Egy ​magyar regény 61% 24 csillagozás

Tetszik a cím betűkből álló őzfeje a borítón. Még ha idegennek is éreztem a naplószerűen rögzített események közé tévedt őzet, s unikornist. Mint a beleszőtt zsidó szálakat. Idegenül hatnak, találni kell hát rájuk valamit magyarázatnak. S aki keres talál. Még ha agancsuk ajtón be nem férhet, karcsú testük gúnyát nem kaphat. De hát őz… vagy szarvas? Ki kit szarvaz? Rövidsége, nyílt vagy burkolt képei, állati vagy nem állati primitívsége (kié? műé? emberé? szavaké?) egyszerűsége ellenére is szétszálazhatatlanná sokasodott. Tudja az ember, magyar olvasó hogy ne tudná, hogy Móriczról szól. Leányfalu, csibe és hasonlók… Nem kell, hogy kimondja, így is működik. És épít rá, hogy mindez tudott. Hiába naplószerű, azért itt a tényadatok mit sem érnek. Több annál, mint amit kimond, mert: ének. Erőteljes, durva, profán dal. Nem, nem tudtam e regényt szeretni, de megrázott a mosdatásos jelenet súlya. Hogy kegyelem, kinek megadja az Úr, hogy övéjét halála előtt utoljára kimosdassa, ne ragadjon bele a húgyba, szarba.

https://www.youtube.com/watch…

Olvastam róla sok negatívat.
Számomra sokkal több a szövegben a pozitív. Igazán ötletes és eredeti a fikció keretein belül írni Móricz Zsigmond utolsó néhány évéről, a kései művek múzsájának elképzelt szerepéről az író életében. Lányai alakja jól leírt, Kati , a szerető és múzsa együgyű, műveletlen és gyermeki karaktere szintén. Peti pedig, a fikció világán belül az író nevére vett gyermeke.
A huszadik századi vonatközlekedés, szállodai és falusi világ egyaránt megjelenik a műben.

Igen, nem szerves a kapcsolat a huszonegyedik századi szál és a huszadik századi között.
Igen, többször át kell gondolni, miért is ez lehetett a regény címe.
És igen, talán nem minden estben van meg a testiségnek a funkciója. Egy esetet tudok példaként említeni: amikor a lány a beteg édesapa testén a nemi szervet „veszi észre”.

Most látom, hogy ez a kötet a Libri kiadó első kötete volt.
http://barkaonline.hu/megkerdeztuek/2568-megkerdeztuek-…

Nem életem regénye az Egy magyar regény, de egyvalamit el tudott érni: Nem nagyon akartam letenni. Kezdésnek nem rossz, befutott íróktól olvastam már sokkal rosszabbat is! A regény végkifejleténél együtt éltem-éreztem a szereplőkkel. Ha valóban csak ez az egy mű jelent meg a szerzőtől, akkor innen üzenem neki, hogy kezdjen el dolgozni! :)

Nehéz erről a könyvről okosat írni, mert nagyon megoszlanak a vélemények kritikákban, olvasói értékelésekben is. Oszt 20 év múlva kiderül, hogy remekmű, én meg itt állok megfürödve.
Aprólékos, leíró stílusban ismerhetjük meg MZs utolsó éveit, Katival való kapcsolatán keresztül. Annak ellenére, hogy 160 oldalon 8 év eseményei pörögnek nem szaggatott a történet, ez nagy erénye a könyvnek. Másrészt beleszövődnek a szövegbe az író személyes beleszólásai, emlékei, ami engem inkább értetlenné tett. Váratlanul csapnak le ezek a szövegrészek, nem érzem benne a rendszert, nem tud hozzászokni a szemem, hogy zökkenőmentesen olvassak tovább.
Mindenesetre vannak a könyvben jó, élvezetes részek, máskor meg csak úgy történik a semmi. Lehet, hogy egy jó kis novellát vesztett a magyar irodalom.

Önmeghatározások

Az egykori főszerkesztő, Tel-Avivból Jaffa felé gyalogolva a parti sétányon, hirtelen ötlettel betért egy helyi bárba, és rendelt egy sört. Álmában sem gondolta volna, hogy honfitársába botlik ott, a későbbi szerzőbe. A villanásnyi diskurzus után, amire idővel már senki sem emlékezett, a szerző elküldte kéziratát az akkor már leköszönt főszerkesztőnek, aki – miután elolvasta az írásművet – elhatározta, hogy könyvet csinál belőle, amint teheti. Miután többedmagával új kiadót hozott létre, a szerző könyve lett az új házasság első közös gyermeke. A könyv keletkezéstörténete regénybe illő história egy szinte valószerűtlen találkozásról.

Az is meseszámba ment, amikor „az idősödő, testes úriember”, miközben Pestről Budára sétált a két városrészt összekötő hídon, találkozott a nála több évtizeddel fiatalabb, hiányos műveltségű és szociálisan is hátrányos helyzetű utcalánnyal. A férfi lebeszélte a lányt, hogy a Dunába vesse magát, majd egy kopott hotelszobában ágyba bújt vele. Később pedig a lányává fogadta. Ezzel vette kezdetét egy különös szerelem. Történet, amit titkolni, rejtegetni kellett a társadalom rosszalló tekintete elől.

A két szokatlan egymásra találás lehetővé tette, hogy a narrátor – aki a kétezres évek elején egyik pillanatról a másikra a testvérével együtt összepakolt, és kitelepült Izraelbe – elbeszélje személyes történetét. A két fiú sosem értette, hogy a szülők miért kezelik betegségként saját identitásukat, miért titkolják zsidóságukat. Miért nem vállalják azt a részt magukból, amely a fiukban éppen emiatt csak külön utakon, tőlük függetlenül született meg. A kisebbik fivért komolyan érdekelni kezdte a család elfeledett históriája. Tanulságot, összefüggéseket keresett. Gyanúsnak találta, hogy egyazon tőről fakad mindkét nagyapja halála – akik 1944-ben a munkatáborokban vesztek oda –, az apa csodás megmenekülése a gettóból és a testvér tragikus halála a felrobbantott jeruzsálemi buszon.

De vajon mi köze van ehhez Móricz Zsigmondnak? Azon kívül, hogy a családi relikviák közül előkerült egy dedikált kötet. A valaha élt egyik legnagyobb magyar írónak valóban volt egy kései viszonya Littkey Erzsébettel, becenevén Csibével. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében. Az is igaz, hogy a lánynak született egy fia, Imre. Az író örökbe fogadta őt is. Hogy ez a kisfiú végül is Móricz vér szerinti gyermeke lenne, valószínűleg nem több puszta szóbeszédnél, azonban a kétségbeesésében öngyilkosságra készülő lelenclány és a sikeres író titkolt románca tökéletes regényanyag. Barna Dávid számára mindenképp érdekes.

De miért foglalkoztatja a szerzőt, Barna Dávidot ez az útszéli rege? Talán a súlyos elfojtások drámája izgatja. Ahogy a legkisebb fiú, akiről feltételezzük, hogy maga a könyv írója, egy rendkívül komplikált történetbe született bele, úgy Petike, a regénybeli író örökbefogadott gyermeke is homályos identitású. Egyikük sem érti, miért nem lehet beszélni arról, ami a múltban megesett, és számukra érthetetlen módon kihatással van rájuk is. Valahonnan el kell indulniuk, hogy megtalálják önmaguk helyét. Mindenki szeretné tudni, hogy ki volt tulajdonképpen az, akitől szokásait, viselkedésmintáit eltanulta. Móricz Zsigmond és a Csibe pletykaszagú „sztorija” ahhoz kell, hogy Barna Dávid éles fénybe állítsa családtörténetének kulcsfontosságú mozzanatait.

Az irodalmi bulvárhír – vagyis hogy Móricz örökbefogadott fia egyben vajon vér szerinti leszármazottja-e – alkalmas arra, hogy a regény alkotója a saját történetét álruhába öltöztesse vele. A szerző a szerelmi viszonyra építi a regény fő cselekményszálát, és ezt keretezi be a személyes történettel.

Az Egy magyar regény pár szereplős kisregény, amelynek fejezeteit pontos időmegjelöléssel nevezte el az alkotó. A dátumok ok-okozati kapcsolatot feltételeznek az egyes részek között, de nincs meg bennük a markáns egymásra építkezés, látszólag hevenyészetten csapong ez az időszerkezet. Természetesen halad előre, de a következetesség helyett inkább a rostáló emlékezet, a benyomások szeszélye viszi előre a cselekményt.

Barna Dávid első munkája a hagyományos értelemben véve nem elbeszéli az eseményeket. Jól megragadott képekből, hangulatokból, mozdulatokból áll össze. Néhány apró, jelentéktelennek tűnő részlet is hangsúlyos helyet kap ebben a rövid históriában. A négy és fél éves Petike magányos csellengése a szolnoki szálloda folyosóin. Móricz vér szerinti lányának szembesülése haldokló apja meztelenségével. Mintha maga a szerző is a homályban tapogatózna története hitelességét illetően. Ezért a valószínűre fűzi fel a valóságot, és az impresszióiból alkotja meg önmaga mítoszát, végül színpadiasan belehelyezkedik az általa megírt igazságba. Barna Dávid a Móricz-féle »liezon« felhasználásával tulajdonképpen azt mutatja meg, hogyan jön létre a valóság mozaikjaiból a fikció.

Bármennyire is régimódinak tetszik a regény főszála, egy percig sem érezzük avítt, nehézkes prózának. Meglehetősen összetett nyelven íródott az Egy magyar regény. Jól megférnek egymás mellett a rövid, szikár mondatok és a részletgazdag, hosszú elbeszélések, a nyers naturalizmus és a költői, látomásszerű képek.

Különösen vegyes hatást érnek el a testi szerelmet megmutató leírások, amelyekben a szerző olykor nem riad vissza a szexualitás nyers, közönséges megfogalmazásától sem, máskor pedig az érzéki kielégülés szemérmesen meghitt pillanatait ragadja meg. Ebben az intim közelségben rajzolódik ki a legjobban a testi vágyait megfékezni képtelen öregedő férfi és az együgyűen ártatlan fiatal lány kölcsönösen kiszolgáltatott kapcsolata.

A szereplők karakterének kidolgozatlansága viszont hiányérzetet kelthet az olvasóban. Nehezen érthető például, hogy a „nagybácsi” miért hiszi el a lánynak, hogy tőle van a gyermek. Ahogyan az sincs megindokolva, miért mondja a lány, hogy a férfi a gyermek apja. Miért nem tűnik fel senkinek a nyilvánvaló tény, hogy az apukának nevezett férfiban az atyai szeretetnél több van fogadott lánya iránt. Nincsenek megfelelően kibontva – és ezért megalapozatlannak tűnnek – a szereplők ragaszkodásai és vonzalmai. A történet hitelességét csupán maga a pletyka élteti, annak ismerete nélkül azonban kevésbé tűnik hihetőnek, hogy minden megeshetett akár úgy is, ahogyan a könyvben szerepel.

Hibái ellenére szerethető mű Barna Dávid első regénye, aki megpróbálta egyben saját írói énjének megszületését is dokumentálni. Ráadásul a regénybeli identitáskeresésre a kiadó ügyes marketingfogással reflektált: nem tudjuk meg ugyanis, kicsoda ez a Barna Dávid. Miután kicsámcsogtuk magunkat azon, hogy vajon létező személyről van-e szó, vagy egy ismert személy alteregójáról, próbáljunk figyelni magára az alkotásra, amely szépen lassan elkezdi élni önálló életét.

Magával ragadó a sztori, bár zavart, hogy a végig nem tudtam, dokumentumregény vagy kitaláció. Csak most, az értékelés írása előtt vettem észre a légypiszoknyi magyarázatot a belső borítón, hogy ez fikció, és aki a valóságot szeretné, keresgéljen a levéltárban. Szerintem ennyire a közelmúltban élt, meglehetősen ismert íróról zavaró kitalált sztorit olvasni, ha már fikció, legyen bődületesen az, vigyék el az ufók a Marsra legalább. De így, amikor felismerem a tényeket a történetben, nem tudom kitalációként kezelni, ennyi.
Nagyon zavartak a naplószerű részletek, egyedül a pár oldalas magyarázatnak van értelme ebben a könyvben, hogy miért érdekli ennyire a szerzőt Móricz. A többi egy másik könyv. Óriási szerkesztői hiba, mert a szöveg szintjén sokkal jobb, mint a Móriczról szóló rész, egyszerűen szervesen be kellett volna illeszteni, vagy kibővíteni egy új könyvvé.
A szöveg nekem sokszor túl móriczos volt, mit akartak vele elérni, nem értem, engem idegesítettek a szóvirágok.
Ami még nagyon tetszett, az a szociográfiaszerű leírások a vasútközlekedésről, a szállodákról, a kávéházról. Hiába írja, hogy fikció, és sok kutatómunkát érzek benne.

Ez a könyv nekem olyan közepes, nem tetszett, de nem is utáltam. Nem is tudok mit írni róla, olyan semmilyen.

Merész címválasztás, nagy, korszakos jelentőségű kötetet ígér. Talán emiatt is vártam olyan sokat ettől a könyvtől. Összességében sajnos csalódást okozott. Erős ötleten alapszik, majd mintha félrecsúszna.

Egyébként már csak terjedelmi okból sem szerencsés a címválasztás, hisz inkább amolyan kisregény ez a könyv. Mégsem hiszem, hogy fricskáról volna szó. Szerintem a szerző csakugyan valami maradandót és értékeset szeretett volna letenni az asztalra. Véleményem szerint ez összességében próbálkozás maradt.
Vagy netán innen nézve válik mégis érvényessé a cím? Olyan ez a kis kötet, mint a mai magyar felhozatalból vont átlag? Többnyire tehát ennyire vagyunk képesek mi magyarok manapság? Nem tudom.

A könyv rövidsége ellenére is tele van leíró részekkel, apró-cseprő mozzanatok részletes leírásával, felsorolásával. És hiába vártam minden alkalommal, ezek a részletek nem bírtak sem többlet jelentéssel sem jelentőséggel.

Az egyenetlenül szétdarabolt privát szál kifejezetten érdekesnek tűnt, érezhetően nagy energia feszül ott, szerettem volna többet megtudni a személyes és családi drámáról, de az író a lényeget sajnos nem osztja meg velünk. Véleményem szerint a kötetnek az is jót tett volna, ha szimbólumrendszere picit világosabb.

Minden fogyatékossága ellenére is van valami üdeség ebben az írásban, kíváncsian tennék próbát a szerző egy későbbi kötetével vagy novellájával.

Nem vagyok benne biztos, hogy mindent megértettem első olvasásra. Mindenestre, ha durva is volt, de tetszett a regény hangulata. :)