Carl Rogers egyike a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Ez a könyve sokmillió példányban kelt el világszerte, és sok-sok ember életét változtatta meg. Forradalmi újításai közül a legismertebb a kliensközpontú pszichoterápia és az élet minden területén – a nevelésben, a kommunikációban, a házastársi vagy éppen a nemzetközi konfliktusok megoldásában – alkalmazható személyközpontú megközelítés. Rogers üzenete egyszerű: mindenki rendelkezik azzal a belső erőforrással, ami lehetővé teszi számára, hogy boldog és hasznos életet éljen. Ha megfelelő attitűddel fordulunk embertársaink felé, ezzel elősegíthetjük, hogy felszabaduljanak ezek az erőforrásaik, bölcsebbek, egészségesebbek, konstruktívabbak legyenek a döntéseik. Ez a könyv nem „népszerű pszichológia”, nem is könnyű olvasmány. Mégis több mint 60 nyelven megtalálta az utat az emberekhez. Carl Rogers a 80-as években kétszer járt Magyarországon: 300 embernek „vezetett”… (tovább)
Valakivé válni 10 csillagozás
Kedvencnek jelölte 3
Most olvassa 5
Várólistán 20
Kívánságlistán 16
Kölcsönkérné 5
Népszerű értékelések
Van úgy, hogy az ember azt érzi, ez így már nem megy tovább. Úgy tűnik, képtelen továbblépni. Kizökkenti a mindennapi kerékvágásból egy váratlan helyzet, és nem találja a visszavezető utat. Az is lehet, hogy megoldatlan problémák egymásra halmozódása eredményez ördögi kört a mindennapokban. Sokszor nehéz elfogadni azt is, hogy változás kell, azt pedig még inkább, hogy netán segítségre volna szükség valaki mástól. Végtére is gyakori kérdés, milyen alapja van bárkinek arra, hogy tanácsokkal szolgáljon, sőt, hogy megmondja, mi jó, mi nem. Vajon tényleg erre van szüksége az egyénnek? Az a jó, ha megmondják, mit kell tennie, ezzel kiváltva belőle a felelősség nélküli báb-lét érzését, tudatát, vagy többet segít az, ha olyan környezetet teremtünk számára, amely megfelelő ahhoz, hogy változást indítson el benne?
Ha az ember megkapja a megfelelő mértékű elfogadást, elkezdi az önmegvalósítás útját járni. Ezt a nézetet képviseli Carl Rogers amerikai pszichológus és pszichoterapeuta, ez jelenik meg a Valakivé válni című könyvében.
Carl Rogers 1902-ben Chicagóban látta meg a napvilágot Walter Rogers és Julia Cushing hat gyermeke közül negyedikként, és 1987-ben halt meg San Diegóban. Tanulmányait a Wisconsin-Madison Egyetemen végezte, ahol először mezőgazdaságtant tanult, majd történelmet és vallást. A Kínában megrendezett Nemzetközi Keresztény Diákkonferencián való részvétel után beiratkozott a Union Teológiai Szemináriumba, de két év után tanulmányait abbahagyta és a Kolumbia Tanárképző Intézetében kezdett előadásokat hallgatni. Doktori disszertációjának befejezését követően problémás gyermekek tanulmányozásába kezdett. A pszichológia professzora volt az Ohio Állami Egyetemen és a Chicagói Egyetemen, majd a Wisconsin Egyetemen a pszichológia és a pszichiátria professzora lett. Elnöke volt az Amerikai Pszichológusok Egyesületének (APA), illetve az Amerikai Pszichoterapeuták Akadémiájának, díszdoktora a leideni és a hamburgi egyetemeknek. Pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta, számos könyv és tanulmány szerzője, legnagyobb alkotása a kliensközpontú terápia, valamint az abból forrásozó személyközpontú megközelítés, amely nem technikák és trükkök gyűjteménye, hanem egy létezési mód.
Carl Rogers Valakivé válni című műve tanulmányokból, cikkekből áll, és a segítő szakemberek számára kíván segédeszköz lenni, ugyanakkor a szerző alkotásai közül a legnépszerűbb kötet.
A magyar olvasók Simonfalvy László fordításában, Klein Sándor által átdolgozva kapják kézbe az Edge 2000 Kiadó SHL (Segítünk Ha Lehet) sorozatában. A mű hét fejezetekre oszlik, műfaji tekintetben van benne a személyes vallomástól az élménybeszámolón át a tapasztalt tudós szakmai tanácsaiig jó néhány fajta írás. Alapvetően a személyiséget mint folyamatot vázolják a kötet tanulmányai, cikkei, a személyiség fejlődési lehetőségeit, módjait vázolják, illetve a fejlődéshez szükséges és elégséges körülményeket, s természetesen mindennek kiindulópontja az a nagy felfedezés, hogy az ember fejlődésének elősegítéséhez sajátos attitűd szükségeltetik.
A könyvben a bevezetést követően egy olvasóhoz intézett összefoglaló következik, majd egy személyes hangvételű vallomás, amely Rogers életének főbb mozzanatait foglalja össze Ez vagyok én címen. A második rész a Hogyan nyújthatunk segítséget? címet viseli, és fókuszpontjában a segítő kapcsolat jellemzői állnak: empátia, feltétel nélküli pozitív elfogadás és hitelesség. E három jellemvonás a segítő kapcsolat alappillére, a fejlődést elősegítő szituáció nélkülözhetetlen összetevője. A harmadik rész a Személyiségfejlődés folyamatáró\ szól, összegezve, mit jelent a személlyé válás, melyek a terápiás fejlődés irányai, és mit értünk a pszichoterápia folyamatkoncepcióján. Ez ugyanis nem más, mint a változás különböző stádiumokból felépülő folyamatának egésze. A negyedik rész a személyek filozófiájáról szól, olyan eszmefuttatást vázol, melynek fő gondolatai között felbukkan az álarcok mellőzésének a fontossága, a „kellene" helyett a „kell" előnyben részesítése és az önirányításra való törekvés. Hogyan képzeli el a terapeuta „a jó életet"? Ez szerinte az az állapot, amelyet az egyén belső szabadságából adódóan teljes lényével választ, mérlegelve előzményt és kockázatot egyaránt.
Az ötödik rész a Tények után kutatva: A kutatás helye a pszichoterápiában címet viseli, kérdései a kliensközpontú terápiára irányulnak: milyen kapcsolata van a kutatásnak és a személynek, az objektivitásnak és a szubjektivitásnak; hogyan változik a személy a pszichoterápia során, és miről szól, illetve hogyan alkalmazható a gyakorlatban a kliensközpontú terápia hipotézise. A hatodik, egyben leghosszabb rész azt vizsgálja, Milyen hatásai vannak mindennek az életünkre. A gyakorlati alkalmazások változatos lehetőségeivel szembesít, kiemelve nemcsak a családi életben való alkalmazását, hanem a diákközpontú tanulás módszerében is. Rogers kijelentései korszakalkotóak, és bár a könyv megírása óta több mint ötven év telt el, igazán moderneknek nevezhetőek. Kritikusan közelíti meg az aktuális tanulással kapcsolatos elképzeléseket és minden más rovására előnyben részesíti a felfedezéses tanulást, amelyet hatékony formának nevez.
A nyolcadik, egyben utolsó fejezet A viselkedéstudományok és a személy kapcsolatáról szól, a viselkedéstudományok növekvő szerepéről, az emberi fejlődést hatékonyan elősegítő eredményeiről és alkalmazásáról, illetve a személynek a világban elfoglalt helyéről, hiszen világunkban az ember élete a tudomány segítségével egyre inkább alakíthatóvá, uralhatóvá válik.
A könyv tudományosan megalapozott elméleteket, nézeteket foglal össze, történelmi-társadalmi háttérbe helyezi, mindezt egyszerűen és olvasmányos formában. Mintha a pszichoanalízis teljes intézményrendszere válna szükségtelenné, a félistenné felmagasztosított terapeuta elveszíti szerepe kiemelt voltát, még a létjogosultságát is, s elmosódik a határ pszichoterápia és hétköznapok között. Az elfogadás, a megértés és a hitelesség elegendő feltétele az emberi fejlődésnek, állítja Rogers, és formálhatja, formálni képes a családot, a tanulást, a barátságot.
(recenzió, megjelent: 2011. szeptember, Keresztény Szó, http://www.keresztenyszo.katolikhos.ro/archivum/2011/szeptember/5.html)
Egy hatalmas utazásról olvastam. Egy olyan utazásról, amelyben kiteljesedett előttem a pszichológiának (abban a korban) egy teljesen új vetülete, a humanisztikus illetve személyiség-központú megközelítése.
Bár kezdetben kissé ezoterikus -és nem annyira tudományos – hangvételű volt, ami nekem nem annyira meggyőző. De ahogy egyre mélyebbre haladtam személyiségünk megismerése felé, kezdett megérinteni a könyv.
Végül pedig egy átfogó, a kliensközpontú gondolkodást végletekig megismerő, hasznos, nagy hatású könyvben volt részem, és amely bár 40-50 évvel ezelőtt íródott, máig tartó mondanivalóval szolgált.
Népszerű idézetek
Ha segítő kapcsolatokat akarok kialakítani, akkor egy életre szóló izgalmas teendőm van: a saját képességeim, személyiségem fejlesztése.
95. oldal
A vallás – különösen a zsidó-keresztény tradíció – igen mélyen átitatta a kultúránkat azzal a nézetével, hogy az ember alapvetően bűnös lény, és hogy ezt a bűnös alaptermészetet csak valami csoda révén lehet megváltoztatni.
A pszichológiában Freud és követői igen meggyőző érveket sorakoztattak fel annak bizonyítására, hogy az Ősvalami – az ember legbelső, tudatalatti természete – lényegileg ösztönök által vezérelt, s ha lehetőségeket kap lényegének kifejezésére, vérfertőzésre, gyilkosságra és egyéb bűntettekre ösztökél. A terápia fő problémája – a pszichoanalitikusok szerint – az, hogy holisztikus és konstruktív módon szereket találjunk ezeknek a vad erőknek a megregulázására, a neurotikusok szokásos, sok kárt okozó „megoldásai” helyett.
Azt a nézetet, hogy az ember a szíve mélyén, a lényegét tekintve irracionális, szocializációra csak kevéssé hajlamos, másokat és önmagát egyaránt romboló, a többség szinte kérdőjel és kritika nélkül, azonnal elfogadja. Csak ritkán lehet ezzel ellentétes hangokat hallani. Maslow például nagyon életszerű képet fest elénk arról, hogy az ember állatinak tűnő természete – amelyet antiszociális érzelmekkel, ellenségeskedéssel és féltékenységgel fejez ki – sokkal alapvetőbb igényeivel (mint például a szeretettel, a biztonsággal és a valakihez tartozással) kapcsolatos frusztrációnak a következménye. Montagu szerint a kooperáció sokkal inkább az emberi élet alaptörvénye, mint az egymással vívott harc. Ezek a tiszta, magányos hangok azonban csak kevéssé hallhatók. Az általánosan elfogadott nézet – szakmai körökben és az átlagemberek körében egyaránt – az, hogy az embert az alaptermészete miatt vagy teljes kontroll alatt kell tartani, vagy el kell takarni ezt a természetét, de a legjobb az, ha mindkettőt egyidejűleg alkalmazzuk.
133. oldal
Vagyis szerintem pszichoterápia alapvető felfedezése az, hogy – amennyiben megfigyeléseink megbízhatóak – egyáltalán nem kell attól félnünk, hogy „csak” homo sapiensek vagyunk. A felfedezés nem más, mint annak felismerése, hogy amennyiben képesek vagyunk gazdagítani az érzékszervi és belső szervi érékeléseinket – amelyeknek az állatvilág is teljes mértékben birtokában van – egy olyan szabad és torzítatlan tudatossággal, amelynek kizárólag az ember van teljes mértékben a birtokában, nos ekkor egy olyan lény áll előttünk, aki csodálatra méltóan és konstruktívan realisztikus. Akkor egy olyan lény áll előttünk, aki a kulturális szükségleteinek éppannyira tudatában van, mint fiziológiai, táplálkozási és szexuális szükségleteinek. Aki ugyanannyira tudatában van a baráti kapcsolatok iránti vágyainak, mint a saját nagysága és nagyszerűsége hangsúlyozása iránti vágyainak. Aki ugyanannyira tudatában van bizonyos emberek iránti finom és érzékeny érzelmi kapcsolatainak, mint a mások iránt érzett ellenséges érzelmeinek. Amikor az embernek teljes mértékben és szabadon működik ez az egyedülálló tudatossága, azt láthatjuk, hogy nem egy félelmet keltő állati lény áll előttünk, nem az a szörnyeteg, akit állandóan irányítani kell, hanem egy olyan lény, aki képes az egyedülálló központi idegrendszerének integráló funkcióink keresztül kiegyensúlyozott, realista, önmagát és másokat egyaránt fejleszteni képes viselkedésre, tudatosságának sokszínű megnyilvánulására.
147. oldal
