Tükrök ​árulása 46 csillagozás

Elbeszélések
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása Bohumil Hrabal: Tükrök árulása Bohumil Hrabal: Tükrök árulása

„Totális ​realizmusnak” nevezte Hrabal azt az írásmódot, amelyre 1952-ben Jarmilka című elbeszélésével talált rá, megszabadulva a szürrealizmus „képtelen metaforáitól”, „szójegeceitől”, kladnói vasmunkásként „fogta fel”, hogy úgy kell írnia, „mintha riportban számolna be az emberekről, a beszédükről, a munkájukról s egyáltalán az életükről”. Ez a kulcsnovella, a Jarmilka csak megcsonkított, öncenzúrázott formában jelenhetett meg korábban, s így került be a nálunk 1977-ben kiadott Tükrök árulása című kötetbe is. Most végre a teherbe ejtett csúnyácska munkáslány történetének teljes szövegét olvashatjuk, s a náci koncentrációs táborokról szóló hátborzongató oldalakat élesen ellenpontozza a „szocialista építőmunka” gunyoros ábrázolása. A 77-es kötetet a Jarmilka mellett az 1989-ben megjelent A Perkeo márkájú atomgép című visszaemlékezés egészíti ki, amely az író első igazán hrabali korszakának születéséről tudósít. Az 1951 és 1956 között írt elbeszélésekben rendre megjelennek Hrabal… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa

>!
Európa, Budapest, 2007
522 oldal · ISBN: 9789630782166 · Fordította: Hap Béla, Hosszú Ferenc, Körtvélyessy Klára, Várnai Erzsébet, V. Detre Zsuzsa
>!
Európa, Budapest, 2000
522 oldal · ISBN: 9630767848 · Fordította: Hap Béla, Hosszú Ferenc, Körtvélyessy Klára, Várnai Erzsébet, V. Detre Zsuzsa
>!
Európa, Budapest, 1995
452 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630757990 · Fordította: Hap Béla, Hosszú Ferenc, Körtvélyessy Klára, Várnai Erzsébet, V. Detre Zsuzsa

1 további kiadás


Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Pepin bácsi · Gérard Philipe


Kedvencelte 6

Most olvassa 5

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása

Őszintén szólva többet, jobbat, kiválóbbat vártam. Vagy több jó/kiváló novellát, mint amit a kötet tartalmazott. Hrabalhoz mértem és megmérettetett. Persze vannak kedvenceim, ezt nem tagadom:
Baltisberger úr halála
A Szép Poldi
Kakfkakaland

Habók P>!
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása

A Tükrök árulása után azt hittem, nem fogom szeretni Hrabal novelláit – de kihívás, az kihívás. És ebben a kötetben találtam olyant, ami nagyon tetszett (pl. A jegyző úr vagy az Unalmas délután), de olyant is, ami nagyon nem nekem való. Azt hiszem, maradok a regényeinél.

marlowe>!
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása

– Akarja látni arany Prágát? – kérdezte a költő.
– Akarom – feleltem, és olvasás közben behunytam a szemem.
Láttam. Megérte.

karacsonyfa>!
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása

Főleg nagyon tetszett. Ritkán vagyok így novellás kötetekkel.
Az írásokban sokszor megjelenik az a hang, ami Hrabalban a legjobban megfogott :

„De ahogy hadonászott és handabandázott a darazsak ellen, egyszerre csak egy szerencsétlen mozdulattal a saját fejébe döfte a sarlót.
És könnyedén lehagyott, és a sarló úgy állt ki a fejéből, mint egy kakastoll.
Egy ház kapuja előtt megálltunk.
Burgán úrnak még az orrcimpája sem rezdült. A vér apró cseppekben csordogált poros haja közt, a füle körül, és sűrű cseppeké gyűlt az álla alatt.
– Kihúzom a fejéből a sarlót – mondom
– Nem sürgős, hátha a gyerek le akar festeni így. Itt jön a feleségem.”

(Átlényegítők)

Barát_Bernát>!
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása

Élvezettel olvastam egykoron a novelláit. Egy sajátos világlátású embert ismerhettem meg a rövid prózákon keresztül.

bokrichard>!
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása

Hrabal igazi egyéniség, és az abszurd egyik nagy mestere. Imádtam ezt a kötetet is, bár ez volt tőle a második novelláskötetem, eddig csak pár művét olvastam. Nagyon jó volt egy kicsit ebben a stílusban kikapcsolni az agyamat, és egyszerűen csak élvezni a novellákat, ami nálam ritkaság, mert ennek a műfajnak nem igazán vagyok a híve, de ez meggyőzően hibátlan volt.

libapásztor>!
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása

Zseniális írások..
(Pepin bácsi is feltűnik :) )

Schuler_Zsófia>!
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása

Jarmilka bájosan faragatlan, igazi Hrabal-filozófiát megtestesítő alkat: összeszorul a szívünk szögletes báján, története a koncentrációs táborokról szóló epizódokkal durva kontrasztban mutatja a minden sivárság ellenére feltörő elpusztíthatatlan élni akarást.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

[…] az ajtó rácsapódott az áfonyabor illatára.

493. oldal Kafkakaland

3 hozzászólás
Chöpp >!

– Itt, ahol a disznósajtot látja, azt írtam fel, hogy Hentesáru. Itt, ahol a Péksütemény felirat van, itt tartom a zsömléket. Itt, ahol a Szórakoztatóipar van fölírva, itt vannak a könyvek és a szájharmonikám… és ide, a Hülyeségek című rekeszbe teszem a hivatalos iratokat.

131. oldal Angyali szemek

Chöpp >!

És leült mellém egy bomba nő, mondom neki, kisasszony, meghívhatom egy pohárkára, mit inna? Rumot kért. Koccintottunk, én ásványvízzel, mert absztinens vagyok, a nő szakértelemmel szemügyre vett, és amikor bekukkantottam a ruhakivágásába, mondom: szép a tüdeje, kisasszony.

383. oldal A kedvenc

1 hozzászólás
Chöpp >!

– Én ezektől az emberektől úgyis kinyúlok – mondta –, mire jók az ilyenek? Közönségnek a kivégzésekre!

223-224. oldal A Világ automata büfében

Chöpp >!

– Alaposan megfáztam – mondta.
– Hát miért nem szól? Figyeljen ide! Amikor hazamegy a hivatalból, eresszen egy edénybe egy kevéske vizet, s öntse fel jó bőven rummal. Aztán gyönyörűen felfőzi, de előbb természetesen még tesz bele egy kis szegfűszeget meg borsot. Aztán jóízűen igya meg, várjon vagy egy negyedórácskát, míg az az ital akceleráción nem megy át, s akkor igyon rá még két deci rozspálinkát, a rozspálinka ugyanis jó a mellre. No, akkor menjen a szabadba… már éppen alkonyodni fog… ott kint a szabadban aztán elvágódik valahol, szépen elalszik, és reggel, harmathulláskor már nyoma se lesz a hűlésnek. Ez a bizonyos Kneipp-kúra, és sokkal többet ér, mint a Priessnitz úr borogatása.

235. oldal Münchhausen

Kapcsolódó szócikkek: Kneipp-kúra
3 hozzászólás
Lunemorte P>!

– Tudja, hogyan gyógyították az idegeket a középkorban? Husánggal jól odasóztak az ember fejére! Pont ez kéne magának!

92. oldal, Iontoforézis (Európa, 1995)

1 hozzászólás
Chöpp >!

Az a pimasz kölyök a kisdolgát végzi, fél kézzel a könyvet fogja, és közben olvas! Az alsó ajkáról meg egy csikk fityeg! Hát ilyet még nem pipáltam! Harminc éve vagyok kocsmáros, de ilyet még nem ettem. Nem tudom, igazán nem tudom, de egy ilyen nemzedék alaposan ki fog tolni velünk – jövendölte fejét csóválva a kocsmáros.

187. oldal Unalmas délután

3 hozzászólás
Chöpp >!

– Dicsőség a munkának!
– Ha jól meg van fizetve, akkor dicsőség neki – mondta Tejes.

362. oldal Furcsa emberek

Chöpp >!

A plakátokon Gérard Philip szétnyílt ingben állt tőrrel a markában.
– Szeretnék egyszer legalább egy napig Fanfan lenni, legalább egy napig! – vágyakozott Gaston.
– Ez? – kérdezte a lány.
– Ez!! Semmiféle ez, hanem Gérard, mint Fanfan la Tulipe, tudod?

480. oldal Románc

Kapcsolódó szócikkek: Gérard Philipe
7 hozzászólás
Chöpp >!

A házasságnak különben még az is nagyon jót tesz, ha jönnek a gyerekek. Milyen kedves dolog az, amikor az ember fiát csendőrök hozzák haza, és a kislánya miatt egyfolytában egy frászban él, reszketve, hogy valaki lépre csalja…

271. oldal Münchhasuen


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Franz Kafka: Az átváltozás / A fűtő
Karel Čapek: A repülő ember és más furcsa történetek
Örkény István: Bevégzetlen ragozás
Karel Čapek: Elbeszélések
Sławomir Mrożek: A perverz és más történetek
Esterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj!
Örkény István: Egyperces novellák
Franz Kafka: Elbeszélések
Örkény István: Egypercesek
Flannery O'Connor: Alig akad ma jó ember