Anthony Burgess, a Gépnarancs világhírű írója mindenekelőtt nyelvművész volt. Először 1961-ben, álnéven kiadott regénye, az Egy tenyér ha csattan is stílusbravúr: tökéletes beleéléssel jeleníti meg az étel- és eszmekonzerveken élő kisember tévéreklámok és képes magazinok sugalmazta gondolatvilágát és szófűzését. Ez azonban csak eszköz: látószög, amelyből nézve a banális szereplők banális története keserű és alapos, mindamellett pokolian mulatságos szatírává kerekedik. Janet Shirley ugyanis egy olyan történetet beszél el, amelyből jószerivel egy kukkot sem ért meg, a történet főhőse, a férje pedig éppen őbenne véli megtalálni egyetlen szövetségesét ahhoz a tragikomikusan aránytévesztő harchoz, amelyet az egész züllött és lezüllesztő világ ellen indít.
Címkék
Top értékelések
A történet épp azért olyan amilyen, mert Janet szemszögéből követhetjük végig, aki – mint a fülszövegből kiderült – nem igazán értett meg semmit az egészből. Érdekelt volna a másik fél gondolatvilága is, mert ez így olyan, mintha a Requiem for a dream-nek csak a nagyi vs. tv részeit láthattam volna, persze vérszegényebb kivitelben. Kettőésfél.
Olyan érzésem volt, mintha egy hosszabb könyvet kezdett volna Burgess, de a végén már szorongatta a határidő. Amolyan, no ebből a történetből elég, fejezzük be gyorsan. Kár érte, bár egy jobb véggel se lenne ötös. A címe többet ígért…
Imádtam! Annyira igazi amerikai-hétköznapi-horror.
Érdekes. Szerintem fantasztikusan megírt darab. A gyorsan lezárt vég abszolút filmes: mintha a megoldás utáni részt felgyorsítva látnánk. Szimpatikus módszer.
Általában igyekszem figyelni az embereket, szeretném őket megérteni, de a Howard-típust kifejezetten képtelen vagyok. Nem is annyira a világfájdalom miatt, mint inkább az a mérhetetlen pesszimizmus és önpusztító vágy miatt, aminek következtében nem hajlandó megélni azt a kevéske idejét boldogan megélni. Elvégre, az örökkévalóság nagyobb részében úgyis a vágyának megfelelően fog „létezni”.
A Janet-típust viszont értem. Lehet, hogy nincs benne túl sok ambíció, de meg van a magához való esze. Ennyi kell.
Az első volt Burgesstől, de nem az utolsó.
Az, ahogy belebújik a tipikus buta nő szerepébe, és sehol nem ejt hibát, zseniális. A sztori szintén az, a „hirtelen” befejezés annyira nem is hirtelen történik, ezt lassan nem is lehetne leírni (ennyire jól). A Gépnarancshoz képest könnyű olvasmány.
Top idézetek
Ha nem volna más ok a férjhez menésre, ez is elég volna, mármint hogy az ember nem fázik az ágyban.
55. oldal
Nem mintha igazándiból bárkit is bántani akarnék, mert én csak rendes, tisztességes életet akarok, és annyi örömet meríteni belőle, amennyit csak lehet. Hiszen, mindent egybevetve, ezért vagyunk a földön.
216. oldal
Howard nagyon aranyos volt, még akkor is, ha valójában nem olyan nagyon szexis, legalábbis nem olyanféleképpen, hogy attól úgy izgalomba jöjjön egy nő, hogy meg akarjon halni a fájdalomtól meg az örömtől. De ez azért még nem minden az életben, igaz?
164-165. oldalak
Majdnem leejtettem a csészémet, amikor Howard ezt mondta, mert persze, mint már említettem, tegnap engem is ugyanilyen érzés fogott el. Ezt televalaminek hívják (nem televízió), azt hiszem, akkor van ilyen, ha két ember nagyon közel van egymáshoz, és képesek ugyanabban az időben ugyanarra gondolni.
87. oldal
Külső linkek
Akiknek ez a kedvence, még ezeket szeretik
- J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi
- Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak
- Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
- Wass Albert: A funtineli boszorkány
- Szerb Antal: Utas és holdvilág
- Szabó Magda: Abigél
- Makkai Sándor: Ördögszekér
- Margaret Mitchell: Elfújta a szél
- Charlotte Brontë: Jane Eyre
- Douglas Coupland: A rágógumitolvaj
