Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.
Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen.
„Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.”
Scott Turow

Címkék
Most olvassa
Várólistán
Kívánságlistán
Elcserélné vagy eladná
Top értékelések
Olyan volt ez a könyv, mint amikor eléd tesznek egy almás-csokoládétortát, vastag porcukorréteggel a tetején. Ha a villáddal lopva lekapargathatnád róla a centis porcukrot, akkor egy remekbeszabott, ámbátor kissé szokatlan ízű süteményt kapnál.
A sok pina, basz, dug és társaik pedig olyanok, nos, mintha a cukrász a krémben felejtett volna pár szálat a fanszőrzetéből: gusztustalan, és teljességgel nem helyénvaló. Disszonáns hangok egy szerelmi áriában.
Egyszerűen zseniális a könyv. Imádtam, imádom és imádni fogom – mert már most tudom, hogy újraolvasásra kerül. Mindig azt hiszi az ember, hogy már mindent megírtak, a történetek ismétlődnek, "nincs új a Nap alatt", mondhatni. És lám, mégis. Remek az ötlet, sodró a történet, van benne humor, romantika, líra – tökéletes.
Úgy indultam neki, hogy ezt is csak túlmisztifikálják, mint A szél árnyékát, azzal is az volt a bajom, de minden világos lett a számomra akkor, amikor egy jóbarátomnak mesélve erről spontán az szaladt ki a számom őszinte örömmel és lelkesedéssel, hogy "jaj, ez annyira jó!". Akkor tudtam, hogy hiába nem akartam maxot adni, ez lesz, mivel a saját maga kategóriájában kiválóan megállta a helyét, izgalmas és érdekes volt, jó volt Clare-rel és Henry-vel tölteni az időt, nem találok benne semmi hibát, még a sokak által kifogásolt nyelvezettel sem volt semmi bajom, ráadásul Henry könyvtáros pasi volt! :)
Tetszett a könyv. Csak így egyszerűen, tetszett, nagyon. Persze, hogy kis fantáziát kér az író amikor követni kell az eseményeket, amelyekhez csak az évszám és a Henry valamint Clare kora nyújt segítséget. És ha "elfogadjuk", hogy létezik időutazás vagy tényként kezeljük, hogy megtörténhet, akkor tulajdonképpen olyan mintha a szomszéd család életébe nyernénk bepillantást. Hétköznapi problémák, alkoholizmus, művészi szabadság, féltékenység, öngyilkosság, magára maradt idős szülő, vetélés, sérült lelkek.
És a vulgáris szavak használata: tagadhatatlan, hogy meglepődtem mikor belefutottam, váratlanul ért de ha belegondoltok akkor Clare és Henry olyan mélységében fogadta el egymást, és annyira egymásra voltak utalva és ismerniük kellett, elfogadni kellett egymást, hogy ennek természetesnek kellett lennie. Vannak olyan szavak, amelyeket egy kapcsolatban ki kell mondani, és azok nem rombolnak, hanem még stabilabbá teszik azt. Én úgy érzem ezt probálta megmutatni az író. Nem rózsaszín lányregény ez, bár persze, hogy vannak néhol kicsit talán eltúlzott részek, de ilyen az élet is.
Ha most valaki unottan legyint, hogy a Vissza a jövőbe, a Terminátor vagy a 12 majom után egyáltalán mit lehet még mondani az időutazásról, annak kifejezetten ajánlom ezt a különös regényt, ugyanis itt még véletlenül sem a furcsa időhurkok, az önmagával való találkozás vagy a jövő megváltoztatásának problémája tematizálódik, hanem kifejezetten az időutazó társas kapcsolatainak gondja, nyűge, szépsége, különlegessége. Élvezetes, elsőrangú, lenyűgöző, megrázó, szép könyv!
Jaj. Összemaszatoltam a vége felé valamelyik lapot. Olyan szép hangja van, ahogy lehuppan egy könny a könyv lapjára…
Köszönöm a Moly-nak, hogy megismertette velem ezt a könyvet, mert életem egyik legjobbja volt. ÉS végre elolvashatom az összes karcot, kommentet és értékelést a könyvről, amiket eddig nem mertem… :)
Ja, egy negatívum volt a könyvben: a szóhasználat néhol felháborított: vulgáris kifejezések, mint pina meg dugni… szóval ez nem tetszett.
Kedves könyv Audrey Niffeneggerről. Henry, persze, nem létezik, csak Audrey álmaiban, de ezek nagyon szép és kedves álmok – gondolom a 117. oldalnál, a Jason-affér után.
Az első kötet végén: tulajdonképpen nem is olyan ártatlan kis könyv ez. Niffenegger kisasszony rendszeresen meztelenül zavarja ki az elképzelt pasiját az utcára, időnként betörni küldi, máskor gyomormosást végeztet rajta, és olyan is van, amikor egy sikertelen kábítószeres-gyógyszeres akcióval kómába ejti. Lehet, hogy Henry a második kötetben nagy szemétségeket fog elkövetni, de már most vezekel érte. Mindenesetre érteni vélem, hogy miért rajonganak ezért a regényért a könyvtároskisasszonyok.
És a végén:
Komolyra fordítva a szót: jó könyv. Továbbra is azt gondolom, hogy női regény: Henry nem igazi hús-vér figura, látszik rajta, és a történetén is, hogy egy nő fantáziájának terméke. Ez nem baj, nekem tetszik. Érdemes volna pszichológiai szempontból elemezni a cselekményt, és rátalálni a tudatos, vagy tudattalan párhuzamokra, amelyek Clare és egy átlagos életet élő nő között kimutatható. Például ilyen lehetne Henry korai halála és a valós életben a férfiak korai halála, vagy a házasságból való kilépése egy fiatalabb nő kedvéért stb. A stílusát élveztem. Tetszettek a rövid fejezetek, kedvenc könyveimet, a Pisztrángfogás Amerikábant és a Marsbéli krónikákat juttatta az eszembe.
A többi értékelést olvasva viccesnek találtam a vulgáris szavak használatának kifogásolását. (Különösen, ha arra gondolok, hogy micsoda reakciók voltak akkor, amikor az Amerikai Psycho durva jeleneteit kifogásoltam. Én lettem az egészségtelen konzervatív, itt viszont a pina szó használata igazi vihart kavart.)
Összességében egy zseniális ötletre épülő nagyon szép történet, időnként valóban szentimentális, de ezt csak azok kifogásolhatják, akikből a szentimentalizmus hiányzik – őket csak sajnálni tudom. A férfiak csak titokban olvashatják, mert nekik titkolni kell az érzéseiket, de a nőknek ajánlott. Sokkal többet lehet belőle tanulni, mint a Csernus féle vulgár pszichológiákból.
Köszönöm a Molynak, hogy elolvashattam. :)
Végre egy szerelmi történet, ami nem tocsog a nyálban, hétköznapok, valódi érzelmek, küzdelmek. Nagyon tetszett az alapötlet is, végre valami új.
Izgatottan vettem kézbe. Először csak néztem a borítót, újra és újra megérintettem, ismerkedtem vele. Kinyitottam, s bár először nem ragadott meg, az oldalak múlásával rájöttem, hogy valami kialakult. Egyfajta kapcsolat; éreztem, hogy vonzódni kezdem hozzá. Nem szerelem első látásra, hanem az a fajta mély érzelem, amely az idő múlásával mélyül el. Ahogy fogytak a lapok, teltek a percek, egyre érdekesebbnek láttam, mindig valami mást tárt fel előttem, s arra lettem figyelmes, ha nem olvashattam, rajta gondolkozom. És mire teljesen megismertem, végigolvastam, beleszerettem. Menthetetlenül. Így ismerkedtem meg Az időutazó feleségével.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Íme a nagy mű! Borítóba azonnal beleszerettem (cipős), ez nem vitás:D Az idézetek is jóknak tűntek benne, így úgy esett, hogy @Arikon-nal ezt cseréltem;)
Ahhoz ráhangolódás kellett, hogy 2 szemszögből olvassam a történetet, ami nem baj, de nem erősségem olvasva. A könyv talán feléig még szórakoztató is volt, de utána számomra unalmas, olyan, mintha csak azért lett volna, hogy ne legyenek üres lapok. Beleszerettem Henry gondolkodásába, ki nem mondott (oké, utalt) szavaiba… együtt tudtam érezni Clare-rel a történet azon részében, ahol… De ugye ott volt az a rész, valahol a könyv felénél, amit aztán már nem bírtam, szinte kényszeríteni kellett magam ahhoz, hogy tovább olvassam. Amolyan hullámvölgy, mert utána megint beindult a történet, de már nem tudott magával ragadni, s a következő lapos résznél teljesen elveszettnek éreztem magam.
De leírom (spoiler, ha nem találom meg a vigyázz! cselekményleírást tartalmaz szöveget): Már alig vártam, hogy Henry 'tényleg' meghaljon. Mert ugye az okot is lehetett már jó előre sejteni, csak rétestészta lett a bizonyosságig.
Azért bepróbálom a filmet, hátha.
Top idézetek
A könyvtár olyan érzésekkel tölt el, mintha karácsony délelőttje lenne, s engem egy gyönyörű könyvekkel teli nagy láda várna.
– Most mit csináljunk? – kérdezi Gomez. Henryvel összenézünk.
– Könyváruház – mondjuk egyszerre.
Gomez felnyög.
– Jaj, Istenem. Könyvesboltba ne. Uram, úrnőm, könyörüljetek alázatos szolgátokon…
– Tehát Könyváruház – mondja kegyesen Henry.
– Csak ígérjétek meg, hogy nem töltötök ott, mondjuk, három óránál többet…
Talán csak álmodlak. Talán te álmodsz engem; talán csak egymás álmaiban létezünk, és reggelente, amikor felébredünk, elfelejtjük egymást.
85. o.
Az alvás most a szerelmesem, a feledésem, az ópiumom, az amnéziám.
III. Tanulmány a vágyakozásról - Megsemmisülés
Amikor az ember együtt él egy asszonnyal, mindennap tanul valamit. Eddig azt tanultam meg, hogy a hosszú haj egy szempillantás alatt eltömi a zuhany lefolyóját; hogy nem ajánlatos az újságból kivágni semmit, amíg a lapot nem olvasta a feleséged, még ha az illető újság egyhetes is; hogy kétszemélyes háztartásunkban én vagyok az egyetlen, aki háromszor egymás után hajlandó vagyok ugyanazt vacsorázni duzzogás nélkül; és hogy a fejhallgató arra való, hogy a házastársat megóvja házastársa zenei túlzásaitól.
II. Egy csepp vér egy tálka tejben - Házasélet
Eléggé ironikus ez az egész. Minden amit szeretek, az otthon örömei közé tartozik: a karosszék nyugalma, az otthon ülő életmód egyszerű izgalmai. Csupa szerény örömre vágyom. Egy krimi este az ágyban, Clare hosszú, vörösarany hajának illata, amikor még vizes mosás után, egy levelezőlap egy vakációzó baráttól, a kávéban feloldódó tejszín, a bőr lágysága Clare keble alatt, a kipakolásra váró fűszeres zacskók szimmetriája a konyhai pulton. Szeretek bóklászni a polcok között a könyvtárban, miután a vendégek hazamentek, megérinteni a kötetek gerincét. Az ezek utáni vágy hasít belém, amikor elszakít tőlük az Idő szeszélye.
Előhang
Talán Isten is csak kitalált minket, és nem mondja meg nekünk.
85. oldal
Azt hiszem, számodra 1981-ben volt az első alkalom; tízéves voltam. Egyre azt hajtogattad, "Jaj, istenem!", és csak bámultál rám. Meglehetősen ki voltál borulva a meztelenséged miatt, pedig én addigra már egészen természetesnek vettem, hogy megjelenik ez az öreg, pucér pasas a jövőből, és ruhát kér.
23. oldal
-Henry…másoknál is olyan gyakori a szex, mint nálunk?
Henry megfontolja.
-A legtöbb embernél…nem, nem hinném. Csak azoknál, akik kevés ideje ismerik egymást, és el sem hiszik, hogy ekkora szerencséjük van, gondolom. Szerinted sok?
-Nem tudom. Lehet.-Ezt lesütött szemmel mondom. Nem hiszem el, hogy ezt mondom; egész serdülőkoromban azért könyörögtem Henrynek, hogy dugjon meg, most meg azt mondom, sok. Henry nagyon csendben ül.
-Clare, sajnálom. Nem vettem észre; meg sem fordult a fejemben.
Felnézek; Henry levertnek látszik. Kirobban belőlem a nevetés. Henry kissé bűntudatosan somolyog, de a szeme csillog.
-Csak…tudod, vannak napok, amikor nem tudok leülni.
-Hát akkor…csak szólnod kel. Mondd azt, hogy "Ma este ne, drágám, ma már huszonháromszor csináltuk, inkább az Örökösöket olvasnám."
249.oldal
Az alvás most a szerelmesem, a feledésem, az ópiumom, az amnéziám.
541. oldal
Külső linkek
Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el
Hasonló könyvek címkék alapján
- Dan Brown: A Da Vinci-kód
- Margaret Mitchell: Elfújta a szél
- Alice Sebold: Komfortos mennyország
- Nicholas Sparks: A Walk to Remember
- Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 1.
- Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország
- Michael Cunningham: Az órák
- Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
- Cecelia Ahern: Ui.: Szeretlek
- Jodi Picoult: A nővérem húga
Akiknek ez a kedvence, még ezeket szeretik
- Jane Austen: Büszkeség és balítélet
- Gabriel García Márquez: Száz év magány
- George Orwell: 1984
- Emily Brontë: Üvöltő szelek
- Charlotte Brontë: Jane Eyre
- J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg
- J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
- Szabó Magda: Abigél
- Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
- J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege
























