Ez az a 100 híres regény, amit valaha meg akartam írni. Ám a körülmények változása, a terjedelmes művek iránti egyre csökkenő érdeklődés (az enyémet is beleértve), valamint időm szűkössége megváltoztatta elképzeléseimet.
Egyetlen nekirugaszkodással mondtam le nagyratörő terveimről egy szürke, szivacsos délutánon. Nehezemre esett – megkönnyebbültem mégis. Meglehetősen fárasztó ennyi kötet terhét cipelni. Ma már úgy látom, kb. 100 x kb. 100 szó is elég. Sőt. A legfontosabb történetek végül is elférnek egy nagyobbacska bélyeg hátán. Regényfolyam helyett bélyeggyűjtemény.
Persze ha mégis akadna valaki, aki regényt kívánna írni egyik-másik bélyegemről, úgy legyen; én nem ellenzem.
A szó az utolsó igazi köztulajdon.
Parancsoljatok.
Bélyeggyűjtemény 67 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1999
Enciklopédia 24
Szereplők népszerűség szerint
Mickey Mouse · Antoine Lavoisier · Kossuth Lajos · mosógépszerelő
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 8
Várólistára tette 75
Kívánságlistára tette 56
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Félpercesek.
Bélyegek hátulján elférő rövid írások, egy szétszakadt gyöngysor, ahol minden elgurult szem más színben ragyog. Van közöttük abszurd és groteszk, irónia váltja az öniróniát, a fájdalmat pedig a sötét humor.
Szorgosan számolok, a fél percet talán még én sem léptem át. Hagyom most pihenni a keserű szatírát és hozom a kötetből a bélyegnyi derűt:
EJ, MI A KŐ
Gőz János 47 éves mosógépszerelő gyakran sétál a Duna-parton. Magányos, nem hisz már a mesékben. Tarka követ talál, zsebre teszi, reméli, hogy szerencsét hoz. De nem hoz. Zsebe lyukas, nincs aki megvarrja, a kő kiesik.
Pecze Anni 40 éves zálogházi becsüs is gyakran sétál a Duna-parton. Tudomásul vette: a gyerekről lemaradt. Akkor legalább utazni kéne. Ha volna kivel. Tarka kőbe botlik, zsebre teszi, hátha szerencsét hoz. De nem hoz. Kutyaszarba lép, elcsúszik.
Hazarohan, undorodva dobálja hajigálja ruháját a mosógépbe.
A kő a zsebében maradt, a mosógép kínlódik, hörögve leáll.
Sírva telefonál.
Gőz János mosógépszerelő közel lakik, Pecze Anninak öltözni sem jut ideje.
Pongyolában fogadja.
Ez nagyon „jó” volt – azt mondhatom, hogy ez egy nekem való könyv, amit minden fájdalma, kesere, élessége, szomorú vagy felemelő vége ellenére szívesen olvastam.
Úgy is mondhatnám – továbbvíve a fülszöveg üzenetét, amit most kivételesen elolvastam, bár ez nagyon ritka dolog nálam – élvezettel, empátiával – de mindenképpen nagyítóüveg alá helyezve – nézegettem a bélyeggyűjteményemet, ami valójában Békés Pálé.
Sok történetet megszerettem, más közel került hozzám, a többségük érzelmeket váltott ki belőlem.
Láttam egy értékelést, és én annak az ötletét fogom most „leutánozni” – csak azzal a különbséggel, hogy azt az írást idézem meg, ami hozzám került a legközelebb…
Ezzel:
IRODALOM
Robert Heichele düsseldorfi irodalomtanár 1960-ban tananyaggá tette Saint-Exupéryt. A kérdésekre azt felelte: A kis herceg írója a század óriása.
Hamarosan megbuktatta egy diákját, aki elvétette az író eltűnésének dátumát, 1944. július 31-ét, amikor Exupéry felderítőgépe az Azúrpart fölött beleveszett a tengerbe vagy az égbe.
Tíz év múlva, tartományi tanfőfelügyelőként, érettségi tétellé nyilvánította Exupéryt. Rendelkezését értetlenkedés fogadta és sajtóössztűz követte.
Kényszernyugdíjaztatását követően csak egyszer nyilatkozott. Azt mondta, eseménytelen életének egyetlen pillanata érdemel említést; 1944 július 31-e, amikor a Luftwaffe vadászpilótájaként az Azúrpart fölött üldözőbe vett egy ellenséges felderítőt. Lőtte amíg látta, lőtte, amíg a lángoló gép beleveszett a kékbe, a tengerbe vagy az égbe.
…és igen, némelyik „bélyeghátoldalt” olvasgatva megjegyzem, tényleg kedve támad az embernek szótfogadni Békés Pálnak és kikerekíteni ötletét, azaz regényt írni egy-egy írását felhasználva.
Nagyon tetszett, húztam volna még tovább az olvasását.
Köszönöm a kihívást, @fulbea!
Lehet, hogy morbidnak tűnik, de szeretek temetőkben sétálni, olvasgatni a régi sírfeliratokat. Néha egész történetet kerekítek belőlük. Persze ezek az én történeteim, egyáltalán nem biztos, hogy van bármi közük a valósághoz.
Egyszer egy gödöllői temetőben láttam egy sírkövet – a szülők, és két fiuk van eltemetve ott. A fiúk a harmincas évek végén születtek. Az egyik meghalt 1945-ben. Talán egy bombázásban. A másik fiú és az apa 1956-ban. Talán a harcokban. Az anya a nyolcvanas évek végéig élt. Talán egész életében gyászolta őket. Talán így történt, talán máshogy.
Valahogy így vagyok a Bélyeggyűjtemény című kötetben olvasható írásokkal is. A sírfeliratoknál alig hosszabb szövegek mögött egész életek bújnak meg. Olykor mindennapi, máskor rendkívüli sorsok. Letehetetlen könyv, mégis le kell tenni időnként, hogy végiggondolhassuk a történeteket.
– Tömöríts – suttogja az Alázat –, a locsogó világban legyél Te a megfontolt, tarts mértéket, fogd meg a lényegét, engedd el a késztetést, hogy csillogj, majd csillog az írás, engedd el.. az Egót. Legyél pontos – tette hozzá még –, nézz utána, cseréld ki azt a szót egy negyedikre, írd újra a szórendet is, írd újra, írd újra, még mindig túl sok van ott belőled. Legyen célod azzal a szóval, az összes szóval, keresd meg az egyetlent!
– Dehát.. mit számít? Ó hagyd végre, jó lesz már így, jár nekem a pihenés – sírja az Egó.
– Dehogy jó, dehogy jó. Ma sem alszunk. Az a jó egyperces, ami nincs egy perces sem.
Óriási adomány, hogy van most a szaktars.hu és korlátlanul lehet annyit olvasni többféle kiadó tárházából is, hogy már csak időt és energiát kéne hozzá lízingelni, máskülönben biztos később kerül a szemem elé ez a kis kötet, amivel nem csak hogy egy idős vagyok, de miután használtan aranyárban méretik, legfeljebb könyvtárból kerülhetett volna hozzám, holott az ilyen remekműveket én szeretem a saját könyvtáramban tudni, pláne ha tényleg ennyire értékesek. Ez a gyűjtemény pedig rettentően az, nem csak financiális, de érzelmi, eszmei szempontból is. Minden egyes története felér egy nagyregénnyel, tömörítési szempontból pedig tökéletesen követi, sokszor felül is írja Örkény egyperceseit, ennél jobb ajánlólevél pedig aligha szükségeltetik.
Apám könyvespolcának oszlopos tartozéka volt a Bélyeggyűjtemény.
Kisgyerekként, ölben – ülős korszakomban sokat nyaggattam, hogy nézegesse velem az illusztrációit és mondja el a történeteket, amiket ábrázolnak.
Természetesen nem azokat mesélte, túl kicsi voltam még hozzájuk, de helyette mondott sajátot, ami csak a miénk. Alkottunk egy teljesen új, személyes bélyeggyűjteményt.
Varázslatos élmény volt, gyerekkorom egyik legszebb emléke.
Most pedig elolvastam. Először úgy, hogy a ténylegesen a leírtakat szívom magamba.
Nem csalódtam. Érdekes volt így kézbe venni, hogy párhuzamosan látom, hallom magamban Békés Pál és a mi verzióinkat.
Kedvenc lett.
Nagyon szerettem az egész gyűjteményt, szinte kivétel nélkül mindegyik megfogott a maga módján, hiába voltak csak egy (inkább fél) percesek.
Fekete humor, történelem, hétköznapok, emlékek, emberek, gondolatok, mindegyik nagyon egyedi hangon, a sorok mögött megbújó sokrétű mélységgel, fantasztikus stílusban. Az egész kötetnek van egy nagyon jó ritmusa, és bár hiába olvastam volna sokat hosszabb formában is, azt mondom, ezek így működtek igazán jól.
Eddig szerettem mindent amit Békés Páltól olvastam, ez a gyűjtemény meggyőzött róla, hogy a továbbiakat is szeretni fogom. Egyben olvastam végig az egészet, ami nem feltétlen volt a legokosabb húzás, de nem bírtam ellenállni, de biztos visszalapozgatok még a kötetbe a későbbiekben is.
Békés Páltól legutoljára mégy gyerekként olvastam, akkor a Kétbalkezes varázslót.
Most egy kihívás miatt kerestem tőle könyvet, amit először akartam, az sajnos nem volt bent a könyvtárban így esett erre a választás. Alig több, mint száz oldalon rövid kis szösszeneteket olvashatunk az írótól. Volt olyan novella/történet, ami nagyon tetszett és volt, amit igazából nem tudtam hova tenni. Kedvenceim az Ej, mi a kő, a Rózsa, Geller, Karrier, Reszket a hold voltak.
Néha egy oldalnyi/ fél oldalnyi történetben sokkal több van, mint egy ezer oldalas nagyregényben, ilyenek ezek a kis bélyegek is.
Fogok még Békés Páltól olvasni.
Jó kis történetek ezek! Mindegyik nagyon rövid, nagyon tömény és nagyon ütős. Tényleg Örkény egyperceseinek az ikertestvérei, még azoknál is rövidebbek. Jól kiegészítik a szöveget Tettamanti Béla rejtélyes, többjelentésű illusztrációi.
Térben és időben is széles sávot futnak be a történetek. 1722-től 1989-ig terjed az idősáv (nem időrendben), földrajzilag pedig San Franciscótól New Yorkon, Párizson, Berlinen át Anatóliáig sokfelé megfordulunk a szerző írásaiban. Humoros történetek nagyrészt, de az a fajta sajátos humor, ami alaposan megnyomja az ember lelkét. Nem szerencsés végigrohanni a kötet lapjain, nem is érdemes. De gondolkodva (esetleg utánaolvasva az utalásoknak) nagyon is érdemes!
Rövidek. Volt köztük amit szívesen olvastam volna még, volt ami megbotránkoztatott, elszomorított, volt ami megdöbbentett, vagy épp mosolyt csalt az arcomra, és volt olyan is amit nem értettem.
Népszerű idézetek
NAGYON FÁJ
Angliában láttam azt a József Attila-kötetet.
Nagy becsben tartották, szem előtt, a kandalló fölötti polcon, elkülönítve.
A vásott papíron fakuló betűk: Nagyon fáj.
Kultusz és érettségi tétel. Iskolai szavalat, doktori disszertáció, ellenzéki összejövetel.
Három földrészen átnyúló meneküléseket-hurcolkodásokat túlélt, számozott és dedikált példány volt. A címoldalon a kézzel írt, halványuló sorok – az asszonynak, a házigazda feleségének szóltak. Sütött belőlük a vágy, a szorongás, a szerelem. Sajgott a szem attól a néhány sortól.
Mint ereklyét, úgy vettem kézbe, és óvatosan, hogy a porlékony papírt meg ne sértsem, belelapoztam.
Belelapoztam volna. Nem lehetett.
Felvágatlan kötet volt. Szűz, olvasatlan.
108. oldal
EJ, MI A KŐ
Gőz János 47 éves mosógépszerelő gyakran sétál a Dunaparton. Magányos, nem hisz már a mesékben. Tarka követ talál, zsebre teszi, reméli, hogy szerencsét hoz. De nem hoz. Zsebe lyukas, nincs aki megvarrja, a kő kiesik.
Pecze Anni 40 éves zálogházi becsüs is gyakran sétál a Duna-parton. Tudomásul vette: a gyerekről lemaradt. Akkor legalább utazni kéne. Ha volna kivel. Tarka kőbe botlik, zsebre teszi, hátha szerencsét hoz. De nem hoz. Kutyaszarba lép, elcsúszik.
Hazarohan, undorodva dobálja hajigálja ruháját a mosógépbe.
A kő a zsebében maradt, a mosógép kínlódik, hörögve leáll.
Sírva telefonál.
Gőz János mosógépszerelő közel lakik, Pecze Anninak öltözni sem jut ideje.
Pongyolában fogadja.
84. oldal
IRODALOM
Robert Heichele düsseldorfi irodalomtanár 1960-ban tanyaggá tette Saint-Exupéryt. A tantervmódosítást azzal indokolta, hogy A kis herceg írója a század óriása.
Hamarosan megbuktatta egy diákját, aki elvétette az író eltűnésének dátumát, 1944. július 31-ét, amikor Exupéry felderítőgépe az Azúr-part fölött beleveszett a tengerbe vagy az égbe.
Tíz év múlva tartományi tanfőfelügyelőként érettségi tétellé nyilvánította Exupéryt. Rendelkezését értetlenkedés fogadta, és sajtóössztűz követte.
Kényszernyugdíjaztatását követően csak egyszer nyilatkozott.
Eseménytelen életének – mondta – egyetlen napja érdemel említést: 1944. július 31-e, amikor a Luftwaffe vadászpilótájaként az Azúr-part fölött üldözőbe vett egy ellenséges felderítőt. Lőtte amíg látta, lőtte amíg a lángoló gép beleveszett a kék-
be, a tengerbe vagy az égbe.
25. oldal, Budapest: Osiris Kiadó, 1999
CSAK HA ÚGY ALAKUL
1978-ban még gőzösök jártak Rhodoszra. Az éjszakai járat orrán-tatján méteres betűkkel az állt: HOMÉROSZ. Indultunk éppen, a lenyugvó nap szembetűzött, a mindenhonnan összeverődött hátizsákosok az éjszakára készülődtek a kémények tövében.
Időtlen béke a sós szélben; füstarany ég, borszínű tenger. A szőke holland rám nevetett.
– Amszterdam – mondta bemutatkozás helyett.
– Budapest – válaszoltam.
-Óh Budapest! – És csámpás kiejtéssel, derűsen sorolta: – Petőfi híd, Szabadság híd, Erzsébet híd…
– Ez igen!
– Csak térképről tudom; Széchenyi híd, Margit híd, Árpád híd … aztán a vasúti híd – baaammmmm!
-Baaammmmm?!
– Százszor megcsináltuk a szimulátoron!
Baaammmmm!! NATO, 4. bombázóhadosztály.
Néztük a borszínű tengert.
A holland barátságosan vállamra tette a kezét.
– De csak ha úgy alakul.
112. oldal
BIRTOKVISZONYAIM
Amint ükapámat emancipálták, nekiállt megmagyarosodni. Földbirtok. Attól legmagyarabb az ember.
1900-ra volt nyolcszáz holdja, javarészt az Ipolytól északra, egy kevéske ideát, Nógrádban. Éppen végrendelkezett, amikor 1920-ban távozott a Felvidék, birtokostul.
Dédapám vért izzadt a maradékon. Megélte, hogy 1938-ban visszatértek a földek.
Nagyapám nekihuzakodott, ám hirtelen piszkos zsidóvá vált – mindenét elkobozták
1945-ben az Ipolyon túli rész visszaevezett Csehszlovákiába. Nagyapám nekihuzakodott, a maradéknak, ám hirtelen piszkos kulákká vált – mindenét elkobozták.
1973-ban anyámat kárpótolta Csehszlovákia a közel nyolcszáz holdért. 2400 forint. Vettünk egy Tesla lemezjátszót.
1990-ben ránk zúdult a magyar kárpótlás. Épp jókor; a Tesla a végét járta. Vettünk egy Oriont. Kibírta 1999 karácsonyáig.
Na, ez az évszázad is eltelt valahogy.
24. oldal
A NÉV
Október volt, napsütéses, a kislány a homokozóban ült, ötéves lehetett, seszínű ruhát hordott, mint a többiek, akik körötte másztak, homokoztak, csúszdáztak. Az egyik odaszólt: Juli! A másik rákiáltott: Erzsi! A harmadik: Kati! A negyedik meg: te! Nem hallgatott egyikre sem.
Kérdeztem, mi a neve, azt felelte, nem tudja, kérdeztem, hogy szólítja a mamája, azt felelte, nincs mamája, attól még hívják valahogy, mondtam, azt felelte, őt mindenki úgy hívja, ahogy akarja, kértem, árulja el, melyik név tetszik a legjobban, hogy úgy szólíthassam, azt mondta, egyik se, és ne szólítsam sehogy.
Aztán hátat fordított, és elment a többi seszínű-ruhással, vissza az intézetbe.
87. oldal
A SEGÉD JEGYZETELT
Lavoisier mindig kémiával foglalkozott. Élettannal csak halálakor.
A siralomházban, ahová a jakobinus diktatúra sodorta, ráébredt, sorsdöntő kísérletre nyílik lehetősége. Bebizonyíthatja, hol lakik az akarat, az agyban
vagy a szívben.
Búcsúlevelet csak segédjének írt: a guillotine alatt pislogni fog, azután is, hogy a nyaktiló bárdja lehull. Ha levágott fejének szeme rebben, eldőlt a kérdés, a szív ebbe már nem szólhat bele, az akarat központja tehát az agy! A segéd dolga, hogy figyeljen, és az eredményt Lavoisier név alatt publikálja, poszthumusz.
Utolsó percében a feladatra összpontosított. Imádkozni nem jutott ideje.
Tizenháromszor pislogott Antoine Laurent de Lavoisier.
A segéd ujjongva jegyzetelt.
46. oldal, Budapest: Osiris Kiadó, 1999
HOUDINI
Harry Houdiniről úgy tartják: ő emelte művészetté a szabadulást.
Egész életében a halállal bújócskázott, összebilincselve dobatta magát a tengerbe, elásatta, vízzel telt tartályokba, égő házakba záratta magát, és mindig Ő kiáltotta először: – Ipiapacs! – hogy végül egy vacak vakbélgyulladás végezzen vele.
Titkait az idők során megfejtették, Utoljára az elsőt: születése titkát. Irataiban az állt: Ehrich Weiss néven született 1874. április 24-én a wisconsini Appletonban. Mígnem föllelték eredeti anyakönyvi kivonatát, mely szerint Ehrich Weiss Budapesten jött a világra. Háromévesen hajózott Amerikába.
A maradék kétely eloszlatására a kutatók egy eleddig megmagyarázhatatlan, kézírásos naplójegyzetre hivatkoznak: „Háromévesen értem szabadulóművészetem csúcsára. A többi csak utójáték."
103. oldal, Budapest: Osiris Kiadó, 1999
ELŐJEGYZÉS
A Halál telefonon jelentkezett. Ötödszörre végül bekapcsolták Verhovinai Árpádhoz. A Halál szabadkozott, hogy csak így ismeretlenül, majd a tárgyra tért. Rövid munkamegbeszélés halaszthatatlan ügyben. Létfontosságú.
Verhovinai sajnálkozott, tömérdek teendője szinte kicsordul a noteszből, egyik tárgyalás a másikat éri, egyszerűen képtelenség. Az egyik erősködött, a másik hárított, mindkettőjükből előtört némi ingerültség, már-már veszekedtek, kinek több a dolga.
Végül Verhovinai az asztalra csapott; a szabadságáig most már semmiképp! A Halál engedett. Rendben. Nem kívánja partnere jól megérdemelt pihenését megkurtítani. Hanem azután rögtön.
Verhovinai a nyaralás utáni első napra előjegyezte a Halált.
Amikor letette a kagylót, rájött, elfelejtette megkérdezni: tulajdonképpen miről is van szó?
107. oldal
ÁTLAGOS OSZTÁLY
2.
Gyetvait az Isten is színésznek teremtette, az érettségi táján már amatőrcsoportok sztárja volt és tudtuk: egyszer még benne lesz a képe a lapokban.
Felvételizett a főiskolára, közben dolgozott; mire hatodszor rúgták ki, már három rajzfilmsorozatban szinkronizált. Remekül kukorékolt és cincogott, ha kakas kellett vagy kanegér, őt hívták mindig. Végül révbe ért: ő lett Donald kacsa magyar hangja.
Tavaly Magyarországon tartották a Disney-figurák szinkronszínészeinek nemzetközi találkozóját. A konferenciateremben hatvan ország Miki egerei és Plútó kutyái kavarogtak, szekcióüléseken vitatták meg a mikiegér- és plútókutya-szinkronizálás szakmai fortélyait.
A zárófogadáson Gyetvai díjat kapott, nemzetközi elismerést. Kategóriagyőztes lett: Az Év Donald Kacsája. És benne volt a képe a lapokban.
9. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Örkény István: Egyperces novellák 93% ·
Összehasonlítás - Bernáth Zsolt: Néma völgy ·
Összehasonlítás - Győrffy Ákos: Akutagava noteszéből 96% ·
Összehasonlítás - Krasznahorkai László: A Théseus-általános 93% ·
Összehasonlítás - Krasznahorkai László: Megy a világ 92% ·
Összehasonlítás - Szív Ernő: A vonal alatt 92% ·
Összehasonlítás - Lázár Ervin: Csillagmajor 91% ·
Összehasonlítás - Bartis Attila: Tizenegy novella 90% ·
Összehasonlítás - Németh Kriszta: Csücsök 93% ·
Összehasonlítás - Szív Ernő: Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba 90% ·
Összehasonlítás