Arany János fia, Petőfi versének „Arany Lacija” 1871-ben egy pályázatra írta és küldte be névtelenül A délibábok hősét, a magyar verses regény műfajának klasszikus remekét. Műve hősének, Hűbele Balázsnak, Juhász Ferenc szép kifejezésével „a hitek halottjának” sorsában Arany László a múlt század hatvanas éveiben felserdült nemzedékek tragédiáját jelenítette meg; elsősorban a szalmaláng lelkesedést, s annak törvényszerű kudarcát: hogy mivé lesz a forradalmi eszmék délibábja abban a korban, amely már nem forradalmi: „A haza dolga: gordius-kötés, / De kard nem oldja meg, csak küszködés.” S miközben a költő illúziótlanul szemléli az oblomovizmus magyar válfajának, az „akaratlanság vers-regényének” hősét, akinek tettvágya hamar alábbhagy, illetőleg folyton más és más irányba fordul, mély részvéttel is ábrázolja alakját és sorsát. Senki olyan eleven teljességgel nem fejezte ki a kiegyezés utáni idők magyarjának belső ellentmondásait, lemondó… (tovább)
A délibábok hőse 31 csillagozás
Kedvencnek jelölte 2
Most olvassa 1
Várólistán 7
Kívánságlistán 1
Népszerű értékelések
A nyelvezete igen szórakoztató, gondoltam volt könnyen olvasható. :) Ennek ellenére kicsit döcögött a dolog… Viszont tele volt sok-sok utalással végig a mű és ez miatt nagyon szimpatikus lett a végére.
Nem könnyű olvasmány a sok korabeli utalás miatt, de a nyelvezete szórakoztató és váttozatos :)
Szörnyű volt az első betűtől az utolsóig. Noha odafigyeltem rá, akkor se tudtam igazán, hogy mikor mi történik. Hogy Arany Lászlót idézzem: „Mért bíbelődtem, s pöngetém dalom?” Hát, én is ezt kérdezem…
A délibábok hősének elolvasásához meg kell teremteni a kellő hangulatot, hogy mi is meglássuk benne a „hetvenes évek versesregény-dömpingjének legértékesebb darabját”. A kötetet ne csukjuk be háromnál többször, elég rövid ahhoz, hogy akár együltőhelyünkben is elolvassuk. Továbbá nem ajánlatos tömegközlekedésen fellapozni, hacsak nem a nyolcórás lovaskocsira váltottunk bérletet. :)
Népszerű idézetek
Kinek reménye sánta, hite kétes,
Jelene unott, jövője szűkkörű,
Multjába néz, szép emlékkel palástol
Bút, bajt – s vigaszt nyer egy kis öncsalástol…
Pezsgett a vér, ép volt a szív bizalma,
Hivém, eszményszabadság, jöttödet;
Már-már ledőlt a zsarnokok hatalma,
Mit egy aranykor, szép s dicső, követ.
Örök leend eszményünk szent uralma,
Egy küzdelem még, több vész nem jöhet,
S egy rázkodással új világra kelve,
Testvériség, jog lesz a népek elve.
Első ének
Sarkalta bár dicsvágya, szenvedélye,
Érzett erében ifjú tett-hevet
De nem talált iránytűt, mely vezérlje,
Csak ment, nem tudva, mily irányt követ;
Csalódásokba vitte sors szeszélye,
Szegény, mindent nagyon lelkére vett,
S midőn az ifjú kor lejárt rohanva,
Mi maradt neki? Az égett szalma hamva.
Első ének
De jó a sors, segít a vándoron
S hogy felfrissítse őket egy kicsit,
Bedönti az árokba a kocsit.
Szép a magány, ha kedvet a világban
Nem lelve a szív, félremenekül;
Szép a magány – annak, ki nincs magában,
Bár emberektől távol s egyedül,
Midőn, az ábrándok szép korszakában,
A lélek oly fennen, bátran repül,
S teremt magának oly szellemvilágot,
Amely benépesít egy pusztaságot.
Tőlem ne várj kaland-okozta lázat;
Ha borzadályt kívánsz, vérbódítót,
Ha véred petyhüdt, hogy forgásba rázzad
Keress kötéltáncost, cirkuszt, bitót;
Vagy nézz el egy Pesten építte házat,
S lesd meg, mikor potyog le róla tót,
S borzadj, ha tetszik ott; de e poéma
Nem izgató szer, és tintám se pézsma.
