Kilencvenizmus 29 csillagozás

Vissza a 90-es évekbe!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

A ​mi generációnkkal nem történt semmi. Készen kaptuk a szabadságot, a békét, a végtelen mennyiségű fogyasztói és politikai döntés lehetőségét, az 1990-es éveket. Nem mi határoztuk meg, az határozott meg minket.

Minden évtized magán hordozza saját karakterjegyeit, de vannak közöttük igazán emlékezetesek. Évtizedek, amelyek a szokásosnál is markánsabb atmoszférával hagynak nyomot, amiknek saját gravitációja van. A 90-es ilyen volt. Glamúr és optimizmus, naivitás és bárgyúság, dekadencia és tragikum egyidejűsége a 60-as évek után ekkor tért vissza a világba.

Az ólomléptű 70-es, a válltöméses 80-as évek után a színes, nyúlós 90-es évtized ismét eufóriával, VHS-kazettákból emelt polcokkal, a „történelem végéről” szőtt illúziókkal, a technikai haladás mára bájosan röhejes mementóival volt terhes.

Nézőpont kérdése, hogy Magyarország a legjobb, vagy a legveszélyesebb pillanatban csatlakozott-e a szabad világhoz. Hogy a 80-as évek elején született, a 90-es… (tovább)

>!
Jaffa, Budapest, 2014
180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155492006

Kedvencelte 4

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 26


Kiemelt értékelések

Cukormalac>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

Arról egyáltalán nem győzött meg ez a könyv, hogy szerzői mennyire jó írók, hiszen tulajdonképpen végig beszélgetnek, úgymond irodalmiságról itt nagyon nincs szó, egyedül talán a kérdező / moderátor dr. Szentmihályi Károlyt tudnám méltatni valóban, mert ő bizony nagyon patent módon irányítja a témá(ka)t. Az már más kérdés, hogy egyébként rendkívül csapongóak a fejezetek, nem ártott volna legalább egy-egy jellegzetes témára koncentrálni őket, egyenként. Így az átlag benyomás nem a legjobb, viszont tartalmilag eléggé ott van a szeren ez a vékonyka, pazar kiállítású könyv. (Nem beszélve irtózatosan szemkisütő neon színvilágáról.) ’99-ben születettként számomra valóságos nosztalgia a négyzeten (sőt, inkább a harmadik, negyedik, n-edik hatványon) ez a könyv, aminek – mondjuk így – artworkje leginkább a divideD zenekar újsütetű vizuális próbálkozásaira engedett emlékezni, rögtön fel is raktam ki tudja, hányadszor a Behind Your Neon Eyes-t, remekül passzolt hozzá.

Nem mondom, de az évtizedről, ami sokkal inkább tartott 1989-től 2001-ig, bőven lehetne háromszor ilyen terjedelmes, jegyzetekkel és névmutatóval jócskán ellátott lexikont is írni, persze olyan hirtelen, egyszeri kikapcsolódásnak tökéletesen megfelelt. Nem a magyar X generáció, de nem is vártam el tőle. Bizonyos szubkultúrákra, társadalmi jelenségekre jobban is kitérhettek volna és nem csak egy-egy mondat erejéig történhetett volna utalás jellegzetes előadókra, filmekre, sorozatokra, stb. Viszont maga a hangulat, a korfestés teljesen rendben van, a szerzők jól koncentráltak iskolás éveik, lakókörnyezetük bemutatására, néha-néha még a mélyebb (pl. családi) ügyekre is, ha valami, akkor ez különösen tetszett.

A borzasztóan frappáns képanyag mellett pedig a lábjegyzetekbe pakolt jellegzetes mondatok, dalszövegrészletek és reklám-bemondások is kilóra megvettek, kimondottan meglepett, hogy mindet tudtam személyekhez, dalokhoz társítani, pedig voltak igazán érdekes asszociációk is – Vengaboystól UFO-n át Chokitóig. Az öt csillag pedig magának a jelenségnek szól, semmiképpen nem a kidolgozásnak – azt lehetett volna érlelni, legalább egy kicsit.

>!
Jaffa, Budapest, 2014
180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155492006
Lancaster>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

Én tipikus 90-es gyerek vagyok, és szerencsére úgy tudok arra az évtizedre visszaemlékezni, mint életem legjobbjára, amelyikben jó volt gyereknek lenni. Szóval muszáj javítanom ennek a könyvnek a statisztikáját.

Hrszcpds>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

Az alapötletnek (témának) adok egy csillagot, a hangulatnak még egyet, a harmadikat a dizájnnak – a maradék felet meg a győri kitekintésekért kapja a kötet.

Nem volt felhőtlen érzés olvasni ezt a könyvet, mert olyan volt, mintha valami brainstorming lenne. Bedobjuk, hogy a téma a 90-es évek Magyarországa. – „Kinek mi jut eszébe erről?” – „Nekem ez. Nekem meg ez, jah meg ez is benne volt még…”.
90-es évek szülöttje vagyok, az interjúalanyok nagy része viszont a 90-es években már általános iskolába/középiskolába vagy egyetemre járt. NEm volt meg mindenhol az összhang.
Hiányzott egy összegzés a könyv végéről.

Nagy_Barna>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

A könyv gyakorlatilag hat ember beszélgetése a kilencvenes évekről. Viszonylag könnyed olvasmány, amit egy kicsit nehezít, hogy időnként csapongó a téma. A jellegéből adódóan inkább szubjektív, mint objektív nézőpont egy korról. Van benne néhány nagyon találó meglátás vagy gondolat, ami miatt nem bánom, hogy elolvastam.

Alumnus>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

A ’90-es évek gyermekeként faltam ezt a könyvecskét. Sok újdonság is kiderült a felelevenedett dolgok mellett, amire én már nem emlékeztem, vagy szimplán kimaradtak a saját életemből. Jó volt más családi háttérrel rendelkező, más szocializációs környezetben pallérozódott, más településen (pl. a nagy Budapesten) felnőtt kortársak visszaemlékezését olvasni. Az Y generáció értelmes képviselőiként mélyenszántó gondolatokat, bölcs meglátásokat is papírra vetettek társadalmi, gazdasági, kollektív lélektani témában, egyszóval nem csak arról szól a fáma, hogy milyen zenék, filmek és könyvek születtek az adott érában (de van bőven szó azokról is!). Minimális szívfájdalmam a kötet rövidsége, és talán lehetett volna kicsit tematizálni a fejezeteket, mert ez így elég csapongó lett.

snufkin>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

Tetszett, hogy nem csak Budapest-fókuszú, végre egy generációs tartalom, ami kilép a fővárosból!!! Többször volt, hogy elmosolyodtam egy-egy dolog olvasása nyomán, mert nekem is megvolt maga az emlék. :)
Nem tetszett, hogy az 5 megszólaltatottból + az interjúer szerepét betöltőből mindössze 1 volt nő. A megszólalásai egyébként sokkal színesebbé tették a könyvet, ebből még jobban olvastam volna. Jópofa könyv egyébként, de valóban picit túl van árazva, 2-3 óra alatt simán kiolvasható.

Alvarando P>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

Egyfajta nosztalgiával gondolunk mindig azokra az időkre, amikor gyerekek voltunk. Milyen jó volt akkor, mi minden változott azóta és társai. A könyv segítségével mintegy 20 évet visszamehetünk az időben és felidézhetjük a boldog kilencvenes éveket. Ebben segítségünkre van öt fiatal, akik ebben az évtizedben voltak gyerekek. Velük az akkor divatos ifjúsági magazin, a BRAVO Szerelem, szex, gyengédség rovatának vezetője beszélget. Szóba kerül többek között a lakótelepi életforma, a szórakozás, az évtized filmjei, az divatos szubkultúrák, a zene, kicsit az évtized társadalmi problémái és nagypolitikája. Interjúkötet ellenére szórakoztató könyvvel van dolgunk, a szöveget sokszor az évtized jellegzetes képei szakítják meg. Jómagam már a könyv olvasása előtti héten úgymond az évtized hatása alá kerültem, szinte csak ebből az időből származó zenéket hallgattam, hogy még jobban ráhangolódhassak a könyv hangulatára. A ráhangolódás annyira sikeres volt, hogy a kilencvenes évek slágereit hallgatva szinte faltam a könyv lapjait. Egyetlen negatívum a mindössze 180 oldalnyi olvasnivaló, amivel nagyon gyorsan végezhetünk. A könyv ajánlható bárkinek, aki szeretné újból átélni a kilencvenes évek hangulatát!

Ratsui>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

A szerzők beszélgetős könyve a 90-es évekbeli életükről és a világról, ami körülvette akkor őket. Rengeteg ötletes ’90-es technikájú és témájú rajz is található a könyvben, ami üdítő színfolt is egyben.
Igen kivonatos maga a könyv, én még el bírtam volna viselni belőle még pár oldal pluszt.
A hátránya, hogy nagyon hamar ki lehet olvasni.

judkacag>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

Másra számítottam, valami nosztalgikusabb, 90-es éveket tárgyakon, zenéken, eseményeken, szokásokon keresztül elmesélő történetre – semmiképpen nem interjúkötetre. Azt hiszem túl magasak voltak az elvárásaim. A tartalomhoz képest kissé túlárazott, ezek miatt kapott mindössze három csillagot.
Ennek ellenére persze jó párszor elszorult a szívem olvasás közben, hogy basszus, nekem is pont ezt jelentette. Mindig örömmel fogok visszagondolni a 90-es évekre és sajnálni fogom azokat, akik nem lehettek részesei a best ever évtizednek.

Amit viszont végső tanulságként leszűrhetek: Zsófi én vagyok!

„Mindig kitűnő voltam, ezért aztán elnézték a folyamatos kritizálásokat, hogy mindenkinek beszóltam, szabotáltam az osztálykirándulást, folyton próbáltam tágítani a határokat, de szerintem ez tipikus kamasz ügy. Öltözködés, hajfestés meg egyéb hasonlók terén azért nem sok olyan hülyegyerek volt abban a gimiben, mint én.”

nienor82>!
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus

Ennek a könyvnek se eleje, se vége… pedig az ötlet nagyon jó. Lenne, ha nem lenne így összecsapva. Ja, és nem csak városlakókkal kellene ilyen könyvet csinálni, hanem olyanokkal is, akik falun éltek. Ott is voltak olyan dolgok, amiket se az előttünk lèvő, se az utánunk jövő generáció nem ismer. Kár, hogy csak ennyi sikeredett ebből a könyvből.


Hasonló könyvek címkék alapján

Zöldi Gergely: Koncz Zsuzsa
Legát Tibor: Beat, pop, rock
Fencsik Tamás – Ganxsta Zolee: Döglégy a világ körül
Göbölyös N. László – Hegedűs Ákos: Sziget-nemzedék / Island-generation 1993–1998
Ignácz Ádám (szerk.): Műfajok, stílusok, szubkultúrák
Varga Gy. Brian: Két nap az élet
Zajácz D. Zoltán: Gyilkos Balaton
Tóth Edu: Kutatás az ébrenlétben
Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
Bihary Péter: A falka