A vérző Hold örökösei 72% 10 csillagozás ↑ 6%

Lovagok, királylányok, sötét, véres legenda. Egy hercegnő, akinek választania kell a szíve és az esze között. Izgalmas kaland, szerelmi történet. Élveztem!

Engem teljesen elvarázsolt ez a történet. Az elején talán kicsit döcögősen indult, meg volt egy rész, ahol megakadtam, de utána csak úgy faltam az oldalakat. Ahogy olvastam, magam előtt láttam az egész történetet, nagyon árnyalt karakterek voltak benne. Olyan képekkel együtt, amik még varázslatosabbá tették a könyvet. Ugyan egy-egy mozzanat kicsit böki a csőrömet, szemet tudok hunyni felette. :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nos úgy hiszem, ha ezt a könyvet nem ajándékba kaptam volna (ahogy sajnos a folytatást) is akkor több, mint valószínű, hogy félbehagytam volna.
Nem tudom, hogy hol kezdjem, először is nagyon hosszú volt, sőt talán jobb az a kifejezés, hogy borzasztóan hosszú. Amikor kézhez vettem, azt hittem, hogy egy „komolyabb” mesét fogok olvasni, de nem így történt. Még a prológusnál is nagyon bizakodó voltam, de az, hogy az első „akcióra” több, mint 300 oldalt kellett várni kiölt belőlem minden lelkesedést…
Nem értettem a térképet a könyvben, mert a többi királyságról egyedül az aratási ünnepségnél esett szó, mivel ők is részt vettek rajtuk. Számomra tátongó űr maradt, hogy ha Cokyri királysága ilyen veszélyes, akkor a király miért nem kért segítséget a szomszédos királyságoktól elvégre, ha a cokyriak elfoglalnák Hytanicat akkor akár könnyen tovább is mehetnének. Volt az a legenda, hogy mivel az első király feláldozta elsőszülött fiát így a cokyriak nem tudják elfoglalni a birodalmat, de az embereket le tudják gyilkolni!?!? Akkor mi értelme van? Ez nem volt kidolgozva. Ugyanakkor később fény derült egy másik legendára is, mint kiderült ez adta a könyv címét a vérző Hold legendája, hát mit ne mondjak elég semmitmondó volt a legenda és hihetetlen, hogy Hytanica jövőjéről szól és szinte senki sem ismerte, pedig abban a korban a varázslásnak és a legendáknak nagy erejük volt.
A legnagyobb baj még is az volt, hogy ki nem állhattam a főhősnőt Alerat. Nem tudom, hogy mikor utáltam ennyire egy könyv szereplőjét legutóbb, de most sikerült jól felhúzni magam :( a könyvet határozottan a többi szereplő mentette meg, mint például Miranna, London, Destari, Halias és még Tadark is, Narian meg annyira titokzatos volt, hogy nem tudom róla mit gondoljak.
Alera úgy viselkedett, mint egy 17 éves kamaszlány, mire joggal mondhatná mindenki, hogy de hiszen az is, csakhogy ez a történet egyfajta középkorban játszódik így akkor már inkább tekinthető felnőttnek. Ehhez képest úgy viselkedett végi,g mint egy csitri, szeretett testőrét Londont hol sajnálta és az életéért imádkozott hol meg utálta mert joggal felhívta a figyelmét a veszélyre. Míg másokat elfogultsággal vádolt ő végig az volt Nariannal kapcsolatban, ugyan kérem neki szabad?!?!?
Nem tudtam komolyan venni a könyvet, lehet nem is kellett volna… de van egy 16 éves fiú Narian aki úgy jár-kel, hogy senki se veszi észre, még akkor is, amikor afféle házi őrizetben van. Az ember még elhinné, hogy 1-2 katonát átejt, de hogy a királyság elit gárdistáit is, na innentől inkább paródiának tűnt, hogy továbbra is kísérik a királyi család tagjait és akkor a többi cokyri akik idősebbke is, mire lettek volna képesek, véleményem szerint csak akkor nem mentek volna be a palotába, ha nem akarnak.
Nem tudom, hogy mikor veszem rá magam, hogy a trilógia második részét is elolvassam, és mint láttam az se vékonyabb, mint ez a kötet. Azt hiszem összességében a legnagyobb negatívum az unalom és az, hogy nem tudom mit akart elérni az írónő. Ebből a kötetből 2-300 oldalt ki lehetett volna húzni, annyira érdektelen volt. Nem úgy fejeztem be, hogy vége, de kár alig várom, hogy folytassam, hanem végre vége. Olvastam a fülszövegnél, hogy Cayla 14 évesen kezdte írni a történetet, hát mit ne mondjak látszik, mert olyan volt mint egy hosszú leírás és még azt se mondanám, hogy meseszerűre sikerült. Azt hiszem ami hiányzott belőle az a cselekvés és sokkal kevesebb Alera kellett volna bele, mert ő a szememben csak rontott a könyvön. Nem olyan volt, mint Helka, aki tényleg a dolgok után eredt, hanem ő csak végig picsogott és az a nagy információszerzés, hát nevetnem kell, mert többnyire csak azt tudta meg, amit mások megengedtek neki semmi fantázia nem volt benne, nem úgy mint a húgában Mirannában.

Nekem nagyon tetszett. Nem egy nehéz mű, sőt, de pont ezért élveztem. Szükségem volt valami könnyed kikapcsolódásra, és ez tökéletesen megfelelt. Tény, hogy sok a leírás benne, de hát azt át is lehet ugorni, akinek nem tetszik. :P