Vendégkönyv 82% 48 csillagozás

Ki kell találnom, az én vendégeim mely archetípusba tartoznak, illetve ha nem, akkor újakat kell kitalálnom hozzájuk, ami szórakoztató. A kártyapartikat meg most újra irigylem- a nagyim még rendes házat vitt, heti kártyapartin gyűlt össze a falu tanítója és dokija, a szépen felöltözött és kifrizurázott feleségeikkel, prezentálva a könyvben leírt menüket. Anyáék is összejártak kártyázni, de már rendszertelenül, kisebb rákészüléssel. Én meg olyan defektes vagyok, hogy kártyázni sem szeretek- veszíteni nem tudok, viszont nincs logikám :-) Akkor is akarok kártyapartikat tartani! (És kipróbálom a sajtos rudat, az elsőt, a nagymama receptjét- remélem tényleg nem szárad ki)

Bächer Iván könyve olyan mint egy lazán elkészített, igazi férfiasan kimunkált leves. Összekészítve minden amitől ízes lesz és feledhetetlen. Benne van az egész élete, a szokásai, a családi kötelékei, a múltja és a jelene. Barátok, családtagok, szülők, nagynénik és egyéb feledhetetlen hozzátartozók és vendégek gondosan kategorizálva(a kutyás, a turbó, a tapintatos tisztaságmániás, a gyászmunkás, az író, a szomszédülő). Nagyon élveztem ebben a könyvben is mindazt ami annyira jellemző rá, azt a tudatos műgondot, amellyel megközelít bármilyen témát. Kedvencem a krumplileves, amely legalább 9 rokon ízeinek, szokásainak felhasználásával készült.
Olvasás közben nagyokat nyeltem és ha nem késő este lett volna el is kezdet volna főzni mondjuk egy jó kocsonyát, vagy korhelylevest. Így csak kimásolta egy-két receptet. Ételek és az élet receptjeit.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kicsit olyan volt, mint egy leltár. Vendégtípusok és vendégváró ételek sora. Voltak benne részek, amit nagyon élveztem olvasni. A bulik leírása néha nagyon emlékeztetett régebbi önmagamra. Új recepteket is tanultam belőle. Bevallom, most tudtam meg, hogy honnan ered a székelykáposzta elnevezése. De még most sem tudom, mit jelent egy leves legírozása. Itt felénk ilyent nem csinálnak, vagy nem így nevezik. Végigkísérhettük egy ember életének változásait: ha nincs meg a régi társaság, néha az utcáról próbál vendéget fogni, ha nincs már kert, de a grillezést nem tudja abbahagyni, aki nagyon rákapott, megtalálja a helyét és a módját egy másfajta sütögetésnek.

Olvastam már Bächer Ivántól, kedvelem is a történeteit, de most nem a kizárólagos történetmesélős oldaláról mutatkozott be. Szeretem még mindig, de a korábbi olvasmányaim, a családtörténet meséi állnak inkább szívemhez közelebb.
Nagyon szimpatikus ez a "lazaság", ez a laza alaposság, amivel összeválogatja pl. a kocsonyához való alapanyagokat; vagy azoknak a véletlen momentumoknak az elénk tárása, amely különféle ételeket, pl. tésztasalátá(ka)t szül, vagy van olyan véletlen is, ami kamratakarításnak van álcázva, az meg frankfurti levest eredményez…
És az is nagyon szimpatikus, ahogyan egy-egy rokonhoz, ismerőshöz fűződő emlékeiből, mint kötelező hozzávalókból, krumplilevest főz… Bevallom, én eddig nem rajongtam a krumplilevesért, de talán az ilyen módszerrel elkészítettet másként, más szájízzel fogom kanalazni.
Kedves könyv, talán nem is született hasonló még a maga nemében. Szomorkás, nosztalgikus, melankólikus, kicsit adomázó hangulatban tárja elénk a vendéglátás, vendégeskedés morfológiáját. Kicsit elgondolkoztam, vajon én és a hozzánk érkezők melyik típust képviselnénk, de valószínű, e téren még kevés a szerzett tapasztalatom, így tovább gondolkozom, és járom szorgalmasan a vendégségeket ill. fogadom a vendégeket …

Három kihívásra jelöltem elolvasottként:
Elsősorban a Vendégkönyv Bächer Ivánnak kihívásra, és a másik két magyar kortárs olvasókampányhoz:
Magyarok előnyben
Vásárolj két könyvet! – Kampány a magyar ÍRÓKÉRT

Egy kis fűszerszámot elbírt volna, de ehető.

Tetszettek a receptek, szinte az étel ízét is éreztem a számban, láttam magam előtt a vendégtípusokat, a sürgölődő, de ugyanakkor magányos emberkét, a szituációkat, amiket megmosolyogtam. Bächer úr valamit nagyon tud. Írni. Mesélni. Az életet. Nagyon tetszett ez a könyve is.

Épp vendégségben voltam, amikor olvasni kezdtem, tehát egy új vendégfajtát honosítottam meg az olvasó vendéget. Mivel vendégségben nem illik túl sokat olvasni, azért itthon fejeztem be. Valóban nem egy sodró lendületű könyv, hanem egy csendes, anekdotázó, poharazgatás közben elbeszélt – de olyan jól adta vissza a fiatalkoromban megélt zsúrok, vendégségek hangulatát, hogy csak na.

Régóta szemezgettem már vele, é kicsit sem bántam meg, hogy most végre elolvastam. Nagyon érdekes, ahogy jellemzi a különböző vendégtípusokat. Jókat mosolyogtam, mikor egy-egy résznél magamra ismertem. :)
Ez volt az első Bächer Ivánom, de azt hiszem, lesz még.

Ismét felmerült, hogy de jó is lenne megtanulni főzni..! (Amennyiben anya beengedne a konyhába..)
A receptek egymás után kicsit unalmasak voltak, de a másnapvendég és Kati történetére való visszaemlékezés kárpótolt mindenért. :)
Már a nosztalgia kedvéért is érdemes elolvasni a könyvet, többször előfordult, hogy legszívesebben felhívtam volna a barátokat, hogy akkor dobjunk össze gyorsan egy házibulit. :)

Ez alapján gondoltam én, hogy Bächer egy könnyed, jó humorú ember, erre eléggé rácáfolt rövidke találkozásunk alatt, de még reménykedem, hogy csak rossz kedve volt. Maga a könyv tényleg jópofa, jókat mosolyogtam rajta, időnként kaccantottam is egy-egy ismerősen humoros vendég- avagy vendégségtípuson.