A kis herceg 90% 1989 csillagozás

Az első gondolatom ez volt: „Olvasd el, és sírj!”

Többször olvastam már ezt a könyvet, de csak most értettem meg. Fel kellett nőnöm ahhoz, hogy ne legyek felnőtt. Most úgy vagyok vele, hogy ez életem legjobb könyve, életfilozófiám, Bibliám, abszolút kedvencem… Így kell írni. Vagy nem, mindegy is. Sajnálom a fölnőtteket, akik nem látják bele a „kalapba” az elefántot a kígyóban. Akik azt hiszik, hogy a pénz, a munka, az ész fontosabb, mint „megszelídíteni” valakit. Azokat, akik nem értik meg ezt a könyvet. De nyugi, ezt mindenki megértheti: csak gyerekké kell válni, és lehetőleg úgy is maradni. Nem szabad lesüllyedni a felnőttek szintjére.

Ezt a könyvet egy felnőtt testben élő gyerek írta felnőtt testben élő gyerekeknek. Mert mindenkiben ott él a gyerek: az igazi ember, a szív embere, a lélek embere, aki tud és akar élni, és ismeri a boldogság és a szomorúság (a kettő egymás nélkül nem létezik) árnyalatait. Jól csak a szívével… kár, hogy közhely lett ebből is… de, mint tudjuk: a közhelyek a legnagyobb igazságok, amiket elvileg mindenki tud. Persze csak akkor, ha még nem vált visszavonhatatlanul felnőtté.

Régebben nem nagyon szerettem, és kimondottan zavart, hogy ballagási mondatunknak a többiek a „jól csak a szívével…” mondatot választották. Micsoda közhely, gondoltam…
Aztán jött valaki, aki megszelidített, s otthagyott, mikor visszament a saját bolygójára.
S onnantól más szemmel néztem a könyvre, másképp olvastam, és nagyot nőtt a szemeben ez a csendes, keserédes szellemiségű repülős ember.

Szelidíts meg, erre várok ma is – de tudd, hogy akit megszelidítettél, annak irányába felelősséggel tartozol…

Elolvastam. Megint. Tanultam. Ismét. Megkönnyeztem, mint mindig.
Emlékszem első találkozásomra a kis herceggel. Bakelit lemez formájában kaptam ajándékba, Illyés Kinga előadásában. Nem igazán szerettem. Pontosabban féltem a fölnőttektől, a hangjuktól, olyan fenyegetően komorak voltak. Féltettem tőlük a kis herceget. Aztán megtanultam olvasni – a magam hangján. Így megszelidíthettem a fura bolygólakókat, a hangokat, a képeket, és persze a kis herceget rózsástól, rókástól, kígyóstól, ahogy ők is megszelidítettek engem. Azóta barátok vagyunk. Később megismerkedtem egy másik herceggel. Mintha a kis herceget láttam volna viszont. (Ki tudja, talán ő volt.) A fölnőttek őt sem értették meg, pedig szerette őket. Félkegyelműnek tartották. Gondolom közületek is többen találkoztak vele. Végül ő is visszament a bolygójára. Azóta bármelyikükkel találkozom, mindig eszembe jut róla a másik, meg egy harmadik… Ilyenkor éjjel mindig hallgatózom, hátha meghallom csilingelve nevetni a csillagokat.

Szerintem A kis herceg egy olyan könyv, amit mindenkinek felolvasnak vagy mindenkivel elolvastatnak amikor még kicsi (nekünk például napköziben olvasták fel általános iskolában). És olyankor senki sem érti. Aztán idősebb lesz, újraolvassa és újra és újra és rájön, hogy ez zseniális.

Sok dologban vagyok inkább gyerek, mint felnőtt. Igazából a legtöbb dologban inkább vagyok gyerek, mint felnőtt. Szeretek gyerek lenni, és most, hogy felnőttem (vagy legalábbis haladok afelé), megértettem, miért jobb gyereknek, mint felnőttnek lenni.
Ez a könyv pedig pont olyanoknak való, mint amilyen én is vagyok. Bár értem a mondatok mögötti tartalmat, mégis át tudom érezni azt a gyermeki naivitást, amivel a kis herceg a világra néz. És egyetértek vele. Nagyon tetszett a könyv.

Ez az a könyv, amivel próbálkoztam nagyon kicsin és nem értettem. Próbáltam aztán később, és egy világ nyílt meg előttem. Olvastam nemrég, csak úgy, porosan szedve elő egy hátsó polcról – igaz könnyeket hullattam. És mert embertársam erre rácsodálkozott, rájöttem, idővel elfelejtjük a kulcsot, ami ezt a könyvet nyitja. Pedig nem is nehéz.

Ha van valami negatívum, amit a könyv kapcsán elmondhatnék, akkor az az , hogy szerintem teljesen fölöslegesen erőltetik gyermekkorban. Sokat-sokat kell érni és tapasztalni hozzá, hogy az ember elmerülhessen benne és felsóhajtson: „Milyen gyönyörű!”

Ez a pici kötet mélyen bevéste már magát a fejembe. Emlékszem, mennyit forgattam kisgyerekként, nyomogattam a borítón a csillagokat, újra és újra nézegettem a képeket (különösen a kígyóba szorult elefántét), meg az egyik oldalon kicsit össze is firkáltam szegény kis herceg arcát rózsaszín filctollal – de sose jutottam odáig, hogy el is olvassam.
Íme, most eljött az ideje. Tanulság: ez egy remek kis könyv, amit érdemes elolvasni, de tényleg. Egyedül azt sajnálom, hogy kirángattak belőle nagyjából két részletet és úgy az emberek szájába rágták, hogy már csak valami mócsingos, íztelen izé maradt belőle. De egyébként kellemes csalódás volt, hogy miközben a korábbiak alapján a kis herceget egy ütődött hülyegyereknek hittem, kiderült, hogy mindannyiunknál okosabb.

Nem is tudom pontosan megfogalmazni,milyen is volt olvasni hiszen valahogy mindig tudat alatt teljesen máshol voltam amikor ezt olvastam.És a szomorkás hangulat ellenére hihetetlenül,meghatott talán ezt tudom kategorizálni,meghatott!

Amikor olvastam,mindig ennek a könyvnek tudtam magam adni,és valahogy kibontakozott a mindig is bennem élő örök gyerek,és most hogy lassan a fölnőttek világába lépek,legalább ez a kis könyv is ott lesz nekem.Bár Én a számokhoz alig-alig konyítok,és nem is szeretnék!!De tény és való egyetértek a kis herceggel,a fölnőttek roppant furák!!
A könyvecskét már nem is emlékszem mikor kaptam,de pontosan abban az évben adták ki,amikor megszülettem így ez nekem nagyon nagy öröm!!

Az utóbbi időben visszatért a rajzolás iránti kedvem is,és ha tudok majd rajzolok egy nyitott és egy csukott kígyót majd odaállok a rajztanáraim elé,és megkérdezem őket,Ők ebben mit látnak?Aztán majd meglássuk….persze a gyerekeknek nagyon elnézőnek kell lenniük a fölnőttekkel :)
A kedvenc részem,amikor még könnyek is végigpotyogtak az arcomon az a 6.kis rész volt-de lehet ezzel nem vagyok egyedül…
Nos biztos nem először és utoljára olvastam,aztán ha találkozom a kis herceggel majd megírom a levelet,hogy visszatért….

Higgyetek nekem, a kulcs a róka. Gyerekként aranyos plüss sztoriként jön, rózsa meg szelidítés meg minden. Fiatal felnőtt fejjel, az első Igazinak vagy Igazival együtt (Nagy Ő) olvasva a róka a szelidítésről beszél, azt, hogy majd minden milyen jó lesz, csak az üvegbúrát ne vegyétek le. Öregebb fejjel aztán a vödör meg a róka… az már a végső kétségbeesés és a hagyomány, hogy alkoholba.
Hogy ez mese-e, azt nem tudom.