!

A szél árnyéka (Az Elfeledett Könyvek Temetője 1.) 613 csillagozás

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Könyvtár

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, mely döntő hatással lesz sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes romantikus jelenetek váltakoznak regénybe illően félelmetes… (tovább)

Eredeti mű: Carlos Ruiz Zafón: La Sombra Del Viento

Eredeti megjelenés éve: 2001

Tartalomjegyzék


Enciklopédia 22

Szereplők népszerűség szerint

Fermín Romero de Torres · Daniel Sempere · Julián Carax

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Elfeledett Könyvek Temetője · Barcelona · Tibidabo út · Katalónia tér


Hirdetés

Kedvencelte 249

Most olvassa 49

Várólistára tette 424

Kívánságlistára tette 244

Kölcsönkérné 9

Elcserélné vagy eladná


Kiemelt értékelések

+
>!
vicomte MP
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Posztmodern ponyva.

S ez most az én számból igen nagy dicséret volt.
Gyerekkorom óta, amikor először merültem el egy könyvben úgy, hogy szinte megszűnt a külvilág, mindig is nagy becsben tartottam azokat az írókat, akik nem csak szeretnek, hanem tudnak is mesélni.
A mesélés és a mesék befogadásának képessége nagyon ősi összekötő kapocs az emberek között, és attól tartok, hogy talán a kultúra végét jelentené, ha ez megszűnne.

A szórakoztató irodalom – ha jól csinálják – akkor a tábortűz melletti történetmesélés hangulatát idézi. Azt a fajta előadást, amikor a mesélő el akarja varázsolni a hallgatóságot, és ezért nem rest bármilyen eszközt bevetni.
Sajnos, ehhez kevesen értenek igazán jól, és rengetegen vannak azok, akik csupán a varázslat látszatára törekvő hatásvadász szemfényvesztők. Ők igazi kóklerek.
Hogy miért?
Mert a hatásvadászat során lemészárolják a saját történetüket.

Zafón szerencsére nem ilyen; ő józanul céloz és csupán ritkán pazarolja a munícióját, így aztán olvasóként csak ritkán éreztem, hogy a szóvirágok feltartóztathatatlan pergőtüze és a cselekmény meglepő fordulatainak nehéztüzérsége megtépázta volna ebbe a klasszikus gótikus rémmeséket idéző történetbe vetett hitemet.

Mert ennek a regénynek a fundamentuma valójában ugyanaz, mint Az operaház fantomjának és még ki tudja hány misztikus-romantikus rémregénynek volt: a titokzatos, megátkozott idegen, aki rettenetes terhet cipel magával, ami alól nincs feloldozás.
Ez az egyik legtisztább ponyva motívum, ami végeláthatatlanul ismétlődve tűnik fel a szórakoztató irodalomban és a filmekben is. S ennek megfelelően csonttá is van koptatva.
Úgyhogy Zafón ezt a ponyvás alaphelyzetet három dologgal emeli ki az érdektelenségből.
Egyrészt a posztmodern irodalom egész széles eszköztárát használja – az egymásba ágyazódó történetek, a vissza-visszatérő motívumok, a gyakori narráció és idősíkváltás mind-mind régi jó ismerőseim.
A másrészt a történetet belehelyezi a XX. századi spanyol történelem egyik legsötétebb periódusába, a Franco diktatúra idejére, és nem csupán háttér a történelem, hanem a cselekmény szerves része.
Harmadrészt pedig azzal a – néha sajnos vadul túlburjánzó – nyelvezettel, ami miatt jó olvasni a sorokat.

Összességében ez a regény kellemes élményt jelentett a számomra, de úgy éreztem, hogy ha a Zafón merészebb és játékosabb és néhány ordas közhellyel felérő fordulatot kihagy, akkor közelebb kerülhettünk volna egymáshoz.

7 hozzászólás
+
>!
zakkant
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Szenzációs, és ahogy az idézet szól:

„Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét.”

+
>!
Almost_Zed 
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Nagyon jó regény. Rejtéllyel, szerelemmel, gyilkossággal, több szálon futó cselekménnyel, a megfelelő helyeken humoros, ahol kell, ott drámai.
Mindig vártam, hogy mi lesz a következő húzása az írónak, merre terelgeti a szereplői sorsát, két olvasás közt gyakran gondolkoztam az eseményeken. (Jó könyvek egyik ismérve.)
Aki eleve könyvmoly, az szerintem mindig hálás olvasója az olyan történeteknek, amelyekben kiemelt szerepe van az olvasáshoz kapcsolódó fogalmaknak. Ez a sztori tipikusan ilyen. Elátkozott könyvek, elátkozott íróval, Elfeledett Könyvek Temetője (szuper-misztikus elnevezés :), antikvárium, könyvkiadó, stb., szóval ami csak moly szem-szájnak ingere… Ám Zafón nem rest mindezen jóságokat megfejelni egy tollal, amit állítólag maga Victor Hugo használt! Naná, hogy „must have”-kategória a könyvben! :)
Tetszett, hogy megfelelően nyomasztó légkört adott a cselekményhez a történelmi háttér; a polgárháborús Spanyolország és az azt követő Franco-diktatúra évei.
Felvillannak a kor jellegzetes tünetei: a katolikus egyház dominanciája, besúgók felbukkanása, emberek ellehetetlenítése, de ebben a zavaros időszakban aljasodik le igazán Fumero is, a könyv negatív szereplője.
A kedvencem viszont egyértelműen Fermín. Kiváló humorforrás, nagyon ütős szövegei voltak, mulatságos az alkata is, ugyanakkor helyén volt az esze és a szíve. Azokban a részekben, amelyekben nem szerepelt, nekem kifejezetten hiányzott.
A könyv Ulpius-féle borítója nagyon passzol a regény hangulatához. Ami a helyszínt illeti: Barcelonában sajnos még nem jártam, de kedvemre való volt olvasni róla a könyvben – na, persze Zafón maga is ott nőtt fel.
Csak ajánlani tudom, nem fogsz rajta unatkozni!

2 hozzászólás
+
>!
entropic
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Egy nap alatt elolvastam, úgyhogy nevezhetjük letehetetlennek. De csak attól még nem lesz jó egy könyv, hogy letehetetlen.
Szerintem ez egy nagyon megcsinált könyv. Van benne egy kis gótika, egy kis szerelmi tragédia, egy kis családi dráma, egy kis háborús nyomor. Meg egy kis cseles játék az idősíkok meg a narrátorok keverésével, csak hogy én is tudjak minek örülni.
Ez a könyv mintha mindenkinek tetszeni akarna. De nekem nem tetszett, talán pont ezért.

31 hozzászólás
+
>!
eme MP
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Minden megvan benne, ami egy sikeres regényhez szükségeltetik. Sodró, lendületes, rejtély, titokzatosság, szerelem, bűnügyi szál, tragédia és így tovább. A második világháború után történik, mégis az volt végig az érzésem mintha a középkorban járnék: szerelmes lovagok, titokzatos kódexek, kísértő sátánok, sötét labirintusok birodalmában, ahová ritkán süt be a nap. Így kell ezt manapság csinálni.
A cselekmény szerkezete a történet előrehaladtával egyre inkább azokra a matrjoska nevezetű orosz babákra emlékeztetett, amelyek a belsejükben önmaguk újabb és újabb kicsinyített mását hordozzák. Az elbeszélés fő szála ennek megfelelően egyre több történetre ágazott szét, mintha egy tükrökkel teli terembe hatolva megsokszorozta volna önmagát.
Az idézet a regényben a regénybeli regényre, A szél árnyékában főszerepet játszó A szél árnyékára utal. Vagy mégsem? (Értitek.) Miközben lépésről lépésre haladtam a történetben, én is egyenként nyitottam fel a babákat, és találtam bennük újabbat és újabbat. Míg egyszercsak elfogytak. Mi volt az utolsó pirinyó kis babában? Mese volt. Picit sötét, de kalandos, látványos összeütközzéssel, melyben a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését. Mese volt, de ezúttal nem nekem szóló. A szél árnyékában szövődő álmok világába nem sikerült igazán belépnem.

2 hozzászólás
+
>!
ervinke73
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Az első könyvre az életemben nem emlékszem. De emlékszem mindazokra, amiket még gyerekként olvastam, emlékszem, nagymamámtól milyen könyveket kaptam. Ő tudta! És ide a bökőt, ha nem igaz, hogy nem a könyvek formáltak, vagy legalább is nagyobb részt nem ők formáltak olyanná, amilyen lettem. A könyvek, és rajtuk keresztül azok az emberek, akiket talán nem is kell különlegesnek tekintenünk…írók! Én meg olvasó vagyok! És igen, hozzám is szólnak, fontos vagyok nekik! Adnak, én pedig befogadok! Írnak, én pedig megtalálom őket! És bizony olykor ott a döbbenet:hiszen ez nekem szól, rólam szól, engem igazol, engem vezérel, nekem mutat utat! És nem véletlen, hogy kíváncsiság gyúl bennem az író iránt. És nem véletlen, hogy egy asztalhoz ülnék velük olykor, egy kávéra, elszívni egy cigit, meghallgatni egy történetet. Meghallgatni az én történetemet! Nem vagyok ítész, sem kritikus, nem dolgom…olvasok, és szerencsémnek tartom-mit szerencse, adomány!-, hogy így alakult! Találkozni egy könyvel, találkozni a benne foglaltakkal, találkozni önmagammal…szórakozni, gondolkodni, tanulni, nevetni, sírni, vigadni, álmomban is tovább élni a történetet, olvasni a buszon, a vécén, olvasni a kádban, olvasni, olvasni szakadatlan…
Nem megcsinált könyv, nekem nem megcsinált könyv! Kaptam…több, mint könyv!

4 hozzászólás
+
>!
Andilány P
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Szokásomhoz híven ismét nem olvastam fülszöveget és kezdetben meglepett a kicsit klasszikusabb stílus, de nagyon jól esett most ilyen könyvet olvasni. Mint ahogy a sok komor hangulatú könyv után jól esik vidám könyvet kézbe venni, ugyanúgy nekem most nagyon jól esett a sok mostani, modern stílusú könyv után egy ilyet olvasni. Teljesen feltöltött. Megkedveltem az író stílusát, a szereplőit. Főleg Danielt és Juliánt, de még a mellékszereplők is szerethetőek voltak. Kivéve Fumerot, őt kezdettől kezdve annyira ellenszenvesnek találtam, hogy kevés az olyan szereplő, akit ennyire tudok gyűlölni. Tetszett a krimi szál, ahogy nyomoznak Julián után és a helyenként kicsit borzongatósabb stílus is. Kezdetben az egyre több szereplő bevonása a történetbe kicsit összezavart, de ahogy haladunk előre a történetben, úgy minden tisztázódik, összefutnak a szálak. Tetszett, hogy különböző emberek emlékeiből, elmeséléseiből áll végül össze egy kerek egésszé a történet, minden egyes szereplő tesz hozzá egy kicsit, hogy kialakuljon a történet. Örülök, hogy elolvastam, bár kellett hozzá noszogatás, de kár lett volna kihagyni.

++
>!
Jean
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Évekkel ezelőtt már lekezdtem olvasni, de valamiért félbehagytam. Most, hogy @Zizz ezt választotta a klubba, nagyon megörültem. Alig vártam a júliust, hogy olvashassam!
Imádtam minden egyes betűjét. Zafón egy zseni. Minden karaktere tökéletesen ki van találva és mindegyik ébresztett bennem valamilyen érzelmet. Az ugrálás az időben, majd annak összekapcsolása, káprázatos volt!
Egy könyv a könyvekről és a ránk való hatásukról. Csodálatos!
Kedvenc lett.

8 hozzászólás
+
>!
rockdoki
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Mit is mondhatnék… még annyira a hatása alatt vagyok, hogy egy ép-kéz láb gondolatom sincs, csak röpködnek itt a szavak: gyönyörű, izgalmas, rejtélyes, szívszorító, különleges – kedvencem.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

+
>!
Sozora

A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz.

Kapcsolódó szócikkek: könyv
2 hozzászólás
+
>!
DZSUDZSEE

…az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét. Az a korai képi világ, az első szavak csengése örökre az emlékezetünkbe vésődik, és egész életünkben elkísér, akkor is, ha azt hisszük, már elfelejtkeztünk róla, aztán előbb vagy utóbb – nem számít, hány könyvet olvastunk közben, hány világot fedeztünk fel, mennyit tanultunk és mennyit felejtettünk – visszatérünk hozzá.

+
>!
Dün ×SP

Minden titok annyit ér, amennyit azok az emberek jelentenek számunkra, akik elől rejtegetjük őket.

17. oldal (Palatinus, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: titok
+
>!
Alizee

(…) az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször ejti rabul a lelkét.

13. oldal

1 hozzászólás
+
>!
Niki_

Minden itt látható könyvnek, kötetnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. Ahányszor csak valaki a kezébe vesz egy könyvet, s tekintetével átfutja a lapjait, a könyv szelleme újraéled, erőre kap

10. oldal, (Ulpius-ház, 2009)

3 hozzászólás
+
>!
ficka

– Valaki egyszer azt mondta, hogy amint azon kezdünk el gondolkodni, hogy szeretünk-e valakit, akár örökre le is mondhatunk róla – mondtam.

217. oldal, 21.fejezet (Palatinus, 2005)

+
>!
Dorthie

Sokan hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az emberekre, mint a lottószelvényekre: azt hisszük, az a dolguk, hogy valóra váltsák az álmainkat.

435. oldal

+
>!
Ardid

Az eső magával ragadta a könnyeimet, és én is utánuk eredtem.

423. oldal

4 hozzászólás
+
>!
Dün ×SP

Minél üresebb az élet, annál gyorsabban múlik az idő. A jelentéktelen sorsok úgy suhannak el az élet apró szépségei mellett, mint azok a vonatok, amelyek nem állnak meg minden állomáson.

525. oldal

+
>!
Sárhelyi_Erika I

Én ezt a nőt lassan jobban szeretem, mint az őszibarackbefőttet.

229. oldal, A város árnyai - 22. (Új Palatinus Könyvesház, 2005)


A sorozat következő kötete

Összehasonlítás

Az Elfeledett Könyvek Temetője sorozat


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is