Soha senkinek 88% 60 csillagozás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Már maga az alapsztori nagyon érdekes, de talán feleennyire sem lenne jó a könyv, ha nem úgy lenne megfogalmazva a történet, ahogy. Mivel jelenidőben van írva (kivéve ugye a visszaemlékezéseket) számomra az egész sodróbb, lendületesebb, izgalmasabb volt, mintha múltidőben, emlékként lenne leírva. Érezhető volt, hogy Malvina kétségbeesetten keresi a kiutat, és közben már-már a téboly határára kerül, mert senkinek nem mondhat semmit a nagyapjáról. Vagy ha mégis megpróbálja, nem vesznek róla tudomást. Érezhető volt – és borzalmas.
Hihetetlenül kegyetlen, hogy a saját szülei, a saját bátyja (akivel addig mindent meg tudott beszélni) ennyire nem veszik komolyan, ami vele történik napról napra, sőt, még bele is hajszolják, ahogy anno a nagyanyja (és ez volt az egyik legmegdöbbentőbb). Egyikük sem próbál segíteni, az anyja a migrénjéhez menekül a lánya problémája elől, az apjának nem elég, hogy látja, mennyire össze van törve, Paul meg hiába játssza a jóságos, megértő bátyót, még rá sem lehet számítani. Anne-ról eleinte azt hittem, megmarad a szekálós nővér sablonkarakterében, de a regény végére megváltozott, vagy pontosabban előjött egy másik énje – bár attól a gondolattól nem tudok szabadulni, hogy ebben egy kicsit talán Zakó is közrejátszott.Az ő karakterére áttérve: nem hiányozhatott a történetből a keménycsávó, aki persze valójában egy végtelenül megértő és gondoskodó fiú; az, aki a biztonságot jelenti Malvinának, az, aki segített átvészelni, és majd később segít kiheverni, elfeledni. És persze a kapcsolatuk is maga a tökéletes ideál, ami a már jól megszokott ellenségeskedésből indul, majd őszinte szerelem lesz, és nem divatkapcsolat. :) Malvinában pedig még megvan a gyermekiség, de egyre inkább kezd felnőni és komolyodni, hamarabb is, durvábban is, mint azt kéne.
Szép történet, bár nem a megszokott értelemben szép. Nem egyszer lesz még elolvasva.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Még kérnék szépen ilyen témájú könyveket.
Az írónő nagyon jól bánt az érzelmekkel, igazi pörgős cselekmények nem voltak benne (csak akkor volt izgalmas mikor majdnem meghalt a nagypapi), de nem hiányoztak. Helyettesíteni tudta őket az érzésekkel, a szereplőkkel. A nagyapja egy ferdehajlamú perverz, a nagyanyjáról sincs jobb véleményem -nem, nem érdekel, hogy félt tőle, meg kellett volna akadályoznia-, és ez a családja többi tagjára is érvenyés, kivétel a vége felé Anne. Lizzy-t, Lizzy anyukáját, Bitschek nénit és Zakót kedveltem. Egy kis színt vittek Malvina életébe, Zakó hozta a feledést és a szerelmet, míg Bitschek néni jelentette az egyetlen segítséget. Tetszett, ahogy bemutatja a tavalyi évet, milyen volt kapcsolata a barátnőjével, miket éltek át együtt és a telepi srácokkal folytatott „háborút”.
Rossz érzés volt, hogy azt hitte, az ő hibája, hogy nem mert megbízni senkiben, hogy egy ilyen családdal van kerülvéve. A végén még bővebben olvastam volna a szüleiről. Vajon hogy reagáltak rá? Egyáltalán érdekli őket, vagy csak elsummogják?
Én az utóbbira tippelnék.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ilyen könyveket kéne belevenni az alaptantervbe. Kötelezőnek tartanám elolvasni, és aztán közösen megbeszélni. Lehet, hogy irodalmi értéke nincs túl sok, de olyan problémáról van benne szó, ami sajnos elég gyakran előfordul. És a címmel ellentétben erről beszélni kell. Szörnyű belegondolni, hogy tényleg vannak olyan családok, ahol nem figyelnek a kislányokra. Nem hisznek nekik, akkor sem, ha az igazat mondják, És egy ilyen helyzetben tényleg nem tudják, hogy mi is helyes valójában, vagy hogy nem az ő hibájuk ez az egész helyzet. A családon belüli erőszak, pedofília a legundorítóbb dolog a világon. Erre szerintem semmilyen elfogadható magyarázat nincs.
Malvinának szerencséje volt, hogy megkapta a kelló támogatást. Igazán sajnálatos, hogy ezt nem a családjától kapta. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy ilyen helyzetben a szülők nem hisznek a gyereknek.
Örülök, hogy Malvina helyzete megoldódott. Azt hiszem ez reményt nyújthat azoknak, akik hasonló helyzetet kénytelenek elviselni.

Ebben a pillanatban csuktam be a könyvet. Teljesen a hatása alatt vagyok még. Egyszerűen csodálatos volt. Lenyűgözött. A történet, a mondanivalója, mindaz, amit Malvina átélt… Végig vele voltam, miközben olvastam, mindent, amit tett, megértettem, és egyszer sem éreztem azt, hogy én magam talán máshogy csináltam volna ezt vagy azt.
Egyszóval a történet rendkívül megható, egyszerűen… csodálatos. Fölösleges is beszélni róla, ezt el kell olvasni!

Nem rossz regény, de közel nem volt olyan hatással rám, mint a Hadd mondjam el….
(Bővebben a linkeknél.)

Egyszerűen imádtam. Az első sortól kezdve az utolsóig lenyűgözött, teljesen a hatalmába kerített. Azt hiszem ezt a könyvet nem is lehet egyszerű szavakkal jellemezni, hanem át kell érezni a mondanivalóját…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Pedig én csak egy rövid könyvecskét kerestem, amit elolvashatok a két órás repülőút alatt…
Igazából kinek is szánták ezt a könyvet? Azoknak, akiket szintén családon belüli erőszak ért? Vagy azoknak, akiknek még sosem volt a könyvben leírtakhoz hasonló élményük? Azt hiszem, egy kicsit mindkettőnek. A regény tanulsága egyértelműen az, hogy kiáltani kell illetve segíteni kiáltani, ha valami rossz történik.
A regény nyelvezetétől nem kell sokat várni. Nincsenek világmegváltó filozofálgatások, de mivel az elbeszélő egy tizenhárom éves lány, nem is hiányoztak. Ennek ellenére van benne pár jó poén, amiken lehet mosolyogni, de egyértelmű, hogy az írónő nem a humorra tette a hangsúlyt.
Nem volt tapasztalatom családon belüli erőszakkal, pedofíliával. Nem ismerek olyat, akinél ennek még csak a gyanúja is felmerülhetne. Épp ezért borzalmas és hihetetlen volt olvasni, ahogy Malvina családja elfordul tőle, cserbenhagyja őt a történtek miatt. A szülein nem lepődtem meg, rajtuk eléggé lehetett érezni, hogy korábban sem foglalkoztak sokat Malvinával, de hogy még a bátyja, Paul is lelépjen, akivel korábban mindent meg tudott beszélni… Mégis, a nagymama karaktere volt a legszörnyűbb, aki nem hogy kiállni nem mert az unokájáért, de még segítette is a férjét.
Ami lehúzta a könyvet, az a vége. Nekem a Hadd mondjam el… befejezése sokkal jobban tetszett, itt… nem is tudom, olyan cukrosnak éreztem. Lehet, hogy ez így van a való életben is, de olyan furcsa volt, hogy amint Malvina elmondta, mik történtek vele, egyből tovább is lépett (vagy legalábbis a végén, a dőlt betűs szövegből nekem ez jött le).

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Elképesztő, komolyan.
A Móra kiadó Tabu könyvei olyan lelkiséget mutatnak, amit manapság nehéz találni…
Döbbenetesen valószerűen mutatta be Malvina életét. Hosszú idő óta ez az első könyv, ahol végre teljes mértékben hiteles a tinilány stílusa, gondolatai; a legtöbb könyvben – pl. Holnap más leszek – azt éreztem, mindez mesterkélt, és ha a karaktert nem hiszem el, akkor sajnos semmit.
És akkor a történet: sosem értettem, hogy az alattomos, pedofil családtagok hogyan tudják ilyen könnyen elérni a gyereknél, hogy hallgasson, hát, most megkaptam a választ, már értem, és nem bagatellizálom el. (Eddig hajlamos voltam kicsit „lesajnálni” azokat, akik hallgattak, mondván, hogy tyúkeszű, ha olyat véd, aki megalázza és bántja.)
Olyan szintű csendes lelki hadviselést folytatnak ez ellen a szegény lány ellen több oldalról is, hogy csoda, hogy emberként tud gondolkodni még! >:/
Az ilyen nyitott szemmel szemet hunyó gyenge szutykok pedig még kevésbé emberek a szememben, sosem tolerálnám a környezetemben, mérgezőek.

Úristen!
És vannak ilyen beteg emberek, hihetetlen. Vááá.
A nagyit is nyakon ütöttem volna, ő sem volt különb. Tudta mi folyik ott a mellette lévő szobában!!! Az lenne az elsődleges, hogy bármit feláldozok, ha az unokámról van szó. De ő nem, mert félt..hihetetlen.
A szülőkről ne is beszéljünk! A gyerek biztos nem viccből talál ki egy ilyen dolgot. Még őt hordják le érte. Jesszus.

Még jó, hogy Malvinának ott volt Lizzy, Zakó, Bitschek néni és támogatták őt! Meg a végén a nővére.

Sosem olvastam még ilyen témájú könyvet, de ez nagyon felidegesített. Utálom az ilyen (nagypapa típusú) embereket! Undorító! Hogy tehetik ezt?

Nagyon… hatásos könyv lett. Még sosem olvastam családon belüli erőszakról, de úgy érzem, ez úgy volt jól, ahogy volt. Eszembe sem jutott abbahagyni, addig olvastam, amíg el nem fogytak a sorok.
Nagyon jó volt, hogy az egész jelenidőben íródott ( a visszaemlékezések kivételével, amiket szintén nagyon kedveltem), így valahogy az egész még jobban átjött. A vacillálás, a rettegés, az, hogy tényleg nem meri Malvina elmondani ezeket a dolgokat.
Hogy is mondhatná ki könnyedén a történteket?
Azt hiszem, nekem is gombóc nőne a torkomban…
De tudnunk kell beszélni róla. Muszáj beszélni.