Én és ők 100 vélemény
Egy szeleburdi, kócos, csupacsont anya mikroszkopikus méretekkel, aki kávé, porok, cigaretta háromszögében egyszerre próbál írni, telefonhoz menni, gyerekekre felügyelni, konyhai katasztrófákat elhárítani, háztartást vezetni; három istenadta, pontosabban istenverte gyerek; egy javakorabeli kutya; egy lerobbant kocsi, egy rendhagyó háztartási alkalmazott és „én, aki a család egyetlen normális tagja vagyok, jóllehet nõm gyakorta olyképpen viselkedik, mintha legszívesebben pszichoanalízisbe küldene. – Egyetlen gyerek – sóhajtja fejcsóválva. A feleségem szerint ugyanis az embernek, hogy megközelítõleg normálisszámba mehessen, legalább két testvére kell hogy legyen. Neki volt valami öt, minek következtében õ aztán szupernormális, ami viszont komplett õrültet jelent” – köszön be Brunella Gasperini családi trilógiájának elsõ krónikása, a férj. Egy milánói família zûrös életének nagyjából fél esztendejét meséli el. Az ellenállhatatlan humorral, szellemesen megírt történetfüzérben sok az önéletrajzi elem.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
 Európa Könyvkiadó, 1995 | 9789630777636 | 232 | Szabolcsi Éva | Ugrás | |
| Európa Könyvkiadó, 2005 | 9630777630 | 240 | Ugrás |
Sorozatpolc
A sorozat kötetei:
Most olvassa 3
Várólistán 38
Kívánságlistán 10
Aktuális kihívások
| Kihívás | Résztvevők | Véget ér | |
|---|---|---|---|
| Vita all'italiana: Brunella Gasperini 3+1 | ★ | 7 | 2012. augusztus 31., 23:59 |
Népszerű értékelések
A Kedvenc könyvek olvasása című kihívás keretében olvastam, @Szirmocska ajánlására. Nos, kedves @Szirmocska ! Nem tudom, hogy fejezzem ki hálámat, amiért megismertetted velem ezt a könyvet. Ez valami fantasztikusan jó volt. Rengeteget nevettem rajta ("úgy mint tíz moly, ha nevet"), a kutyás résznél kicsit elszomorodtam, a végén karácsonyi hangulatba kerültem…és mindvégig benne éltem a történetben.
Szomorú vagyok, hogy máris a végére értem, mert nagyon nagyon jó volt. Szóval, még egyszer köszönöm az ajánlást! Nagyon nagy „pat-pat” érte! :) Nálam is kedvenccé vált. :)
Az egyik kedvencem. Szeretemszeretemszeretem, Csupacsontot, Gamberinit, Brunát, Popot, Tattit, szeretném velük tölteni a nyarat abban a piros házban, ugrálni a Domokosról a tóba uszonyokkal a lábamon, rakétákat begyújtogatni, Mikiegeret olvasni, pelusozni, írni-írni-írni az öreg írógépen, esténként csak hallgatni a peléket, képesnek lenni „csak úgy lenni”. Néha türelmesnek és néha hisztisnek lenni, szeretni a másikat a hibáival, fényújságjaival, hebrencsségével együtt nagyon, morgás után nevető szemekkel nézni, kupán vágni a tesóm.
Elképesztően kedves, megnevettet, és felmelegít. Mi is pat-patolunk otthon:).
Egymilliószor olvastam mindhárom részt (plusz egy nő és egyéb állatfajtákat), cellux tartja össze úgy-ahogy a lapokat, és mindig bennem lesz az egész világa, a történetek akkorról, mikor a kiteríteni még csak lebirkózást jelentett, Sam Mamete zöldcsíkos reggelei a manzárdszobában.. ha tényleg cudarul vagyok, ezt előveszem. Vagy csak felírom a falra, hogy „hüjék, hüjék”
Csóró főiskolás korunkban a barátnőmmel közösen vettük meg, aztán nem győztük egymás kezéből „kikapkodni”.:-))))
Előbb olvastam a második részt, (Ő és Mi) mert ez nem volt benn a könyvtárban. Viszont ezek után a harmadikra is mindenképpen sort kerítek, ugyanis némelyik „romantikus- szerelmes” könyv sem tartalmaz ennyi romantikát, szerelmet, szeretetet, mint ez, pedig csak egy szeleburdi olasz család mókás története. Igazán jól szórakoztam. A mosolyom olvasás közben végig őszinte volt. Szeretnék ebben a családban élni!
Szívemhez nőtt ez a dilis család, mókás és egyben megható a történetük.
Kamaszkorom vége felé egy aktuális barátnőm édesanyja ajánlotta nekem. Ma is hálás vagyok érte.
Az értékrendenben méltó és egyenrangú társa Méhes György családkönyv sorozatának (Tatárok a tengeren, Leleplezem a családomat, Micsoda társaság, Klenc vesszőparipa).
Igazából nem tudnék választani a sorozat kötetei közül, ahogy van, cakumpakk kedvenc valamennyi
Népszerű idézetek
A feleségem mindig mezítláb létezik, kivéve amikor lefekszik, mert akkor zoknit húz. Pirosat. Piros zokni nélkül nem tud elaludni. Hogy ütődött, azt már mondtam. Ő ugyanis írónő.
8. oldal
Nem tudom, mondtam-e már, hogy családom mániákus imádattal viseltetik az állatok iránt. Nem csupán a textíliából valók, azaz pelusok, de az igaziak iránt is, bármilyen fajtájúak, jellegűek és jelleműek legyenek az illetők. Hogy némi fogalmat alkothassanak a dolog méreteiről: nálunk nem az a legkapósabb gyümölcs, amelyik a legszebb vagy a legnagyobb vagy a legérettebb, hanem az, amelyikben a kukac van. Amely kukac, ha csakugyan jelen van, a legnagyobb óvatossággal kiszedetik és „Jaj de aranyos!” kiáltások közepette ünnepélyesen elhelyeztetik a kertben, ahol is az egész família négykézlábra ereszkedve, meghatott tekintettel követi útját a szabadság felé.
30. oldal
A feleségem szerint ugyanis az embernek, hogy megközelítőleg normálisszámba mehessen, legalább két testvére kell, hogy legyen. Neki volt valami öt, minek következtében ő aztán szupernormális, ami viszont komplett őrültet jelent.
7. o.
A Középső még nem tudta, hogy számtanból fog-e megbukni, vagy számtanból és latinból, vagy számtanból, latinból, olaszból, angolból, rajzból, történelemből és földrajzból…
18. o.
S akkor rádöbbentem, hogy én is mérhetetlenül jól érzem magam- minden pillanatban; s hogy mérhetetlenül szeretem őt: minden pillanatban.
67. o.
A Nagy az asztalnál ült, és biztos kézzel, ám fáradt arckifejezéssel rajzolt az albumába: flegmatikus leányzókat, akik halványan őrá emlékeztettek, eltekintve bizonyos hangsúlyozott domborulatoktól, melyek az ő esetében inkább csak félénk halmocskák; és daliás legényeket, akik halványan a Paolo nevű ifjoncra emlékeztettek, eltekintve holmi vadállatias jellegtől, ami a Paolo nevű ifjonc esetében inkább csak háziállatias.
176. oldal
A Nagylány, miután leereszkedő puszikat nyomott az arcunkra – „boldog új évet, mami, boldog új évet, papi”, hogy majd megfojtottam –, most amott táncol egy Brutus-frizurás és hatvannégy foggal mosolygó ifjonccal, aki szerinte – abból ítélve, ahogy az ránéz, amikor az nem néz őrá – alkalmasint mennyei lehet. Szerintem teljességgel földi ugyan, sőt alvilági, de nőm azt állítja, hogy perspektíva kérdése az egész.
222. oldal
Az én válaszom nem változott. Szárazon vagy ázottan, szemüveggel vagy anélkül, nadrágban vagy légies ruhában, ugyanaz ő mindig. Az, aki mellettem jött a szép és mostoha napokban, tizenhét éven át, házsártosan és gyengéden és bátran. Ő.
108. o.
Megfogtam feleségem kezét, és beledugtam a zsebembe; az ázott ruhák, megfáradt izmok, evező-növesztette bőrkeményedések, eljövendő reumák mind szertefoszlottak a régi kandalló és a régi mozdulat melegében.
Kevéssel utóbb megpillantottam a Paolo nevű ifjonc kezét, amint bizonytalanul kóvályog a levegőben, visszahúzódik, ismét kóvályogni indul, habozva alább ereszkedik, s végül sziivszoriitóan lágy mozdulattal kiköt a Nagylány kezén.
A régi generáció fertőzése, gondolom.
