Bolond ​Istók / A nagyidai cigányok 5 csillagozás

Arany János: Bolond Istók / A nagyidai cigányok Arany János: Bolond Istók / A nagyidai cigányok

A szabadságharc bukását követő megtorlás éveiben írta legnagyobb epikus költőnk a Bolond Istókot, álcázott önéletrajzát, amely csupa „öngúny, éleslátás, égig kiáltó kétségbeesés” (Kosztolányi Dezső jellemzése), és egy 18. századi, akkoriban közismert adomára építve A nagyidai cigányokat. A nagyidai cigányok, szerzője önvallomása értelmében abból a lelkiállapotból született, amelyben „meghasonolva torzképek festésében akartam kárpótlást keresni”, azzal a humorral, mely „halndó létünk cukrozott epéje”. A kortársak azonban inkább az epét érezték ki „a költői önkínzás remekművéből” (Kosztolányi), s a „pesszimizmus nyelvöltögetését” látták benne. A Bolond Istók alakjában és sorában pedig azt a személyes gondját jelenítette meg Arany János, amely egész életén át nyugtalanította, hogy „mint vész el mostoha körülmények közt egy költői természet.”

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Millenniumi Könyvtár Osiris · Könyvkincstár Konsept-H

>!
Konsept-H, 2009
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639933163
>!
Osiris, Kiadó, 2000
164 oldal · ISBN: 9633798116

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

fulopevii>!
Arany János: Bolond Istók / A nagyidai cigányok

Aki ismer, az tudja, hogy Arany János az egyik kedvenc irodalmi alakom. Viszont ismételten rá kellett jönnöm, hogy inkább a lírája miatt rajongok érte ennyire. Bár egész kellemes olvasmányok voltak ezek, valahogy mégsem éreztem azt, mint amit egy-egy verse vagy balladája olvasása közben. A poétikai megoldásai szerintem továbbra is jók, viszont a történetek feledhetőek. Különösen A nagyidai cigányok, amelyről még a korabeli kritikusok sem tudták eldönteni, hogy komolyan gondolta-e vagy csak paródiának szánta. Ennyi negatívumot nem is igazán kapott más művére. Nem véletlen maradtak meg a példányok a könyvárusnál eladatlanul, hiszen a közvélemény is hasonlóképp vélekedett róla. Ennek ad hangot a Bolond Istókban is. Utóbbi még érdekesebb olvasmány abból a szempontból, hogy több életrajzi elemét is tartalmazza, mint a vándorszínészkedés Debrecenben, az előbb említett A nagyidai cigányok miatti kudarca, és úgy általánosságban a költészetről és a költő-létről, mint olyanról a gondolatait. Egy szó, mint száz: nem mondanám rossznak ezt a két történetet, viszont, ha valamit olvasni szeretnék Aranytól, az biztos, hogy a balladisztikája lesz továbbra is.

olvasóbarát>!
Arany János: Bolond Istók / A nagyidai cigányok

Arany János a szabadságharc leverése után írta ezt a két művét. Összegző művek, a Bolond Istók, vagy az élhetetlen önéletrajzi elemeket tartalmaz: miért vész el mostoha körülmények között egy költői természet? Debrecent is megörökíti, ahol ő is tanult és ahonnan vándorszínésznek állt. A Nagyidai cigányokban leszámol a népiességgel, mint művészeti irányzattal. Arany János a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, sokszínű művészete, műfordításai, stilisztikai sokszínűsége az egyik legszerethetőbb írónkká teszik.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

olvasóbarát>!

Egyszer volt özönvíz, mióta a világ;
Egyszer nyit, száz évben az áloé-virág;
Egyszer esett, mondják, kutyavár Budán:
Egyszer a hős dádék romolása Nagy-idán.

95. oldal

olvasóbarát>!

Szeretem nézni (bár lábam ügyetlen)
Komoly-víg táncod, keleti fajom:
Mikor feljajdul rátermett kezekben
A hegedű, s méláz a cimbalom;
És olykor a bú fátyola lelebben,
S kiront a jókedv táncban és dalon:
Egy élet a tánc, melyben lélek a dal:
Kevés öröm, vegyítve sok bánattal.

8. oldal Bolond Istók


Hasonló könyvek címkék alapján

Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes költeményei
Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes versei
Berzsenyi Dániel: A közelítő tél
Petőfi Sándor: Felhők
Berzsenyi Dániel: Berzsenyi Dániel összes versei
Tompa Mihály: Tompa Mihály összes költeményei
Csokonai Vitéz Mihály – Fazekas Mihály: Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály művei
Berzsenyi Dániel: Berzsenyi Dániel minden munkája
Kármán József – Berzsenyi Dániel: Kármán József és Berzsenyi Dániel
Tóth Árpád: Tóth Árpád összes művei I-II.