1321. Bátor Attila egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért. Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után szögre akasztotta kardját, hogy családjával békés életet élhessen – távol a királyi udvartól, messze minden csatamezőtől. Egy forró tavaszi napon azonban minden megváltozik: királyi küldöttség érkezik a szlavóniai birtokra, hogy csaknem egy évtized után ismét hadba hívja a lovagot. Csák Máté, a Felvidék hadura, az Anjou-ház legnagyobb ellensége meghalt, s itt az idő, hogy huszonnyolc várát és teljes tartományát elfoglalják, egykori alattvalóit a király hűségére térítsék. Attila nem tehet mást, újból vasba öltözik, hogy a királyi bandérium hadnagyaként induljon az északi hadjáratra – ezzel pedig nemcsak egy új korszak, hanem bonyodalmak egész sora is kezdetét veszi. Míg a királyi had a Csákok földjét dúlja, addig Dubicában sötét fellegek gyülekeznek a… (tovább)
Liliom és vér (Anjouk 1.) 350 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2015
Enciklopédia 92
Szereplők népszerűség szerint
Bátor Attila · Lackfi István · Bátor Szilárd · I. Károly · lovag · paraszt · Péter · Zách Felicián · apród · Bátor Ágnes · Bornemissza János · Csák Máté · Csepke · jobbágy · Kurta · Levente · Mikolaj · molnár · Sternbergi István · Vilmos lovag
Helyszínek népszerűség szerint
Magyarország · Duna · Pozsony · Csallóköz · Dubica · Felvidék · Kárpátok · Komárom · Léva · majorság · Szlavónia · Trencsén
Kedvencelte 47
Most olvassa 13
Várólistára tette 208
Kívánságlistára tette 197
Kiemelt értékelések
1321.
Anjou Károly – tíz év után – felkeresi szlavóniai birtokán Bátor Attilát. Az apropó az, hogy Felvidék hadura, Csák Mátyus (Máté) meghalt. Károly Róbert elérkezettnek látta az időt, hogy ellensége összes várát, velük együtt a teljes Felvidéket elfoglalja.Terve kivitelezéséhez hívja újra hadba egykori első emberét.
A Liliom és vér az Anjouk sorozat I. része pontosan olyan, amilyennek én elképzelem egy sorozat első részét: Érdekes, több szálon futnak az események, olvasmányos, érthető és a végén sok az elvarratlan szál, hogy kíváncsian várjam a folytatást.
„A történet 1321 -ben folytatódik 9 évvel később, mint ahogy az előzményként szolgáló Non Nobis Domine befejeződött. A jól megszokott szereplőkkel ismét találkozhatunk, például Bátor Atillával, Ágnessel, Károly Róberttel …..
Az író kettő fő szálat futtat végig a könyvön egy időben. Hol az egyiket meséli, hol a másikat. Nekem ez nagyon bejött!”
További értékelésem itt olvashatod:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2017/05/biro-szabolcs-anjou…
Sejtettem, hogy tetszeni fog a könyv, de valójában sokkal jobb, mint amire számítottam.
Sajnos kb. egy évig halogattam az olvasását. Egyrészt, mert ez a korszak eddig nem igazán érdekelt, másrészt azért, mert tartottam tőle, hogy tele lesz unalmas csatajelenetekkel. Szerencsére egyáltalán nem így volt. Ebben a könyvben mindenből annyi van, amennyi kell. Sem leírásokból, sem csatákból, harcokból nincs túlságosan sok, és ami van, az is érdekes, élvezhető, pedig én aztán hamar meg tudom unni az ilyesmit. Nem voltak felesleges részek, az elejétől a végéig pörgős volt. Izgultam rajta, még akkor is, ha minden történetszálon sejteni lehetett az események kimenetelét.
Erre nem lehet mást adni, csak 5 csillagot :)
Lenyűgöző érzékenységgel, hitelességgel és odaadással megírt történelmi regény, amiben a történelem nem csak szimpla díszletként szolgál. Bíró Szabolcs már korábban is meggyőzött arról, hogy mestere a hangszerének, ami ebben az esetben inkább toll, mint lant – hasonlatként használom ezt, miközben és nem mellesleg ő egy kifejezetten jó rockénekes is –, összességében pedig híján van azon tulajdonságoknak, amiktől egy történelmi regény hamar szárazzá vagy érdektelenné válik. Egyszerre mutatja be a XIV. századi Magyarország uralkodói magasságait és jobbágyi mélységeit, több szálon és izgalmas oldalak sokaságán kalandozhatunk a Non nobis Domine című előzményben megismert hősökkel tróntermekben, ütközetekben, dicsőségben és vérben fürödve, győzelemittasan vagy éppen bosszútól fűtve. Tiszteletre méltó a sorok mögött álló kutatómunka, ezen ismeretek ügyesen adagolt továbbadása és az olvasmányosság is. A karakterek szinte életre kelnek, mindannyian emberközeli és remekül gyúrt-alakított figurák, a valóság és fikció összemosása pedig különleges végeredményt hoz, ami azonnal berántja az embert. A rengeteg pozitív vélemény egyáltalán nem érdemtelen, ez a nyitány pedig meggyőzött arról, hogy érdemes folytatni a sorozatot.
Új kedvencet avathatok a történelmi regények között. Mindig is szerettem azokat a könyveket, ahol a fikció alapjául történelmi tények szolgálnak, vagy épphogy a történelem valós folyamába fiktív történéseket illeszt a szerző. Akkor igazán jó egy ilyen regény, ha észrevétlenül tanít és közben szórakoztat. Bíró Szabolcs sorozatának kezdő kötete pedig pontosan ezt teszi. Visszarepít minket a XIV. századba I.Károly király uralkodásának idejére, a kiskirályok és várostromok korába. Remekül bemutatja a magyar társadalmat, a katonák, a királyi udvar és egy vidéki udvarház életét és mindennapjait. Közben belecsöppenünk Trencsén ostromába, Temesvár királyi udvarának forgatagába vagy éppen Léva várának hétköznapjaiba. Mindezt átszövi Bátor Attila kalandos élete, de megjelennek a kor valóban élt „celebjei”, az élen Anjou Károly magyar királlyal, mögötte pedig Zách Feliciánnal, Csák Mátéval, Sternbergi Miklóssal.
Parádés kezdete ez az Anjouk sorozatnak, és az olvasott értékelések alapán nem fog csökkeni a színvonal. Már itt is van a kezemben a folytatás :)
A Non Nobis Domine első része nem győzött meg igazán, a második része már jobban tetszett, éppen eléggé annyira, hogy belefogjak az Anjouk trilógiába. Természetesen nem bántam meg. Számomra ezzel a könyvvel „érkezett” meg Bíró Szabolcs. Lendületes, izgalmas, fordulatos, és végre a történelmet sem csak paravánnak használja. Látszik a lelkesedés, a sok munka a könyvön. Kiemelkedő darab lett, ezen az egyre szélesedő palettán.
A Non Nobis Domine nagy kedvencem volt, és az Anjouk sorozattól sem vártam mást. A gyanúm beigazolódott: remek stílusban megírt, sodró lendületű, izgalmas, érdekes és hiteles történelmi regényt (sőt, mindjárt egy teljes trilógiát) kaptam.
Természetesen a sorozat önállóan is megállja a helyét, de a főhős Bátor Attila személyiségének és Károly királlyal való kapcsolatának teljes megértéséhez bizony nagy előnyt jelent az előzményi kötetek olvasása (több értékelés is felrója ezt hiányosságként), hiszen a regény nem nagyon bocsátkozik ismétlésekbe, csak egy-két utalást tesz Rozgonyra, és az azt megelőző idők történéseire. Akit igazán érdekel a kor és a sorozat, annak mindenképpen érdemes a Non Nobis Domine-vel kezdeni.
Kilenc év telt el az előzmények óta. Csák Máté, akit Károly sosem tudott legyőzni meghal, ezzel beindítja az eseményeket. Károly visszahívja az udvarba régi lovagját, hogy vezesse a felvidéki hadjáratát, amivel végre megteremtheti az ország belső egységét. A több szálon futó történetvezetés még jobban fokozza a feszültséget, szinte belekergetett az újabb és újabb fejezetekbe. Jó volt ismét találkozni a már ismerős hősökkel: Bátor Attilával, Anjou Károllyal, Lászlóval spoiler és újakat megismerni: közülük különösen Lackfi István alakját kedveltem meg.
A gyerekként megkoronázott Anjou Károly felkeresi gyerekkori pajtását, aki immáron családos ember, hogy segítségét kérje Csák Máté várainak elfoglalására. Bátor Attila, aki bár imádja feleségét, családját, tudja, nem mondhat ellen a királynak, követi hát őt Temesvárra, a királyi udvarba, ahol a hadsereg vezetése rá vár.
Mikor történelmi regénybe kezdek, mindig félek tőle, hogy vajon mennyire tudom olvasni, mennyire fog lekötni. Szerencsére olvasmányos a történet, könnyű volt haladni vele. Tetszett, ahogy a hétköznapi életet bemutatja a könyv, sokszor a helyszíneken éreztem magam. Tetszett Attila embersége, ahogy gondoskodni akar a rég elfelejtett barátról, ahogy a végeláthatatlan ostromok közben akár többször is szembeszállva katonái védelmében szólt a királyhoz.
Örülök, hogy elolvastam, biztosan a folytatásait is kézbe fogom venni.
Szabolcs hatalmas erő birtokában van (remélem tisztában is van vele): igazi mesemondó a szó legnemesebb értelmében. Még csak személyesen sem szükséges jelen lennie ahhoz, hogy felnyaláboljon, legóráljon a kanapéra és lovagokat csempésszen a nappalinkba. Mondjuk annak örülök, hogy utóbbiakról csak a mozi ment a fejemben, mert ha lóval jönnek, nem biztos, hogy elférnek a liftben, a kutyánk meg egész biztosan nem venné őket jó néven. Az Anjouk első része az egyik legolvasmányosabb történelmi regény, amit eddig olvastam. Úgy edukálja az olvasót, hogy az közben nem érzi magát totálisan történelmi analfabétának, pedig, ha valakinek, akkor nekem bőven van még tanulnivalóm. Végig fogta a kezem: információkat csepegtetett, kellő mennyiségű lábjegyzetet szúrt oda szamárvezetőnek, és ezt az egészet megfejeli az igazán emberi karakterekkel, akikhez könnyen kötődni kezdtem. Persze van egy-két gyerekbetegsége a regénynek, néhány gördülékenyebb, életszagúbb párbeszédet elbírt volna, de tudjátok mit? Nem érdekel. Az élvezeti faktor simán kompenzálta az apró gyengeségeket, és én egyszerűen csak jól akartam szórakozni olvasás közben. Ez az elvárásom teljes mértékben teljesült.
A Liliom és vér cím relatíve kevés rózsaszín lovagtörténettel kecsegtet, így nem nagy meglepetés, hogy egy kemény, férfias harc elé néz az olvasó a szereplőkkel karöltve. Károly Róbert úgy dönt, megragadja a Csák Mátyus halálával kínálkozó alkalmat: ideje megszereznie a Felvidéket. Bízik abban, hogy ezen terület hűségének megszerzésével béke költözhet országába, és végre hozzáfoghat az igazi birodalomépítéshez, mely verítékkel lesz öntözve vér helyett. Bátor Attila a rozgonyi csata után békés, földművelő életre rendezkedett be szlavóniai birtokán, élvezi a kétkezi munka gyümölcsét, boldog családja és emberei körében. Károly Róbert lazán felrúgja ezt az idillt, amikor begaloppírozik udvarába és újra harcba szólítja. Hatalmas sereggel indulnak a bevehetetlennek tűnő trencséni vár ellen, miközben Attila túl bőnek érzi a hadnagyi rangot. Megismerkedhetünk Lackfi Istvánnal, a mokány székellyel, aki talán még egy medvével is ölre menne, ha azt mondanák neki, hogy úgysem meri. Üde színfolt, jópofa humorforrás a nagyszájú kapitány, hamar megkedveli az ember, még akkor is, ha néha már-már bosszantóan arcoskodó.
Van egy gyengém, ha történelmi, vagy fantasy regényről van szó. Párás szemmel, lélekben megindulva olvasom a nagy csaták előtti lelkesítő beszédeket. Teljes átéléssel feszül meg a könyvet tartó kezem, mintha bizony lapok helyett kardot és pajzsot markolnának, készen arra, hogy életüket adják a királyért. Jelen esetben Károly Róbert oldalán simán megrohamoztam volna a masszív várfalakat, és jó eséllyel már az első rohamnál oda is vesztem volna. Nem tagadom, bizonyos jeleneteknél még ebben az átkozott hőségben is libabőrös lettem, így extrán ajánlom klíma nélküli panellakások lovagjelöltjeinek, egy jó hideg mézsör (lehet sima is) társaságában.
Hú, az Anjouk most nagyon nagyon jó választás volt számomra. Rendkívül élveztem az olvasást! Bíró Szabolcs szerintem kiválóan megtalálta a Lilom és vérben az egyensúlyt, nem esik túlzásokba, nem dramatizálja túl az eseményeket (mindenből épp a megfelelő mennyiség került bele a történetbe), mégis lebilincselő és izgalmas élménnyel gazdagodhat az olvasó. Tetszik a karakterábrázolása is, kíváncsian várom, hogyan fognak változni a sorozat további részeiben a szereplők. Érdekes utazás lesz ilyen aspektusból, kicsit kiszínezve, feleleveníteni ezt a korszakot. Remek történelmi regény, bátran ajánlom azoknak is, akiktől ez a zsáner eddig távolabb állt.
Népszerű idézetek
Kis létszámú fegyveres kompánia poroszkált a Komárom és Pozsony közt húzódó, a Duna és több apró mellékága által határolt erdős területen. Az ősi pogány mesék szerint Tündér Ilona otthona volt ez a szemkápráztatóan zöld vidék, mely jórészt már rozsdabarna köpenybe öltözött. Az egykori lápos, mocsaras, ekkora azonban már lecsapolt, varázsosan gyönyörű vadvilágot a folyó fő mellékága után Csallóköznek, azaz Csalló közének neveztek.
IV. Isten útjai 2. fejezet
Örült, hogy a vízimalomban még mindig ő az úr, és hogy munkája gyümölcseként érezheti a tavasz ezer szagába vegyülő friss kenyér illatát.
26. oldal
A felismerés villámcsapásként érte nemcsak a lovagot, de a feleségét is. Mindketten jól ismerték ezt az arcot, habár, már csaknem egy teljes évtizede nem látták. Vonásai azóta megkeményedtek, homlokának árkai elmélyültek, szeme alatt sötétebb árnyék ült, mint valaha…
De ha kell, ezer közül is felismerték volna.
Az ország háromszor megkoronázott királya, Anjou Károly állt előttük.
39-40. oldal
– Minden áldott nap tanítom a fiamat és az apródjaimat, sőt, a fegyvernökömmel is gyakorta törünk kopját. De amikor először tudtam a munkámmal ételt adni ötven ember szájába, és először láttam a földből előtörni az elvetett magokat, az valami nagyon más volt. Akkor láttam meg mindennek a lényegét.
– Miféle lényegről beszélsz? – Károly valóban nem értette.
– Hogy mennyire más életet adni, mint elvenni – magyarázta Attila. – Hogy mennyivel nehezebb és kitartóbb munka azért dolgozni, hogy valami létrejöjjön, szárba szökkenjen, életre keljen, mint … mint százakat vágni le a csatában.
51. oldal
A sorozat következő kötete
Anjouk sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bene Zoltán: Isten, ítélet 77% ·
Összehasonlítás - Bán Mór: A Hadak Villáma 92% ·
Összehasonlítás - Vadász Szilárd: Bajvívók ·
Összehasonlítás - Csikász Lajos: Diadalmas liliomok 96% ·
Összehasonlítás - Bányai D. Ilona: A vér jogán 94% ·
Összehasonlítás - Urbánszki László: Vérszerződés 93% ·
Összehasonlítás - Benkő László: A lázadás parazsán 90% ·
Összehasonlítás - Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène 94% ·
Összehasonlítás - Bökös Borbála: A fenevad bukása 94% ·
Összehasonlítás - F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye 90% ·
Összehasonlítás