Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A hírmondó 6 csillagozás
Egy magányos aggastyán az első személyű elbeszélője ennek a regénynek: Zaurkan Zolak, egy kaukázusi nép – az ubihok – maradéka, hírmondója. És eleinte mintha keleti mesét, népe szájhagyományaként kapott históriát mondana el írókrónikásának: amikor meglódulnak az események, döbben rá az olvasó, hogy rettentő történelmi valóságot ismer meg. Egy száztíz éve elkövetett népirtás – ma úgy mondjuk: genocídium – története, amit Bagrat Sinkuba lejegyzett, azé a tragikus sorsé, amelyre az 1864. évi krími háború után a cári Oroszország és a szultán Törökországa kárhoztatta az ubih népet. Tegnap még háborús ellenfelek egyikének, az Orosz Birodalomnak útjában állt egy kicsi és szabad kaukázusi nép – mert termékeny földön, gazdag tájon élt, gyarmatosítók számára ígéretes tartományban, a másiknak, a Magas Portának bármilyen jövevénynép mindig jókor jött – mert friss emberanyag kellett a szüntelen háborúkban kivérző hadseregnek, és mert sok földönfutó kellett kényszermunkásnak, és minél több lány… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1974
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető
Várólistára tette 10
Kívánságlistára tette 5
Kiemelt értékelések
Ezúttal meglehetősen pontos a fülszöveg. Egy kicsiny kaukázusi nép tragédiája egy regénybe sűrítve. Mindez történelmi léptékkel mérve mindössze tegnap történt, hiszen az ubihok utolsó képviselői száz éve sincs, hogy kihaltak. Rendkívül színes és tanulságos történet, kiválóan elmesélve. Egy sajátságos kultúrát ismerhettem meg belőle. Bár az ubihok mindörökre eltűntek a történelem színpadáról, semmiképpen sem fölösleges megismerkedni velük, hiszen több velük rokon nép ma is ősei földjén, a Kaukázusban vívja harcát a fennmaradásért. Közöttük a legnagyobb, s talán legismertebb az abház, melyhez a szerző is tartozik. Nyilván ez is hozzájárul ahhoz a mélységes empátiához, mellyel az ubihok tragikus sorsát ecseteli.
Ákos_Tóth már helyettem is megdicsérte ezt a regényt, nincs hozzátenni valóm. Klasszikus eszközökkel megírt, egy csipetnyi romantikával fűszerezett, mélyen elgondolkoztató történet, a Világkönyvtár egy méltatlanul elhanyagolt kötete. Jó lenne, ha minél több moly megismerné.
A könyvtárban akadt a kezembe és magammal hoztam, nagyon tetszett. Egy nagyon megható történet egy nép kihalásáról. Az ubihok kihalása egy közeli esemény amit regényes formában mesél el a szerző. A kommunizmus a nagy szovjet unió sok kisebb népcsoportnak pecsételte meg a sorsát, beolvasztva őket a nagy orosz nemzetbe.
Népszerű idézetek
Nem, kedvesem, a nyelv nem pusztul el olyan könnyen, ahogyan te képzeled, mert a nyelv nemcsak az ember nyelve hegyén lakozik, hanem az ember bensőjében, s nemcsak az ember bensőjében, hanem ott él a fák, a vizek és a kövek bensejében is. Hiszem, hogy a földön, ahol születtem, ág az ággal, kő a kővel, csermely a csermellyel ubih nyelven beszélget ma is.
44. oldal
Isten egyenlőnek teremtette az embereket, csak pénztárcát adott nekik különbözőt.
134. oldal
Hegyek szülötte volt ez a fiú, olyan, mint a sólyom, amelyet megfoszthatnak szabadságától, de nem foszthatnak meg a vágytól, hogy fölrepüljön az égbe.
173. oldal
Ahhoz, hogy egy ember felnevelődjék, évek kellenek, ahhoz, hogy megromoljék, elég egy pillanat.
273. oldal
Jegyezd meg, fiam: a haza elveszíthet téged, de te soha ne vesd ki a szívedből a hazát.
281. oldal
Az idő tompítja a fájdalmat, fölszárítja a könnyeket, a feledés turbánját fonja az emlékezetre. Nagy vigasztaló az idő. Ha nem így lenne, talán az emberiség fele megtébolyodott volna már. Hogy minek akkor emlékezni, felkavarni a múltat, felidézni az ősök árnyait? Okulásul, fiam, a jó nevében, azért, hogy megóvjuk az embereket valami végzetes hibától, attól, hogy keserű megbánás legyen a jövőjük.
287-288. oldal
A halál poharát mindenkinek ki kell ürítenie, de a harctéren pusztuló vitéz neve fennmarad – nem véletlen, hogy a halálra sebzett ubih büszke éneket dalol, mielőtt lehunyná a szemét –, az pedig, kedves Sarah, igazi boldogság, ha valaki csöndesen elalszik otthona tűzhelyénél, miután elbúcsúzott övéitől, hosszú és boldog életet kívánva nekik.
152. oldal
Van egy mese, amely azt mondja, hogy a fák panaszra mentek egyszer Istenhez. A fejszét szidták. Isten így válaszolt: „A ti fajtátok pedig – fából a nyele.”
260. oldal
De itt, a tömlöcben, még a fiatal foglyok is megtanultak észrevenni olyan hétköznapi semmiséget is, mint egy légy röpte, vagy egy virág nyílása a sziklahasadékban.
268. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov 69% ·
Összehasonlítás - Palotás Petra: Dacszövetség 99% ·
Összehasonlítás - Bakóczy Sára – Bányai D. Ilona – Cselenyák Imre – Fábián Janka – Gál Vilmos – Gáspár Ferenc – Hacsek Zsófia – Izolde Johannsen – Jezsó Ákos – Kapa Mátyás – Nemere István – Novák Andor – Schmöltz Margit – Soós Tibor – Szélesi Sándor – Trux Béla: Buda & Pest 95% ·
Összehasonlítás - Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső 95% ·
Összehasonlítás - R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 2. 94% ·
Összehasonlítás - Silingi Terézia: Ómama nyaklánca 95% ·
Összehasonlítás - Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert 95% ·
Összehasonlítás - Jókai Mór: Mire megvénülünk 93% ·
Összehasonlítás - Gárdos Péter: Semmelweis Ignác rövid boldogsága 92% ·
Összehasonlítás - Budai Lotti: Édes lázadás 93% ·
Összehasonlítás