Karcok

+
>!
Bíró_Szabolcs I

KÜLÖNLEGES ALKOTÓPÁLYÁZAT MINDENKINEK!

A Non nobis, Domine 1. – Kelet oroszlánja első születésnapja alkalmából különleges alkotópályázatot hirdetek, melynek határideje kereken fél év múlva, a Non nobis, Domine 2. – Az utolsó vörös barát megjelenésének évfordulóján esedékes. A pályázat minden kreatív művésznek (egyéni alkotóknak és csapatoknak egyaránt) szól bármely művészeti ágazatban. Az adott pályamű lehet novella, vers, dal, kisfilm, fénykép, festmény, grafika, képregény, faragvány, kovácsmunka, koreográfia vagy bármi, amit el tudtok készíteni – az egyetlen kikötés, hogy a mű témája a Non nobis, Domine legyen.

Olvassátok el a regényt, és ragadjatok ki belőle egy jelenetet, momentumot, szereplőt, bármit (mindegy, hogy az első vagy a második kötetből), és pályamunkátokat ennek kapcsán készítsétek el. Prózai mű esetében ez lehet akár egy mellékszereplő külön története, akár egy paródia. Vers esetében lehet pl. adaptáció, vagy mondjuk az egyik csata lírikus elbeszélése. Kisfilmesként gyárthattok akár előzetest is a történetnek, vagy leforgathatjátok valamelyik jelenetét. A lényeg, hogy legyetek kreatívak: pályamunkátok valamilyen általatok választott módon reflektáljon a Non nobis, Dominére. Szabad kezet kaptok mind a műfaj megválasztását, mind a megvalósítás formáját tekintve. Az egyetlen kérésem, hogy amennyiben prózai vagy lírai, tehát írott pályamunkát készítetek, annak terjedelme ne haladja meg a 30.000 leütést.

A pályaműveket a br.szabolcs@gmail.com címre küldjétek, és a tárgy mezőbe azt írjátok: NND pályázat!*

Beküldési határidő: 2013. november 25.
Eredményhirdetés: 2013 karácsonyáig

Az egyes – a verseny során kialakuló – kategóriák nyertesei mind kapnak egy-egy értékes könyvcsomagot, ezen felül pedig mindenkit a maga kategóriája alapján díjazok. Ha pl. az egyik nyertes dalt írt a könyvhöz, annak fellépési lehetőséget biztosítok. Ha a nyertes pályaművek közt lesz filmes alkotás, akkor azt levetítjük egy külön rendezvény keretein belül. Írott mű esetében igyekszem megjelenést biztosítani, és így tovább. A lényeg még egyszer: legyetek kreatívak, gondolkodjatok, alkossatok!

* Amennyiben nem egyszerűen továbbítható pályamunkával rendelkeztek, alkotásotokat fényképezzétek le, és a róla készült fotókat küldjétek el e-mailben. Filmesek és zenészek a YouTube-ra, ill. a SoundCloudra is feltölthetik alkotásaikat, és ezek linkjét továbbíthatják a megadott címre. Koreográfia esetében is a filmezés lehet a legkézenfekvőbb megoldás.

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine
+
>!
Bíró_Szabolcs I

Egész májusban a Kelet oroszlánja első születésnapját ünneplem, mindenféle érdekességekkel, blogbejegyzésekkel, és persze azzal a bizonyos, egyelőre még nem publikus pályázattal.
Ezúttal a Non nobis, Domine témájában készült videókat gyűjtöttem össze, összesen kilencet. Van itt előzetes, hangoskönyv-részlet, interjú, paródia, amit csak akartok – és természetesen igyekeztem minden videóhoz egy pár soros sztorit illeszteni.
Szemezgessetek kedvetekre, szóljatok hozzá, és ha tetszett, ne felejtsétek el megosztani ismerőseitekkel! Hamarosan újabb érdekességekkel jelentkezem…

Íme a blogbejegyzés:
http://biroszabolcs.blog.hu/2013/05/18/nyolc_video_ket_kotet_egy_regeny

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine
+
>!
Bíró_Szabolcs I

Kreatív művészek, figyelem!

Május 25-én lesz egy éve, hogy Dunaszerdahelyen lezajlott a Non nobis, Domine első kötete, a Kelet oroszlánja első bemutatója. Számomra óriási dolog volt a könyv megjelenése, új kapukat nyitott meg előttem, és új ösvényre terelte a munkásságomat. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy nagy feneket kerítek az első születésnapjának is, és különleges pályázatot írok ki a regény kapcsán.

Egyelőre annyit mondanék el erről a nem mindennapi pályázatról, hogy tollforgatóknak, grafikusoknak, zenészeknek, filmeseknek, koreográfusoknak és egyéb művészeti ágak képviselőinek egyaránt szól majd, és május 25-től egészen november 25-ig, a Non nobis, Domine 2. – Az utolsó vörös barát megjelenésének első évfordulójáig tart majd, azaz mindenkinek kereken fél éve lesz teljesíteni a maga feladatát.

A győztes pályázókat szándékom szerint még karácsony előtt kihirdetem, és mindenkinek értékes nyereményekkel szeretnék kedveskedni. Többet azonban egyelőre tényleg nem árulok el! Figyeljétek a Bíró Szabolcs – székirodalom oldalt a Facebookon, a www.biroszabolcs.eu honlapot, vagy a székirodalmi blogot a www.biroszabolcs.blog.hu címen, hogy május végén értesüljetek a pályázat minden fontos részletéről.

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine
+
>!
Mamosz

Az Ulpius-házakban csütörtökön minden Ulpius könyv 50% volt megvásárolható. Aznap ezzel leptem meg saját magam :))) (mellesleg kaptam ajándékba egy másik könyvet: Réti László: Kaméleon.

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1.

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1.
+
>!
Bíró_Szabolcs I

Kedves Barátaim, Ismerőseim, Olvasóim!
Lezárult a Libri Aranykönyv szavazásának első köre, és hála nektek, még mindig versenyben van a tavaly megjelent mindhárom könyvem! A kör egyre szűkül, a verseny egyre szorosabb, és mivel minden kategóriának csak egy nyertese lehet, arra kérlek titeket, hogy amennyiben méltónak találjátok rá, a www.aranykonyvszavazas.hu oldalon, a „szórakoztató irodalom” kategórián belül szavazzatok történelmi minisorozatom első kötetére, a Non nobis, Domine 1. – Kelet oroszlánja c. regényre! Nem kérem tőletek, hogy mindhárom könyvemet lássátok el szavazataitokkal, csak annyit kérek, hogy a Kelet oroszlánjának segítsetek egy jó nagy hajrával, hátha megérdemli, és hátha bejut még a top10-es körbe is.
Előre is hálásan köszönöm mindenkinek, aki megtisztel egy szavazattal!

(Szavazni az adott könyv címe mellett feltüntetett négyzetek közül az arany négyzetre kattintva lehet.)

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1.

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1.
2 hozzászólás
+
>!
robinson P

„- Tudod, ismertem egy lovat – csillant fel a férfi szemében az a jellegzetes fény, amit meséléskor lehetett csak felfedezni benne. – Hajszálpontos mása volt Senecának. Éjfekete arab paripa, aki senkinek sem engedte, hogy megülje. Allah teremtette a déli szélből, évszázadokkal korábban, mint a többi lovat. Király volt, sőt majdhogynem isten a többi állat között…”
61.o.
Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1.

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1.
4 hozzászólás
Hirdetés
+
>!
Bíró_Szabolcs I

Újabb könyvtrailert szerkesztettem, ezúttal egy közöset a Non nobis, Domine mindkét részének. A frappáns, rövid videó alatt ezúttal nem egy laptopon írt, epikus hangorgia szól, hanem a Hollóének Hungarica régizenei együttes által előadott Ai Vis Lo Lop, mely egy autentikus középkori dal. Mit szóltok a végeredményhez? :)
http://youtu.be/qPpuB1ebEp8

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2.

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2.
4 hozzászólás
+
>!
Bíró_Szabolcs I

FRISS HÍR! A Non nobis, Domine 2. – Az utolsó vörös barát c. könyvemet november 26-28. között szállítja a nyomda, ezután kerül a boltokba. Remélem, ezzel az icipici csúszással még nem okozunk senkinek sem csalódást, és örömmel veszitek majd kézbe (esetleg teszitek a karácsonyfa alá) a regényt! :)

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 2. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine
+
>!
Bíró_Szabolcs I

Legújabb szerzeményeim, igazi kincsek:
– Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában
– Falvai Róbert: Az Anjou-királynék
– Képes Krónika – hasonmás kiadás
– Kiss-Béry Miklós: Károly Róbert és Nagy Lajos
– Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi
– Magyar Anjou Legendárium – hasonmás kiadás, Levárdy Ferenc tanulmányával kiegészítve
– Marosi, Kristó, Mak: Károly Róbert emlékezete
– Pais Dezső: Árpád és Anjou-kori mulattatóink
– Pór Antal: Nagy Lajos 1326–1382 (reprint)
– Slíz Mariann: Anjou-kori személynévtár 1301–1342
– Slíz Mariann: Személynévadás az Anjou-korban
– Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar nemzet története III. – Az Anjou ház örökösei (1895-ös kiadás!!!)

Most ugyanis, hogy befejeztem a Non nobis, Dominét, készülök erre:
http://youtu.be/O_LW-jydG1I

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. · Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1.

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1.

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa

Tedd a kívánságlistádra, hogy megnyerhesd a Pongrác Kiadó által kisorsolt 5 példány egyikét!