The ​Last Battle (The Chronicles of Narnia 7.) 81% 25 csillagozás

Fájdalmas a búcsú, még akkor is, ha Lewis már az ötödik rész végén kezdett elköszönni a szereplőktől. Még fájdalmasabb, hogy egy buta szamárnak és egy majomnak köszönhető az egész. Csodálatos időt töltöttem Narniaban, hiányozni fog, és soha, de soha nem fogom megbocsájtani ezt a befejezést.

Nem tudtam úgy olvasni, mint amikor először olvastam, hiszen ez már a sokadik alkalom volt, viszont most először angolul. Egyfajta tisztelgés, egy kicsit az oxfordi utazás után is, meg egyébként, mert szeretem ezt a hétkötetes történetfolyamot. Nem tudom, hogy nevezzelek, mese, fantasy vagy átirat. Mert átemelés sok van benne, tanítás, okítás jóról, rosszról és döntésekről, gyerekeknek csomagolva. Oh, come on! Hát az oroszlánbőrbe bújt szamár, és a hamis istenek. Első olvasásra nem tűnt fel vagy ha gyerekként találkoztam volna vele először, valószínűleg akkor sem, de most már utána vagyok sok utánolvasásnak.
Szeretem és szerettem ezt a részt, még akkor is, ha a befejezés mindig egy kicsit összetör bennem valamit, de valljuk be, ez tényleg így kerek, egész.
Ami nagyon érdekes dolog volt, és még nem tartok olyan nyelvi szinten az angolból, hogy az ilyen finom árnyalatokat tökéletesen átérezzem, de a szamár, amikor csak egyszerűen szamár, akkor donkey volt, és amikor a majom ostoba szamárként hivatkozott rá, akkor már ass. Igen, a szó eredetileg az állat, nem pedig, amire manapság használják. Mr ha nem tévedek nagyot. Bár a kiadás összemontázsolt borítójával nem vagyok megelégedve, pedig régen tetszett, annak örülök, hogy az illusztrációk az eredetiek.

Ejj, nem sikerült kibírni bőgés nélkül. Szép lezárás. Vagy épp kezdet?

Csodálatos keretes befejezés egy csodálatos történetnek.

Szoval mindenki meghalt igazabol, ertem. Nem tetszett, tul drasztikus volt hirtelen a semmibol.

Az utolsó kötetnél értékelném egészben a sorozatot.
Voltak jobb és gyengébb kötetek, ez kétségtelen. Bájos kis kalandos mese a Narnia krónikái beszélő állatokkal, meselényekkel, gyerekekkel: ilyennek is kell lennie egy jó gyerekkönyvnek. Sokszor elbűvölt, vagy megmosolyogtatott.
Viszont ha a regény mélyére nézünk, számtalan bibliai elem felfedezhető, amelyeket Lewis logikusan és tisztán kapcsol egymáshoz. Főleg az utolsó kötetben mutatkozik meg. Ez már valami.
A könyvsorozat során csak az zavart, hogy sokszor dedós módon magyarázkodott az elbeszélő. Néha jól jött az angol nyelvű olvasás során, de hosszú távon még ezen a nyelven is idegesítő volt. Ilyenkor éreztem azt, hogy ez nem az én korosztályomnak szól. Mellesleg, Lewis stílusa tetszetős, jól bánik az angollal, még ha egyszerűen is használja. A hangutánzó szavakkal nagyon hangulatossá tudott tenni egy-egy leírást.
Röviden, Narnia világa elképesztő. Csak ajánlani tudom. A csillagok pedig ennek a kötetnek szólnak. A 2. után ez a legjobb. :)

Azért szerintem elég jóra sikerült a történet lezárása. Talán ebben a könyvben van a legtöbb bibliai párhuzam.

Többedszeri újraolvasásra is hoz újat, új megértést. Ahogy az Ige is. Hisz az inspirálta. Tudom, sokaknak ez csak mese, fantasy, dedós valami, megint csak egy „keresztény” könyv. De nekem egy olyan könyv, ami segít újra és újra Istennel találkozni. S feljön az, hogy mennyire várom, hogy színről színre lássam, ne csak árnyékát érzékeljem annak, aki a Dicsőséges.
A könyv, hű a Jelenések könyvének leírásához. :) Ne várjunk más befejezést, mert "láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé."( Jel 21,1)

Talán ez az egyetlen gyerekkönyv, amiben Platón neve felbukkan, sőt nem csak a neve, hanem a barlang-hasonlat egy igazán sajátos, „narniai” verziója is. Anélkül, hogy teljesen lelőném a poént, csak annyit árulhatok el, hogy az eddig megismert Narnia csak árnya a valódinak, amit az arra érdemesek végül megpillanthatnak. Így lehetséges, hogy el is búcsúzunk ettől a varázslatos világtól, meg nem is, és így lesz ez az elválás olyan keserédes, mint Narnia krónikáinak valamennyi története.
https://litfan.blog.hu/2020/01/11/c_s_lewis_the_chronic…

Grandiózus darab, a végén egy hatalmas csavarral. Valahogy ugyanaz az érzésem támadt, ami a Harry Potter utolsó köteténél: felnőttünk.

Úgy látom, a nagyobb lélegzetvételű könyvsorozatok végén kötelező ellőni egy nagy egymásra találós jelenetet, ahol ismét felvonul és „meghajol” a gárda. Ez történt a Gyűrűk urában, a Harry Potterben, és most a Narnia sorozatban is – persze mindenhol a történethez illő stílusban. És mi meg is tapsoljuk a szereplőket, ahogy kell, hiszen olyanoktól veszünk búcsút, akik meghatározták az elmúlt hónapjainkat.

Hát akkor viszlát, királyok és királynők, beszélő állatok, törpék, óriások, varázslatos és hétköznapi lények! Köszi az utazást! Remélem, még találkozunk!