Ki gondolta volna, hogy a Catherine M. szexuális életének írója féltékeny lehet? Az a Catherine Millet, aki botrányt kavaró sikerkönyvében döbbenetes őszinteséggel vallott saját testéről, alkalmi és legtöbbször névtelen szexuális kalandjairól, vad orgiákkal teli éjszakáiról. Most egy „másik Catherine” mesél, aki véletlenül rátalál egy aktfotókkal teli borítékra, mely leleplezi férje titkos életét. Közös ismerősök, akikből szerető lett, kegyes hazugságok, éveken át eltitkolt szenvedélyek. A harcedzett nő egy csapásra összeomlik, és menthetetlenül hatalmába keríti a féltékenység; ez a testi-lelki válság, amelyet lázálomszerű képzelgések és pillanatra sem enyhülő szenvedés jellemez. Ahogy az írónő találóan fogalmaz: a féltékeny ember olyan, akár az elfajzott rágcsáló, ami mérgezett táplálékot halmoz fel vackában. A féltékenység írói kihívás: egy páratlan mű folytatása, egyúttal könyörtelen, szívbe markoló és magával ragadó ellentéte.… (tovább)
Catherine M. szexuális élete 2. – A féltékenység 6 csillagozás ↑ 9%
Kedvencnek jelölte 1
Várólistán 8
Kívánságlistán 5
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
miért alakul ki féltékenység abban a személyben, aki ő maga (aktuális párkapcsolatai mellett) minden szembejövő f***ra rápörög, és ennek az életformának/filozófiának/sportnak(?) az éltetéséről írta első könyvét is??? … valahogy végig nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, h ez a második könyv úgy született, h feltette magának a kérdést catherine millet: „mi van legnagyobb ellentmondásban a deklarált szexuális szabad(os)ságommal?” majd bevillant neki: „ó, a féltékenység! akkor írok arról, biztosan jobb eladási mutatóim lesznek így, mint egy sima folytatással arról, h kivel, mikor, hol, hogyan, és hányszor!”
Ha csak ilyen jó könyveket olvasnék, hamar meglenne a száz…
Muszáj volt a forradalmak, antiszemitizmus, angol és német nyelvű olvasmányaim közepette valami olyasmire szert tennem, amit képtelen vagyok kiadni a kezemből, nem tudok aludni, és már nagyon fáj a szemem, kényelmetlenül ülök, lehetetlen lerakni. Nem bántam meg, hogy végül elhoztam a könyvtárból, még ezernyi idézetet írhattam volna ki, ha nem lennék ilyen lusta.
Furcsa, de azokról a könyvekről, amik ennyire megérintenek, képtelen vagyok összeszedett gondolatokat megfogalmazni, csak az érzések zúgolódnak bennem, meg a próbálkozás, hogy szavakká formáljam őket.
Meghökkentő lehet, de hihetetlen szomorúságot éreztem miközben olvastam, ugyanakkor erőt adott. Nem, nem párkapcsolati krízisen túllépni segítő erőt, hanem alkotóit meg lelki erőt. Jóval többről van itt szó, mint a szexualitásról. Talán inkább ez az eszköz, hogy a többi dologról beszéljen, a kapocs.
Ez nem magyarázat és nem is belemagyarázat, csak az én benyomásaim.
Egy dolog viszont ahogy elolvastam, és utána végig nagyon bántott. Persze, nem olvastam az első részt, és nem is tudok többet, mint amit az írónő elmond, szubjektív, és én végig nem tudtam igazságot tenni a két fél között (pedig hajlamos vagyok ilyesmire), de azt a lehető legdurvább megalázásnak tartom, ha valaki együtt él a párjával és a közös otthonukban csalja meg.
Ettől függetlenül vártam, hogyan oldják meg a problémát.
Az előző rész szinte durva olvasmány volt, így itt is erre számítottam – de nem ezt kaptam. Mintha egy teljesen szelíd írás lenne, előző rész szellemét csak olykor-olykor megtartva. Nyilván az előző részből következően többet vártam – magát a féltékenységet is az ő speciális helyzetükben írja le, ezért nem tartom általános érvényűnek, viszont magát az érzést mesterien leírja.
Népszerű idézetek
…a világért sem mondanám, hogy ezer közül is felismertem volna Jaques-ot; nem, inkább ezret is meg kellett ismernem ahhoz, hogy tudjam: a vele való kapcsolat olyan típusú és annyira kitartó érzelemhez kötődik, amely nem hasonlítható a többihez.
…az ember mélyen belenéz a tőle jobbra ülő beszélgetőtársa szemébe, hogy elrejtse, hogy a bal oldali szomszédja a combját simogatja az asztal alatt.
Mi foglal el nagyobb helyet az érzelmeinkben: két óra, mialatt lopva egymást simogattuk, vagy a hosszú napok, amikor emlékeinkben újra meg újra lejátsszuk ezt a pillanatot?
Kezdtem ismerkedni a szenvedéssel, amely a gondolataink középpontjába került személy iránti kétségeinkből születik, és köztudomásúlag azokkal a mesékkel táplálkozik, amelyekkel kitöltjük az illető életének szembeötlő hézagait, de, furcsa módon, a soha ki nem elégülő reménykedéssel is, amelybe fülig merültünk, és ami megbénítja a gondolatainkat, akár lázálmok, akár nem.
