Az ágasvári csata 37 vélemény



A könyv, amelyet a tisztelt reménybeli olvasó e pillanatban a kezében tart, több mint két évtizeddel ezelőtt jelent meg először. Szerzője, mielőtt másodszor is útjára bocsátotta volna, nem minden aggodalom nélkül olvasta újra: érvényesek-e még a benne írottak? Noha a színhely, a táj azóta – miként ez természetes is – fölöttébb átalakult, új házak, új utak, épületek, sőt szereplői tisztes családapákká serdültek, úgy gondolom a legfontosabb mégsem avult el. A csata amelynek színhelyét annak idején egy kisegér rágta körül a térképen, a csata amely legalább annyi mulatsággal is járt, mint ádáz küzdelemmel, a csata amelyben ugyan sok patakvíz folyt el és semmi vér, de azért csata volt a javából – ez akár ma is megeshet újra! Ezt a csatát ésszel és ügyességgel vívták az úttörőtábor elrabolt zászlajáért elszánt lelkű, bátor és kalandvágyó ifjak, hozzájuk hasonlóak pedig, semmi kétség, napjainkban is szép számmal akadnak. Ennek a csatának az elbeszéléséhez egész könyv kell. Méghozzá az amelyet – mint mondottam – éppen a kezében tart a tisztelt, reménybeli olvasó. Jó mulatást kíván hozzá a szerző: Bogáti Péter
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
| 338 | Ugrás | ||||
| 9631133818 | 338 | Ugrás |

Most olvassa 1
Várólistán 8
Kívánságlistán 4
Népszerű értékelések
Leg-leg-leg! Éveken keresztül, akárhányadszor vettem elő, röhögőgörcsöt kaptam bizonyos oldalaknál!
3 kommentCsuda vigye, hogy nem olvastam tízévesen, imádtam volna. Fiúknak szól, szinte senki nem szerelmes szinte senkibe. Hasznos dolgok földtörténetről, vitorlázórepülésről, történelemről, a (szám)háború művészetéről, stb. stb.
2 komment41 éves fejjel azt mondom hogy életem egyik kedvence! 13 évesen olvastam először, és azóta is számtalanszor elővettem. Szerintem 5 évente biztosan. Már rongyossá olvastam, de vigyázok rá. Egy igazi kikapcsolódás ez a könyv. Ha a Mátrában járok, még mindig kiráz a hideg azokon a helyek ahol játszódik. Már a fiam is megízlelte…..
Tipikus 5 csillagos könyv!
Gyermekkorom egyik kedvenc regénye – egyike azoknak, amiket nagyon sokszor olvastam el… Volt szerencsém egy osztálykirándulással (középiskolában, már nem úttörőként történt ez, sőt akkorra már úttörők sem voltak) meglátogatnom a környéket, megszállnom az Ágasvári Turistaházban, benézni a kis barlangba. Végig velem volt a Könyv…
1 kommentKöszönöm Éva néni és Laci bácsi, biosz-föci tanci házaspáros, ma igazgatók különféle iskolákban, akik, amikor ajánlottátok valamelyik vándortáborban, fiatalabbak voltatok, mint ma én!
Ismét egy kötelező teendő olvsmány, ami tán' megszerettetné az olvasást a mai kamaszékkal.
Gyermekkorom, meghatározó könyve, hatalmasakat nevettem végig! Aki depresszióban szenved annak feltétlenül el kell olvasnia!:)
Szerintem kötelező lenne elolvasni minden tízen innen és tízen túlinak is. :)
Tavaly óta ismét van egy saját példányom, azonnal kiolvastam ismét.
Imádtam, és ma is imádom. Ez tényleg egy aranyos, kiskamaszoknak való sztori, és akkor is jókat lehet rajta nevetgélni, ha már nem először olvasod! A sziú indián faltörő kos nagyon mély nyomot hagyott bennem. Az anyaoroszlán-gondnoknő is. Gömböc írói zsenije… na és a Költő, az őstehetség…
Több ilyen könyv kellene a mai ifjúságnak is. Hadd tanuljanak meg nevetni.
Hogy én ezt a könyvet mennyire szerettem kb. 10 éves koromban!
Most pedig nem találom a szüleimnél, pedig annyira újraolvasnám.
Népszerű idézetek
– (…) Csak nem szokásom másokat szembe dicsérni.
– Pedig én még azt is elviselem – mondom én. – Szerény ember vagyok.
Móra Könyvkiadó, 31. o.
A rend nemcsak a lustaság ellensége, hanem a tétova bizonytalanságot, tehetetlen csüggedést is elkergeti, hogy helyet adjon a józan megfontolásnak és a tettvágynak.
Móra Könyvkiadó, 51. o.
(…) a dühöngő anyaoroszlánnak sem szokták a hónalját csiklandozni, hogy: >de szép cicuska vagy!<
Móra Könyvkiadó, 150. o.
Külső linkek
Nincsenek linkek.


