Pirosházi ​történetek 29 csillagozás

Astrid Lindgren: Pirosházi történetek

Pirosháznál nincs jobb hely a világon! Itt él Madikó kishúgával Lizbettel és szüleivel. Madikó igazán jó kislány, csakhogy a fantáziája…- az bizony nagyon élénk. Folyóparti nádas, fészertető, kiszáradt kút, a szomszédék mosókonyhája – megannyi lehetőség játékra, kalandra, csak győzze követi Lizbet, amit Madikó kitalál, s bírja idegekkel anya és apa. A világhírű svéd írónő a gyerekirodalom Nobel-díjának tartott Andersen-díj kitüntetettje, ezúttal is remek történetekkel szórakoztatja ifjú olvasóit.

Eredeti megjelenés éve: 1960

Kiadói ajánlás: 9 éves kortól · Tagok ajánlása: 8 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Andersen-díjas írók Animus

>!
Animus, Budapest, 2005
174 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639563552 · Fordította: Kúnos László, Kúnos Linda · Illusztrálta: Ilon Wikland

Enciklopédia 2


Kedvencelte 6

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

meseanyu P>!
Astrid Lindgren: Pirosházi történetek

Helyes, békebeli történetek egy kedves, jópofa testvérpárról. Az illusztrációk is nagyon tetszettek.

AnitaZoé P>!
Astrid Lindgren: Pirosházi történetek

Valamikor réges-régen láttam a film változatot, még az is lehet, hogy fekete-fehér TV-ben. Kislányként is nagyon tetszett, hiszen Madicken története rólam szólt! De tényleg. Nekem is van egy kishúgom (aki ráadásul Erzsébet, ami ugye az Elizabet magyar megfelelője), aki mindenben utánozott, aki sokszor idegesített, de akivel sok-sok kalandot élhettem meg, és akivel mi is valóban történeteket találtunk ki éjszakánként, mielőtt elaludtunk volna.
Hiszen az a legnagyobb kaland, ha van egy testvéred! Csak a közös kamaszkort kell valahogy túlélni, de erről nem szól itt a fáma. :P
Nagyon tetszett, annyira aranyos volt. Sok csínytevés, sok nevetés. Madikó és Lizbet ízig-vérig valódi kislányok, akikben a legtöbb ember magára ismer, akinek van lánytesója.
Sajnálom, hogy Lizbet nem kért a végén se bocsánatot a csokibaba miatt, de a kishúgok már csak ilyenek. :D
Nagyon szívesen olvasnék még róluk!

Ratoncita P>!
Astrid Lindgren: Pirosházi történetek

Az biztos, hogy különleges hangulatú meseregény. Két kislányról (5 ill. 7 évesek) szól, akik az idősebbik jóvoltából mindenféle, olykor kimondottan veszélyes kalandokba keverednek, valamint az őket körülvevő és nagy szeretettel nevelgető felnőttről, és a kedves, elhanyagoló szülők által nevelt 15 éves szomszéd fiúról. off

Látom, érzem, miért Andersen-díjas, de azért itt-ott túl vadnak éreztem a történetet. Még 9 éves gyerkőcnek is interpretálnék néhány részt, nehogy szorongást keltsen benne.

Megjelenik néhány komolyabb téma is, ami jó apropó a beszélgetésre: gyermekszegénység, elhanyagolás, iskolakezdés nehézsége, és háttérben a háború. Az pedig egyszerűen csak érdekes, hogy a család alkalmazottai magázzák a gyerekeket.

Lahara IP>!
Astrid Lindgren: Pirosházi történetek

A kaposvári hároméves ottlétem alatt fedeztem fel. Tetszett, bár az Emil-könyvekhez nem ér fel.

Firebolt>!
Astrid Lindgren: Pirosházi történetek

Aranyos, vicces, lendületes történetek sora ez a könyvecske. És persze óvatosan igazán komoly témákat is boncolgat; háború, a Nilsson család és Abbe helyzete, Idus néni, Alva, és persze Madikó lódításai mind valami mélyebb kérdésbe engedik bepillantani az olvasót, hogy ne csak az óvodások élvezzék a könyvet. Egyedül arra lennék kíváncsi, svédül milyen virágokat vett az anyuka karácsonykor, mert erősen kétlem, hogy jácintot…

Ingryd>!
Astrid Lindgren: Pirosházi történetek

A történet nagyon tetszett. A két kislány nagyon aranyos, attól függetlenül, hogy minden huncutságban benne vannak. A nyelvezete könnyed, így a kisebbek is egyszerűen elolvashatják. A cselekmény szórakoztató, humoros és kalandos.

Maria_Csenyi>!
Astrid Lindgren: Pirosházi történetek

Nagyon szórakoztató, kedves, vicces, olykor izgalmas mese, jól felépített karakterekkel, hangulattal. A 6 és 10 évesem és én is jól szórakoztam minden fejezetén.


Népszerű idézetek

AnitaZoé P>!

– Anya, te mit szeretnél a legjobban a világon?
– Két kedves és aranyos kislányt – mondja anya.
[…]
– És akkor mit csinálnál Lizbettel és velem?

118. oldal

AnitaZoé P>!

Tore és Maja a gyerekek Almásdombon, és Madikó nagyon szereti őket, bár rettentő öregek, majdnem húsz évesek.

126. oldal

AnitaZoé P>!

Madikó igazi neve Margaréta […] Csak akkor szólítják Margarétának, amikor rossz fát tesz a tűzre, és meg kell szidni. Eléggé sokszor szólítják Margarétának.

7. oldal

VargaÍriszDóra I>!

– Átmehetek hozzád az ágyadba? – kérdezi Lizbet.
– Igen, ha vigyázol, hogy ne érj hozzá az orromhoz – feleli Madikó.
Lizbet megígéri, hogy vigyázni fog, és átcsoszog Madikóhoz.
– Ráfekhetek a karodra? – kérdezi Lizbet. Ráfekhet. Madikó szereti, ha Lizbet az ő karjában fekszik. Ilyenkor úgy érzi, hogy ő maga sokkal nagyobb, Lizbet pedig sokkal kisebb, mint valójában, és ez valamiképp melegséggel tölti el.

86-88. oldal (2005 Animus)

AnitaZoé P>!

Miának annyi tetű van a hajában, hogy már a padon is mászkálnak – mondja. – Bárcsak nekem is lenne néhány!
– Még csak azt kéne! – mondja anya.
Lizbet egy falat krumplipürét készült bekapni, de most leteszi a kanalat.
– Az én iskolámban minden gyereknek tetves a haja – mondja diadalmasan.
– Ugyan – mondja Madikó –, te nem is jársz semmiféle iskolába.

36. oldal

AnitaZoé P>!

ABCD
macska kezdé,
nyávog a kis cica,
ugat a nagy kutya
ÉFGH
pillog a lány,
szerelmes a Kati,
nem meri mondani,
és így tovább.

9. oldal

VargaÍriszDóra I>!

Abbe nemcsak azért csodálatos fiú, mert tizenöt éves, és ki tud menteni embereket a vízből, hanem mert mézeskalácsot süt, amit elad a piacon. Tulajdonképpen a papájának kellene sütnie a kalácsot, és a mamájának kellene árulnia a piacon, de Abbe legtöbbször egyedül csinál mindent. Madikó sajnálja Abbét. Abbe tengerész szeretne lenni, és a hullámzó tengeren szeretne hajózni, nem pedig kalácsot sütni. De mivel a papája nem akar kalácsot sütni, neki kell csinálnia. Amikor Idus néni azt a szomorú dalt énekli a szegény gyerekről, akinek apja a kocsmában ül, akkor Madikó néha arra gondol, hogy ez az ének talán épp a Nilsson bácsiról szól. Nilsson bácsi ugyan csak szombatonként megy el a kocsmába, Abbének mégis egész héten sütnie kell, ahelyett, hogy a hullámzó tengeren hajózhatna. Szegény Abbe!

22. oldal (Animus 2005)

VargaÍriszDóra I>!

Karácsony napja hosszú nap, de egyszer mégis véget ér. A gyertyák leégnek, mindenki megkapta az ajándékait, feltörték a diót, megették az almát és a grillázst, és már nem bírnak többet táncolni a fa körül. Ekkor Madikó hirtelen a kezébe temeti az arcát, és szívet tépően felzokog.
– Ja, anya, már vége is, jaj, már véget is ért.
De mikor az ajándékai között fekszik az ágyban, már boldogan gondol arra, hogy holnap jön egy új nap, amikor elolvashatja az ajándék könyveket, kipróbálhatja az ajándék sílécet, játszhat az ajándék babával, akinek matrózruhája van, és Kajszának hívják.

153. oldal (Animus 2005)

Kapcsolódó szócikkek: dió · karácsony
AnitaZoé P>!

Tényleg nagyszerű dolog elkezdeni az iskolát. Madikó már az első nap felsóhajt, és azt mondja:
– Rám fér majd az a karácsonyi szünet!

25. oldal

AnitaZoé P>!

A folyó partján áll egy nagy, piros ház, abban lakik Madikó.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Bogáti Péter: Az ágasvári csata
Jean-Philippe Arrou-Vignod: A repülő camembert
Lewis Carroll: Évike Tündérországban
Philip Reeve: Sen és a száguldó szán
Bálint Ágnes: Szeleburdi család
Bella Swift: A kiskutya, aki sellő akart lenni
Cressida Cowell: Soha és mindörökké
Harriet Muncaster: Holdas Hanna nyaralni megy
Janikovszky Éva: Égigérő fű
Tom Fletcher: Christmasaurus