A ​második ének 5 csillagozás

Babits Mihály: A második ének

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ez ​a négy felvonásos mesedráma 1911-ben készült, de Babits Mihály csak a harmadik felvonást tartotta méltónak arra, hogy nyilvánosság elé bocsássa; ez a harmadik felvonás Vihar címen 1911 október 1-én jelent meg a Nyugat-ban, később pedig, 1928-ban ismét kiadta az Összes Versek között. A Nyugat-ban kiadott harmadik felvonás elé a következő bevezető sorokat írta: „Ez a költemény harmadik felvonása egy készülő mesedrámának, amellyel talán valamelyik színházunk is kísérletet tehet. A mese, mely egészen sablónos, egy balatoni mondán és a jó Garay ismert versén alapul a kecskekörmökről és a tihanyi ekhóról. Az első felvonásban a dalos pásztor „aranyszőrű kecskéket őriz Tihany fokán”, míg a király meghallja bűvös énekét és elhívja őt a beteg királylányhoz, hogy dalával felvidítsa. Ez ama véletlenség, mely minden dalos életében egyszer előfordul. A második felvonás azt adja elő, hogyan gyógyítja meg a pásztor dalával a beteg királylányt. Hősiesen, mert sikertelenség esetén a halál vár… (tovább)

>!
Nyugat, Budapest, 1942
104 oldal

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Lizli>!
Babits Mihály: A második ének

Nem volt a legjobb műve, ezt Babits is tudta, nem véletlenül nem adatta ki. Sok volt a felesleges körítés, de mégis olyan aurája, hangulata volt, hogy erőlködés nélkül elpityeregtem rajta.

mosolytó>!
Babits Mihály: A második ének

A harmadik felvonás valóban jobb, mint a többi, az sokkal komorabb, mélyebb, nagyobb értelemmel bír. Viszont az utolsó közelít a legjobban hozzá. Az első kettő még inkább a valódi mesei érzetet adja.
Másfajta mesedrámát vártam, de nagyon élvezhető volt, végig érdekelt, mi lesz a vége, mi a megoldás, mi is a rejtély nyitja. Nem hosszú, de annál jobb.


Népszerű idézetek

mosolytó>!

AZ IFJÚ KIRÁLY
Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Harmadik rész

2 hozzászólás
mosolytó>!

A KIRÁLYLÁNY
Életedet unod, azért nem tudsz félni.
A PÁSZTOR
Dicsérem a halált, mert szeretek élni.
Halál az izetlen életben a fűszer,
s a nulla, amelytől becses szám a tizszer.

Második rész

mosolytó>!

A PÁSZTOR
Itt sző az élet ezer szála –
és ezer életnek ezer a halála.
Mert ami csak élhet, mind a halálért él:
a bogár, amelyre gondtalanul léptél,
a virág, amelyet szedtél kötényedbe,
és amit az ajkad ízlelt, a kökényke,
a csillag, amely most elbútt a mennybolton,
a pásztortűz, mely majd este gyul a parton,
a nád, amely, hogyha nem fuj a szél, hallgat,
a szél, amely néha éjeken át jajgat,
mind élet és halál –

Második rész

SBeni99>!

Megmondom a titkát, édesem a dalnak.
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.


Hasonló könyvek címkék alapján

Heltai Jenő: A néma levente és más színművek
Füst Milán: Füst Milán összes drámái
Tersánszky Józsi Jenő: A kegyelmesasszony portréja
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Molnár Ferenc: Színművek
Gárdonyi Géza: Fehér Anna
Spiró György: Honderű
Parti Nagy Lajos: Molière-átiratok
Molnár Ferenc: Az ördög
Szigligeti Ede – Csiky Gergely: Liliomfi / Buborékok