1Hullámon Bár 2 csillagozás

Dr. Szellen harmadmagával a Raffles szálló bárpultjánál kötött ki.

Jó hely, nem?, lelkendezett Gill mérnök.

Mittuom én, mitédekel engem?, válaszolta segítőkészen fülesnyúl.

Zöldszék, zöldbár. Csüccs a bárhoz, huppant le Dr. Szellen.

Komám! Azt áruld el nekem, miért lett Ön fülsenyúl?, ugratta Gill a mellette ülő ugribugrit.

Boriszom, fújtatott a pult mögé Dr. Szellen, lesz kedves a házi specialitásukból kilencet, a Konferenc számlájára. 212-eske (New York) vagyok. Biztosan salátalevelet eszegetett egész gyerkőckorában.

Dehogynemá, haggyatokmá!, mérgelődött fülesnyúl, lassított fintorral arcán és elkezdte kapirgálni orrán azt a pattanást, amelyik frissen nőtt.

Piás a kisöreg fölsenyúl, s ne legyek Dr., ha nem józan, kavarodott bele mondanivalójába Dr. Szellen.

Mitakartoktően, haggyatokmá!, bosszankodott fülesnyúl.

Jól van, nem kell felszívni a vizet fülesnyuszi. Igyatok inkább annak a … Konferencnek az egészségére.

Na – na vég-vég re-re – énekelte kánonban Dr. Szellen és fülesnyúl.

Csak nem sportolt?, kérdezte az elnök. Magának más feladatai vannak, kedves kollega résztvevő barátom. Vigyázzon magára.

Száznegyvenhatezernél tartok már!, próbálta meg a kérdőívekre terelni a szót Dr. Szellen.

Nem elég akkurátusan követni az előírásokat, azokat minden apró részletig be is kell tartani. Nem hanyagolható el a bizalmi kapcsolat törésével elénk táruló sivár személyi valóság sem. A maga pozíciójában éjjel-nappal dolgoznék a Konferenc jólétéért és bizalmának ápolásáért. Ne feledje, milyen kimagasló anyagi előnyt jelent a mai világban résztvevőnek lenni! Ezt én a helyedben jól megfontolnám, fejezte be a lelkisamponos fejmosást terrorpakolással az elnök.

Vernon, maga a rázás nagymestere. Nem hinném, hogy valaki jobb magánál, jelentette ki Gill mérnök, aki nem rejtette véka alá, ha tetszett neki valami.

Köszönöm az elismerő szavakat, válaszolta Vernon, az álnevén dolgozó bárfőnök.

Nem sértem meg, ha ugyan őszintén és tiszta szívből, de hasonlóan készítem én is?, kérdezte némi önmarcangolás közepette Gill.

Nem dehogy! Kifejezetten örülök, ha nevet miközben készíti.

Látja Vernon, pont ez az! Talán mégis van értelme földi létünknek, emelkedett fel Gill a bárszékről.

Mitbeszésztek ott, csönlegyenmávége!, bugyogta ki magából fülesnyúl.

Lulu ezzel szemben már négyévesen azon töprengett, milyen megterhelő az élet azoknak, akik kételkednek önmagukban. Akik nem bizonyosak mindenben, és sűrűlátott vendég náluk a kétely. A halálon gondolkodnak az élet értelmén. Tenni vágynak. Tartalmasan és türelmetlenül élnek. Az öregség állomásán egyszerre sírva és nevetve szállnak ki, ülnek le a peron padjára, s törlik meg zsebkendőjükkel szemüket, hogy megérezzék és elmormolják:

…már látni vélem, amint kopja- és családfámon két dátummá zsugorodom.

Félnek egy ideig, de aztán már nem. Újult erővel kelnek föl a hűvös padról, sáljukat megigazítják, és saját lépésük magányos neszezésével megint útra kelnek.