Sub Rosa 78% 34 vélemény

Az egészről Umberto Eco tehet!
Amikor a nyolcvanas években a Történelmi Templomos Lovagrend megbízásából, és a Jedi Tanács jóváhagyásával megírta előbb A rózsa nevét, majd A Foucault-ingát, talán nem is volt tisztában vele, micsoda lavinát zúdít a könyves világra. A lavina lassan indult. A Vatikán persze most is későn ébredt, de azért húsz év szundikálás után megbízta a sikertelen popzenész Dan Brownt, hogy a nevükben – és az Új Templomos Lovagrend, a Rózsakeresztes Szövetség, az Oriens Nagypáholy, és a Budhista Világtanács jóváhagyásával – megírja a válaszokat. Ezek után gyorsult fel a lavina, köszönhetően az Egyetemes Világmarketing Zrt áldásos működésének.
Azóta sorra bújnak elő a templomosok a világ különböző helyeiről. Lehet az harlemi nyomornegyed, lisszaboni gettó, vagy akár, mint ebben az esetben, Balaton-felvidéki templomrom.
És ezzel megérkeztünk ennek a könyvnek az egyik erényéhez: végre felteszi Magyarországot a Nagy Templomos-Összesküvés Térképre. (További erénye, hogy meg sem próbálja bebizonyítani, hogy a nagymesterek többsége magyar származású volt.)
És még erények:
A szimpatikusan amatőr és időnként kellően ostoba főhős, aki alkalmanként már-már Langdon paródiájának tűnik. (Derékszög. Ééérted!?) Aztán az írói hozzáállás, mert nem akarja azt sugallni, hogy néhány régi könyv nem csak a kutatókat és a gyűjtőket hozza lázba, hanem megváltoztatja az egész világot.
Érdekes, de egy kicsit kidolgozatlan mese, és mert mese, megbocsátható a néhány logikátlanság.
Azért egyszer szívesen elolvasnék egy hihető történetet is valami templomos összeesküvésről.

Hiába a belsőségeimnek (szív, máj) oly kedves elemek (titokzatos könyvtár, prágai hospodák), mégiscsak a grafománia és az amatörizmus olyan fokon nyomasztó elegyével állunk szemben, hogy megérdemelten karolta fel az ország gánykiadója, az Ulpius, ezzel szemben csak „nyomokban tartalmaz” mogyorót ún. parodisztikus elemeket Den Bránert (Dan Brownt )illetően.
Ez a láthatóan jó szándék [amit az Ulpius többi szerzőjénél nem látok, csak a pénzéhséget és a beteges hírnévre sóvárgást], és a valóban elismerést érdemlő lelkesedés az Eco-i témák iránt sajnos kevés volt. Nem kell mindent kiadni, amit beleverünk a laptopunkba, és érdemes lektort is felkérni a cimborák mellé, hogy elkerüljük a suta bekezdéseket és sablonos cselekménybonyolítást.

Micsoda helyszínekre vittél Szabolcs! Nekem a regény hibái is feledhetők voltak, meseszerű és érdekes a Templomos Lovagok élete, kora. Sokat megtudtam a történet kapcsán erről a titkos társaságról, visszarepítettél az 1100-as évekbe, de teljesen hihetően jártam Prága utcáit is. A végén a négy napodról, amit Prágában eltöltöttél, s beszámoltál az élmények gyűjtéséről, az nagyot emelt a pontszámon. Milyen jó is lenne a kimondhatatlan nevű hospodába/kocsmába ellátogatni a könyveddel a kezemben, azt ott lefotózni, emlékeztetni a személyzetet RÁD, s megalapozni a néhány év múlva nagyon híres írónak az olvasóid zarándokhelyévé lett U Milosrdnych-t.

Miután eleget húztam Szabi idegét – hihi –, hadd szóljon! Bár, lehet, még nagyobb gonoszság lett volna az öt üres csillag mellé megjegyezni, hogy már értékeltem xD Na jó, félre a tréfát.
Azt már megírtam karcban, hogy bukkantam rá a könyvre, és hogy a témája miatt nagyon várós lett. A legnagyobb probléma viszont pont az, hogy a felvázolt szituációt nem használja ki a könyv. Az alaphelyzet egy hatalmas rejtélyt ígér, és egy nagy kalandot, amiből végül is csak egy kisebb kaland lesz, a kelleténél kicsit több véletlennel. Szerintem a maximális izgalom-átéléshez nem ártott volna a duplájára duzzasztani a könyvet, kibővíteni a cselekményt, mert ez így karcsú volt. Ami még fájt, hogy a klasszikus krimi rész se működött, a kevés szereplő (akikről jó lett volna többet tudni) miatt nem volt nehéz rájönni a megoldásra. Ellenben a könyv a hiányosságok ellenére is nagyon olvasmányos, szórakoztat, és ez a lényeg. Lehet, pont ezért fáj a rövidsége, ugyanakkor el kell ismerni, hogy így legalább pörög rendesen. Nekem nagyon bejött már az, hogy eleve egy antikvárius a főhős, akiben megvan a potenciál, hogy majdan egy rendkívül népszerű figura legyen, ahogy más mellékszereplők is kiforrhatnak, ha kapnak szerepet a folytatásban. Mindenképpen pozitívumként említeném meg a magyar templomosokról szóló részeket is, érdekes történelmi hiánypótlás, akárcsak a rituálé leírása, ami remélem, alapozás a folytatásokra. Ellenben Tamara motivációja szerintem gyenge volt. Illetve nem, Tamara motivációja maximálisan érthető lett volna, ha az ember megtanul rendesen olvasni :D
Igazából sokat gondolkoztam a 7-8 pont között, az igazság a kettő közt van, de három és háromnegyed csillagot nem tudok adni, úgyhogy kerekítettem. Várom a következő részt, ami remélem, kicsit nagyobb kaland lesz :)

@egy_ember úgy kezdte az értékelést, Umberto Eco tehet mindenról. Így igaz!
Valóban ő az oka mindennek. Itt a Molyon láttam meg az Ötödik parancsolatot Biró Szabolcstól. Azonnal elolvastam és nekem Eco regénye jutott eszembe.Itt a Molyon olvasta valaki a Sub Rosa-t és nagyon dicsérte.Kiváncsi lettem
Igy fedeztem fel az írót. Azonnal írtam neki mert többet akartam tudni róla, és természetesen a könyvet is meg kellett szerezni. Szabolcs segített is.
A könyv fülszövege alapján tudtam szeretni fogom:A Templomos lovagok is szerepelnek, aztán Prága a helyíszin, és egy antikvárius a főszereplő
Gyorsan olvastam mert kiváncsi voltam mi történik. Nagy kedvencem volt az öreg bibliofil aki „latinban és sörben nem ismer tréfát”. A történet folytatódik és végigjárják fél Europát. Mig a végére eljutnak Magyarorszégra!!! Nagyon tetszett benne ez a fordulat,mert én eddig nem hallottam a tempolomosok magyar kapcsolatáról.
De nem csak jót írok, jó volt a könyv nekem tetszett, de a követkeőt kissé jobban ki kellene dolgozni, de ebben a témában ez a szerző első könyve….. Várom a következőt,és biztos vagyok az is jó lesz.Prágát szertetem, voltam párszor, igy a Sub Rosa tanulmányutat is elovasva a helyszinre képzeltem magam.
Szabolcs szép volt… várom a folytatást!!!!

Jó dolog, ha magyar szerző művét ajánlhatja az ember. Felemelő dolog, ha szlovákiai magyar szerző regényét oszthatja meg másokkal az ember. És kiváló dolog, ha olyan sokrétű, szlovákiai magyar szerzőről írhat az ember, aki nem cövekelt le egyetlen műfajnál, sőt művészeti ágnál. Mert az 1988-ban Dunaszerdahelyen született (ergo pimaszul fiatal) Bíró Szabolcs nemcsak novellákat és regényeket ír, hanem mindemellett különböző írásokat (cikkeket, kritikákat) is publikál, sőt, még egy zenei együttes (Csak Van) énekese is. Fizikailag akadályozott volta folytán Bíró Szabolcs kerekesszékben éli életét, ez ihlette a „székirodalom” nevű fogalom megalkotására, amely egyre inkább terjed a köztudatban. Korábban Francis W. Scott álnéven 6 művet is jegyzett, köztük krimiket, kisregény-kötetet, novelláskötetet. A Sub Rosa az első, saját néven publikált regénye, amely óta immár művein logóként is megjelenik a székirodalom kifejezés, utalván arra az attitűdre, amely egyetlen műfaj kötöttségei közé sem kényszeríti őt.

A Sub Rosa 2010-ben látott napvilágot, s vele együtt egy letűnt, azaz inkább homályba vesző kor még megfoghatatlanabb társulása is, amely ugyan évszázadokon ível át, mégis oly kevés bizonyosságot hagy(ott) maga után. A Templomos Lovagrend szervezete máig romantikus, összeesküvések teóriáit szító, félelmetes rituálékat feltételező idea, legenda, titkos társaság, ésatöbi. Az egymásnak ellentmondó, egymás mellett elbeszélő tények és elképzelések miatt megfogni nehéz, de még nehezebb hiteles fogást találni rajta. Bíró Szabolcs a Sub Rosával minderre kísérletet tesz, méghozzá egy modern kalandregény kulisszái között.

Egy fiatal magyar antikvárius Prága városában tengeti hivatását poros könyvekkel és még porosabb vevőkörrel szegélyezve, amikor váratlan megbízást kap egy rejtélyes német milliárdostól: találja meg a Templomos Lovagok titkolt és tagadott könyvtárát, amely hite szerint máig létezik olyan könyveket rejtegetve, amelyek létezését máig erősen kétlik. Ferenczy László, merthogy így hívják az antikváriust, elindul Európa legendásabbnál szépségesebb városaiba, településeire, hogy a Könyvtár nyomára akadjon. Útja során segítő- és akadályozó társa is bőven akad, s ahogy bonyolódik a nyomozás, úgy kerül egyre inkább veszélybe az ő élete is, hogy végül napvilágra kerüljön a Nagy Titok.

Bíró Szabolcs (talán saját bensőjéből mintázott) hősébe, Ferenczy Lászlóba plántálja minden kétségét, hitét és reményét, ezáltal válik a Sub Rosa olyan átélhető történetté, amely kíváncsian, s egyúttal a kellő objektivitással ás a múlt mélyére, hogy bántó szemellenző (értsd: előítélet) nélkül tekinthessünk a Templomosok rejtélyére. László csakis annyira ítélkezik, hogy ne vezesse az olvasót erőszakosan az uniformizáltságában beszűkítő hitek terepére; hogy ránk bízza, mennyit vélünk és mennyit remélünk. A Sub Rosa lendületes lapjain a gördülékeny kalandregények minden aspektusa megjelenik, míg a háttérben felsejlik, s a történet előrehaladtával egyre szemléletesebben ölt testet a szerző által végzett kutatómunka, amely ugyan feltételezéseivel nem adhat 100%-ig hiteles alapot, irányt viszont igen. Ez az irány pedig egyáltalán nem kimódolt, helyette rokonszenvet keltő mind a főhős, mind pedig a téma felé.

A Sub Rosa sodrásában jóleső gondolatébresztőként (néha valami nagyobbra, általánosabbra, univerzálisabbra) állnak a filozofikus, történelmi és irodalmi felvetések, amelyek összkulturális szinten adnak kitekintést, nemkülönben az átélhetőség fegyvereiként küzdenek sikerrel az olvasó mellett. Ferenczy László figurája nagyszerűen megrajzolt, a vele kapcsolatba kerülő karakterek azonban halványabbak. Minden téren. Emiatt azonban a regény csak egy bizonyos platformon veszít, nyeresége más téren jövedelmezőbb: szinte emberfeletti szilárdságot biztosít a főhősnek, s ez a rendíthetetlen textúra kérdés-kétség nélkül állítja maga mellé az olvasót. Lényegtelen, hogy tudatos vagy tudattalan befolyásoló eszközként van-e jelen, hiszen egyén(i)re szabott karakterisztikával vértezi fel a regényt, amely általa is lesz kerek, egész és kerekegész. Bíró Szabolcs székirodalma pompás ülésfoglalás Európa kulturális sokszínűsége mellett csakúgy, mint a modern lélek hagyományos értékeibe vetett hit oldalán. A Sub Rosa stílusa a benne rejlő csipetnyi misztikával jóleső képzeletbe fűszerezi a mába szilárdult matéria-szellemet, és sikeresen taszít bennünket az ismert és ismeretlen világ határára, ahol még volt-van értékük a könyveknek. Enélkül ugyanis mit sem ér az egész. Az Egész.

Érdekes volt olvasni, leginkább azért, mert elve ritkán olvasok magyar neveket szerepeltető regényeket, még ha ez Prágában is játszódik :)
Véleményem szerint, bár azt maga az író is jelezte, hogy ez nem igazán történelmi regény, sok helyen a saját fantáziájával egészítette ki, vagy festette át a valóságot, egy könnyű olvasmány.

Picit hiányzott néha a cselekvések kibontása, és egy kis szövevény még jobban belefért volna :)

A könyvtárban kacsintott rám ez a könyv, és emlékeztem az írójára a molyról, úgyhogy rögtön ki is kölcsönöztem. Mivel Szabolccsal aztán váltottunk is egy pár sort, ezért kezdem azzal, hogy ez az értékelés elsősorban Neki szól:
4 csillag, mert JÓ könyv, de akkor most jön a kritika.
A borítón szereplő felcsigázó sorok után kicsit csalódott voltam a felénél, értem én, hogy kell a reklám, de nekem az a tartalom után túlzónak tűnt.
A sztori jó, de nekem kicsit kapkodónak tűnt. Csak úgy robogtunk át a történeten, úgy hogy közben az én kis törihez kevésbé szokott agyam jól le lett részletekkel terhelve (lehet, nem két este alatt kellett volna „behabzsolni”? ) Jó lett volna kicsit alaposabban kidolgozva, mondjuk kétszer ekkora terjedelemben, ugyanezt.
Kicsit amatőr. A nyelvezet, a sztori… olyan hullámzó. Néhol nagyon profi, de néha olyan kis esetlen, csetlő-botló, mint maga Ferenczy. Főleg a csajos részeket éreztem egy kicsit esetlennek, tényleg így beszél egy Tamara? A lányok érdekében remélem, hogy nem. A beavatási szertartásnál, ahogy az utószóban olvashattuk, más és maga az író is talált szálkát… igen, néhol logikátlan, néhol túl James Bond, néhol meg kicsit C kategóriás kalandfilm. De izgalmas fordulatokban nem volt hiány, ez tény.
Tetszett a fejezetre osztás, az alcímek, és a betűtípus is nagyon klappol, de – nem lehetett volna a latin szövegek fordítását lábjegyzetben? Nem jöttem rá, hogy hátul van, csak amikor már kiolvastam.
Összességében tehát szórakoztató történelmi limonádé, alapos történelmi tárgyi tudással alátámasztva. Remélem ez csak a kezdet, és a most még pacázó írói tinta nemsokára rutinos fordulatokat ír le :)) Sok sikert Szabolcs!

Az a helyzet, hogy én a Foucault-inga olvasása (meg néhány azóta sem megmagyarázható furcsa esemény) óta keresem-találom a könyvek (és más dolgok) közötti összefüggéseket, ezért amint megtudtam, hogy ez a könyv létezik, rögtön le akartam csapni rá. :D Az első néhány oldal után éreztem is, hogy jó helyen járok, mivel egyből megérintettek a Szerb Antal-visszhangok is, ami újból feldobott. Olvasás közben pedig folyamatosan éreztem, hogy „hajaj, ezzel az íróval nagyon közösek a kedvenc hatásaink”. :)

Úgyhogy inkább azt írom le, hogy miért nem 5, mert a most következőkön kívül a személyes lelkesedésem miatt nagyon elmerültem a könyvben.

– Ez nyilván nem a szerző hibája, sőt inkább az enyém, de az egyetem hatása miatt (a mi tanszékünkön ebből fontos kérdést csinálnak) eluralkodott rajtam bizonyos szövegszerkesztés-sznobizmus, ami miatt minden nem normál sorköztől (kivéve persze, ha direkt funkciója van) feláll a hátamon a szőr és az ugrik be, ami az ilyen dolgozatokról is: hogy több helyet akar kitölteni a készítő. :) A borító persze tetszik.
– Ha már a több hely: igazából a legnagyobb bajom a könyvvel az volt, hogy rövidnek tartottam. Úgy éreztem, hogy sokkal több mindent ki lehetett volna még hozni a sztoriból, ami persze végül lekerekedik meg minden, de nem zavart volna még 300 oldal, amin izgulni lehet. :)
– Rövidség2: ez már egy olyan pont, amit nem tudok pontosan megmagyarázni, de nekem folyton hiányérzetem volt, azt éreztem, hogy minden olyan gyorsan történik. Persze a létfontosságú dolgok mind megvannak, talán kicsivel több leírást hiányoltam? Nem tudom.

Sokkal többet most nem írok, mert ahogy a szerző is mondta, a második kiadásban sok dolog máshogy van, előbb azt is be kell szereznem. :)

Zárszó: az eddigi kutatásaim alapján biztos vagyok benne, hogy Szerb Antal és Eco (és Borges is, akivel furcsa mód nem találkoztam a zárszóban, pedig volt, amiről elsőre ő ugrott be) ugyanazon társaság tagjai! Hogy egy lelkes csodáló vagy egy friss beavatott bonyolítja-e tovább a szálakat, arra csak maga a szerző tudna válaszolni, de – nyilván – akármit is mond, mi, paranoid kutatók, valami még bonyolultabbat tételeznénk. :)

Sokat gondolkoztam rajta, hogy megvegyem-e ezt a könyvet, kicsit féltem tőle. Annyiszor csalódtam már az Ulpius által kiadott regényekben, hogy volt némi fenntartásom vele szembe.Aztán elkezdtem olvasni és azt vettem észre, hogy teljesen beszippantott a történet és én is sodródtam Lászlóval együtt. Olyan szinten belemerültem, hogy a vonatról is majdnem rossz helyen szálltam le. :) Dicséret illeti az írót, hogy hiteles adatokat gyűjtött a történelmi részekhez! Egyelten egy dolgot tudnék talán megjegyezni, ami néha furcsa volt, hogy László nem volt mindig teljesen tisztában a dolgokkal, mindenki szinte többet tudott mint Ő mégis Ő lett a megbízott, ezenkívül más negatívumot igazán nem tudok felhozni, talán csak még egyet, hogy túl rövid volt! :) Kíváncsi várom a következő regényt, szerintem már a megjelenés napján ott fogok állni a könyvesboltnál! :) Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne egy igazán pörgős, érdekes és lebilincselő történetet olvasni!