A ​hét főbűn 5 csillagozás

A bűnök középkori története
Carla Casagrande – Silvana Vecchio: A hét főbűn

A ​hét főbűn máig élő fogalmát a középkorból örököltük. Szinte mindenki hallott már róla, a hét közül legalább néhányat sokan fel tudnak sorolni. Azt azonban, hogy honnan ered, hogyan alakult ki ez a fogalom, és egyáltalán mi volt a célja, hogy milyen szerepet töltött be a középkori kultúrában, általában még a középkori művészet-, irodalom-, vagy művelődéstörténettel foglalkozók sem tudják pontosan.

Carla Casagrande és Silvana Vecchio a középkor eszmetörténetének neves kutatói. Könyvük fejezetenként mutatja be az egyes bűnök történetét, a velük kapcsolatos vélemények és álláspontok változását, illetve a különféle vallási gyakorlatokban betöltött szerepüket, de egyben sajátos körképet is ad a középkori társadalomról: a korabeli felfogásnak megfelelően mindegyik bűnt egy-egy társadalmi csoporttal vagy jelenséggel hozza összefüggésbe, és az ezekkel kapcsolatos vélekedésekbe is betekintést enged. Így például az irigység az udvarokhoz és az egyetemekhez kötődik, a restség a… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2011
388 oldal · ISBN: 9789630784252 · Fordította: Falvay Dávid, Gecser Ottó

Enciklopédia 6


Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

zsofi017>!
Carla Casagrande – Silvana Vecchio: A hét főbűn

Nagyon érdekes volt ilyen szempontból is megismerni a főbűnöket, bár nem értek egyet ezzel az egész főbűn rendszerrel. Jó, alapja van, de szerintem kell az embereknek egy kis szórakozás, viszont a könyv nagyon spártai életet sugallt, mondjuk a szerzetesek bűnei ihlették az egészet, szóval nem is csoda :)

Ruusunen>!
Carla Casagrande – Silvana Vecchio: A hét főbűn

Nem volt könnyű… és még némi csalódással is szolgált.
Megvallom én egy főleg irodalmi, művelődéstörténeti, szociológiai, vallási leírást vártam érthető, köznyelvi formában.
Ehelyett kaptam egy filozófiai, etikai, esztétikai, teológiai értekezést az irodalomelmélet stílusában.
Mindenesetre jelentem: bűnös vagyok… méghozzá hétszeresen. :D

miaulait>!
Carla Casagrande – Silvana Vecchio: A hét főbűn

A szakdolgozatomhoz ajánlotta a konzulensem ezt a könyvet, és nekem nagyon pozitív csalódás volt! Szórakoztató, jó stílusban megírt, strukturált, követhető könyv, és amellett, hogy rengeteg új ismerettel gazdagít, egy kicsit a középkori gondolkodásba is betekintést enged.
Középkor rajongóknak, töri szakosoknak meg úgy egyébként is, mindenkinek ajánlom! :)


Népszerű idézetek

zsofi017>!

Itt a kevélységet az oroszlán hagyományos képe jeleníti meg; kiegészítve Luciferrel, az ördögök fejedelmével; az irigységnek a teve és Belzebub felel meg, a haragnak a leopárd és Leviatán, a fösvénységnek a farkas és Mammon; a torkosságnak a disznó és Berith. A restséget a szamár és Astaroth szimbolizálja, míg a bakkecske és Asmodeus képe a bujaságot jelöli.

Kapcsolódó szócikkek: Belzebub · disznó · farkas · leopárd · szamár · teve
miaulait>!

A szerzetesen olykor különös nyugtalanság vesz erőt a cellájában. […]
Ilyenkor a szerzetes szörnyűnek találja a helyet, ahol él, megveti társait és undorodik cellájától; ilyenkor tétlenné és dologtalanná válik, s képtelenné rá, hogy az olvasásnak vagy az imának szentelje magát. […]
Kimerült, és olyan farkaséhesnek érzi magát, mint kemény munka vagy hosszú böjt után, vagy pihentető alvásra vágyik. Nyugtalanul nézeget körbe, hogy felkeresi-e végre valaki, egyre idegesebben járkál ki-be, s úgy érzi, hogy a nap soha nem nyugszik le többé.

122. oldal, 4.fejezet - Restség


Hasonló könyvek címkék alapján

Kákosy László: Ré fiai
Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai
Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Ross King: Brunelleschi kupolája
James G. Frazer: Az aranyág
Ross King: Leonardo és az Utolsó vacsora
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Tóth István: Pannoniai vallástörténet
Sudár Balázs (szerk.): A honfoglalók műveltsége
Bart D. Ehrman: Tények és tévedések A Da-Vinci kódban