Leszáll ​az éj (Az Ötök ereje 3.) 16 csillagozás

Anthony Horowitz: Leszáll az éj

Hol itt, hol ott nyílnak vészjósló kapuk a Földön, hogy utat engedjenek az Öregeknek, akik a világ elpusztítására készülnek. Ám ellenfeleik is támadnak, az Ötök társasága, melyet öt, különleges képességekkel megáldott tinédzser alkot: ők a kapuőrök. Közülük ketten ikrek, akik gondolatolvasó képességükkel egy külvárosi cirkuszban szórakoztatják a közönséget. Az első két kötetben megismert kapuőrök, Matt és Pedro után rajtuk, Scotton és Jamie-n van a sor, hogy útját állják a gonosz újabb támadásának. A fiúkra azonban felfigyel a Fekete Nap Társaság, s Scottot elrabolják. Az első feladat tehát az ő kiszabadítása sivatagi börtönéből, hogy azután Peruban nézzenek szembe egy mindennél nagyobb és veszélyesebb kihívással.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tini krimik Animus

>!
Animus, Budapest, 2011
252 oldal · ISBN: 9789633240458 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Jamie Tyler · Matthew Freeman (Matt)


Kedvencelte 5

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Anthony Horowitz: Leszáll az éj

„De az álmok segítenek. Ezt sose feledd!”

Ez a sorozat kész rejtély a számomra és egy igazi hullámvasút is egyben.
Az első kötet sikere után, kapaszkodó nélkül a mélybe zuhantam a következő résszel és most ismét a fellegekben jártam.
Abban hiszek, hogy egy könyvet akkor érdemes olvasni, mikor a kedvem is befogadó tematikájára. Így valószínű ebben az esetben is ez a feltételezésem a helyes.

Az utolsó szakasza a regénynek dobott igazán az pozitív értékelésem felé, ugyanis az eleje kicsit fárasztott és megint kívül maradtam az események alakulása folyamán.
A karakterek továbbra is semlegesek a számomra, de most ezt úgy döntöttem, hogy elegedem.
Valószínű nem fogom újra kézbe venni, de egy olvasásnak tökéletesen megfelelt.

>!
Animus, Budapest, 2011
252 oldal · ISBN: 9789633240458 · Fordította: Pék Zoltán
Swane>!
Anthony Horowitz: Leszáll az éj

Nagyon jó olvasmány volt, de majd újra kell olvasnom az egész sorozatot mert nem emlékszem túlzottan az előző részekre, viszont a szerencsém, hogy ez egy kicsit különálló részt képvisel ahol megtudhattam 2 másik szereplő külön történetét is ami elég érdekes volt. Sok izgalom volt a történetben és alig tudtam letenni a könyvet (amit még anno évekig kerestem, és a tavalyi könyvhét akciós polcán találtam meg váratlanul). Viszont kicsit keveseltem az előző részek és ennek az összefűzés. Kíváncsi leszek a történet befejezésére csak előbb be kell szereznem az angol köteteket hozzá. :)

Chris>!
Anthony Horowitz: Leszáll az éj

Horowitz ezen sorozata nem lett kedvencem. Gyerekként nagyon szerettem Tim és Nick kalandjait (felnőttként azért már idegesített a túlzott humor), Alex Ridert mindkét korban jó volt olvasni, de magamat ismerve ezt a szériát már tinédzserként is untam volna, ahogyan most is. Ritkán mondok ilyet, de nem bánom, hogy nem jelent meg több kötet, nem érzem azt, hogy bármi is kimaradna az életemből, amiért nem tudom meg, hogyan fejeződik be a történet. Kicsit olyan érzésem van, mintha Horowitz maga sem tudta volna, mit szeretne elmesélni ebben az öt részben (amiből három jelent meg nálunk), ezért mindegyik kötet mind stílusában, mind történetében különbözik a másiktól, így maga a sorozat sem alkot egységet. Meg hát, valljuk be, egy hangyányit túl is bonyolította a sztorit.

Breezy>!
Anthony Horowitz: Leszáll az éj

Mindig is szerettem Horowitz krimijeit és ez alól ez sem kivétel, bár nem ez a legsikeresebb sorozata. Az nem tetszett, hogy ennek az általa felépített világnak nincsenek pontosan, előre lefektetett szabályai és kicsit hihetetlen volt. De mégis pörgős, misztikus és fantáziadús. Szívesen olvasnám a következő részt is, de sajnos nem fog megjelenni magyarul, úgyhogy kénytelen leszek rágyúrni az angolra, hogy megtudjam a történet végét.

Kéri_Dorina_Beáta>!
Anthony Horowitz: Leszáll az éj

Kevésbé volt érdekes, mint az ezt megelőzően újraolvasott(!) két kötet, pedig ez csak az első olvasás volt. a 120. oldalig unalmasnak és vontatottnak éreztem, nem nagyon tudtam azonosulni Jaime-vel.
A bonyodalom ez után kezdett elindulni, és onnantól végre képes volt hosszabb időre lekötni a figyelmemet. Volt pár kissé illogikusnak vagy túl könnyű megoldásnak tűnő helyzet, de végül egyrészt második olvasással felfogtam, hogy csak én értem rosszul, vagy éppen huszonoldalakkal később megérkezett a magyarázat is, szóval valószínűleg csak én voltam kötekedőbb hangulatomban. Akárhogy is, már nem tartozom a sorozat célcsoportjába, és ezt sajnos érzem is.

dre>!
Anthony Horowitz: Leszáll az éj

Másodjára olvastam el Anthony Horowitz könyvét, és azt hiszem, ez jó döntés volt. Valahogy sokkal jobban tetszett, mint első alkalommal; talán csak a hangulatom volt más, talán most jobban oda tudtam figyleni rá. Mindenesetre módosítottam a 4 csillagot.
Nagyon sajnálom, hogy a sorozat negyedik és ötödik része nem jelent meg magyarul, érdekelne a befejezés. A második részhez sem tudtam még hozzájutni, így csak az elsőt és ezt, a harmadikat olvastam.
A cselekmény engem kifejezetten érdekelt, kíváncsi voltam, mi lesz az Öregekkel és a kapuőrökkel. Reméltem, hogy spoiler. A két testvér képessége is érdekes volt, bár ma már rengeteg könyvben van szó hasonlóról, de nekem tetszett.
Nagyon örültem, hogy viszontláthattuk Mattet, és az is jó ötlet volt az írótól, hogy betekintést nyerhettünk a perui eseményekbe, legalább megismerhettem egy kicsit Pedrót is, ha már nem olvastam azt a részt, amiben feltűnt a színen.
A befejezéssel is elégedett voltam, nagyon kíváncsivá tett, úgyhogy alig várom, hogy belekezdhessek a folytatásba (persze ahhoz előbb meg kellene szerezni valahonnan :D).

carol>!
Anthony Horowitz: Leszáll az éj

Ez a sorozat már lezárult.
Én úgy kezdtem neki ennek a résznek, hogy befejezem egy régi kedvenc sorozatomat. Már a harmadánál elég gyanús volt (Hol vannak a többiek?), de gondoltam a második felében majd lesz váratlan fordulat, mindenki találkozik azzal, akivel kell, megtörténik aminek történnie kell, de… HOL A KÖVETKEZŐ KÉT RÉSZ? Folytatást akarok!
Sürgősen meg kell szereznem angolul.


Népszerű idézetek

Breezy>!

De az álmok segítenek. Ezt sose feledd!

206. oldal, A folyó

Breezy>!

– A felnőttek csak a gyerkek alárendeltjei! – ingatta a fejét csüggedten Finn. – Ezt nevezem én az igazi világvégének.

163. oldal, A lerombolt város

Breezy>!

A múlt a jövőtől tanul, a jövő a múlttól.

209. oldal, A folyó

dre>!

A két férfi némán ült. Sok éve dolgoztak együtt, sok éve rühellték egymást. Nem volt már mit mondaniuk.

7. oldal

dre>!

Felemelte a csészéjét, hogy gúnyos pohárköszöntőt mondjon. – Isten hozott a világ végén, Jamie! Mert kétségkívül ott vagy.

162. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jamie Tyler
dre>!

– Félsz? – kérdezte a lánytól.
Scar megrázta a fejét. – Nem igazán. Mi a legrosszabb, ami történhet?
Jamie-nek mindenféle dolog eszébe jutott, de úgy döntött, ezeket inkább megtartja magának.

177. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jamie Tyler
Klaudia98>!

– Kapcsolja ki a légkondicionálót a cellájában!
– Biztos? – Ezen még Koring is meglepődött. – Odakint negyven fok van. Megsül…
– Tizenkét órát kibír. Este odarepülök. Azt akarom, hogy addigra megpuhuljon.
– Nem megpuhulni fog, hanem elolvadni. De ahogy gondolja, Mr. Banes.
– Úgy van, Mr. Koring, ahogy én gondolom.

122. oldal (Június 25.)

Klaudia98>!

– Jó estét – kezdte –, Jamie Tyler vagyok. – A másik fiú felé intett, aki nem moccant. – Ő pedig a testvérem, Scott. Amióta csak az eszemet tudom, mindig tudtuk, mire gondol a másik. Ez nem könnyíti meg a helyzetet, amikor egyikünk csajozni akar…

11. oldal (Az Elme Cirkusza)

Kapcsolódó szócikkek: Jamie Tyler
Breezy>!

– Beszéltem a múltról és a jövőről – mondta. – Amikor az időre gondolunk, általában egyenes vonalnak képzeljük el. Egy hét az hét egymást követő nap. Egy évszázad évek hosszú sora, száz évé. Az élet is mintha egy irányba tartana. Megszületsz, felnősz, megöregszel és meghalsz. De tegyük fel, hogy ez mégsem így van. Tegyük fel, hogy az idő körkörös. Gondolj bele, ez mit jelentene!
– Hogy nincs kezdete! – vágta rá Jamie. – Se vége.
– Vagyis a vég és a kezdet ugyanaz lenne. – Matt felemelte a kezét. – Kicsit úgy mint az óra számlapja. A legtöbb óra kör alakú, az éjfél jelzi a nap végét, de egyben a másik nap kezdetét is. Azaz a pillanat tört részig annak a napnak a kezdete és a vége egy időben létezik.

207. oldal, A folyó

Kapcsolódó szócikkek: Jamie Tyler · Matthew Freeman (Matt)
1 hozzászólás
dre>!

– Én viszont ismerlek. Tudom, ki vagy.
– Ki vagyok?
– Az Ötöt egyike.

125. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Jamie Littler: Menekülés Aurórából
Diana Wynne Jones: A vándorló palota
Jonathan Stroud: Ptolemaiosz kapuja
J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük
Patrick Ness: Válasz és Kérdés
Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak
Erin Hunter: Titkok erdeje
Katherine Rundell: A Hudson kastély kincse
A. F. Steadman: Skandar és az unikornistolvaj