Modern ​románc 84% 55 csillagozás

Egyedülálló könyv a maga nemében Aziz Ansari könyve, nem hiszem, hogy túl sokan írtak volna erről a témáról ilyen nézőpontból, ilyen szempontok szerint és ilyen lazán, könnyedén és viccesen.
Egy társkeresési, társkapcsolati modern ismeretterjesztő könyv, összehasonlítva benne a régi és a mai világ párválasztási technikáit, az országok különböző ismerkedési kultúráját, az ismerkedés és a kapcsolatok buktatóit, és fordulatait.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2016/09/aziz-ansari-modern…

A hasznos és a vicces tökéletes keveréke: szórakoztatva tanít.
Ilyen az, amikor a tudomány halál laza.
@Kutor ral közösen olvastuk, és egyrészt nagyokat derültünk rajta, másrészt rádöbbentünk arra, amit eddig is tudtunk: hogy mekkora mázlink van egymással. Egyik-másik tény ugyanis eléggé kiborított minket. Pl:
1) Ha ő nem ír 10 percig, akkor én nem írok 20 percig, nehogy azt higgye, hogy túlságosan érdeklődöm iránta játszma. Oh, really? Miért kell úgy tennem, mintha nem érdekelne, ha egyszer érdekel? Az emberek furák.
2) Nagyanyáinknak rettenetes lehetett. A velem egy házban lakó srácok mint elsődleges férjjelöltek? Oh, nooo.
3) Szakítás szöveges üzenetben. Nem számít, hogy 1 hétig vagy 1 évtizedig voltatok együtt. Ha annyira nem tiszteled a másikat, hogy odaállj elé, és azt mondd neki, hogy „Bocsi, de nekem ezért és ezért nem megy tovább.” az téged minősít.
4) Kémkedni a másik mobilja/emailje/Facebookja után. Ha ennyire nem bízol meg a másikban, akkor előbb gondold végig: miért is olyan alacsony az önértékelésed, hogy nem hiszed el a másikról: elég vagy neki? Ha alapos gyanúd van feltételezni, hogy megcsal, miért is nem ülsz le vele beszélgetni? Abban a pillanatban, hogy engedély nélkül belenézel a másik cuccaiba, elindulsz lefelé egy olyan lejtőn, ami egyenes úton vezet a kapcsolat végéhez.
5) A p*csszörnyek. Tudom, hogy általános jelenség…de…te jó ég, mikor vált azzá?

A végére egy saját jótanács:
Nőtársaim! Ha egy férfi írogat nektek, és nem az a helyzet, hogy van egy közös projekt/munka..stb. amiből haszna származik, az azt jelenti: a srác el tud képzelni olyan szituációt, amikor egymás ágyában köttök ki. Lehet, hogy komolyabbat kapcsolatot is szeretne, de alapvetően ez a kiindulópont. Ne lássatok bele semmi „jaj de édes, biztos a barátom akar lenni!”-t (kivéve persze, ha a srác meleg) mert csak szomorkodás lesz a vége.
Kedves Férfiak! A nőknek a mai napig a jelentős hányada tőletek várja az első lépést. Ne feledjétek: ha az Explorernek van bátorsága megkérdezni, hogy lehet-e alapértelmezett böngésző, akkor nektek is legyen bátorságotok randira hívni egy lányt! ;)

Még mindig nem írt vissza, pedig nincs hóakadály, nem ma van az évszázad legmelegebb napja, közlekedési balestről sem olvastam a neten a munkahelye környékén, szóval mi a búbánat akadályozhatta meg abban, hogy hajlnadó legyen végre megemelni az ujjacskáit, és bepötyögjön valami válaszszerűséget arra a halál fontos üzenetre, amit már minimum egy perce elküldtem neki messengeren? Lehet, hogy nem is érdeklem, lehet, hogy félreértettem valamit és különben is és egyáltalán? Világvége van emberek! Visszavontam, bocs, mégicsak vette maganák a fáradtságot, hogy visszaírjon, hű, mindjárt lejjebb ment a vérnyomásom, és kihordtam lábon két infarktust. A franc ezekbe a modern időkbe, hogy miért kell nekem ilyen hülyeségeken stresszelni magam, mennyivel egyszerűbb volt anno apáméknak, ő csak bementek a diszkóba, felszedték egymást és már dúlt is a love. Bezzeg nekünk ebben a rohadtul felgyorsult, csodakütyükkel felszerelt kis életünkben milyen nehéz megtalálni az igazit, ugye? Nos, a téma valóban fontos, a párkapcsolat egy olyan szegmense az életünknek, amely mindannyiunkat foglalkoztat (=szétparázzuk az agyunkat azon, hogy az úristennek nem találjuk sehol az igaz szerelmet, ha pedig vagyunk olyan rohadt mázlisták, hogy mégis sikerült, akkor azon, hogy ne toljuk már el a lépést), végigolvastunk egy szekérderéknyi szakirodalmat Popper Péteren át Pál Feri atyán keresztül a kedvenc újságunk szakirányú rovatáig, vagyis a súlyának megfelelően komolyan vesszük a témát. Azonban eljön a pillanat, amikor nem kicsit fáradunk bele mindebbe, és egyetlen vágyunk, hogy valaki helyettünk vegye már kicsit poénra a tárgykört, és akkor jön el Aziz Ansari könyvének az ideje. Mivel a stand-up nem tartozik a kedvenc műfajaim közé, fogalmam nem volt róla, hogy milyen híres művelője ennek a szegmensnek a szerző, csak arra figyeltem fel, hogy feltűnően sokan vannak odáig a moly-on ezért az írásműért, ezért adtam neki egy esélyt. És milyen jól tettem, mert istenien szórakoztam, miközben meglepően komoly tudományos kutatás eredményeit összegezte a témában a szerző, akinek isteni a humora, és abszolút közérthető módon osztja meg velünk, hogy milyen lehetőségeink vannak a digitális világban a párkeresés terén, és ez mennyiben tér el az előző generációk ezirányú tevékenységétől. Szórakoztatóan elgondolkodtató könyv a szerelem utáni hajszáról, kár lenne kihagyni az életünkből!
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2016/11/25/konyvkritika_a…

Érdekes és vicces tanulmány arról, hogy hogyan alakult át az emberek szerelmi élete pár évtized alatt. Ahányszor felmerült bennem egy kérdés a következő fejezetben, részben választ kaptam rá. :) Nekem nagyon tetszett. :)
Külön dicséret Holló-Vaskó Péternek a remek fordításért. :D @Disznóparéj_HVP kapsz egy képzeletbeli vállonveregetést a remek munkádért :D Továbbiak a blogon. :)
http://addicted-to-the-books.blogspot.hu/2016/06/aziz-a…

Nagyon vicces, érdekes összefoglalója a modern kori társkeresésnek.
Nagyon tetszett, hogy egy humorista írt egy ismeretterjesztő könyvet, mert sokkal lazább, és olvasmányosabb lett a végeredmény, mintha egy hivatásában kutatással foglalkozó személy tette volna. Ennek ellenére nagyon jól, és érthetően volt felépítve a könyv, és a megfelelő helyeken kellő tényanyaggal lett alátámasztva a mondandója.
Az eredeti megjelenés óta eltelt közel 10 év, érdekelne, hogy most milyen válaszokat kapna Ansari ugyanazokra a kérdésekre…

Igazából minden twitteren kezdődött, amikor is rendszeresen olyan véleménybe futottam bele, hogy a Master of None mennyire klassz, egyedi sorozat. Akkor még hatalmas hátránynak tűnt Aziz Ansari személye, akit csak egy remek szitkomból ismertem, mint egy idegesítő indiai mitugrász, aki folyton csak csajozik.
Aztán a Master of None jött, látott és győzött: tényleg klassz és egyedi. És az egész (vagy legalább jó nagy része) Aziz Ansari fejéből pattant ki és ez a korábban idegesítő fej nagyon érdekessé vált számomra. És hopp, meg is érkeztünk az okhoz, amiért el akartam olvasni ezt a könyvet.
Ami őszintén meglepett, hogy ez nem csupán egy vicces könyv, hanem egy vicces könyv értelmes tartalommal, tök érdekes volt. Az kicsit szomorú, hogy a szerelmi életem alapján lehetnék akár japán is, de összességében még sosem gondolkodtam el erről a témáról, és hát ez a stílus tényleg nagyon bejött (indokoltan sokat vigyorogtam az utóbbi napokban tömegközlekedési eszközökön). Remélem most már Aziz Ansari nem tűnik el az életemből, ha már így befészkelte magát. A könyv meg megy tovább egy kollégám felé, aki nem sokat olvas, viszont nagyon fog tetszeni neki, hogy a baszki megjelenhet nyomtatásban.

Azok táborába tartozom, akik nem tudják kicsoda Aziz Ansari, nem nézek olyan sorozatokat, amikben szerepel és nem is vonz az egész dolog sem. Így a borító számomra nem több, mint egy giccses-rózsaszínes kép, amit nem szívesen nézegetek. Ennek ellenére, nem rejtegettem volna a könyvet mások elől, hogy „jesszus ne lássák, mit olvasok”, mert egyik könyvvel sem tettem még ilyet. Véletlen, hogy ezt pont sikerült nagyrészt itthon olvasnom.
A belbecs miatt olvastam, a téma miatt. Amihez kellett az, hogy egy minimálisan érdekeljen a könyv és bele lapozzak. És pont a Japánoknál nyitottam ki, és akkor eldöntöttem, hogy nekem ezt olvasnom kell! Független attól, hogy pontosan miről is szól. Elolvastam a fülszöveget (mostanában egészen rászokok erre), és tetszett, gondoltam adok neki egy esélyt. Kihoztam a könyvtárból, és neki is álltam, azt hiszem, valami könnyedre vágytam, valami nem teljesen szakirodalomra, de azért nem regényre. És nos, ennek megfelel ez a könyv.

Bővebben a blogomban: http://jeffi-olvas.blogspot.hu/2016/08/aziz-ansari-mode…

Régóta nem olvastam hasonló könyvet, de ez valahogy nagyon vonzott. Talán arra voltam leginkább kíváncsi, hogy egy humorista mit tud kihozni a témaból. Igazából sokat vártam tőle, s szerencsére nem is kellett csalódnom. Nagyon jól szórakoztam, miközben olyan dolgokat, összefüggéseket értettem meg, amikről korábban nem volt tudomásom. Sokáig zavart, hogy Amerika-központú minden információ, bár belátható, hogy mi is pontosan arra haladunk. Aztán szerencsére ebben is történt változás, mivel ellátogatunk Japánba, Brazíliába és Franciaországba is. Ez volt a kedvenc részem. A könyv minden lapjáról süt, hogy a szerző nagyon komolyan vette a kutatást, s alaposan körbejárta a témát. Az illusztrációkból, diagramokból is pont annyi szerepel, amennyi a megértést könnyíti. Bár az utóbbiak színválasztása lehetett volna szerencsésebb is. Sajnos a nagyon apró betűk sem könnyítették meg az olvasást. Tetszettek Aziz beszólásai, megjegyzései, magyarázatai, illetve saját tapasztalatai. Rengeteg ismeret van a könyvben, mégis sikerült személyessé tennie ezt az egészet. Szórakoztató utazás volt a tények és a szerelem világába. Szívesen olvasnék még a szerzőtől.

Egy olyan könyvről recenziót írni vagy összegzést nem könnyű, ami nem egy történetet mesél el, hanem összegzés, tényfeltáró könyv.
Nehéz témát is dolgoz fel, de objektíven, jól körbejárva és néha viccesen előadva, hogy szórakoztató legyen.
Hamarosan bővebben is…

Tavaly bejött, hogy egy jónak tűnő polihisztoros könyvvel kezdjek, így idén is maradtam ennél, főleg ha volt itthon könyvem hozzá…
Nem ismertem az írót korábbról, nem láttam a sorozatot, csak pár figyeltem értékelését, és ha már benne volt az ajándékkönyvek között…
Az év egyik pozitív meglepetése, ezt már most mondhatom.

A könyv egyik legnagyobb erénye kétségkívül maga Aziz, a humorával és a közvetlenségével olyan gyorsan csúszott, mint egy könnyed szórakoztató regény. Tetszett, hogy először idősekkel beszélgettek, mert végül is valamihez viszonyítani kell a modernt. Hogy egy csomó szakemberrel is beszélt és olvasott tőlük, és a könyv végi nagy halom hivatkozást.
Érdekes volt olvasni, bár nem mindenbe jó belegondolni… Nem fogja megoldani a problémákat, de pár dolgon legalább elgondolkodhatunk, a párkapcsolatokkal, randikkal, online társkeresőkkel kapcsolatban. És a konklúzió legalább biztató…

Megj1: azóta láttam a városfejlesztési osztály első évadát: hát, örülök, hogy a könyv volt meg előbb :S
Megj2: olvastam a buszon is, azóta kölcsön van pszichiáter kolléganőnél :) aki meg mutogatja a kórházban, és a lánya lehet, hogy hivatkozik rá a dolgozatában. Szóval terjed az ige, de szerintem ez a könyv meg is érdemli…