"Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak…
Baráth Katalin remekbe szabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt…(tovább)
A fekete zongora (Dávid Veron 1.) 198 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2009

Kedvencnek jelölte 17
Most olvassa 14
Várólistán 150
Kívánságlistán 80
Kölcsönkérné 4
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Hogy mondjam, kalandregény. De nem úgy, hogy Tulipános Fanfan, vagy Monte Cristo grófja, hanem úgy, hogy minduntalan elkalandoztak fölötte a gondoltaim.
Nekem ez olyan keresett modorú. Olyan ahogy_azt_Móricka_elképzeli. Mondjuk, ezesetben ez akár rám is igaz lehet, a Mórickaság, úgy értem. Én legalábbis nem így gondolom a szecessziót. Meg nem így olvastam. Lehet, az én bajom.
Haragszom erre a könyvre, mert haragszom miatta magamra. Mert annyira szerettem volna szeretni.
Mintha nyárutó lenne, én kint barkácsolnék a virágos gangon, dédnagymamám pedig ott ülne mellettem, a macska pedig citromlepkéket üldözne a féltve őrzött rózsabokrok között, a kutya lustán ropogtatná a ládából kilopkodott diószemeket.
Ő pedig rákezdene egy történetre, a századfordulóról. Arról a korról, amelynek tárgyai ott vannak a mindig elvarázsolt kastélynak tekintett házban, a százesztendősnél is régebbi lim-lomok, melyeket ma már senki nem használ. Mesélt nekem erről az időről. Talán Veronka is ott volt bennük, egy álmos kisváros, napok, amelyeknek vége szakadt.
Én pedig csak hallgatom a történetet, látom magam előtt az egészet, a világot, ami ittmarad nekem. Minden rájuk emlékeztet.
Kegyed még nem hallotta Dávid Veron históriáját? Akkor azonnal hagyja a csillogó kütyüket, főzzön egy csésze jóféle teát, üljön le a tornácra, és olvassa el. Hiszen holnap miről fogunk diskurálni a piacon?
Jajj Katalin drága, hát kiskegyed végre megmutatta, hogy igenis lehet a fehérnépnek nem trendi, nem „nőcis”, nem „csajos”, nem ultragagyi, de még csak nem is nyálcsöppentős mai regényt írni! Minden oldalát élveztem! A szereplők, a milliő…imádnivaló! És ahogy magácska a krimiből vitzet csinál, a komédiából pedig krimit! Ötcsillagos!
Századfordulós, kisvárosi krimi, helyi illetőségű hús-vér emberekkel, irodalmi utalásokkal.
Tetszik a hangulata, tetszenek a nevek, szeretem, hogy egy olyan krimi világ született, amiben a pödrött-kontra –viaszkolt bajuszdivat , a barackpálinka, nagyvendéglők, Pisták és Zsike nénik szerepelnek whiskeyek, susibárok , mrs- ek és mr-ek helyett. Nem a család jóöreg szakácsnője készíti a felfújtat, hanem Vékonyné szaggatja a galuskát. Szeretem, hogy a monarchikus hangulatba alig érezhető, de elkerülhetetlen pátosz és jól kiérezhető, de nem tolakodó humor keveredik. Mert a tegeződés az nem a hey you, hanem amolyan szervuszkérlek, a globalizáció legfeljebb a monarchiát jelenti. A csajszik nem egy dögös manhattani butikban egy Manolo Blahnik cipőn, hanem az asszonyságok, búcsúban egy pár piros csizmán civódnak
Üdítő olvasmány és kicsit büszke is vagyok, hogy a svédes és az angolos (méltán sikeres)felvonultatott paletta mellett alakul egy jól definiálhatóan magyaros krimikörnyezet, ami elszakad a rendőrelvtárs és a cigánybűnöző vonulattól. Remélem, és nagyon drukkolok, hogy lesz olyan hosszú életű és sikeres is, mint a fent említett nemzetbeli műfajtársai. /azt meg zárójelben írom, mert ugyan, így az első könyv után elég merész jövőkép, de ugye legyünk optimisták, úgyhogy a logikai okfejtéseiben a szárnyát bontogató Veronnak olyan hosszú életet kívánok, mint az angol kolléganőjének, Mrs Marple-nek adatott, mindamellett, hogy nem követi a nyomdokát, hanem messziről tiszteli a tudá(lékonyság)át./
Ja és meg kell említsem, hogy egy elkalandozó pillanatomban eszembe jutott a BB, Veron és Pista okán;)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Hát én nem tudom se Hrabalhoz, se Agatha Christie-hez hasonlítani, csak maximum úgy, mint amikor a gólyára és a flamingóra is azt mondják madár. De szerintem nem is kell.
A helyszín, az álmos, poros kisvároska, számomra bejövős. A szereplők sokszínűsége szintén. Talán egy picit árnyalni lehetett volna őket. Kb a közepétől sikerült úgy ráhangolódnom, hogy míg ki nem végeztem, le sem tettem. Izgalmas volt. És nem jöttem rá a megoldásra.
Veron alakja izgatott. Egyfelől meghaladja korát modernségével, másfelől meg igencsak konzervatív bizonyos dolgokban. Arra pl. nem jöttem rá, ő miből jött rá, ki a gyilkos? Meg még egy pár dolog, csak nem akarom lelőni a poént.
Látszik rajta a kidolgozottság az utánajárás pl. az épületek leírásában, tetszik, hogy Ady szereplője lesz a könyvnek, még ha csak mellékesen is jelenik meg egy felolvasóesten.
Szórakoztató irodalom, és én szórakoztam. Kell ennél több?:)
Olyan ez a könyv, mint egy bűbájos ékszerdoboz. A gyönyörű külső mögött logikus cselekmény, eredeti szereplők, finom humor, fantasztikus hangulat bújik meg, mint megannyi apró drágakő. Az, hogy a magyar történelem egy korszaka a helyszíne, csak emeli a fényét.
http://amadea.freeblog.hu/archives/2011/03/06/Rejtely_Okanizsan/
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Imádtam!
A könyvtárban bent volt az első két rész, de mivel úgy véltem, nem fog tetszeni, csak A fekete zongorát kölcsönöztem ki. Régen tévedtem ekkorát. Az első néhány oldal meggyőzött arról, ez a könyv igazán nekem való. Olyan, mint egy puha, meleg takaró, amit évek óta használok és a testem körvonalához tökéletesen igazodott az idők során – semmilyen nehézséget nem okozott 2013-ból majd' a száz évvel korábbi korszakba belehelyezkedni.
Veronika igazán modern hölgy NŐ, aki belefáradt abba, hogy a különcséget leplezni kellene, s direkt kerékpárral közlekedik. Művelt, kíváncsi, éles eszű. Komolyan, száz évvel ezelőtt kellett volna élnem…
Ady miatt (a vonatkozások, illetve a felolvasás, az Elbocsátó szép üzenet) kapott egy fél csillagot (nélküle csak 9 pontos lenne – túl gyors volt az „Ákos és Veronka egyedül, este a csokoládélikőrrel” kulcsszavakat tartalmazó jelenet, illetve Giselle haja először szőkés-vörösként volt említve, később már csak vörösként).
Sempere_Targaryen: kezdetektől fogva, egy pillanatra sem kételkedve – Remete Pista rajongó.
Nahát, le vagyok nyűgözve! Nagyon jó kis krimi a Monarchia idejéből. Minden a helyén van, nincsenek elvarratlan szálak, izgalmas a krimi vonal, érdekes a korrajz. Külön tetszik, hogy olyan életszerű az egész, a vége nem egy heppiend, habár fény derül a gyilkos kilétére.
Dávid Veron nem egy Miss Marple, inkább egy Dr. Watson a maga tökéletlenségével, ám olykor hibátlan meglátásaival. Ő amolyan másodhegedűs főszereplő.
A környezet is inkább emlékeztet a Holmes-történetekre: a társadalmi és politikai élet sötét bugyrai kendőzetlenül feltárulnak. Azt gondoltam az elején, hogy ez inkább egy női könyv lesz, de aztán egyáltalán nem lett habos-babos regény belőle.
A végén meg a plusz két kis történet igazi meglepetés-csemege. Főleg a második. A kis belgával :) Remek ötlet volt az írónőtől, nevettem is egy jót rajta :)
Dávid Veron történetét nagyon üdítő volt számomra olvasni. Végre egy magyar környezetben játszódó, a magyar történelemből táplálkozó, kellően eszes és humoros könyv! Baráth Katalin ízesen ír, nagyon kellemesen, simogatja az ember lelkét.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ókanizsa napjaink magyarországi határától délre fekvő csendes kisváros és község, ahol valószínűleg Marika néni új fejkendője sem marad észrevétlen.
Ha pedig egy csendes vidéki kisvárosban gyilkosság történik, az azonnal felbolydítja a közösség életét. Ráadásul ha több gyilkosság is szép sorjában, akkor azt már nem is lehet szavakba önteni.
Baráth Katalin azonban nem rettent vissza a lehetetlentől, s részletekre is ügyelő, korhű ábrázolásban tárja elénk e megdöbbentő eseménysorozatot. A történet, a szereplők és a századelős hangulat harmonikus egységet alkot, s az írónő stílusa igazán kellemes, mondhatni „olvasóbarát”.
Egy szó, mint száz, nagyon hangulatos és fordulatos kis történetet „rittyentett” nekünk Baráth Katalin, s tapasztalva alaposságát a választott milliőben való előzetes elmerülés és a történetfomálás tekintetében egyaránt, azt gondolom, bízhatunk abban, hogy üde színfolttal gazdagodott a magyar szerzők palettája.
Bővebben és szubjektíven itt: http://byblos.freeblog.hu/archives/2010/10/05/Kisvarosi_gyilkossagok/
Népszerű idézetek
„Nocsak!” – jegyezte meg magában Veron, akinek még a legmeghittebb pillanatokhoz is akadt hozzáfűznivalója. – „Lehet, hogy engem most megcsókoltak?”
Harmadik rész, 3. fejezet
– Semmi sem teszi éleselméjűbbé az embert, mint az, ha el akar titkolni valamit – jegyezte meg. – Higgye el, tapasztalatból beszélek.
168. oldal, Freund Kiadó 2009
Hátsó Berta neve egyszerre két jellemzőjére is utalt. Az egyik házának az Annaliget végén való elhelyezkedése volt. (A másikra úrilányok – köztük Veron – nem is mertek gondolni.)
Fel nem foghatom, egyes férfiak miért olyan elbűvölőek a nap minden egyes percében, mások meg akkor se, amikor nagy szükségük lenne rá, és mindent megtesznek az érdekében. Biztos születés kérdése.
136. oldal (2010.)
… a harag meg a rosszindulat a sokszorosára növeli az ember erejét.
241. oldal
– Semmi sem teszi éleselméjűbbé az embert, mint az, ha el akar titkolni valamit – jelentette ki. – Higgye el: tapasztalatból beszélek.
164.
– Hát ez meg mi az ördög? – kiáltott fel, majd a doktor orra alá dugta a papirost. Vékony félhangosan olvasta:
– „Bolond hangszer: sír, nyerít és búg. Fusson, akinek nincs bora. Ez a fekete zongora.”
– Maga szerint mi a fityfene ez? Egy zongoraárus hirdetése?
Vagy egy mulatóé? – ráncolta homlokát a kapitány.
(…)
– Én… én azt hiszem, tudom, honnan valók a sorok. Ez egy vers.
A kapitány harsány kacagásban tört ki.
– Ez magának vers? – legyintett megvetően. – Az égvilágon semmi értelme. Nincsenek benne szép rímek, nem egyforma hosszúak a sorok…
– Emlékszik még, mit mondott, mielőtt elutaztam, és voltam olyan vakmerő, hogy a kezéért esedeztem?
Veron megállt. Csípőre tette a kezét.
– Hogy esedezett volna?! Hát én arra nem nagyon emlékszem! Lássuk csak, mit is mondott pontosan. „Maga nyilván megvárja, ameddig befejezem a tanulmányaimat, és akkor, ahogy mindig is akarta, feleségül jöhet hozzám.” – utánozta a fiút. – Ha ez magának esedezés, akkor én meg sírva könyörgök ebben a pillanatban. És még csodálkozott, amikor nemet mondtam!












