vagyunk egyformák. Azt mondanám, hogy Cecelia Ahern segít kicsit újra rálátni gyermeki mivoltunkra, a régi szép időket vetíti ki minden korosztály számára, igaz az ajánlója szerint inkább a célzott közönsége a fiatal felnőtt réteg. Ebben nem akarok hinni, így 35 évesen csak azért is belevágtam, élmény volt kicsit visszamerengeni az elmúlt időkre, a gyerekkoromra.
Igazi tehetséges meseíró, átszövi történeteit a fantázia fonalával, mégis, jobban belegondolva, kivel ne történt volna meg, hogy tárgyakat hagyott el hosszú évei alatt. Énvelem is számtalanszor megszaladt a fantáziám, mikor nem találtam a kedvenc kabalámat, vagy iskolás éveim alatt hány de hány eszköznek, tanszernek „kelt lába”, mennyi hobby készített tárgy, bizsu, kicit-kacat veszett el csak úgy hipp-hopp a semmibe, ami lehet egy boldog kisebb országot is kitett volna, ha létezne egy ilyen hely, ahol az elhagyott dolgok megkerülnek. Aztán mekkora örömet találtam benne, ha egy-egy ilyen tárgy előkerült. A padlásról, vagy a pincéből, spejz valamely szegletéből, a szekrény aljáról, vagy beesve az ágy alá….és mekkora fájdalmat jelentett, ha valami örökre elveszett, csak úgy kurtán, bután. Amit persze felnőtt fejjel másképp élek meg,de így a könyv segítségével visszamerengve régi naiv énemhez, valóban, az ember korral változik. A sérelmek, amik érik, egy-egy tárgy vagy személy elvesztése, egy szerelem véget érése, egy kapcsolat, barátság megszűnése, amikor kicsit félrelökve érzi mindenki magát, tragédiaként él meg, majd másnap újult erővel fátylat borít az egészre, és emelt fővel erősebben indul tovább csak azért is, álarccal takargatva az érzéseket az Élet útján. Mert bizony alattam is a hosszú évek során párszor megrezgett a talaj, amikor elvesztettem egy szerettemet, vagy amikor egy jó barát hátat fordított, vagy amikor a szerelmem csapott be, és végül széttört szívvel külön úton mentünk tovább. De az élet már csak ilyen, ahogy az írónő is írja, az egyensúlynak meg kell lennie, örökre nem birtokolhat senki semmit sem, az elengedés, elvesztés, elszakadás is az élet részét képezi, tetszik nem tetszik, bele kell törődni.
Sokáig én is nagyon ragaszkodó, és makacs voltam. Megvallom,most sem esik jól, ha egyik napról a másikra véget ér egy barátság, vagy csalódok valakiben, vagy kudarc ér, vagy értelmetlennek tűnő pillanatnyi kiadással kell szembesülnöm…(pl: számlák fizetése, vagy kölcsön adni egy ismerősnek), mégis azt mondom, hogy nagyobb tanító nem létezik az ÉLET-nél, mert megtanít játszani, meg kell tanulnia mindenkinek, hogy kicsit könnyedebben, és pozitív hozzáállással kell az életbe vetni a hitünket, számolva bármilyen fordulattal. Teljességgel nem lehet kiszámolni, az eseményeket, jöhet bármi. Pont ez lehet valahol az élet értelme, hogy valahol meglepetések is várják az embert.
spoilerAmi nagyon tetszett, a talált tárgyak országa, ahogy végig vezeti az olvasót egy valóságosnak tűnő képzeletbeli helyen, ahol minden „megkerül”
Tele van fordulattal, lendületes mű, most se csalódtam. De „Ahol a szivárvány véget ér „ könyvét még tartogatom…ami ugyebár abszolúte egyik sikerkönyve volt az írónőnek, meghagyom a „végére”, nem szeretném pozitívan befolyásolni magamat, inkább célzottan azért is mást olvasok Cecilia Aherntől. Izgatottan állok elébe más műveinek is.