A ​Lolitát olvastuk Teheránban 71 csillagozás

Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

A ​szavak hol gyilkos, hol vigasztaló erejéről szól Azár Náfíszi iráni írónő regénye: az a könyv, amely a legtöbbet tette azért az utóbbi években, hogy el tudjuk képzelni, milyen az élet (főként a nők számára) Iránban az iszlám forradalom óta. Náfíszi az Egyesült Államokban tanult, s az ottani iráni diákok körében ő is lelkesen vett részt az egyre hevesebb és erőszakosabb politikai vitákban: mindannyian egy új Iránról álmodtak, de ezerféle módon képzelték el hazájuk átalakítását.
S aztán „otthon” ő is „szemtanúvá” vált: közelről figyelhette, ahogy a szavak torz valósággá változnak. "Amikor az Államokban azt kiabáltuk, hogy halál erre vagy arra, az a halál inkább jelképes volt, elvont, mintha jelszavaink képtelensége arra lett volna jó, hogy még inkább ragaszkodjunk hozzájuk. De 1979-ben Teheránban ezek a jelszavak hátborzongató precizitással valóra váltak. Döbbenten figyeltem, ahogy minden álom és minden jelszó beteljesül – és nincs előlük menekvés.
Valami kis menekvés… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2007
556 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630779999 · Fordította: Sipos Katalin

Enciklopédia 47

Szereplők népszerűség szerint

Mr. Fitzwilliam Darcy · Jay Gatsby · Humbert Humbert · Lolita (Dolores Haze) · F. Scott Fitzgerald · Henry James · Arthur Herzog · Dzseláleddin Rumi · Omar Khajjám · Saul Bellow · Vladimir Nabokov

Helyszínek népszerűség szerint

Irán


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 118

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Nagyon-nagyon sokáig hagytam magamhoz közel és mégis távol heverni ezt a nagyszerű olvasmányt. Tudtam, hogy nagyon fog tetszeni és tudtam, hogy fel kell rá készülnöm. Mindkettőben igazam lett. Irán a nyolcvanas években egy értelmiségi asszony – és ifjú lányok – számára bizony nem leányálom. Ha előtte nem tanulmányozom át ezt, bizony felkészületlenebbül állok hozzá a témához.
Az alaphelyzet roppant érdekes: Náfíszí professzor összegyűjti tanítványait heti egy irodalmi beszélgetésre kötetlenül (és fátyol nélkül). Olyan nagyszerű alkotások kerülnek terítékre, mint Vladimir Nabokov: Lolita, F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby, Henry James: Daisy Miller / London ostroma, Jane Austen: Büszkeség és balítélet. Életem egyik nagy vágya, hogy hasonló érdeklődésű – és értelmi színvonalú – emberekkel valamivel mélyebben beszélhessek alkotásokról annál, mint a „Mit olvasol?” és az „És milyen?”
Ez a könyv érzékeny és szépirodalom kedvelő molyok számára ideális. Nem is tudnék ennél ideálisabbat ajánlani a témában. Persze érdemes előtte elolvasni a szóba kerülő műveket /bár nekem egyelőre Jane Austen munkássága úgy ahogy van, kimaradt, így is érthető volt az Austen fejezet – különös tekintettel Mr. Darcy-ra/.
Egyszóval AJÁNLOM MOLYOKNAK szeretettel.

13 hozzászólás
sophie P>!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Teljesen magától értetődő, ha egy Iránból megszabadult, irodalommal foglalkozó egyetemi tanár tollat ragad. Megörökít, emléket állít, meséli, hogyan mentek akkoriban a dolgok. Szóval értettem ezt a könyvet, de annyira nem kedveltem. Tudom-tudom. Nem véletlen a túlságosan óvatos fogalmazás, a körültekintés, az Iráni Iszlám Köztársasággal állunk szemben. Azzal kapcsolatban pedig – ha eddig nem – mostanában alaposan kiokosultunk: tényleg veszélyes üzem. Vigyázni kell a szavakra, főleg azokra kell vigyázni, illetve jobb csendben maradni.

Különben az a küldetés, hogy szigorú ideológiában nevelkedett és tartott lányoknak adagoljon valaki Nabokovot, Fitzgeraldot, Henry Jamest és Jean Austent, abban a közegben, ahol az irodalom egyébként is egyértelműen a Sátántól való – kivéve persze azt, ami Istennek tetsző – egészen kalandosnak és kockázatosnak látszik. Nagyon nagy vállalás ez, még ha a térbeli és időbeli távolságon megszűrve inkább a romantikája nyomakszik az előtérbe.

Azon túl, hogy nyilvánvalóan valamiféle memoár készült, lett egy irodalomtörténeti munka a vallás felől nézve. Lett egy kis történelmi áttekintés a 20. század végi Közel-Keletről. És valamennyire – nagyon kicsit – beleláthattunk a teheráni hétköznapokba is. Folyik az Irak-Iráni háború, bombázzák a várost, de folyik a tanítás az egyetemen (valahogy), az emberek jönnek-mennek, élnek. Nekünk ez felfoghatatlan. Szerencsére.

Hozzáírás:
Amiért mégiscsak kedveltem ezt a könyvet, az az, hogy olyan szeretettel beszél a könyvekről, az olvasásról, hogy nagyon kedvet lehet tőle kapni. És úgy látom, többen számolnak be ilyesmiről. Ki a Koránt akarta hirtelen elolvasni, ki a Lolítát, én Saul Bellow-hoz kaptam kedvet, és muszáj voltam közben elolvasni a Daisy Millert. Láttam, hogy van, aki jegyzi, miket nem olvasott még a felemlítettekből. @Juci készített polcot, igyekeztem kipótolni, de még így is biztosan van kimaradás. 86 könyv.
http://moly.hu/polcok/a-lolitat-olvastuk-teheranban-cimu-regenyben-felbukkano-konyvek

2 hozzászólás
pável>!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Ez az a könyv, amely a legtöbbet tette azért az utóbbi években, hogy el tudjuk képzelni, milyen az élet (főként a nők számára) Iránban az iszlám forradalom óta. Náfíszi az Egyesült Államokban tanult, s az ottani iráni diákok körében ő is lelkesen vett részt az egyre hevesebb és erőszakosabb politikai vitákban: mindannyian egy új Iránról álmodtak, de ezerféle módon képzelték el hazájuk átalakítását.

A perzsa írónő hármas fonatú varkocsba fonta történetét: életközeli riportok a fundamentalista Irán mindennapjairól keverednek feljegyzésekkel angol, amerikai írókról (Nabokov, H. James, Fitzgerald, Austen), mindezt Khomeini halála után Amerikába költözve egészíti ki magánjellegű iráni naplórészleteivel mozaikszerű, mégis egységes memoárrá.

Abszurditások futószalagja a nyolcvanas évek Iránja: még az Ezeregyéjszaka meséit is betiltják, a filmcenzor vak (s mint a megvakult rendezőt játszó Woody Allennél: egy titkár segíti tájékozódni, ő is interpretálja számára a filmet), naná hogy betiltják a Lolitát (is), miközben az életben a még fiatalabb lányokat is kiházasítják. Vagy mint egy megvalósult orwelli kép: a jól nevelt gyermekek reggelente meggyónják szüleiknek illegális álmaikat. A tanárnő pedig kényszerből próbapert rendez az egyetemen A nagy Gatsby és az iszlám állam között.
Az egyetemi oktatót a fennálló rend ráébreszti:
„Az irodalom nem mondanivalója miatt veszélyes a hatalomra, hanem fikcionalitáshoz való viszonya miatt.”

(2010)

Futóhomok>!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Esélyes nálam az év „leginkább mást vártam könyvére”. Mert mi is volt ez? Regénynek kevés, naplónak túlságosan szerkesztett, így berántottam az emocionális próza kategóriájába (és ha tudnátok, ezen mennyit gondolkodtam:):). A beígért központi téma – a 80-as, 90-es évek Iránja női szemszögből – össze-összekavarodott a világirodalom híres szüzséivel. Legtöbbször fókuszálatlan műelemzéseket kaptam – mintegy kitakarva a női sorsokat* –, amik sajnos számomra megmaradtak a filozofálgatás szintjén. Sajnálom. A Koránt viszont várólistára tettem.

*Persze eszembe jutott, hogy Náfíszi ezt csak így írhatta meg, hiszen sorstársai nehezebb pozícióba kerültek a tárgyalt időszakban, mint saját anyáik.

ddani>!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Náfíszí professzor beszámolója, számvetése iráni tanítóéveiről érdekes, jól megírt és fordított, sokrétű könyv. Regénynek nem mondom, bár sok valódi ember és regény szerepel benne, mégsem 'regénykedik', amennyire én ezt meg tudom állapítani. Se nem letisztult, se nem igazán dramatizált, naplószerű (de konkrétan nem napló), tematizált de így is mélyen megérinti az élet egyetemes dolgait. Ja és egyetemes, úgymint egyetemek körül forog, bölcsész-kultúrpolitikai krónika egy nagyon kemény diktatúra idejéről egy fokozott elnyomásnak kitett csoport hangján, egy női, vagy inkább sok női hangon.
Ezzel az Iránnal találkoztam már korábban, Marjane Satrapi képregényes önéletrajza, a Persepolis lényegében ugyanezt a forradalmi terrort dolgozta fel, és bár ez elég nagy átfedés, azért mégis egészen más a két mű nézőpontja. Itt egy szabad, világi előéletű felnőtt nő meséli el, nem kevésbé személyes érintettséggel, az egyetemi oktatás, a forradalom, és az irodalomórái történetét, valamint tanítványait.
Ez ugyanis egy iskolás, egyetemi bölcsész-történet, az elbeszélő és gyakorlatilag minden szereplő vagy akademikus, vagy diák. Beszélgetéseik az irodalmi tanulmányaikból indulnak, és oda is térnek vissza: Nabokov könyvei mellett ilyen központi szerepet kapnak még F. Scott Fitzgerald, Jane Austen, Henry James, Saul Bellow tárgyalt regényei. Nagy erénye a könyvnek (és énnekem nagy megkönnyebbülés), hogy bár a tárgyalt könyvek nagy részét nem olvastam, ez nem vett el a szöveg követhetőségéből vagy élvezetéből. Inkább szóltak ezek a könyvek és tárgyalásuk az őket olvasó szereplők életéről…
Ami pedig különösen érintett olvasás közben, az a könyv bizarrmód aktualitása, egyfelől mint a mai magyar valósághoz veszélyesen közeli szellemi közállapot nem kicsit sokkoló ráismerése, a vallási kultúrkampf, az autokrata uralom, az élet minden területének szabályozására törekvés, a nyugat különös tudathasadt elutasítása, egyáltalán az egész politikai őrület és a mindenkori áldozatok tablója. Hátborzongatóan otthon éreztem magam. Másrészt elővettem mindennek apropóján a Koránt, amit sosem akartam olvasni, de most szinte olvasásra jelentkezett, hogy az őrá hivatkozó mindenféle rettenet mellett a könyv is kaphasson hangot. Szomorúan kell konstatálnom, hogy se a Korán, se más hasonló vallási alapú elnyomásra hivatkozást adó könyv nem fog elolvasásra, értékelésre kerülni – ez talán intellektuálisan vállalhatatlan álláspont, de legalább tisztáztam magamban. Harmadrészt (időrendben: végül) a napokban lezajlott párizsi események, a nyomukban kialakuló 'politikai' állásfoglalások – mindez visszahatott a könyvre.
Önmagában is felkavaró és elgondolkoztató olvasmány A Lolitát olvastuk, és utólag úgy látom nem hogy zavarták volna a befogadást, sőt, érvényességét csak kihangsúlyozták ezek a véletlenszerű ám releváns körülmények.

Daniella78>!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Nekem Iránról mindig egészen sztereotipikus elképzeléseim vannak: csadoros nők, szakállas férfiak, iszlám szigor – ilyesmik. Aztán olvastam a Persepolis-t, ami egy klassz képregény és számomra reveláció értékű volt mindaz, amit megtudtam az iráni történelemről és az iráni életről (tök jó, hogy ezt nem kell leírnom, mert ’egy ember’ megtette a blogjában: http://konyvekplusz.blogspot.com/2009/06/marjane-satrap…). Kiderült, hogy imádják Michael Jacksont és a Doorst, rajonganak a jó filmekért és Azár Náfiszi A Lolitát olvastuk Teheránban c. könyvéből arra is fény derül, hogy mennyire élvezik az angol irodalmat és két pofára zabálják a kávés fagyit.

A könyv valójában Náfiszi, egy angol irodalmat tanító értelmiségi nő emlékirataiból áll össze, négy fejezetét négy legkedvesebb írója köré tematizálja: Nabokovhoz, Fitzgeraldhoz, Henry Jameshez és Jane Austenhez. Náfiszi az Iráni Iszlám Köztársaság megalakulása után, feladva állását, egyfajta olvasókört szervez, melyen angol/amerikai regényeket tárgyal hét tanítványával, beszélgetéseikből az izgalmas interpretációk mellett az iráni nők és értelmiségiek szörnyű sorsa, rettegéssel teli hétköznapjai is kikerekednek, a könyv mégsem panaszkönyv, s bár sokszor elpityeredtem, valahogy mégis reménykedő/keltő a vége.

Az első fejezet még a Köztársaság előtti liberális időkre emlékszik vissza, amikor szabadon hozzáférhetőek voltak a nyugati irodalom gyöngyszemei, kendő nélkül járhattak a nők, az egyetemen koedukált csoportokban tárgyalhatták meg olvasmányaikat a hallgatók, és nem kellett lépten-nyomon attól tartani, hogy egy kikandikáló hajfürt miatt megvesszőznek vagy szüzességi vizsgálatok sorának vetnek alá. Az olvasókörön minden nő megszabadul kötelező ruhadarabjaitól, „színekben törnek ki” és megalkotják a maguk Woolf-i saját szobájukat – engem nagyon megragadott ez a bizalmas légkör, hasonlított a mi olvasókörünk estjeire. Ezek az órák jelentették a lányok és Náfiszi számára is a határtalan szabadság lehetőségét egy olyan országban, amely minden választási lehetőségtől megfosztja polgárait, ahol a filmek főcenzora vak (hangfelvételről cenzúráz) és ahol a gyerekek kényszeresen jelentenek szüleiknek illegális (erotikus) álmaikról. (Minden, amit Iránról olvastam ezekről az időkről Orwell és Zamjatyin disztrópikus világát juttatta eszembe.)

Egészen meghökkentő volt, hogy az iráni nők egy percig nem botránkoztak meg Nabokov Lolitáján (emlékszem, hogy nálunk sokan nem voltak hajlandók elolvasni, szerintem álszeméremből), talán mert náluk épp akkoriban kilenc év volt a házasodási korhatár, így a tizenkét éves Lolita elrablása annyira nem volt megbotránkoztató számukra. A csoportot jobban lekötötte egy olyan olvasat, amit mi anno nem is érintettünk, ti. hogy az egyik individuum életét egy másik egész egyszerűen, eltulajdonítja. A személyes múlt hiánya nyomasztotta a legtöbb iráni nőt és értelmiségit, hogy önmagát csak más szemén keresztül képes megkonstruálni, nem ápolhattak intim viszonyt önmagukkal, testükkel – mindez az Iráni Iszlám Köztársaság tulajdona volt.

Fitzgerald A nagy Gatsby regénye, melyet épp a forradalmi idők kellős közepén tanít Náfiszi, teljes fölháborodást vált ki a konzervatív, Khomeini ajatollah elvakult hívei körében, ezért szó szerint egy bírósági tárgyalást szimulálnak egy előadás alkalmával. A harmadik részben Irán háborúban áll Irakkal, Náfiszi, Beauvoir-hoz hasonlóan, még bombatámadások közben is James Daisy Miller-ét olvassa, a regények ekkor inkább egy nyugalmas szigetet, a normalitás izolált kuckóját jelentik számára egy teljességgel felfordult világ közepette. Austentől pedig bátorságot tanulnak és önismeretet, lehetséges, hogy újra kellene gondolnom mindazt, amit most Austenről gondolok (pl. hogy unalmas), mert az iráni nők egészen elképesztő módon rajongtak érte, könyveinek szerkezetét a tánchoz hasonlították. Még táncoltak is hozzá.

A könyv persze nem csak a nők sorsáról számol be, némiképp érinti az értelmiségi férfiak helyzetét is, akik nem alakíthatnak ki intellektuális kapcsolatokat nőkkel, nem nézhetnek szerelmük szemébe és elvárás a szakáll viselése. A valódi iszlám hívők szintén nem voltak elragadtatva a vallás és az állam összefonódásától, az iszlám nők fátyolviselése szakrális aktus, kötelezővé tétele éppen ezt az isteni kapcsolatot tette egyszerű politikai jelképpé.

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, amely egyszerre szól az irániak méltatlan, elnyomott helyzetéről, a nők szenvedéseiről, ugyanakkor Teherán szépségéről és mindenekelőtt az olvasás hatalmáról, arról a mérhetetlen szabadságról, amit ezek a könyvek adnak, melyekből reményt, bátorságot és kifogyhatatlan örömet merítenek.

OlvasóMókus>!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Évek óta szerettem volna ezt a könyvet elolvasni, természetesen a címe miatt. El nem tudtam képzelni, hogy miről szólhat egy ilyen című könyv. Aztán nemrégiben céltalanul (vicces a céltalanul, kb. 50 rám váró Moly-os kihívással) bolyongtam a könyvtárban, megláttam a polcon és beleolvastam. Az első bekezdés után már vágtam is a hónom alá és jött velem haza és már a BKV-n el is kezdtem olvasni. Azt hiszem itt kell megemlítenem, hogy a Lolitát még nem olvastam. Imádok minden olyan könyvet, ami könyvekről, olvasásról, könyvklubokról szól. Ez a könyv ilyen szempontból egy icipicit mézesmadzag jellegű, ugyanis az elején azt hiszi mindenki, hogy végig a könyvklubbról fog szólni, de ez tulajdonképpen csak a kerettörténet. A könyvklubon és Náfiíszí professzor asszony életén keresztül megismerhetjük az iráni nők helyzetét Khomeini ajatollah uralkodásának idején, aztán a halála után követő változásokat. Tulajdonképpen nekem ez a rész is tetszett. De a legjobban az irodalmi rész nyűgözött le. Szívem szerint azonnal Nabokov, Fitzgerald és Woolf regényeket kezdtem volna olvasni.

1 hozzászólás
hablaty P>!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Van egy iráni barátnőm. 4 évig éltünk egy városban, nap mint nap találkoztunk. Beszélgettünk napi politikáról. Fecsegtünk női dolgokról, divatról, gyerek nevelésről, a Szulejmánról. Mindig Ô viselt a legtöbb sminket, és az Ő dekoltázsa a a legmélyebb. Ő volt a tarsaság lelke, vidám és vicces. De sohasem faggattam ki ezekről az évekről. Most nem élünk egy városban, én is elköltöztem…. Beszélünk rendszeresen skypon. Amikor legközelebb hívom, erről a könyvről fogok vele beszélgetni. Minden kérdést fel fogok tenni. Ezek a gondolatok kóvályogtak a fejemben miközben olvastam.
Nagyon szerettem ebben a könyvben azt, hogy a szörnyűségeket mindig oldotta egy egy irodalmi mű boncolgatása. Illetőleg hogy nem hatásvadász módon részletezi inkább csak szégyenlősen odaveti a leírhatatlan dolgokat. Sok mű felkerült az olvasandó listámra. Most újra megállapítom, hogy nincs okunk panaszra itt Európában.

NyZita>!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Van ezen a világon egy-két nagyon fura nemzet. Ezek egyike mindenképpen az iráni. Nem is feltétlenül e miatt a bizarr teokrácia-szerűség miatt, amiben élnek. Sokkal érdekesebb, hogy a múlt század elején enyhítettek a törvényerőre emelt kőkemény és hagyományokhoz hű vallásosságon, és kábé úgy éltek ott is a népek, mint bármely fejlett országban. Erre nem telik el ötvenvalahány év, és úgy döntenek, hogy márpedig ez nekik nem kell, és az emberek belemennek, hogy persze, jöjjön csak vissza a régi rendszer: elő az amerikaellenes plakátokkal, zárjuk be a mozikat, tiltsuk be a szinte komplett nyugati irodalmat (ami megmarad, abból is szigorúan satírozzuk ki az alkoholok említését illetve bárminemű szexuális utalást), az ellenkező neműekre ránézni sem szabad, ja és persze az ominózus fátyolviselés. Európai vagyok, a rendszerváltás utánról. Nekem ez egyszerűen értelmezhetetlen.

És akkor ott van ez az irodalomprofesszor, aki kendőben-csadorban, néha potyogó iraki rakéták között, néha besúgókat kicselezve, bezárt könyvesboltokból kimentve vagy fénymásolt oldalak százain olvassa kedvenc tanítványaival a Lolitát, A nagy Gatsbyt, a Büszkeség és balítéletet illetve egyéb „botrányos” könyveket. És ezen történetek mondanivalóját, az egyes regényalakok jellemzését vitatják meg saját életük és sajátos környezetük tükrében, az egyetemi előadásokon, rögtönzött bírósági tárgyalásokon vagy éppen titkos otthoni irodalmi szemináriumokon.

Politikai szempontból nem igazán akarok véleményt formálni, mint mondtam, számomra érthetetlen az egész, nem is tudom megítélni, de az olvasást nagyon élveztem, mintha csak egy rendhagyó irodalomórán ültem volna. Könyvmolyok számára pedig különösen szívmelengető a szerző rajongása az egyes könyvek, alkotók és szereplők iránt :)

2 hozzászólás
Mircsi>!
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Elolvastam az értékeléseket, mielőtt elolvastam a könyvet, és ami nagyon megmaradt, az az, hogy az írónak az irodalomszeretete mennyire átjön, és mindenkit olvasásra inspirál. Én sem voltam másként, a várólistám, most 3-4 új elemmel gazdagodott.
Viszont azt nem tudtam megérteni, hogy valaki írta, hogy amikor az irodalmi műveket elemzi, akkor kicsit unalmas, nehézkes, lassan olvasható. Hát nekem az volt az egyik kedvenc részem. Olyan izgalmasan ír, nem az a szokásos túltudományos irodalmi megközelítés, amit egyetemen tapasztaltam. Imádtam volna Náfiszí professzor órájára járni.
Viszont semmilyen körülmények között nem tudtam volna úgy élni, mint ők ott nőként. Kivégezhetnek azért, mert „kihívóan” eszel egy almát? Mert kilóg egy hajtincsed a kötelező jelleggel viselendő kendő alól? 9 évesen férjhez adhatnak? Ez borzasztó. Végig azon gondolkoztam, hogy hogy lehet ezt kibírni? Milyen sorsuk van ezeknek a nőknek? Annyira hálás vagyok Istennek ilyenkor, hogy Magyarorságon élhetek szabadságban.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Ismételten elmondta, hogy ő nem fog férjhez menni, soha, de soha. Azt mondta, hogy számára a férfi mindig is könyvekben létezett, hogy élete további részét Mr. Darcyval fogja tölteni – de még a könyvekben sem sok nekivaló férfi van.

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mr. Fitzwilliam Darcy
6 hozzászólás
Chöpp >!

Azt tudom, hogy mit nem akarok, de azt nem, hogy mit akarok.

477. oldal

Chöpp >!

Hogyan lehet azt megmondani valakinek, hogy ahhoz, hogy megszeressék, vagy hogy ő szeretni tudjon, először meg kell tanulnia önmagát – a testét is – szeretni?

486. oldal

Chöpp >!

Csak az irodalom segítségével lehetséges, hogy belebújjunk mások bőrébe, megértsük a személyiség egymásnak ellentmondó vonásait – hogy ne legyünk vele szemben irgalmatlanok.

193. oldal

Kapcsolódó szócikkek: irodalom
Sárhelyi_Erika I>!

[…] minél kedvesebb a szívemnek egy könyv, annál tépettebb és rongyosabb.

152. oldal (Európa)

Chöpp >!

A szabadság félelmetes, amikor az embernek vállalnia kell a döntéseiért a felelősséget.

498. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szabadság
Chöpp >!

Igazság szerint James más nagy írókhoz és művészekhez hasonlóan maga választotta meg nemzeti hovatartozását. Igazi hazája, otthona a képzelet volt.

345. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Henry James · író · művész
1 hozzászólás
Chöpp >!

A halál vállalása egy ügyért valóban bátorságot kíván, de az is, ha valaki egy ügyért él.

398. oldal

Chöpp >!

Az a fajta ember volt, aki visszafordíthatatlanul őszinte – emiatt aztán rugalmatlan is meg sérülékeny is egyszerre.

324. oldal

Kapcsolódó szócikkek: őszinteség
1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Marjane Satrapi: Persepolis
Varga Virág – Zsávolya Zoltán (szerk.): Nő, tükör, írás
Bonnie Garmus: Minden kémia
Alice Walker: Kedves Jóisten
Séllei Nóra: Lánnyá válik, s írni kezd
Alice Walker: Bíborszín
Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány
Ernest Hemingway: Vándorünnep
Melinda Gates: A nő helye
Borgos Anna – Szilágyi Judit: Nőírók és írónők