A ​Manci 89% 64 csillagozás

Igazi kis gyöngyszem, édes, bájos, imádnivaló lányregény az 1930-as évekből. Tökéletesen ragadja meg a korszellem változásának pillanatait, amikor a szigorú erkölcsi normák már kezdenek egy kicsit meglazulni, és az elkényeztetett Kiskisasszonyka tanulmányokba fog és meghódítja a munka világát. Készülj, Váltóbank, jön Radó Manci!
A tüneményes Manci nemcsak a teljes Hernád utcát és a banki tisztviselők hadát kápráztatja el, de kissé könnyelműen, majd könnyek között, végül friss műveltséggel felvértezve belopja magát az olvasó szívébe, mint a szerelmi csalódásból talpra álló, jellemfejlődésre képes, megújulni tudó nőalakok mintaképe.
Hősnőnk csillogó személyisége mellett a mai napig élvezetes stílus és a habkönnyű humor miatt is érdemes egy rövidke, üdítő látogatást tenni a harmincas évekbe.

Végtelenül kedves, bájos, könnyed humorral és régies szavakkal átitatott regény a 30-as évekből, melyben megelevenedik előttünk az akkori Budapest kávéházi, banki és társasági élete, a villák és bérházak lakói is, miközben Radó Manci kijárja a nagybetűs élet, majd a saját iskoláit, önmagára talál.
Megerősödve, önbecsüléssel lép ki a világba, ami már többé nem púder- és parfümillatú teadélutánokat, szétfolyó, unatkozós, semmittevős napokat jelent, hanem egy olyan életet, amiben el tud igazodni egy olyan művelt, tanult, képzett és dolgozó nő, mint Manci, aki már nem várja kiszolgáltatottan a jövőt.
Bródy Lili a nőnevelés fontosságát hangsúlyozza ebben a szeretnivalóan könnyed, lehengerlően bájos, kimondottan olvasmányos regényében, melynek nyelvezete esetleg, de mondanivalója korántsem idejétmúlt.
Megnyert magának az első mondattól kezdve, élvezetes, vidám órákat jelentett nekem – ment is a kedvencek közé! :)

Kisasszonyregény. Tenném a pöttyösbe. Vagy a csíkosba, simán.
A nyelvét, azt a felvágós, hebrencs mancinyelvét, azt igen szerettem. Mer nagytitokban vonzódásom van, kérlek, az ilyen kis jasszokhoz, az ilyen hernáduccai kis állatokhoz, az egymásnak az ilyen jóindulatbul történő lemarházásához. Mint ahogy a Komlós Jancsi-féle jampecekkel való kínos intermezzo utáni csúnya-szép laklikba való megbölcsült, szikár, házasság céljábul történő beleszédülésekhöz; vonzódásom van az ilyesmikhöz is. Mer, kérlek, én egy jó anyag vagyok, egy föltétlenül jó anyag, egy flexibilis jellem, ahogy neveznék az ilyesmit az igazhitű entellektüelek. ;)
A történet meg… Hogy is mondta a Vidor Erzsi?
… banális befejezés, de az ember… mindenki… visszajut egyszer a banalitásokig. Éés hepiend. Azt' kalap-kabát.

Meseautós meseregény és egyben a huszadik század 30-as éveinek női fejlődésregénye – hogyan lesz Radómanciból rövid idő alatt (számomra túl rövid idő alatt Radómargit, avagy hogyan változik át a szép, de butuska kiskacsa szép, de okos, kifinomult (ráadásul dolgozó!) hattyúhölggyé (ehhez az átváltozáshoz aztán még több időre lett volna szükség).
Érdekes volt a korrajz, a háttér. A pénztelen középosztály mindennapi vergődése, a fiatal fiúk és lányok közti kapcsolatok, az elfogadott erkölcsi, viselkedési kategóriák változása, a nők munkába állásának háttere, az egyenjogúság kezdetei.
Kellemes kis olvasmány, de sok benne a meseelem. Kicsit olyan volt, mint a 30-as évek kedvesen bugyuta, romantikus kis fekete-fehér filmjei. És bármekkora is az egyenjogúság, az öntudatra ébredés, meg hiába hangoztatja, hogy a legfontosabb az ész meg a műveltség meg az önálló gondolkodás – azért szegény kövér Magdát és sánta Olgit a végére mintha nemcsak Manci, hanem még az írónő is lenézné, elfelejtené, lesajnálná. Mert nem szépek, és nem túl kelendőek a férfiak piacán…

Jajj, legyenek ilyen Lénárdok, mert akármennyire is erős, dolgozó nőket kíván belőlünk nevelni/változtatni a mai élet – sokféle mentőövre van és lesz szükségünk, de az ilyesféle mentőangyalra a leginkább… ;-)

Radó Manci nagyon emlékeztetett egy fiatal, agilis, öntudatos, magabiztos hölgyre, aki 1996. december 20-án átlépte egy nagyvállalat küszöbét és elkezdett dolgozni egy, az iskolától merőben különböző miliőben…
A huszonéves Radó Manciban a huszonéves magamra ismertem a könyv nagyon sok momentumában (kivéve a szanatóriumi pihenést, mert olyanból nem részesültem…sajnos)
Az elején nem kedveltem a szereplőket: az éljamának-Mancit, a horgolgató-szegényeséletébe-belenyugvó-anyut, az aggodalmaskodó-aput, a lustácska szolgát, a pojáca Komlóst – a pasi társaságában sem „éreztem jól magamat”; a végére pedig majdnem mindenkit megkedveltem – kivéve a Komlóst.
Azt hiszem, muszáj ilyen alakoknak/"szellemeknek" mint az Olgi felbukkanniuk az életünkben, akik nem egyenlőek a szüleinkkel, akik hideg fejjel fel tudják mérni és mérlegelni az állapotokat, akik amikor szüksége van életünknek arra, hogy kibillentsék, fenekestül felforgassák, vagy csak el kell, hogy indítsák a lavinát – kertelés nélkül megteszik, ha kell zsinórban egymás után többször is, a kedvező változások reményében.
Kitartó, következetes – azért ne legyen a szülő, mert sokszor a szíve, lelke nem engedi cselekvésre – és akkor, semmi sem lesz, csak a depresszió, kedvetlenség, régi seb nyalogatása, bánkódás más után…
Nagyon jó kikapcsolódást jelentett a könyv, mindenkinek ajánlom – kezdő feministáknak meg főleg…

Pont olyannak képzeltem a Mancit, mint az az autós borítón látható, de inkább hívtam volna Bródy Lilinek, mint Margitnak…

Ezeket meg muszáj idejegyezni:
http://moly.hu/idezetek/198814
http://moly.hu/idezetek/102786
http://moly.hu/idezetek/102773
és eljut ide:
http://moly.hu/idezetek/198819

Még azt elfelejtettem, hogy ismét visszarepültem a könyv segítségével Rejtő Boszorkánymesterének környezetébe – http://moly.hu/ertekelesek/766128. Olvassátok mellé ezt is…

@cseri kihívására, a Húzzunk kék harisnyát… címűre olvastam, és ezzel teljesítettem is.

Tetszik nekem ez a Radómanci! Nagyon örülök, hogy egy kihívás miatt rátaláltam erre a könyvre. Romantikusan realista, írja a fülszöveg, és ez teljesen így van. Örülök, hogy a XX század első felében már lehetett írni egy lányról, aki rájött, hogy ki ő, mi az igazán fontos, és mi az, ami teljesen érdektelen és értéktelen. Nem ismertem Bródy Lilit, de utánanézek!

Rég olvastam ilyen könnyed, bájos kisregényt-csak ajánlani tudom!
A múlt század harmincas éveinek pesti humorát csillogtatja az írónő, miközben asszonysorsokat ábrázol, néhol filozofikusan, ám cseppet sem száraz vagy unalmas.Mai szemmel nézve talán nehéz megérteni a korszak férfi-nő viszonylatait, de lehet, nem is vagyunk messze ezektől a kérdésektől.
Mindez szórakoztató stílusban, olykor tényleg nagyon viccesen olvasható, végig elkerülve a giccs csapdáit, még a kedélyes befejezésnél is.

Manci, a történet elején, egy szeleburdi, könnyelmű, felületes fiatal lány, aki élvezi az életet, szeret tetszeni másoknak. Nem nehéz párhuzamot találni közte és jelen korunk fiataljai között. A különbség az, hogy ő életcélja a mielőbbi férjhez menetel – hiszen alig húsz évesen már vénlánynak tekinti magát –, míg ma nem ez a jellemző.
Amikor a hatalmas csalódás miatt összeroppan, át kell gondolnia és újra fel kell építeni az életét. Sokat köszönhet Olginak, aki ráébreszti egy másfajta gondolkodásra. Sajnáltam, hogy a regény végére méltatlanul mellőzött lesz.

„Nem a tények fontosak, Manci, hanem hogy hogyan viselkedünk, amikor a tények fejbe vágnak. Nem az a fontos, hogy hideg van, hanem hogy fázunk-e. Nem az a fontos, hogy otthagynak bennünket, hanem hogy fáj-e ez? És ez tőlünk függ, Manci… Csak tőlünk függ…Nem szabad, hogy az ember hagyja magát. Van egy szép Nietzsche-mondat, Manci, az úgy van: aki szörnyetegekkel harcol, maga is szörnyeteg lesz, aki sokáig néz az örvénybe, arra az örvény visszanéz.”

Mintha egy fekete-fehér régi filmbe csöppentem volna bele, szinte láttam magam előtt az eseményeket. Lénárd álszentsége viszont bántotta az igazságérzetemet. Később azt a botlást rótta fel Mancinak, amin korábban nagyvonalúan túltette magát, sőt még ő vigasztalta az elkeseredett lányt.
Érdekes, szórakoztató, jó stílusban megírt korkép volt.

A Manci egy habkönnyű lányregénybe csomagolt korrajz és egyben fejlődésregény, humorral, bájjal és némi pimaszsággal fűszerezve.
Tanúi lehetünk, ahogy egy jampecben történő csalódás után Manci megrázza magát, tanulásra és olvasásra adja a fejét, kibontja a benne rejlő Radómancit és egy váratlan fordulatnak köszönhetően Mancimargittá avanzsál, aki már nemcsak szép, de bátor és intelligens is. Mindez a ’30-as évek Magyarországán történik, ahol presztízs köztisztviselőként dolgozni, ahol divatba jön a rádió, a lányok már nem akarnak pufók tündérek lenni, hanem dívik fogyókúrázni, divatlapokat olvasni, a hölgyek is tanulnak (többek között idegen nyelveket, nagyrészt németet spoiler), valamint házasság előtt – elsősorban hivatalokban – dolgoznak, a fiatalok moziba és kávézókba járnak, valamint az erkölcsök is lazulnak…
Kifejezetten izgalmas és élvezetes volt olvasni a korabeli Magyarországra jellemző szokásokról és Mancival tartani, hogy az Überfräulein romantikus kalandjain jókat mosolyogjak.

    A huszadik század első harmadában játszódó történet főhőse egy nagy szerelmi csalódás után magára talál, majdhogynem self made woman lesz.

    Azért vannak a sztorinak csavarjai is…