A hét főbűn máig élő fogalmát a középkorból örököltük. Szinte mindenki hallott már róla, a hét közül legalább néhányat sokan fel tudnak sorolni. Azt azonban, hogy honnan ered, hogyan alakult ki ez a fogalom, és egyáltalán mi volt a célja, hogy milyen szerepet töltött be a középkori kultúrában, általában még a középkori művészet-, irodalom-, vagy művelődéstörténettel foglalkozók sem tudják pontosan.
Carla Casagrande és Silvana Vecchio a középkor eszmetörténetének neves kutatói. Könyvük fejezetenként mutatja be az egyes bűnök történetét, a velük kapcsolatos vélemények és álláspontok változását, illetve a különféle vallási gyakorlatokban betöltött szerepüket, de egyben sajátos körképet is ad a középkori társadalomról: a korabeli felfogásnak megfelelően mindegyik bűnt egy-egy társadalmi csoporttal vagy jelenséggel hozza összefüggésbe, és az ezekkel kapcsolatos vélekedésekbe is betekintést enged. Így például az irigység az udvarokhoz és az egyetemekhez kötődik, a restség a… (tovább)
A hét főbűn máig élő fogalmát a középkorból örököltük. Szinte mindenki hallott már róla, a hét közül legalább néhányat sokan fel tudnak sorolni. Azt azonban, hogy honnan ered, hogyan alakult ki ez a fogalom, és egyáltalán mi volt a célja, hogy milyen szerepet töltött be a középkori kultúrában, általában még a középkori művészet-, irodalom-, vagy művelődéstörténettel foglalkozók sem tudják pontosan.
Carla Casagrande és Silvana Vecchio a középkor eszmetörténetének neves kutatói. Könyvük fejezetenként mutatja be az egyes bűnök történetét, a velük kapcsolatos vélemények és álláspontok változását, illetve a különféle vallási gyakorlatokban betöltött szerepüket, de egyben sajátos körképet is ad a középkori társadalomról: a korabeli felfogásnak megfelelően mindegyik bűnt egy-egy társadalmi csoporttal vagy jelenséggel hozza összefüggésbe, és az ezekkel kapcsolatos vélekedésekbe is betekintést enged. Így például az irigység az udvarokhoz és az egyetemekhez kötődik, a restség a szerzetességhez, a fösvénység az uzsorához stb. A bűnök kritikája a kortársak számára ezeknek a társadalmi csoportoknak vagy jelenségeknek a kritikáját is jelentette; a társadalomra való vonatkoztatásuk változásai pedig a mentalitástörténet fontos forrásai.
A könyv az írott kultúra alacsonyabb regisztereihez tartozó latin és népnyelvű forrásanyagot éppúgy tekintetbe veszi, mint a szűk értelemben vett filozófiát és teológiát, vagy a középkori irodalom olyan közismert alkotásait, mint az Isteni színjáték vagy a Canterbury mesék.
