Egy szuszra. Nem tudtam letenni. Szeretem a sci-fit. Nekem ez az egész időutazás végig izgatta amúgy sem gyér fantáziám. Próbáltam fogást keresni az írónőn, tulajdonképpen, ha nem vagyok túl szigorú, nem is lehet. (De, a 28 éves Henry sosem utazott előre az időben? Sosem látta az az entitás önmagát Clarerel a jövőben? Ennyi. Amúgy tökéletes volt.) Stimmelt az egész, és engem egy ilyen logikai csavarral igen meg lehet babonázni, pláne, akkor, ha le tudom követni a dolgot és nem érzem tőle magamat tökhülyének, hogy én ezt kérem nem értem. Izé.
Persze eszembe jut, hogy ez egy romantikus történet, de mivel jómagam nagyon nem vagyok romantikus, ez a rész nem vert bennem akkora hullámokat. Én a változásban hiszek. És ez a kapcsolat amellett, hogy a tagok állandóak voltak, folyton változott, az a lényegi részecske tapasztotta össze a feleket, amit mi elneveztünk szeretetnek. Cinikusan körbe tudnám röhögni ezt a részét a könyvnek, de nem teszem, mert tetszik, amit a két ember átélt. Nem egy könnyed, légies kapcsolat, ez egy nehéz, dolgozni kell rajta, folyton új helyzeteket produkáló, melót adó létezés. Az intimitás, pláne Henry miatt nagyon mély, konstans része az egésznek. Akik sikongatnak, hogy vulgáris, nos, hallottam én már párokat ennél durvábban is kifejeződni. Ebben pont az a szép, hogy ha mindketten így akarják, akkor az nem vulgáris és nem mocskos. Semmi kivetnivalót nem találok ezen kifejezésekben. Tetszik, hogy a férfi nem tud mást magával vinni az időutazásaira, csak önmagát, az értelmét és érzelmeit. Védtelen. Mindennel szemben. Még önmagával szemben is.
Az eleve elrendeltség nehéz ügy, egy az életét saját markában tartani akaró embernek. De ha nem hiszünk a véletlenekben, akkor azt kell hinnünk, hogy a dolgoknak úgy kell lenniük, ahogy vannak. Nem jók nem rosszak, vannak.
Az is igen jó megoldás, hogy nem bonyolította agyon a kifejezői eszköztárat. Két ember meséli el az egészet a saját szemszögéből. Egyszerű mondatokkal, egyenes vonalban. Minden egyes fejezet címkézve van, a követhetőség miatt. Miután az időutazás úgyis akkora csavart tesz bele, felesleges lett volna kísérletezni a szövegi résszel, az egyszerű, mint a faék. Karakterek valóságosak voltak, felvonult itt az életünk kapcsolatrendszere, szülők, testvérek, barátok, munkatársak és ismerősök, futó kapcsolatok. Azt hiszem, ha nincs benne az időutazás, nem tetszett volna, de ezzel annyira feszessé tette, hogy nem tudtam kivonni magamat alóla, és szépen befaltam a két kötetet egymás után.
Bármennyire is romantikus a történet és én nonromantikus egyed vagyok, ez a könyv megy a kedvencek közé, és nem, nem nézem meg a filmet.