Az árnyékvilág peremén (Éjangyal-trilógia 2.) 91% 89 csillagozás

Az író nem kímélte a szereplőket. Hullanak, mint a legyek Chemotox támadás idején.
Kb. a könyv felénél már kissé besokalltam a sok hullától. Azt mondtam magamnak, ha még valaki meghal sikítok. És eljött a pillanat, amikor velőtrázó sikoly ébresztette fel kerületünk minden lakóját….
De utána már tényleg beindulnak a dolgok, valami jó is történik végre, és a vége…. Istenem A VÉGE!!!
Na, az mindent visz. Az utolsó sor után gyorsan összecsaptam a könyvet és néztem magam elé… és nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Inkább nevettem :))

Ide gyorsan a harmadik résszel!

Baaaa… Hát akkorát káromkodtam a könyv végén, hogy a fél utca hallotta. De utálom, ha ezt csinálják.
A függővéget leszámítva minden ott volt, ahol kellett. Ez az író még mindig zseni, ami működött az első részben, az működik most is. Nagyon jó a leírás, imádtam a világot és pár karaktert (úgy mint Kylar, Logan, Vi, Uly, Elene). Amellett megvan a humor is a kemény téma ellenére.
Szóval tényleg nagyon jó ez a könyv. Ide nekem a harmadik részt, de sürgősen!

Szerintem nem mondok újat, ha azt állítom, hogy a fickó, aki a könyvet írta egy zseni. Rengeteg könyvet olvastam már életemben, és volt hogy a felénél, volt hogy már az elejénél lelőttem a poént, de a lényeg, hogy mindig lelőttem még a vége előtt. Brent Weeks-nél a 200 poénból egyet sikerült lelőnöm (azt is csak azért, mert (nem is annyira) véletlenül belenéztem a végébe) és ilyen eddig csak 3 könyvnél volt: Az Éjangyal trilógia 1. Éjangyal trilógia 2. és Poe. Üdítő változatosság volt, már ha a nyomort, az elnyomást és az ilyeneket üdítőnek lehet nevezni. És bár a könyv fantasy, sok olyan dolog van benne, ami rámutat a valóság dolgaira, olyan dolgokra, amiket egyébként meg se említenénk. Olyan témákra is kitér, amit minde könyvben kockázatos dolog behozni, de Weeks kockáztatott, és nyert.

Brent tehát érezhetően fejlődött az előző regényhez képest, mind karakterábrázolást, mind pedig történetszövést tekintve, viszont túlságosan élesen akart szakítani a realista zsánerrel, melynek következtében a regény vége inkább hasonlít egy anderseni mesére, amelyet a Conan-féle célközönség is ujjongva olvasna, mint a jól megismert weeks-i világra, amelyben a történet komolyságával párhuzamos áldozatok is dukálnak. Ettől függetlenül a regény még mindig remekül szórakoztat, és teljesen ki tud kapcsolni, nem beszélve arról, hogy a fejezetek szerkesztésének és a sokszálú történetvezetésnek köszönhetően még a hibák ellenére se tesszük le a regényt egykönnyen, és együtt izgulunk Cenaria lakosságával, hogy kiűzzék az Istenkirályt a hazájukból.

Értékelés: 8.5/10
(Később blogban)

Nem tudom, komolyan nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e ezt a könyvet vagy sem. Szeretem, mert a története tetszik és legtöbbször pörgős cselekménye leköt. Nem szeretem, mert több esetben is más könyvekre emlékeztet és néhány szereplőjétől a falra mászok. Persze vannak kedvelhető szereplők is, vannak benne nagyon jó ötletek, de nem tudok határozott állást foglalni. Kedvenc nem lesz, ahhoz többet kellene nyújtania és kevesebb más történetre kellene hasonlítania. De egyébként jó. A történet végére pedig már csak azért is kíváncsi vagyok.
Jó tanács: ne kedvelj meg senkit.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2012/08/brent-weeks-az-arnyekvilag-peremen.html

A könyv miatt kb. 6 órát töltöttem pluszban a fürdőkádban és ugyanennyi mínusszal vagyok alvásban…
Ez egy fene jó könyv…lebilincselően izgalmas, szerethető, sötét, brutális mégis ad egy kis reményt amitől nem lesz túl ocsmány.
Annyian írtak már előttem értékelést, így csak annyit tennék még hozzá hogy az ötcsillagosoknak van igazuk!!!

Az a helyzet, a jóról nehéz mit írni. Másabb volt, jóval mint az első a közepe felé éreztem, hogy ez egy átmeneti kötet, de jól van összerakva. Talán még több cselekmény szálat követhetünk nyomon, mint az elsőben, és ezek a szálak bizony aktívan befolyásolják egymást. Kylar a szerelmi életben legalább annyira tesze-tosza, mint amennyire profi veszejtő. Gondolom, hogy az sem meglepetés, hogy kapunk egy maréknyi új karaktert is, na meg új ellenségeket, isteneket, szörnyeket, meg Kylar új és erősebb képességekkel ruházódik fel. Mit lehet erről írni? Olvassátok el. És a végén egy kis fekete leves: Fél csillag büntetőpont. Én nem tudom, hogy mit műveltek a fordító és a szerkesztő, de a nyelvezete az első 100-200 oldalon helyenként nagyon döcögős és kapkodós, valahogy úgy az egész nem az igazi. Aztán Megint felugrik arra a színvonalra, amit hozott az első regény is.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Na, lássuk!
Imádtam, ugyanúgy, mint az elsőt, szerintem hozta az előző részben kialakított színvonalat. Kylar ugyebár leszámolt a mestergyilkos léttel, próbál hétköznapi életet élni, ami persze nem jön össze, hiszen egész eddig csak harcból és küldetésekből állt az élete, a részévé vált, amit nem lehet csak úgy eldobni. Persze szerettem ezekről a vívódásokról olvasni, és tetszettek ezek a részek is, Ulyval és Elene-nel igazi család lehettek volna.
Az elején Elene hozzáállása nem igazán tetszett, de megértettem az okait. Most őszintén, ki ne akarná lebeszélni a szerelmét a bűnözésről? ……………………… *síri csend és hullaszag *
Na ugye? Ha külső szemlélőként idgesített is, a helyzetébe gondolva érthető.
De! A karakterfejlődés kifejti áldásos hatását itt és a többi szereplőnél is.
Elene a végén kénytelen gyilkolni és megérti Kylart, megérti, hogy helytelen volt, amikor meg akarta változtatni. A Sors (vagyis a kegyetlen íróbácsi) szeszélye folytán Vi is a képbe kerül, és a fülbevalókkal magához köti Kylart. Ő is egy üde színfolt volt a történetben, fejlődött a karaktere, megtalálta saját magában az értéket, szembeszállt az Istenkirállyal. Igaz, hogy érdekesebb szereplő, mint Elene, de én mégis azt szeretném, hogy a végén Kylar és Elene találjon újból egymásra. Az olyan igazi, szerelmetes-gyöngyvirágos,mesés befejezés lenne, ahol az igaz szerelem győzedelmeskedik. De nem bízom az íróban, aki eddig mindig megszegte a hagyományokat, sosem azt tette, amit vártam, nála senki sem volt biztonságban; sosem kapaszkodhattam bele egy-egy bevált sablonba, mert nem használt ilyesmit. Tehát nem lehetünk biztosak a végkifejletben.
Jarlt nagyon sajnáltam, és Logant is, amikor a Lyukban volt. Elborzasztó és érdekes volt látni, ahogyan a Lyukban élők elvesztik az emberségüket és szabadjára engedik az állatias ösztöneiket, majd mindezek után Logan újra képes emberként viselkedni, nyugodt, megfontolt, lelkesíti a katonáit és igazán felnő a feladathoz, hogy király legyen.
Kylar pedig aztán igazi Éjangyal lett, talán még Durzo Blintnél is nagyobb legenda, és ezennel bekerült a kedvenc férfi főszereplőim közé:))) Tetszett a humorérzéke, az elszántsága, a harciassága, ahogy rájön, hogy ez a sorsa. Tulajdonképpen a jó szolgálatában követ el bűnt, és ez igazán érdekes:)
Összességében egy nagyon színvonalas átvezető kötet volt és a vége, ótejóég!!! Most Kylar dupla bajban van: Vihez van kötve és lepaktált a Farkassal. És a vége, az utolsó mondat, ami olyan, mint egy fénysugár egy nagyon sötét szobában! Annyira jó, hogy így alakult, köszönöm, Brent Weeks, hogy ilyen váratlan dolgokat teszel!

Hmm, kicsit gyengébbnek éreztem, mint az előző részt, de ettől függetlenül nagyon tetszett. Még mindig izgalmas, még mindig kiráz a hideg a véres részektől, még mindig sírok a végén, és még mindig drukkolok Kylarnek, Elene-nek és Logannek, és egy bizonyos feltámadt személynek :D .Ja, és persze Vinek, nagyon sajnálom szegényt. Nem tudom, mi lesz a vége a történetnek, ötletem sincs, de már nagyon várom.

A második kötettel sokkal nehezebben barátkoztam meg, mint az elsővel. Sok szereplőre nem is emlékeztem, nem minden képkocka állt össze, így először csak loholtam az események után.
Amikor végre helyrekattant minden, újra magával tudott ragadni a Weeks által teremtett világ. Szeretem, hogy itt Martin bácsi könyveivel ellentétben a szálak összeérnek, a szereplők találkoznak, az események pörögnek. Mondjuk az közös a két íróban, hogy előszeretettel gyötrik és teszik el láb alól a szeretett szereplőket…
Lehet, hogy sokak szerint az Éjangyal-trilógia csak egy tucatfantasy, de engem magával tudott ragadni, ráadásul Kylar Stern az egyik kedvenc hősömmé lépett elő. A könyv utolsó mondata után pedig vagy öt percig csak pislogtam. ezután még kíváncsibb vagyok, hogy fog alakulni Kylar és a többi szereplő sorsa.