Az ​időutazó felesége 1606 csillagozás

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Amikor ​először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.
Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen.

„Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Athenaeum, Budapest, 2022
564 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632933276 · Fordította: Gálvölgyi Judit
>!
Athenaeum, Budapest, 2021
560 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632933276 · Fordította: Gálvölgyi Judit
>!
Athenaeum, Budapest, 2016
564 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632933276 · Fordította: Gálvölgyi Judit

8 további kiadás


Enciklopédia 50

Szereplők népszerűség szerint

Clare Abshire · Henry DeTamble · Nimue

Helyszínek népszerűség szerint

Chicago · Newberry Könyvtár


Kedvencelte 436

Most olvassa 94

Várólistára tette 1024

Kívánságlistára tette 818

Kölcsönkérné 21


Kiemelt értékelések

Nita_Könyvgalaxis>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Az idő semmi.

Hat év után is még mindig kedvencem Az időutazó felesége, de most másképp szeretem, mint akkor. Ez most fájdalmas szeretet, olyasmi, ami szétszed és aztán újra összerak.

Hisz ez a könyv tele van elcseszett és bonyolult sorsokkal, fáradt és sokat szenvedett emberekkel. Az élet kegyetlenségének minden aspektusa felsorakozik, hogy beléd döfjön.

De mindemellett ott a remény, az élet apró örömei, a fény, amely az üvegen játszik, a szeretet, és persze a szerelem. Ez utóbbi kettő annyi mindent tud túlélni: halált, szenvedést, hazugságokat, titkokat. Mindezek ellenére ott vannak, és beleleheljük a hajnalba, hogy szeretlek.

Nem lehetek elég hálás Niffeneggernek, hogy mindezt feltárta előttem.

3 hozzászólás
Stone>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Egy szuszra. Nem tudtam letenni. Szeretem a sci-fit. Nekem ez az egész időutazás végig izgatta amúgy sem gyér fantáziám. Próbáltam fogást keresni az írónőn, tulajdonképpen, ha nem vagyok túl szigorú, nem is lehet. (De, a 28 éves Henry sosem utazott előre az időben? Sosem látta az az entitás önmagát Clarerel a jövőben? Ennyi. Amúgy tökéletes volt.) Stimmelt az egész, és engem egy ilyen logikai csavarral igen meg lehet babonázni, pláne, akkor, ha le tudom követni a dolgot és nem érzem tőle magamat tökhülyének, hogy én ezt kérem nem értem. Izé.
Persze eszembe jut, hogy ez egy romantikus történet, de mivel jómagam nagyon nem vagyok romantikus, ez a rész nem vert bennem akkora hullámokat. Én a változásban hiszek. És ez a kapcsolat amellett, hogy a tagok állandóak voltak, folyton változott, az a lényegi részecske tapasztotta össze a feleket, amit mi elneveztünk szeretetnek. Cinikusan körbe tudnám röhögni ezt a részét a könyvnek, de nem teszem, mert tetszik, amit a két ember átélt. Nem egy könnyed, légies kapcsolat, ez egy nehéz, dolgozni kell rajta, folyton új helyzeteket produkáló, melót adó létezés. Az intimitás, pláne Henry miatt nagyon mély, konstans része az egésznek. Akik sikongatnak, hogy vulgáris, nos, hallottam én már párokat ennél durvábban is kifejeződni. Ebben pont az a szép, hogy ha mindketten így akarják, akkor az nem vulgáris és nem mocskos. Semmi kivetnivalót nem találok ezen kifejezésekben. Tetszik, hogy a férfi nem tud mást magával vinni az időutazásaira, csak önmagát, az értelmét és érzelmeit. Védtelen. Mindennel szemben. Még önmagával szemben is.
Az eleve elrendeltség nehéz ügy, egy az életét saját markában tartani akaró embernek. De ha nem hiszünk a véletlenekben, akkor azt kell hinnünk, hogy a dolgoknak úgy kell lenniük, ahogy vannak. Nem jók nem rosszak, vannak.
Az is igen jó megoldás, hogy nem bonyolította agyon a kifejezői eszköztárat. Két ember meséli el az egészet a saját szemszögéből. Egyszerű mondatokkal, egyenes vonalban. Minden egyes fejezet címkézve van, a követhetőség miatt. Miután az időutazás úgyis akkora csavart tesz bele, felesleges lett volna kísérletezni a szövegi résszel, az egyszerű, mint a faék. Karakterek valóságosak voltak, felvonult itt az életünk kapcsolatrendszere, szülők, testvérek, barátok, munkatársak és ismerősök, futó kapcsolatok. Azt hiszem, ha nincs benne az időutazás, nem tetszett volna, de ezzel annyira feszessé tette, hogy nem tudtam kivonni magamat alóla, és szépen befaltam a két kötetet egymás után.
Bármennyire is romantikus a történet és én nonromantikus egyed vagyok, ez a könyv megy a kedvencek közé, és nem, nem nézem meg a filmet.

12 hozzászólás
Cintia_ P>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

„A dolgok ügy történnek, ahogyan történtek, egyszer és csak egyetlenegyszer."

Azt az oldalt képviselem, hogy egy adaptáció bármennyire is jó, megsem tudja azt az élményt adni, mint a könyv elolvasása.
Olvasás közben a saját filmed játszódik le a fejedben, amit az első sorból élhetsz át.

Az időutazó feleségével először sorozatként találkoztam az HBO-n.
Szerettem, élveztem, mert annyira varázslatosnak éreztem.
A regénynél is erre készültem, számítottam, sőt ezt is vártam el, viszont, ha őszinte akarok lenni… akkor nem kaptam meg ugyanazt az éteri érzést, őszinte szeretet, mint a sorozatban.

Maga a történet érdekes volt, az továbbra is tetszett.
Az írói stílus már kevésbé.
Gyönyörű leírásokat, mély érzelmeket szerettem volna, de néhány jelenet kivételével csak szavakat kaptam.

Egy papírt néztem és nem egy világot láttam.

3 hozzászólás
ScarlettBlair>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

A könyv elje nagyon tetszett, nagyon olvastatta magát, érdekes és izgalmas volt a történet. Tetszett, ahogy Clare és Henry megismerkedtek egymással a jelenben és a múltban is. Aztán kb. a könyv felétől valami megváltozott, és már nem tetszett annyira mint az elején. Valahogy azt vártam, hogy nagyobb jelentősége lesz annak, mikor Hanry a jövőben először találkozik Clare-el a múltban (… :D). Sokszor amúgy gondban voltam, hogy akkor most hogyan is van ez az egész, de milliószor értelmesebb volt, mint a film. A mellékszereplőkkel nem nagyon tudtam mit kezdeni, az utolsó fejeztekben a szilveszteri bulikor a felsorolt nevek 90%-ról azt sem tudtam, hogy kicsoda, pedig elvileg a legközelebbi barátaik voltak, de lehet, csak én nem tudtam jól megjegyezni őket. Charisse-t nem nagyon tudom amúgy megérteni, ha teljesen tisztában van azzal, hogy spoiler Amire még kíváncsi lettem volna egy kicsit bővebben, hogy mi lett Clare-el a kásőbbiekben, egész életében csak ült, és várt, vagy azért próbált élni? Kár, hogy erre, ha csak egy két fejezet erejéig, de nem tért ki az írónő. Összességében tetszett, de nem hiszem, hogy újra fogom olvasni.

1 hozzászólás
Batus>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Jó volt az ötlet, szép volt a történet, nekem mégis szenvedős volt. Olyan semmilyen. Hosszú és elnyújtott, bár a pontos részleteknek itt tényleg volt jelentősége, ezért ezt nem szabadna bántanom. Ami a leginkább zavaró volt, az az iszonyatos nyáladzása volt. Emberek, a nyálból, ami ebből a könyvből csöpög, óceánokat lehetne feltölteni! Annyira érezni, hogy egy nő írta, hogy a Henry szemszögéből elbeszélt részek számomra teljesen hitel nélkül maradtak. Kb így képzelem el Niffeneggert, amikor írt:
„Hú, na, vagány könyv lesz ez, úgyhogy ide szúrjuk be azt a szót, hogy 'pina'… itt meg említsük a szexet, sőt, leírom azt is, hogy 'belém hatol', tyű, milyen vulgáris és erotikától fűtött jelenet lesz ez…” Nem, kedves Audrey, általában nem lett az…

5 hozzászólás
Ibanez P>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Másfél csillagot húztam le róla, és voltaképpen még kedves vagyok. A történet alapvetően bitang jó, Henry szimpatikus. Filmen láttam még anno, megjelenés körüli időkben, úgyhogy nagy vonalakban megvolt a lényegi rész. Ezért is halasztottam a könyvet, hogy de hát ismerem. A könyv azonban ennél jóval több. És felsóhajtok, mert jóval több. Ami egy idő után túl sokká válik. Unalmassá. Sokkal izgalmasabb lett volna ezt összébb sűríteni. Ráadásul érzek benne jócskán logikai buktatót. Egyrészt nincs rendesen megmagyarázva a „miért nem tudom megváltoztatni a múltam” dolog (szóval, hogy miért nem tudja elkerülni a végén történteket se, elég lenne hasonlóképpen, mint korábban, leírni, egy borítékot odaadni Clare-nek, hogy adja oda az apjának és öccsének, hogy aznap maradjanak a házban, ennyi…).. Másrészt kicsit fura, hogy már kismillió ember tudja a dolgot (köztük orvosok) és nem érkeznek fekete ruhás MIB ügynökök, hogy szolgálatba (kísérletbe) állítsák Henryt. Aztán az idősík… miért csak kettő? Ha kettő van, akkor van több is, magyarán minden másodpercnyi részen ott vagy egy Henry, szóval igazából a vége után is minden napra regimentnyi Henry üldögélhetne Clare konyhájában :-D Aztán a rendőrök ismerik a nevét-címét mindenét, elviekben körözik, de csak Chicago-ban, mi? Ha köröznek, akkor köröznek, ismerik a címem, tuti, hogy mennének, max. meglepődnének, hogy kissé fiatalabb vagyok, mint voltam…

Clare nem igazán szimpatikus, Henry és Alba annál inkább. A Gomez-es részeket simán ki lehetett volna hagyni, a rengeteg leíró jelenetet is (észrevettétek, hogy ennek az írónőnek a narancsszín a mániája? Minden egyes fejezetben narancsszínben pompázik valami). Kár volt az is, hogy igazából Henry apjáról keveset tudunk meg, az egész olyan volt, mintha (kisebb korában is) a szülei fel se fogták volna, hogy ő időnként eltűnik (hmmmm…).

Az alapötlet viszont briliáns, a visszajárogatások is, a szerelmi vonal, szóval ha meg lett volna húzva 3-400 oldalasra, akkor egy nagyon izgalmas, sehol nem ásítozós, érdekfeszítő történet lett volna belőle. Így marad a film, én arra szavazok. :-D

spoiler

2 hozzászólás
Sippancs P>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Az a helyzet, hogy nagyon szépen és okosan elképzeltem, hogy a könyv letétele után írok majd egy kerek, jó pár soros értékelést, amiben kifejtem, hogy mennyire szerettem ezt a könyvet, és mennyire elvarázsolt Clare és Henry szerelme. De bárhogy erőlködöm, egyszerűen nem megy. Nem megy, mert fél órája csak sóhajtozásra és sírás-visszafojtásra futja az erőmből… Úgyhogy mindössze annyit mondanék a történetről: mindegy, hogy elsőre vagy tizedszerre olvasom (vagy nézem meg), számomra mindig a kedvencek között lesz a helye, Henry DeTamble-lel egyetemben.

2 hozzászólás
Brigi__>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Tény, hogy a történet elrugaszkodik a valóságtól, nem is kicsit. Ugyanakkor érdekesnek tartottam a témaválasztást. Időutazás. Az ember néha elpoénkodik, hogy milye jó lenne visszamenni az időben és megváltoztatni egy két dolgot, de ilyen aspektusban olvasva erről a dologról, már nem is tűnik olyan jó ötletnek. A történet az időutazás mellett még a szerelemről is szól, bármilyen meglepő is :) Egy gyönyörűen bevezetett és levezetett szerelmi történetet kaptunk. Szépen lassan bontakozik ki, sejtet, de nem tár elénk mindent még idő előtt. Ennél a szerelmi szálnál nem a testiség volt a lényeg, hanem az, hogy mennyire tudjuk elfogadni a másikat olyannak amilyen. Hogy nem akarjuk megváltoztatni a másikat és mellette maradunk a legnehezebb időkben. Semmiképp nem mondanám tipikus szerelmi szálnak, mert bemutatja a nehézségeket is a minden-szép-és-jó-mellett! és hát időutazás stb… :)
Érdekes történet volt, nem mondom, hogy gyorsan haladtam vele, de örülök, hogy részese lettem Clare és Henry történetének :)

eme>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Az óramutató a bankárunk, az adószedőnk,
a rendőrfelügyelőnk;
a belső idő a feleségünk.
(J. B. Priestley: Ember és idő)

Előítéletekkel fogtam hozzá az olvasásnak. Sznobizmusom azt súgta, sokat nem várhatok egy romantikus bestsellertől. Kellemesen csalódtam. Mert ugyan egyrészt tényleg egy romantikus, picit túl hosszúra sikeredett lektűrt kaptam (amit általában ritkán olvasok, meg nem is nagyon kedvelek), de valahol ennél sokkal többet is. Játékot az idővel – egy komolyra forduló játékot. Szembenézést önmagunkkal – önmagunk kiszolgáltatottságával. Kérdéseket. A külső és belső idő, a szabad akarat és determinizmus, a személyiség és ennek töredezettsége valamint folyamatossága körül felépülő kérdéseket. Mindezt egy többé-kevésbé jól megírt szórakoztató irodalmi műfajban…
Tetszett a kronokárosodásban szenvedő mai/holnapi Odüsszeusz története. A mindig csak a saját, múltbéli, jelen- vagy jövőbeli idejében ide-oda vetődő-vergődő ember, aki mindenétől megfosztva, meztelenül, menekülő, bújkáló, máskor ragadozó állattá válva keresi az otthont, a biztonságot. A külső, irgalmatlanul ketyegő időben a belső idő vigaszát, melegségét. A külső világban megtestesülő énjeitől különböző belső, valóságosabb (?) önmagát.
Az időutazó felesége, mint az idő tengerén hánykolódó férjet hazaváró Pénelopé, az a hűségesen várakozó biztos pont, ami felé Odüsszeuszunkat a tudatalatti/ a végzet (?) sodorja. Valahogyan mindig megtalálja, titkos iránytű vezéreli hozzá – haza.

Amikor ott kinn vagyok, az időben, kifordulok magamból, önmagam elszánt változata vagyok. (…) Trükk vagyok, elsőrendű illúzió, teljesen hihetetlen, hogy létezem.

– Talán csak álmodlak. Talán te álmodsz engem; talán csak egymás álmaiban létezünk, és reggelente, amikor felébredünk, elfelejtjük egymást.

Mi és ki az illúzió? Odüsszeusz? Pénelopé? Mindkettő? Az idő?
Az idő semmi.

2 hozzászólás
csillagka>!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Kérem szépen ez lehangoló volt, így belepancsolni a gyerekkori álmaimba felér egy hadüzenettel. Akkor is szeretnék időt utazni de nem pucéran hanem ruhában, pénzt, paripát, fegyvert megkapva, kontrollált időtartalommal, látni Krisztus születés, Mátyás koronázását, 48-as múzeumi lépcsőt. Nem érdekel a családom vagyis inkább jobban szeretnék elmerülni a történelemben, mint a saját csekély életemben, ebből a szempontból a „színes szerelem” koncepció jobban tetszett, bár ide és oda is kell a kréta.
Henryt igazából nem tudtam megkedvelni, nekem sok volt ez az ember, tudom, felfogtam de mégis valahogyan jobban vagy csak kevesebb erőszakkal is élhetné az életét, főleg fiatalabb korában. Clareről igazából nem tudtam meg semmit azon kívül hogy szeret és tud hallatni, azért ez Henryról már nem mondható el, fűvel- fával megosztja a titkát, csoda hogy nem pattan ki végül.
Érdekes könyvet vettem a kezembe, annyira nem lett huuu és hooo amennyire előre számítottam, de tagadhatatlanul tartalmas izgalmas olvasmány és bocsi de akkor is a saját elképzelésim szerint akarom kipróbálni ez a bűbájt.


Népszerű idézetek

Sárhelyi_Erika I>!

A könyvtár olyan érzésekkel tölt el, mintha karácsony délelőttje lenne, s engem egy gyönyörű könyvekkel teli nagy láda várna.

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: karácsony · könyvtár
6 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

– Most mit csináljunk? – kérdezi Gomez. Henryvel összenézünk.
– Könyváruház – mondjuk egyszerre.
Gomez felnyög.
– Jaj, Istenem. Könyvesboltba ne. Uram, úrnőm, könyörüljetek alázatos szolgátokon…
– Tehát Könyváruház – mondja kegyesen Henry.
– Csak ígérjétek meg, hogy nem töltötök ott, mondjuk, három óránál többet…

317. oldal

1 hozzászólás
Róka>!

Talán csak álmodlak. Talán te álmodsz engem; talán csak egymás álmaiban létezünk, és reggelente, amikor felébredünk, elfelejtjük egymást.

85. oldal

Röfipingvin P>!

A lakásom alapjában véve egy pamlag, egy karosszék és négyezer könyv.

17. oldal

kávésbögre P>!

Az alvás most a szerelmesem, a feledésem, az ópiumom, az amnéziám.

III. Tanulmány a vágyakozásról - Megsemmisülés

agisajt>!

Talán Isten is csak kitalált minket, és nem mondja meg nekünk.

85. oldal

tasiorsi>!

Amikor az ember együtt él egy asszonnyal, mindennap tanul valamit. Eddig azt tanultam meg, hogy a hosszú haj egy szempillantás alatt eltömi a zuhany lefolyóját; hogy nem ajánlatos az újságból kivágni semmit, amíg a lapot nem olvasta a feleséged, még ha az illető újság egyhetes is; hogy kétszemélyes háztartásunkban én vagyok az egyetlen, aki háromszor egymás után hajlandó vagyok ugyanazt vacsorázni duzzogás nélkül; és hogy a fejhallgató arra való, hogy a házastársat megóvja házastársa zenei túlzásaitól.

II. Egy csepp vér egy tálka tejben - Házasélet

1 hozzászólás
Vikiwi>!

– Volt már déjà vu élményed? – kérdezem tőle.
Henry sóhajt.
– Az egész életem egyetlen hosszú déjà vu.

196. oldal

tasiorsi>!

Eléggé ironikus ez az egész. Minden amit szeretek, az otthon örömei közé tartozik: a karosszék nyugalma, az otthon ülő életmód egyszerű izgalmai. Csupa szerény örömre vágyom. Egy krimi este az ágyban, Clare hosszú, vörösarany hajának illata, amikor még vizes mosás után, egy levelezőlap egy vakációzó baráttól, a kávéban feloldódó tejszín, a bőr lágysága Clare keble alatt, a kipakolásra váró fűszeres zacskók szimmetriája a konyhai pulton. Szeretek bóklászni a polcok között a könyvtárban, miután a vendégek hazamentek, megérinteni a kötetek gerincét. Az ezek utáni vágy hasít belém, amikor elszakít tőlük az Idő szeszélye.

Előhang


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Guillaume Musso: Holnap
J. D. Robb: Meztelenül a halálba
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
Gabriel Wolf: Kellünk a sötétségnek
Becca Prior: Lélekjelenlét
Matt Haig: Én és az emberek
Paul Hut: Lara
Jerzy Sosnowski: Aglaja
Nora Roberts: Egyszer volt…