Ülök ​a matracon 76% 37 csillagozás

Bizonyos értelemben nem vagyok az a sztereotip nő. Nem csicsereg a hangom, nem olvadok el a kisbabáktól, nem hordok szoknyát vagy magassarkút, mocskos a szám. A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem… A Szex és New York-szerű filmek idegesítenek, nem tudok azonosulni a szereplőkkel, chick litet sem olvasok, mert halálra idegelem magam a két milliméter mélységű problémákon, amiken a szereplők vekengenek, a való életben is kerülöm a kifejezetten „csajosnak” titulált dolgokat, férfikollégák között érzem inkább jól magam.

Akkor meg mégis mi a jóélet vitt rá (a nagy Scolar-leárazáson kívül), hogy megvegyek egy könyvet, ami egy szingli lányról szól, meg a pártalálási viszontagságairól?

Mert hatodik érzékem megsúgta, hogy ez a könyv más, ezt nem akarom a falhoz b.szni, mert ebben a könyvben nincs (az én értelmezésembeli) picsogás, hanem valós és átélhető szituációk, okos, intellektuális humorral fűszerezve.

Nézeteim szerint két nagyobb halmazra bonthatóak a partiképes korban lévők: akiknek összejött a pártalálás hamar és akiknek kétséges, hogy valaha összejön egy komoly kapcsolat. Ennek hátteréről kötetek szólnak, ne is menjünk ebbe bele. De az, hogy a két halmaz mennyire nem találja a közös hangot, az már nemegyszer bebizonyosodott. Mert az első csoportból könnyen beszél az, akinek akkora szerencséje volt, hogy pont jókor volt jó helyen és találkozott élete párjával, aki szintén jókor volt jó helyen. Mert meglátásom szerint ez nagyon nem csak azon múlik, ki hogy néz ki, vagy milyen a lelke. Mindenkinek megvan a maga foltja, csak nem mindenki talál rá. Gyönyörűen mutatja be a regény, mit éreznek a második csoportba tartozók. És nemcsak a nők!

Amúgy jót mulattam rajta, mikor szóba került ez a könyv, nem volt kimondva, de felismertem az idézetekről.

Már a könyv kezdetekor nagyon hamar azonosulni tudtam a főhősnővel (akinek egyszer sem említik a nevét), a szintén angoltanár és fordító harmincas lánnyal. Mikor vagy 5 év elteltével ismét megláttam a haladási napló kifejezést, dobbant egyet a szívem :)

A baráti kör is mind remekül megrajzolt figura, Szemző például egy az egyben az egyik barátnőm, ritka, hogy egy könyvszereplő ennyire hasonlítson valamelyik ismerősömre. Már szinte azt hittem, őróla mintázta, de neki csak egy gyereke van, Berki Judit meg nálam idősebb.

A végét illetően is rövid tétovázást követően elégedett voltam, tetszett, hogy spoiler, én mondjuk végig azt hittem, hogy az lesz a csattanó, hogy spoiler.

A könyv borítóját viszont nem sikerült megfejtenem. Nagyon szép ez a sok állatfarok (van itt nagymacska, kismacska, halacska, de leguánocska is), de vajon mi lehetett mindemögött a koncepció…?

A molyos megosztottságot egyébként abszolút megértem. Aki szeret olvasni a témában, azoknak ez nagyon más stílus lesz. Akinek mindez a küszködés már a feledés homályába vész, vagy soha nem is volt ilyen gondja, az csak ellenszenvesnek ítélheti a szereplőket. De aki jókor kapja el, annak rendkívül szórakoztató darab. Olvasnék még a szerzőtől.

Ez az a zsáner (a szingliirodalom), amit nagyon lehet utálni, és bizony okkal, én is szaladtam már bele olyanba, amitől olvasás közben lekapartam az arcomról a bőrt, aztán fel is adtam, ennek köszönhetően, a próbálkozást.
Ez viszont egy olyan könyv, hogy lehet rajta nagyon sokat nevetni, meg ugyanannyit szomorkodni, és még dühöngeni is. Nem egyetérteni a főhősökkel, vagy pont egyetérteni velük, és nagyon könnyen lehet akár ideológiai síkra helyezni a kérdést. (Tudnám! – a szerk.) Ha megbolondulsz a szerkesztetlen, online női magazinokból ömlő közhelyektől, akkor itt legalább fellelhető némi irodalmi igény, tudás, műveltség. Műfajának egyik legjobbja, mondom ezt úgy, hogy sok más hasonlót nem olvastam még, nem is tervezek. Csak Berkitől, ha ír még.

Nagyszerű humor! Szinte minden oldalra jutott, így ez egyenes arányban van a folyamatos vinnyogással, mert bizony még a kínos vagy kényes témát is szenzációs dumával taglalja. Nem utolsó az sem, hogy szókimondásból is jeles. Folytonos sziporka, de semmiképpen nem a fárasztó kategória.

Így utólag azt kell mondjam, hogy remek egy kis szösszenet a szingli irodalom témában. Humoros, szófordulatokkal tele, az olvasónak fel kell vennie angoltanárnőnk ritmusát, szavajárását, de ezt követően valóban egy letehetetlen élményé válnak a sorok, néhol a még nem harmincas korosztály is szerintem magára ismerhet. A sorok közül való felnevetés lehetősége pedig adott.

Nekem bejött a humora, bár néha nagyon el is szomorítottak a helyzetek. Szellemes, őszinte és önirónikus, szerintem bármelyik nő kapásból felsorol tíz hasonló történetet, úghogy sokan tudnak vele azonosulni, bár biztos lesznek olyanok akiket zavarni fog a nyelvezete és a humorát bántónak és túl szarkasztikusnak találják.

Tetszett Berki Judit humora, cinikussága. Kb. a könyv kétharmada körül, elegem lett: ugyanaz, ugyanaz, ugyanaz. Végül sikerült a befejezés és biztosan kezembe veszem majd a következő „irományát” is :) (ezek ugye novellák voltak, de nagyon regényszerű volt a mű). Ha megnyit a Kőleves, tuti többször térek be és majd Juditot, Bónát és a barátnőket fogom keresni a tömegben :D.

Bár az elején felvetődött bennem, hogy nem olvasom végig, de miután megszoktam a stílusát/nyelvezetét és rájöttem, hogy semmi extra mondanivalója, tanulsága nem lesz, már bele tudtam feledkezni egy harmincéves bölcsészlány társkeresésébe. Volt benne humor, egyéniség, volt benne valóság.

Sziporkázó, intelligens humor – túlzottan ismerős karakterek. Akár otthon is érezhetném magam a világában, bár őszintén örülök, hogy mégsincs így. Cinikus-ironikus szemüvegén keresztül üdítő volt betekinteni a belvárosi bölcsészéletekbe. Remek kikapcsolódás volt olvasni!

Imádtam. Az elején kicsit nehezen tudtam ráhangolódni, félre is tettem egy időre, aztán újból a kezembe vettem és le sem tettem addig, amíg ki nem olvastam. Az írónő humora nagyon tetszett, nagyon intelligens, a sok referencia és popkulturális utalás kicsit a Gilmore Girlst juttatta eszembe.
A főszereplő helyzetét sajnos jól át tudtam élni, én is keresztül mentem már hasonló nehézségeken. A baráti társasága szintén kellemes, úgy éreztem, mintha ott ülnék mellettük, egy lennék közülük.

Pörögtek a nevek, az események, a belső történések, amiket néha megszakíthatott volna a párbeszéd gondolatjelekkel történő strukturálása. Ennek híján egybefolyt a szöveg, körmondatos, dagályos hatása lett a mesének.

Laza erkölcs, próbálkozások, koncepció nélkül, ami nem is baj, de itt mégis hiányérzetem támadt. Vagy csak szimplán kiábrándultam, amikor csak ki lett mondva, itt rojtosra baszás volna az igazi, minden más csak sallang, vagy csak az altesti kezelés után következendő napirendi pont.
Tarka ismerősök, változatos hibákkal és erényekkel, és ami még megragadta – azzal épp nem ragadta meg – a figyelmem: mi is volt a főszereplő neve…?

Zanzásított budapesti létérzés, vidéki verzióban vajon hogyan hangzana?

+ A borítón szereplő állat farkának állásán addig gondolkoztam, míg megállapítottam, az az állat fentről lefelé megy.